Kínában a digisport

    A kézilabda egy nagyszerű, tömegeket mozgató sport. Srác koromban férfiak és nők egyaránt sokan szerepeltek még a járási bajnokságokban is. A gimiben középiskolások futkostak a két hatos között, télen a Keleti-suliban a város és járás fiataljait megmozgató "Terem-kupa". Évente kétszer megmérkőztünk a szekcsői szovjet katonákkal is. Azt mondták, hogy jól ment nekem a salak jobb oldalán a játék. Akkor még sok ilyen veszélyes pálya volt, amit mi öntöztünk, mi gazoltunk. Cserébe közönséget kaptunk, meg platós teherautót vidékre. Szerettük ezt a játékot, meg egymást, büszkék voltunk a sikeres meccseinkre. Kovász volt az nekünk.

Mára a sportág megújult, megfiatalodott. Tökéletesen alkalmassá vált arra, hogy nevelő eszközévé váljon a fiatalságnak, hogy szolgálja a rendet, a fegyelmet, erősítse a testet és a lelket. Megismertesse a közös munka örömét, egymás tiszteletét és szeretetét.

    Lányaink kijutottak a vb-re. Erre aztán igazán büszkék lehetnek és mi is őrájuk. Bizsergetheti szívünket, hogy a hatalmas Kínában a kicsi Magyarország címeres mezét viselő csodaszép lányok erős hittel és akarattal sorra veszik fel a harcot más nemzetek csapataival.

Hajrá lányok!

     Ám a pénz, amelyet egy buta hatalom érvényesülni enged, a többség számára nem teszi lehetővé, hogy a képernyő előtt a körmét rágva örüljön és mérgelődjön, ha sikeres akciót, vagy az ellenfél gólját látja. A közvetítés jogát megvásárlóknak a vb egy jó üzlet, de én hogyan mondjam egyszer meg egy mérkőzés szünetében a közös szurkolásról a kicsi unokámnak , hogy ez is hazaszeretet.

Gobbi

     Ez a varázslatos vénasszony megérdemli, hogy szeressék! Ahogy most ül a padon, minden bizonnyal azon töri a fejét, hogyan kellett volna ezt a színházat egyszerűbbre, emberközelibbre megépíteni? Azért kár, hogy nem játszik már benne, pedig Ő igazán sokat tett érte. Másért is és másokért is. Az élete egy merő politika, amit onnan fentről, a deszkákról hirdetett egyszerűen és tisztán.

    Most, amikor kissé megilletődötten leülök mellé és a szemerkélő őszi esőben szemtelenül átkarolom, Aase anyó jut az szembe és hallani vélem Solveig dalát is, aki még mindig a kedvesét várja.

(Rózsának, Gabónak és Erzsónak köszönöm a képet.)

Lakhelyváltozás

    Ismerősöm - alig több nálam - nemrégiben váratlanul, értelmetlen halált halt. A múlt héten temették. Tegnapelőtt arra jártam feléjük és csodálkozva bámultam a házuk előtt megcsonkított óriás fenyőre. Ez a fa évtizedek óta távol tartotta a családi háztól a nap sziporkázó fényét és jóleső melegét, ám cserébe szépségét és lakóinak egyre megújuló dalát adta.

A kemény acél már megfosztotta zöld palástjától, az holtan hever az ég felé kapaszkodó, elárvult csonkok alatt. Hiányzott a gazdája, hát gyorsan utána eredt. Igazán megvárhatta volna a közelgő karácsonyt!

    Hazaérve, a kertben sétálva alaposan szemügyre veszem a göcsörtös ágacskáival hajladozó, lehullott leveleit sirató, csúfocska orgonabokrot. Májusban milyen gyönyörű! Most pedig aludni készül, a hideg telet várja. Nem kell már senkinek, végezzünk már vele, elő a vasakkal! Gondosan, szálanként, gyökerestől még én szabadítom ki a helyéről és neki új hazát keresve ültetésbe kezdek.

H1N1, a sunyi

     Sokáig töprengtem azon, hogy az oltást beadassam magamnak, vagy sem. A gyermekkori védőoltásaimon kívül még semmilyen megelőző vakcinát nem tettem magamévá. Most meg hatvanon túl már minek? Így okoskodtam, meg aztán a velejáró strapa is segített. Elmenni a háziorvoshoz felíratni, meglátogatni a patikát és kiváltani, egy másik alkalommal - nagy a távolság és az idő - vissza a háziorvoshoz és jó pénzért beadatni. Időközben pedig nagy eséllyel beszerezni egy rakás bacilust és töménytelen vírust! Mert ezek a helyek ugyebár már csak ilyenek. Az Országos Tiszti Főorvos szerint normális lefolyású, szövődmény nélküli influenzáról van szó. Akkor minek a félelem keltése, mi ez a hisztéria? Meggondolatlan magyaros politika!

A határozott és kemény döntésem meghozatalában végül is maga a vírus segített. Meglátogatott jó néhány embert, akikben a fertőzés túlzott mértékű okosságban, vagy éppen óriási marhaságokban manifesztálódott és ezeket ki is mondatta velük. A sok össze-vissza duma azután teljesen elbizonytalanította az egyébként ésszerűen gondolkodó és cselekvő embereket.

    A  "nem tudom, mit tegyek" állapotért tehát maga ez a sunyi, Mexikóból lassan, de biztosan mindenhová eljutó mutáns tehet. Mindenki más - a gyártástól a beadásig - tökéletesen helytáll és ellátja szerepét, még ha közülük néhányan asszimilálódtak is a H1N1-hez. Azoknak minek fogadnám meg a tanácsaikat?

Dzsoni a beagle

    Ezt a kutyát ismerte az egész falu. Itt nőtt fel és a dédelgetett kölyökből lett egy pimasz fráter. Hol az építkezésen dolgozók uzsonnáját dézsmálta meg, hol a lépcsőkön felejtett kerti cipőket vitte el, hol pedig csak egyszerűen csavargott . Ahogy felnőttebbé vált, úgy fordult elő egyre gyakrabban, hogy kicsapongott, lucskosan és megtépve, somfordálva érkezett haza. Soha nem kért bocsánatot az aggódóktól, mindössze kaján vigyorral adta mindenki tudomására, hogy ő ilyen, ő egy biagle.

Gazdáik ajándékba kapták és rajtuk maradt, mint szamáron a fül. Nevelésükhöz nem értettek, nem csoda hát, hogy "csibész-gazember" lett belőle. Gyakran járt nálunk. Én Kázmérnak hívtam, mert a Dzsoni nevet- még így magyarul is- nem hozzá illőnek tartottam. Mégis lehetett valami bája, vagy csökönyös kitartása, mert a szomszédos városrész kiskutyái egyre inkább rá hasonlítottak. Nem bírt ellenállni egyetlen szukának sem! A fenyítések terhe mellett bevállalta azt is, hogy gazdája telefon hívásra a város másik szegletébe menjen érte.

Egyszer aztán eltűnt. A falu megnyugodni látszott, a gazdi nem. Nyomozás, telefonok és az eredmény: a kutyus új gazdára "talált" 100 km-nyire innen. Elvitték, ellopták. Az új gazda gyermeke imádta. Nehezen, de elismerve tisztességtelen magatartásukat, a kutyust a gazdának visszaadták, hazatérhetett.

Újra születő gondok, kellemetlenségek sora, mert Dzsoni nehezen köthető. Aztán a lemondás, vigye hát, aki vinni akarta. És az új gazda nem tolvajként, másodjára már ajándékba megkapta.

    Az idő múlik, de az agy hullámai megőrzik sokáig az emlékeket, így hát alkalomadtán a régi gazda konzervekkel látogatja meg volt kedvencét. Se gyerek, se asszony, csak egy morc ember.

  -Vigye csak!- mondja. Nekem nem kell, nem is tudok mit kezdeni vele. Akik meg szerették, azok elhagytak, elhagyták.

Kázmér ápolatlan, büdös, lesoványodott. Örülve a régi gazdának, vélhetően megszigorodott feltételek mellett várja sorsának jobbra fordulását.

    Én szurkolok Kázmérnak és a gazdának, aki előtt most megemelem a kalapom!

Szigorú következetlenség

    Pécs, ez a gyönyörű, mediterrán város sziporkázott ebben a kései nyárban. Az ősz minden ékességével csalogatta ki az embereket az utcára, a turisták százai koptatták a flasztert. Végre megindult a mozgás, a gépek belemarkoltak a földbe és nőnek a falak. Mégis csak lesz ebből a városból jövőre európai főváros.

Az ember bizakodni kezd és akkor mindig jön valami, ami azt derékba töri.

    A héten történt a belváros egyik patinás utcájában, hogy a főtér építése miatti megnövekedett parkolási gondokat a közterület felügyelet drákói szigorral kívánta megoldani. A hosszú évek óta - közlekedési tábláktól függetlenül - kialakult és mindenki által elfogadott rendet figyelmen kívül hagyta és érvényesítette a merev, új szabályokat. Minden "P"-tábla előtti autósnak 20.000 Ft-os büntetést szabott ki, függetlenül attól, hogy a tulajdonos ott lakik, vagy ott van a vállalkozása és a parkolásért évente súlyos tízezreket fizet, vagy éppen egy véletlenül arra járó, behajtási engedéllyel bíró pécsi lakós, vagy esetleg a főtérről kitúrt kocsi tulajdonosa volt.

    A közigazgatási eljárási alapelvek között olyanok is előfordulnak, mint a demokratizmus, a humanizmus. Ezeket ismerve a minden áron "rendcsinálóknak" már régen jelezniük kellett volna a parkolási tábla áthelyezésének igényét. Mivel a súlyos leterheltségük miatt idáig nem jutottak el, most egyféle fokozatossággal kellett volna igába hajtatni az emberek fejét. Azaz figyelmeztető és követendő magatartásra felhívó cetliket illett volna a szélvédőkre kitenni azonnali kemény bírságolás helyett annál is inkább, mert egyébként a kocsikban ott volt az utcában tartózkodásra való jogosítvány, engedély.

A felügyelők eljárása a munkájukat szabályozó törvénnyel ugyan nem ellentétes, ám erkölcsileg igen csak vitatható. Annál is inkább, mert állítólag egy " közérdekű" bejelentésre ugrottak.

    Volt egy ismerősöm, aki a feleségét és egészen kicsi gyermekét elhagyva  szerencsét próbált a nagy Amerikában. Hamar rájött arra, hogy ott is dolgozni kell és vállalva a börtön büntetést, hazajött. Amit kiszabtak rá, le is ülte. Mondtam is a 35- évvel ezelőtti esemény főszereplőjének, hogy hülyegyerek. Disszidálásának oka az volt - és ezért képes volt gyűjtő táborokban is nyomorogni -, ahogyan ő mondta, a mi kis országunkban, annak határain a fegyvereket befelé, ellenünk fordítják.

    Ennek a "hülyegyereknek" lehet, hogy ma inkább igaza van? Ellenünk vannak és nem értünk? Ha Európában ez így megy, akkor én nem is szeretnék az állampolgára lenni! Rossz rágondolni arra, hogy mi lesz azzal a rengeteg külföldivel, akinek nincs helyismerete, akik a normális táblákhoz szoktak? Mennyi kiszabható, zsíros bírság, jó bevétel lesz! Félre ne értsen senki! Én a normális szabályoknak tisztelője vagyok. Azért azt megkérdezem, miért nem mentek egy utcával feljebb is? Miért nem akarnak hasonló rendet tenni egy utcával lejjebb is? Ha nem tudják hogyan kell, hát kérdezzék meg egy nagy magyartól, Széchenyitől!

Csak kérdezzék bátran, szelleme ott lebeg a tér felett!

Ősszel halt meg a tavasz

Nemzeti függetlenségünkért vívott harcunkat az orosz cár leverte. Kegyetlenebb csak a Világos utáni megtorlás volt. Az aradi vértanúk - történészeink már igazán kibogozhatták volna, hogy igazából hányan is voltak-  a győztes félelemből elkövetett mészárlásának áldozatai. A kivégzéseket Európa hatalmasai némán figyelték. Ebben később is következetesek maradtak.

    Október 6-án nemcsak az aradiakra, szabadságharcunk sok-sok ezer hősi halottjára is emlékezünk. Érdekes hadsereg volt az övék. Nemzetközi. Közös volt az elnyomó, példás az összefogás! A "Tizenhármak" ezt még nevükben is tükrözik.

   Gyermekkoromban volt, amikor megünnepeltük március idusát, volt, amikor nem. Október hatodikáról soha nem emlékeztünk meg. Talán a megsemmisítő orosz hadsereg miatt. Azután jött 1989. Ünnepelünk ugyan, de példamutatásukat nem tanítjuk se gyereknek, se felnőttnek. Sőt, félünk! Félünk a sebtiben ma is felállított kordonoktól, félünk egymástól! Pedig ezt nem kellene! Miért nem fogunk össze? Az elnyomó, a közös ellenség itt van! Úgy hívják: kizsákmányoló ipari - és bank tőke, erkölcstelenség, hitehagyottság és a legrosszabbak talán, a gyűlölködés, a közöny.

    Van egy öreg barátom. Már nagyon rosszul mozog, egy éve nem is lát. Október 6-án rendszeresen meglátogatom. A kis kertjében megdöntve ott a nemzeti zászlónk, rajta fekete szalag. Felesége, Erzsike segíti. Ha nem vagyok ott, Józsi Bátyám a lobogót helyettem is megcsókolja.

Azt mondaná: Na végre!

     Azt írja a mai újság, hogy sajnos megint nem sikeredett Pécsett a kertvárosi és a hozzá csak választás ügyileg csapott kilenc település lakóinak országgyülési képviselőt beszerezni. Most még kevesebben mentek el választani. Azt is mondják, hogy ez a negatív rekord a parlamenti demokrácia csődje és azt is, hogy az emberek -úgy, ahogy együtt van- a mai politikai elitet elítélik. Nohát, azért ez már sok, ez a nihilizmus! Az embereket már a saját sorsuk sem érdekli? Már választani sem mennek el?

    De nem ám! Igen tisztelt elit! Ezeknek az embereknek már tele van a puttonyuk. Ezek az emberek ebben az évben már háromszor is kísérletet tettek parlamenti képviseletük megújítására, sajnos mindegyik alkalommal eredménytelenül. Nektek emberek, ha október 18-án még egyszer ilyen renitens magatartást tanúsítotok, hát annyi! Csak a jövő évi általános országgyűlési választáson lesz esélyetek hallattatni szavaitokat az ország házában!

2006. június 19-én sajnálatos baleset, 2007. novemberi névtelen kérelem parlamenti képviselő választásának lehetőségére, 2009. február 12-én jogerős bírósági ítélet. Közben elfutott több, mint két és fél esztendő! Senkit nem érdekelt, hogy a 3-as választó kerület sok tízezer lakójának nincs képviselője! Senki nem tüsténkedett, sőt! Az idő húzását igen sokan fontosabbnak tartották, mint az időközi választás gyors lefolytatását. Ne merjen hát senki a választó polgárokra rossz szemel nézni!

     Az esetből minden bizonnyal sokan le fogják vonni a tanulságot és megteszik azt, amit szükséges megtenni. Az állampolgárok belefáradtak ebbe a herce-hurcába és negyedszerre sem mennek el elegen szavazni, talán több lesz az érvénytelen és hiányzó papírocska is. Úgy fogják gondolni, a csalánt tépkedje mindenki a saját kezével.

    A parlament meg? Talán hoz egy normális választási törvényt, olcsóbbat, gyorsabbat, egyszerűbbet és kedve fog kerekedni az alkotmány és a többi kétharmados helyére igazítására is. Végül is nem buta emberek ülnek ott fönt! Egy kis akarat, egy kis tisztesség, egy kis empátia, egy kis gondoskodás, egy kis nép iránt érzett szeretet és kész az egész máris.

     És akkor Pécs-Kertvárosnak és a hozzá tartozó kilenc település lakóinak már nem is lesz olyan égető szüksége az időközben megválasztott parlamenti képviselőre. Na végre! Mondaná Toller László.

Mozgás korlátokkal

    A reggeli ébredést követően néhány suta mozdulat, érintse az a térdet, derekat és a nyakat, máris elkezdhetjük a napot. Mégis megbotlok a megszokott küszöbbe és jót káromkodva orra bukok. Megúsztam annak törését, karjaimat védőbástyaként magam elé helyezve. Tipikus radius törés sincsen. Jóleső, aggódó kérdés hallik: Mi van? Semmi baj, válaszolom s közben majd összecsinálom magam. Diót szedtem tegnap. Létra segítségével ráztam az ágakat és csóraggal csak a peckesen magamutogatókat vertem le az őket felnevelő ágacskák sűrű köszönetnyilvánításának közepette.

    Közben meg arra gondoltam, mekkora hülye vagyok?! A kihúzós létrám magassága és az én mozgásom bizonytalansága már évek óta nincs egymással normális viszonyban.

Ilyenkor jut az ember eszébe hogy életkorát tekintve tulajdonképpen egy mozgássérült. Ha meg az vagyok, akkor miért nem merek a kocsiból kipattanó önelégült, kigyúrt, vagy csak szolidan kiszálló, erőtlen figurák mellé magam is oda állni és azt mondani: arra a kicsi helyre álltatok, ami nekem van fenntartva! Mert nekem nincsen róla papírom! Miért nincs? Miért nem kértem? Miért nem érdekelt ez az egész? Talán azért, mert mindig tudtam egy-kétszáz métert gyalogolni. Tény az, hogy a mi kis országunkban a bejárati ajtókhoz közelebbi, felfestett parkoló helyekért gyakran folyik közelharc azok igénybevételére jogosultak és mások között. Nem vetődik fel a kérdés, miért szükséges annyi embernek "beszerezni"a rokkant kártyát, mivel az egyértelmű: az ingyenes parkolás lehetősége miatt.

    Vannak gyengén látók és vakok, vannak nem mozgásukban, de korlátozottak, vannak nagy gyakorisággal komoly orvosi beavatkozásra járók, vannak kisgyermekekkel utazók és lehet még folytatni a felsorolást. Őket nem kell segíteni keresett céljuk mielőbbi elérésében?

    A sok okos Tóni persze nem tudja a megoldást, szüli a buta szabályozókat. Pedig az nagyon egyszerű. Nyitott szemel járva észre kell vennünk a segítségre szorulót és meg is kell állnunk mellette. A parkolóban meg - az ötlet nem az enyém, de azzal teljes mértékben egyet értek - fizessen mindenki, vagy senki. Mert ugyebár a mozgásban korlátozottság nem azonos a szegénységgel.

Kevés a birka, vagy sok?

   A múlt héten a statisztika legfőbb hivatala közzé tette, hogy a forintunk vásárló értéke 5,41 százalékkal romlott az idén és mindezt megfűszerezte egy speciális, többféle módon is értékelhető matematikai mutatvánnyal, melynek végeredménye az lett, hogy most ősszel nem szükséges néhány forintot a nyugdíjasok zsebébe a szokásos megalázó módon belecsúsztatni. Lehet, hogy ez matematikából jeles, de a milliónyi,  évek óta az éhhalál küszöbén táncoló kisnyugdíjas most sem tudja befűteni tisztességgel karácsonyra a lakását. Bár az is lehet, hogy melegebb lesz, mert többen lesznek, hiszen hazajönnek a gyerekek, akiknek a lába alól kihúzták a lakást néma cinkosi segítséggel a jókora profitot elnyelő bankok.

    Az 1968-as gazdasági reformok kapcsán én is gyűjtöttem adatokat a statisztika számára. Feladatom az volt, hogy a termelőszövetkezeti tagok életének körülményeit, tulajdonviszonyait felmérjem. Én is ismertem mindenkit, ők is engem, talán ezért is ment nehezebben a sok hazugság lejegyzése. A főnökömnek el is mondtam aggályaimat, de megnyugtatott azzal, hogy a kérdezőket, ha az igazság érdekelte volna, nem ezt a marhaságot töltetik ki.

Volt olyan falu, ahol papíron egyetlen birka sem élt. A valóságban pedig egész takaros háztáji nyájacska legelészett a főtéren.

    Lehet, hogy a nyugdíjak korrekciójához szükséges statisztikai adatokat is én szolgáltattam?

Akkor viszont elmondom azt is az adatokat feldolgozóknak, hogy némi nyugdíj korrekciónál sokkalta több pénz van azoknak az embereknek a zsebében, akik óriási béreket, jutalmakat, kielégítéseket tesznek el erkölcstelenül, tisztességtelenül és még ma is zavartalanul. Hát ők aztán nem birkák! Róluk az éjszaka előmerészkedő, nem kívánt konyhai látogatók jutnak az eszembe.

A legegyszerűbb megsértődni

Egy órán belül tudtam -mert azért falu ez a város-, hogy ma egy " fontos embert " megsértettek, ezért hát leveszi a csapatról a kezét. Arról a csapatról, amelyik már elég régóta töltötte meg sportot szerető közönséggel a csarnokot. A kézilabdás fiúk tisztességgel teljesítettek annak dacára, hogy a többször is elhangzott ígéret ellenére a betevő falathoz szükséges forintokat is alig kapták meg. Kiestek az élvonalból. Ilyen az élet. Szeretni fogjuk őket a második vonalban is, elvégre a mi gyerekeink. Leszegényedő világban élünk, csak kevesek privilégiuma a gazdagodás, talán jobb is az alacsonyabb osztály, ott negyedannyi pénzből is ki lehet jönni.

     Annyi azért ugye van? Akarják, hogy legyen? Vagy menjenek ezek a fiatalok a szélrózsa minden irányába? Nem ők lesznek az elsők! Volt egyszer egy atlétikai szakosztály is. Van jó asztalitenisz, első osztályban, fűtetlen teremben, fillérek nélkül, idegenben játszható hazai meccsekkel. Van foci is, gyengécske, NB III-as, 100 nézős. A sértődött nem vette le róluk a kezét, még élnek. Mi van a régi - minden iskolát és munkahelyet megmozgató- tömegsporttal, városi, járási, megyei szpartakiádokkal? Vagy talán nincsenek munkahelyek és iskolák? Egyáltalán törődik valaki hivatalból városunk sokszínű sportjával? Nekem nem úgy tűnik!

Itt van például a kézilabda. Valaki azt mondta, hogy leveszi róla a kezét. Hogy is van ez? Talán a játéktéren kívül születtek a jó eredmények? Az eseményeket külső erők idézték elő? Akkor az is elképzelhető, hogy ez a jótevő kéz már korábban eltávolodott a csapattól, most csak egy ürügy született a kijelentéshez, a sértődöttség.

    Ez esetben viszont egy kérdés marad, mégpedig az, hogy a város sportjának életét hathatósan befolyásolni tudó "fontos embernek" van-e jogosítványa arra, hogy közügyekben -mert a sport hát az - megsértődjön? Véleményem szerint nincs! Ha mégis megteszi, hát menjen a legközelebbi házfal tövébe, snúrozni!

Nekem eszembe jutottatok

   A Regál Anti talán meggondolatlan volt. Akkor ott Keresztes pusztán, annál a tűznél megszületett a megye hivatásos tűzoltóinak hősi halottja. Emlékét egy tábla őrzi a laktanyában. Történetét a szolgálatba jövők már nem is ismerik.

   Bizony így fog feledésbe menni annak a három fiatal fővárosi tűzoltónak a tragédiája is, akik éppen három éve haltak hősi halált az egyetem alagsorában.

Valamikor a bármilyen szempontból is "érdekes" tűzesetekről feljegyzések, vagy tanulmányok készültek azért, hogy akiknek kell, okulhassanak belőlük és azért is, hogy ilyen, vagy hasonló esetek ne fordulhassanak elő.

Az akkori tényszerű adatok és néhány vélelmezett verzión túl a sajtó leginkább arról papolt, hogy a főigazgató minden áron felelősnek akarta kinevezni Budapest és Magyarország legfőbb tűzoltóját, megfeledkezve arról, hogy ő a fővárosi közgyűlés gyereke, ezért általa csak igen körülményesen bántható. Ez a két ember köztudott, hogy nem szereti egymást, ez nem is kötelező. Az viszont igen nagy baj, hogy nem képesek értéket teremtő, együttes munkára. Ennek évek óta kárát látja az ország tűzoltó társadalma. A főigazgatói elképzelésből nem is lett semmi, a hullámok elcsitultak.

Bennünket pedig - a tűzvédelemért valamit tevő szürke kis embereket - érdekelne még néhány kérdésre adott őszinte válasz;
   -Volt-e elég szakmai ismerete, gyakorlati tapasztalata a tűzoltás-mentés irányításában az igen fiatal tűzoltás vezetőnek?

   -A beosztott állomány képzésében kellő szerepet kap-e a váratlan -pánik kialakulását előidéző- helyzetek feldolgozása?

  -Volt-e helyismeretük, mikor jártak az egyetemen, annak megelőző-és mentő tűzvédelmi viszonyainak megismerése céljából?

   -Mikor járt ott a tűzvédelmi hatóság és mivel foglalkozott az ellenőrzései során?

   -Hogyan látja el feladatát az egyetem tűzvédelmi szervezete?

  -Ki, mikor, miért, mire, hogyan engedélyezte a lőtér működését, mi volt a szakhatóságok állásfoglalása?

   -A gumi falban akármilyen fegyver használata nem okoz tüzet, megengedték ezt a szabályok?

   -Gumi tüzének oltására alkalmas eszköz miért nem volt a helyszínen?

   -Volt-e a lőtérnek biztonsági-irányfény világítása, természetes, vagy mesterséges szellőzése?

   -Az első információk között elhangzott, hogy ember nincs a lőtéren. Igaz, hogy a tűzoltó az élete kockáztatásával is teszi a dolgát, de miért kellett az alagsor mesterséges kiszellőztetése előtt oda bárkinek is tűzoltást előkészítő munkát végeznie?

Mindegyik kérdés szüli a további sok-sok megválaszolandót. Én kíváncsi lennék a válaszokra, ám sokkal fontosabb, hogy azokat a naponta harcba induló tűzoltók kapják meg.

A tűzesetről készített jelentések és értékelések tartalmában nem tudott konszenzusra jutni a katasztrófavédelem és a főváros. A hasonló esetek megelőzésére tett, állampolgárok által is megismerhető intézkedések általánosak, a tűzoltók életére folyamatosan érvényesek voltak és lesznek is.

   A hősi halottak temetésén egy nagy ember azt mondta, hogy csak azok halnak meg, akiket elfelejtenek.

   A hullámok elcsitultak, de a tragédia sebei gyógyulatlanok. Kedves három cimborám, bajtársaim, nekem eszembe jutottatok.

Ezen a napon

   Ezen a napon úgy ébredsz fel, mint az ölyvvel álmodó kacsa és joggal bizakodsz abban, hogy ennél rosszabb nem lesz a huszonnégy órád.

Ezen a napon kétszer kérsz embertársaidtól segítséget és az egyiktől ideges, kapkodó, kötelező, gyenge, -kérjen időpontot- míg a másiktól határozott, önzetlen, erős támogatást -azonnal hozd a gyereket- kapsz.

Ezen a napon mar a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság érzése lelkednek tágas termeit albérletbe kiveszi.

Ezen a napon a kedvesnek tetsző szó is jólesik és a régen látott cimborák félmondatai is gyógyító sugarak.

Ezen a napon a jól ismert féltéssel alaposan megpakolod batyudat, ne vihesse azt könnyedén senki tovább.

Ezen a napon estére eszedbe jut Jézus szeretete és a régtől hanyagolt, Istenben való hited.

Pille tánc

Eléggé nehéz volt ez a nap. Jóleső érzés leülni. Este van és csend. Nyomott a levegő, nyugat felől lehűlés érkezik.

Valaki megint szerencsétlenkedik a faluban, tüzet gyújt, mindent bebüdösít. Erzsi szól, erősödik a szél, becsukom az ablakokat. A Bálint nem alszik otthon. Eszter és Emese a Balatonon nyaralnak.

Hiányérzetemet pótlandó - ahogy ezt korábban mondtam - , megkülönböztetés nélküli szeretettel nézegetem a sok-sok képet, amelyeken az én tündéreim egy ártatlanul gyönyörű világba csalogatnak bennünket.  

Pille tánc

Kertünkben a kispadon, mint gerendán
a tornász művész, táncol valaki.
Két lépés és még egy, majd billen,
bizonytalanul földre, a fűre lép.
Szárnyai segítsége nélkül újra kezdi,
egyre bátrabb, ügyesebb és türelmesebb.
Vele szemben a túlsó végre
másik lepke, kisebbecske száll,
vár egy kicsit s ingadozó léptekkel
Ő is táncba kezd.

2008

Karomat nyújtanám

   Amióta nyugdíjas vagyok, nemcsak a mobilom csörög egyre ritkábban, hanem fogy azoknak a buliknak a száma is, amelyeken zavartalanul locsoghatunk-fecseghetünk, cserélhetünk eszmét szabadon, bármiről. Tesszük úgy, hogy másnap is bátran egymás szemébe tudunk nézni. Bízom tehát minden összejövetel sikerében. Így foglaltam helyet nemrégiben egy többgenerációs rendezvényen, ahol a meghívottak között ott álltak ölelő karokkal a barátság és a szeretet is.
   A halált illetően átlag életkor körüli vagyok már, érzékenyebb is talán apró rezdülésekre. A fejem lágya azonban régóta benőtt, talán, de húsz évesen is bántott volna az a méltánytalanság, az a ki nem mondott, nem is szándékos, ismétlődő megalázás, ami a társaság egyik -védekezésre is képtelen- tagját érte. A körben ülők között nem én voltam az első, akinek a védtelennek tűnőt fel kellet volna karolnia. Rövid ideig a tanácstalanságot láthatta rajtam az, aki rám nézett. Azután elmondtam egy nemrég hallott tanmesét;

   Az öreg már semmire se jó, lábatlankodik, útban van, úgy, ahogy van, haszontalan, csak fogyaszt. A fia felpakolja a durva anyagból készített fa ládát a tróglira, apját belefekteti és a hevenyészetten összetákolt deszka tetőt ráhelyezi. Félúton vannak a meredek sziklaparthoz vezető úton, amikor az öreg határozottan kopogni kezd. A gyerek megáll, leszedi a láda tetejét és kérdően néz édesapjára.

- Édes fiam! A ládát hagyd! Arra szükségük lesz még a gyermekeidnek.- szólt csendben és lehunyta szemét.

   A társaság nevetett, én pedig -leginkább mások miatt- szégyelltem magam.

Kenyerek beszélnek

   -Végre ismét csönd van és ez a megnyugtató félhomály. Csak ne szorítana valaki folyton ennek a fémes falnak, a végén még meghűlök és bepenészedek.- dünnyögi a gondola legalsó polcának mélyén egy abonett, extrudált kenyér.

   -Minek ficeregsz állandóan - ahogy azt János bácsi mondta a lakatos üzemben, amikor megosztotta a zacskóból előkapart ebédjét a műhely kis egerével -, mint a majom farkán a stanecli?-szól szemrehányóan egy másik abonett kenyér.

   -Nem mozognék én, de hát oly régóta vagyok itt , a lábaim elzsibbadtak, nyűgös vagyok, az az érzésem, hogy nem kellek én már senkinek.- suttogja csendben a kenyér.

   -Hja, már tudom, hogy ki vagy! A 125 grammos, a teljes kiőrlésű lisztből. Hogy maradhattál itt? Benneteket június elején eladtak és hiányzó cikkek lettetek. Mi pedig a hónap végén lettünk a piacra dobva 100 grammosokként, 11 %-al drágábban. Nézz csak meg, rám van írva, hogy ropogós finomság vagyok magas élelmirost tartalommal és elősegítem az emberek emésztő rendszerének egészséges működését! Azt ugyan nem tudom, miért kell elősegíteni az amúgy is egészségest? Aztán még több bennem a zsír is, a rosttartalmam a tiédnek a tízszerese, arról nem is beszélve, hogy a nátriumom is duplája. Ezért öreg, nincs itt már igazán helyed. Láthatod "Crackerbread" feliratomat és én egy falat egészség vagyok "A pice of HEALTH" Natúr/ original, meg ilyenek. Nem véletlenül lettem én drágább és kelendőbb!

   -Öcsém! Te egy kicsit beképzelt, bolondos vagy, nem lehet, hogy a csicsás külsődet a benned levő mérgező gombás liszt miatt kaptad?-kérdezi fáradtan az ittfelejtett.

   -Maradjatok már végre csendben!- förmed rájuk egy félbarna a pékség előtti polcról. Éppen elég az én bajom nélkületek is. Én még hallottam nagyanyámtól, hogy én maga az ÉLET vagyok. Talán ezért is kevesebb holnaptól az áfám.Valamiért mégis a mai áron adnak. Kellek én még? Meg tudnak még engem venni? Elvisz még innen egyáltalán valaki?

   A nagyáruház polcain a termékek nyugtalanul mozgolódni kezdtek.

A fák néha az égből nőnek

   A megyei sajtó már nem először foglalkozik a pécsi tűzoltó laktanya áldatlan állapotával és soha nem kérdez senkit, hogy miért? Én évtizednyit szolgáltam az életveszélyes Rákóczi u. 5-7-ben is, amely koros épületcsoport megváltozott tartalommal ma is teszi a dolgát. Most akkor életveszélyes volt, vagy csak alaposan kinőttük? A nyáron lesz 27-éve annak, hogy riasztásszerűen, nagy örömmel elfoglaltuk új szolgálati helyünket és tettük onnan ugyanazt. A laktanya takarítása, állandó csinosítgatása mellett nemcsak a technikát, hanem az épületet is természetesen jó karban tartottuk. Így van ez majdnem minden tűzoltóságnál. Nem állnak ölbe tett kézzel és várják a csodát, hanem a költségvetésük egy részét és kétkezi munkájukat adják ahhoz, hogy második otthonuk normálisan nézzen ki. Nem olyan időszakot élünk, amikor a megyei-és helyi önkormányzatok nyitogatnák a bukszájukat laktanyák felújítása céljából, mégsem válnak azok életveszélyessé! Akkor a pécsi miért?

   Közös ló, túros hát! A BM-TOP, a BM-OKF, a megyei tűzoltóság-katasztrófavédelmi igazgatóság, a városi parancsnokság-önkormányzati tűzoltóság, a megyei tanács-közgyűlés, a városi tanács-közgyűlés, országos parancsnokok, főigazgatók, parancsnokok, igazgatók,vb-titkárok, elnökök hosszú sora mindig csak mutogattak egymásra és ezekhez a mozdulatokhoz a felügyelő belügyminiszterek karmester pálcájukat suhogtatva asszisztáltak. Az az igazság, hogy 1995-óta senki nem tartotta saját gyerekének a tűzoltóságot. Ebben azért az jó volt, hogy célját tévesztett politikus, néhány -esetenként faragatlan- nyugdíjas tábornok miatt nem kellett pironkodva lesütnünk szemeinket.

   Akkor a pécsi miért? Azért, mert beálltak az egymásra mutogatók soraiba. A laktanya, ha valóban életveszélyes, hogy meri azt bárki is - emberi életeket, technikákat veszélyeztetve - naponta használni, ügyfeleket, idegen személyeket oda beengedni? Mégsem életveszélyes? Ne tessék akkor senkinek se viccelődni!

   A pécsi parancsnokkal együtt segítettünk az építőknek a takarításban. A pécsi parancsnoknak ma is felajánlom a segítségemet, kivágom - pedig ilyet tenni nem szeretek - a tetőn örökké fújó szélben hajladozó, gyökereit a vasbetonban megkötő nyírfácskát. Mégis, ha a fa mindössze többször is eladható fotóként a bemutatás eszközeként teljesít szolgálatot, akkor a pécsi tűzoltóparancsnok úr szégyellje magát, de ugyanezt tegye a megyei igazgató is!

Soha nem lett jó vége

   A napokban olvastam Sásdi Sándor Fehér kenyér című kisregényét. Tartalma újra megdöbbenést váltott ki és el is szomorított. Az ezer éves hazában a századfordulón javában él a meghalni azóta se képes antiszemitizmus. Szülőfalujából, Varga kisközségből hiába költözik a gyerek Sásdra, majd Pécsre és Pestre, a kiszolgáltatottság és a megaláztatás a poklok kapujáig kísérő társai maradnak úgy, hogy azt meg is nyitják. A hullákat szállító kocsi tetején megjelenik az emberi szeretet. Micsoda diszharmónia! Megjelenik olyan emberek alakjában, akik tudják, hogy szeretni nem egy lehetőség, hanem a legfényesebb gyémánt csillogását is elhomályosító igaz, emberi kötelesség.

    Mennyivel "egyszerűbb" lett azoknak a sorsa, akiket nagyon hirtelen és nagyon simán "csak" belőttek a Dunába. A fegyver ravaszát meghúzó keretlegény akár a "Várakozó" Imréje is lehetett volna.

Sok-sok év múltán lettek csak bátrak, akik a halálba menők levetett cipőjét mementóként ki merték tenni az azóta is haragos folyó partjára. Lássunk, emlékezzünk, tanuljunk!

   Hallgatom a mai híreket: Reggelre virradóan a cipőkbe sertés lábakat helyeztek. Az állati végtagokat a rendőrök eltávolították. Az elkövetőket minden bizonnyal keresik. Én mondanám a nyomozó hatóságnak, hogy ne nagyon keresse őket. Ha mégis, akkor hát olyanokat keressen, amelyek nem hasonlítanak az emberekre, amelyek nem beszámíthatók, amelyek sárba fetrengenek. Könnyű lesz azokat beazonosítani is, mert nincsenek lábaik, hiszen azokat a Duna partján a cipőkben hagyták.

   Véletlenül se jusson eszébe senkinek az, hogy az én blogom címlapján látható kedves kis malacka és a hírben szereplő gyáva férgek között összehasonlítást kíséreljen meg!

Választottunk

   Választottunk. Választottunk? Népszavaztunk. Népszavaztunk? A többség már tele van az egésszel. Ha a kisebbség is dönthet, akkor mi a fészkes fenének kell alacsony részvétel miatt megismételni az országgyűlési képviselői választást? Amikor már most tudjuk, ki győz két hét múlva a pénzbeni juttatásait évekig megkapó, szerencsétlenül járt, éber kómában "élő" Toller László helyére ki lép. És lesz neki megnyugtató összegű havi jövedelme, juttatása. Legalább neki lesz megnyugtató. Igaz is, mi van a képviselők költségtérítésével? Népszavazzunk róla? Vagy elpirulnak és egyhangúlag megszavazzák mind a sok százan, hogy ők is halandó emberek és adózni fognak tisztességgel. Nem olyan drága a buli, hát szavazzunk, teremtsük meg a magunk számára a demokráciát. Emeljük fel a kezünkben tartott cserepet és mondjuk igeneket;

  -Egyetért Ön azzal, hogy a parlament létszáma csak 150 fő legyen?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a párt listákon csak 10 % képviselő juthasson a parlamentbe?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a pártok finanszírozása az ő saját ügyük legyen?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a parlamenti képviselő egyszerűen visszahívható legyen?
  -Egyetért Ön azzal, hogy minden munkahelyről a hanyagul dolgozókat elbocsássák?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a törvények előtt mindenki egyenlő legyen?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a megválasztottak csak egy széken foglalhassanak helyet?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a jogszabályaink közérthetőek és egyértelműek legyenek?
  -Egyetért Ön azzal, hogy országunkban ne élhessenek gyevi bírók?
  -Egyetért Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselő jövedelme az átlagbér max. duplája legyen?

   Felsorolni még hosszasan lehetne a kérdéseket. Bizony, a parlamentben kellene legelőbb tiszta vizeket önteni a poharakba, ahogy azt József Attila mondta a "Levegőt" c. versében. Tisztelt Urak! Talán a magyar órákról hiányozni tetszettek.

Milyen választás az, ahol a virág a színével és az illatával csalja magához a legyet, csakhogy őt megtermékenyítse? Ám nem szól neki arról, hogy kelyhében a falánk pók is ott rejtőzik.

   -Nem értek egyet azzal, hogy a naponta 10 órát is dolgozó varrónőnek három teljes évi jövedelme egyezzen meg az európai parlamenti képviselő egy hónapi járandóságával!

1975-1977 06.07.

    Az édesanyátok készítette torták megint jól sikerültek. A születésnapi bulitok népesre és éjszakába nyúlóan hangosan-kedvesre sikeredett. Amikor délután hazaindultatok és a kocsiból kiszólva mondtad el a pontos időt, 17 óra 50 perc, akkor látnod kellett volna az egyébként fáradt anyut, aki közölte, hogy percekkel ezelőtt megszülettél. Ahogy ezt kimondta, jól láthatóan visszafiatalodott.

    Isten éltessen titeket, Gábor és Tibor, immár 34 és 32-évesen!

Pironkodás

    A madaraktól mindig hangos kertemben nemrég őzek jártak. Ezek után a leanderekhez inni járó rókák már nem is igazán érdekesek. A fácánkakas gyakran rikkant bele hallgatni kedvesebb dallamokba, de kis unokáimnak még nem mutatta meg magát. Az almafán fészkelő madár most nagyon csendes, a tojásokat költi lázasan, alatta az egyre szemtelenebb rigók kapirgálnak, ahogy Erzsi mondja, olyanok már, akár a tyúkok. A vakonddal jóban vagyok, elűzni őkelmét rest. Mostanában kevesebbet túr és akkor sem sértődik meg, ha a frissen épített várát hamarjában elegyengetem. A gyíkocskák az első igazi tavaszi naptól birtokba veszik a csáléra szétfagyott járda megőrzött melegét. Amikor a rézsű falába rejtett barlangjaikat takarítani kezdik a tücskök, virágba borul a környék. Mindennapos vendégek lesznek a méhecskék.

   A sárga rózsa árnyékában áll egy vödör, benne általában víz van. A kapát teszem bele, hogy dagadjon a nyele. Most csak a víz és rajta egy vergődő, életecskéért küzdő, kétségbeesett méhecske. Letérdelek és hüvelykujjam körmét a lábai alá helyezve kiemelem és a fűre leteszem. Egyidejűleg azt is látom, hogy a víz felszínén próbálja magát tartani egy hangya is. Eszembe jut a konyhában az egyetlen ottfelejtett morzsára elképesztő sebességgel megjelenő hangyák kellemetlen serege. És már felállok és indulni készen még egyszer a vödörbe nézek. Ugyanaz a tusa és ugyanaz a kétségbeesés. Körülnézek, nem lát senki, elszégyellem magam.

Azután visszatérdelek és két tenyeremből csónakot képezve kiemelem a vízből a hangyát és őt is a fűre teszem.

Kell, hogy többen legyünk?

   Megint kevesebben lettünk, mondja a rádió az első negyedéves statisztika alapján. Kevesebb gyermek született. Határon belül alig haladjuk meg a tízmilliót.

Ma este egy csepeli családot láttam a Szempontban. Öt vérbeli, ők a nagyobbak és öt fogadott,

daun-szindrómás kisgyermek. Fantasztikus! Gyönyörű! Csodálatos! Micsoda harmónia és micsoda béke! Fénylőn ragyogó szemek és határtalan szeretet. Könnyezni és nevetni egyszerre lett kedvem. A látottak tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy az emberekbe vetett megrendült hitet egy csapásra visszaadják és helyére állítsák.

   Aktuális az a hír, hogy legalább két évre befagyasztották a családi pótlékot és megemelték az áfát.

Nohát brávó! Gratulálok!

A postagalambok mindig együtt indulnak el

    Tegnap kora este a kocsmában egy kicsit elidőztem. Megint megváltottuk a világot. A rendszer-változáson magunkat jól felidegesítettük. Még jó, hogy levezetésként a már csak két bottal járni tudó Jani bácsival beszélhettem az élet nagyon egyszerű dolgairól.

Határainkon belül és túl nagyon sok dolog történt akkoriban, ám én a szakma - mindentől mentes - jó színvonalú vitelét és az állomány ehhez viszonyított higgadtságának őrzését tartottam fontosabbnak.

   Az 1990-es évek elején egy kora őszi országos ünnepségünkön a magas beosztású elöljáró tájékoztatott bennünket arról, hogy az ő szíve bizony együtt dobogott a forradalmárokéval. Ezen jót mosolyogtam, mivel az elvtársnál én idősebb vagyok és az én nyolc éves szívem is együtt dobogott a forradalmárokkal. Csakhogy én ezt soha nem mondtam el senkinek. Lehet, hogy azért nem, mert az Oroszló felől érkező szovjet tankokból ki-kinéző katonák szívével is együtt dobogott? Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, elvtárs helyett már bajtársat kellett volna mondanom. Évek múlva lettünk csak urak, vagy hívtak bennünket annak. Volt a tűzoltók életében olyan időszak is, amikor ilyen fontos kérdéseket miniszteri parancsban határoztak meg. Én soha nem sértődtem meg azon, ha egy kolléga a nevemen szólított, vagy főnöknek titulált. A legtöbbünk így volt ezzel.

   Nem elég, hogy a forradalmárok szívével együtt dobogó, mellkasomban feszülő motoromról jókor és jó helyen, senkinek nem szóltam, balga módon egyetlen önéletrajzomba se írtam meg azt, hogy még a nagyon kemény időkben, a 60-as évek elején bojkottáltam a felszabadulás ünnepét. A röptetésre váró postagalambok egy részét idő előtt szabadon engedtem. A program nem sérült, mert a galamboknak volt annyi eszük, hogy az indulással megvárják a még kalitban lévő többieket. Egy percig nem gondoltam, hogy a gyerekcsíny bűncselekmény, hát mosolyogva vártam be a közeledő rendőrt. Ügyészi figyelmeztetéssel megúsztam ezt a kellőképpen el nem ítélhető, a hatalommal és a politikai rendszerrel "kemény" szembeállást tanúsító magatartást. Az otthoni csendes büntetés sokkal nagyobb volt, az fájt, de kiérdemeltem.

   Ha ügyesebb vagyok és ezzel a két esettel jól játszok, ki tudja, mire vihettem volna, mi lehetett volna belőlem. Elpackáztam a rendszerváltozás lehetőségeit. Ugyanott, ugyanabban a beosztásban lehúztam még másfél évtizedet.

Emese kettő éves

   Amikor Emeske megszületett, mi az Erzsivel Esztikére vigyáztunk. Igaz, hogy kora délután már a kezemben tarthattam, valahogy mégsem voltak meg azok a közvetlen benyomások, amelyek versike faragására ihlettek volna. Egy udvarias figyelmeztetésre, rímekbe foglalt soraimmal csak az év karácsonyán köszöntöttem. Ami igaz, az igaz, neki is megjár. Emese lett a Hajnali Fény Kedvese, Holdanya Új Csillaga mellett. Kettő éves születésnapján ezt a verses köszöntőmet viszont pontos időben adtam át neki.

Sólyomszárnyakon

Hegyes, hosszú farkkal bodros, barna felhőkkel játszik,
bökdösi, kitárt szárnyakkal űzi, zargatja őket.
Már a nap cseresznyét festő mosolya látszik
s juthat fénye, erősödő melege a földre.

Táncol a sólyom fenn az ég tengerében,
uraként a légnek, cikázik, száguld, majd zuhan.
Nem vadászik, lassul a föld közelében,
csendesen köröz, nesztelenül suhan.

Karmait behúzza, bársony simasággal
teste ifjú asszonyi testet ér.
Szemeit fürdetve gyönyörködik bátran,
kacéran hajtja terhes nő keblére a fejét.

Az áldott alszik s álmát a tarka mező
virágba borulva suttogja akár egy hírnök:
Méhéből folyó születik, hatalmas, erős,
elhatalmasodó, idegen földre vivő.

Nyújtózik, mosolyog, mint a hajnal, mikor hasad,
a madár csak foltos képe e napban a jónak.
Vezért szül, életet ad hatalmasnak,
népet kovácsolónak, hazát foglalónak.

Öregedő bolygónk leírt egy kört,
május van megint, világot zöldbe borító.
Ősanya, kishúgod Emese csupa erő,
kiságyból kinövő, bárkit megbolondító.

Úgy, ahogy kell, csodálkozik a világra,
csupa csuda mosoly, barátság és derű.
Ámul anyára, apára, nővérkére, a társra,
arcára orrocskát felhúzó grimasz kerül.

Köztünk lépked, fut is talán egyre bátrabban,
határozott, egyenes, szeretettel teli.
Kicsi szája formálgatja már a szavakat,
a jót, vagy rosszat is csak belőlünk merít.

Kihagyni Őt már semmiből nem lehet,
akaratbomba, csak ereje, iránya jó legyen.
Robbanáskor a sólyom szárnya magasba emelje,
ha majd nem lesz már féltékeny fojtása Eszter.

Jóízűen falatozó, nem válogatós.
A szopizás most már csak szokás, játék,
hat csillogó drágakövet fitogtató,
anyának szánt édes, napi ajándék.

Köszöntünk hát kékszemű, szőke tündér
friss meleggel, tavaszi záporral,
kíván sok jót Neked egy másik tündér,
velünk együtt nagy örömmel, boldogan.

Hiányzik a májusi eső, a föld aranya,
szárad és törődik az élet.
Nincs orgona illat, virága rozsdabarna.
Drága! Lesz-e házad, szabad hazád, én félek.

A kelő nap sugara sötét felhők rabja,
tündér iskolából születő sugár Te vagy az.
Jusson el hozzád szellőknek haragja,
az idő szalad, szabadítson hamar – hamar.

Sólyom száll keletnek, fekete felhők közé,
viaskodik, csapkod, míg csendes eső ered.
És csattan a fény, bújik a ború mögé
s már bíborként ragyog a hajnali fény kedvese Te Emeske.

2008.május 25-én Emesének születésnapjára.

   A karácsonyra megírtÍrt születésnapi köszöntőt most  nem adom közre, egyszer majd talán, később. Még eszetekbe jut megszólni engem, hogy  Eszti kétévesen nem kapott. Amúgy is rám fogjátok, hogy Emese a papának kedvesebb és ha igaz is, na bumm, akkor mi van?

   De abban is biztos vagyok -amit nem láttok-, hogy egyforma szeretettel nézem őket egy-egy este a blogokon, amikor nincsenek itt.

The Beatles

   Hilda, hát én azt tudtam, hogy gazdag boldogságban élsz gyermekeid, férjed és a többi szeretteid körében, de arra nem gondoltam, hogy ennyire?
 
Párod ránézésből is jó ember, gyermekeid megnőttek, lassan kamatoztatni kezdik azt a tőkét, amit beléjük fektettetek.
Meg vagyok arról is győződve, hogy kiegyensúlyozottan, jó kapcsolatban élsz a környezeteddel, de az irányodba sugárzott szeretet, ami a nagynénédből árad, az nem semmi.

   Láttam már ezt a nénit, de hol, az nem ugrik be. Mindegy, a fejem nem először teszi ezt velem. Mégis hangosan köszönök és helyet foglalok mellette a folyosó fehérre mázolt padján. Mosolyogva visszaköszön és  -szerintem tudatosan- olyan mondattal kezdi a beszélgetést, amellyel kisegít, helyére teszi laza ismeretségünk eredőjét. Reumatikus jellegű panaszaink kezelésére várunk, én rutinosan, hisz évek óta előfordulok itt, Ő talán egy kissé tanácstalanul, nem is csoda, első alkalommal jár a szaniban.

Máris rólad beszél, a gyerekekről, a férjedről, akiről különös tisztelettel és nagyrabecsüléssel szól. Néha kérdezek, néha válaszolok és a Te második nagymamád baba arccal és csillogó szemekkel, tökéletesen megfogalmazott mondatokkal kápráztat el. Bemutatni törekszik nekem az elkényeztetett kisiskolást, a szépen daloló kóristát és a felnőtt, dolgozó családanyát. Közben pedig lelkének szabad szárnyalása szinte hallható.

   Tudod, Hilda, mit éreztem a néhány perces beszélgetés alatt? Egyfajta zabolátlan szabadságot!

Megtudtam azt is, hogy a térdével bajlódik, amit annak tud be, hogy elmúlt már nyolcvan, ezért nem is akart foglalkozni vele, meg aztán hegyet sem akar már megmászni, de a leánya addig kérte, amíg bevállalta a több hetes turnust.

Azután jött a nővér, elvette a kezelő lapját és én elköszönve mentem az utamra. Egyre azon törtem a fejem, hogy mikor éreztem ilyent?

   Gyorsan megtaláltam rá a választ. Emlékszel azokra a gimis olasz órákra, ahol a nehezen megszerzett bakelit lemezeken a Beatles fiúkat hallgattuk Edit jóváhagyásával és vele együtt? Nektek lányoknak  volt egy-egy bevallott, vagy eltitkolt kiválasztottja, a Tiéd Ringó, vagy Paul lehetett. Nekünk, hozzátok képest kis fiúknak meg kellett azzal elégednünk, hogy hallgathattuk a gomba fejű srácokat. Egy-egy felelés között ez a zene kicsit azért felnőtté tett bennünket is. Emlékszem, az egyik feleletem után Edit mondta, hogy bravo, Eugenio, riceve un cinque és közben mosolygott, mert talán tudta, hogy ebből az anyagból már többször is vizsgáztam, de mégsem foglalkozott vele, mert Ő is várta, szívesen hallgatta a Beatlest. Az igen egyszerű szövegű dalaik zenéje ma is a szabadság érzetét kelti bennem. Gyerekeink is szívesen hallgatták, hallgatják. Számukra is a felszabadultság zenéje?

   Te, Hilda! Nincs itt valami baj a szabadsággal?

Nem kellett volna a TV-t néznem!

   Minap egy tíz évvel ezelőtt szerkesztett műsort ismételt meg a városka  televíziója. Magamat is viszontláttam,mit mondjak, nem is olyan vészes, elfogadható a külsőmben a változás. A riportban örömömet fejezem ki, mert a működési terület legalább 15 önkormányzata anyagilag támogatta a tűzoltóságot a gépjárműfecskendő beszerzés pályázatához szükséges pénzösszeg előteremtésében és ez a korszerű technika meg is érkezett hozzánk.

   Eltelt egy rövid évtized és a gazda önkormányzat képviselő testülete ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozzájárult tűzoltósága gyakorló pályájának eladásához. Mivel annak idején a vagyon átvételétől a kevesek között ódzkodók közé tartozott és azt nem vette át, a vételi árral a megye önkormányzata gazdagodott. A netről letölthető előzmények birtokában megírtam a véleményemet a megyei közgyűlés elnökének és ezt a levelet - azért, hogy ilyen sajnálatos dolog ne fordulhasson elő - elküldtem minden érintettnek. Kormánytól, minisztériumtól, országos irányító szervtől egészen az értékétől megfosztott tűzoltóságig, A helyieknek természetesen személyesen postáztam ki.

   Az, hogy visszajelzést senkitől nem kaptam, lényegtelen dolog. Hasonló eseteket ellehetetlenítő intézkedések megszületéséről sem tudok. Kocsistól-lovastól 15 millió igazán kicsi pénz a megyének ezért a gyöngyszeméért. Naiv ember vagyok, hát el sem tudom képzelni a tűzoltóságot fenntartó önkormányzat képviselő testülete döntésének okát!?

   Közzéteszem a levelet, hadd olvashassák tűzoltóságok, okuljanak, vigyázzanak!



Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke

Dr. Hargitai János Úr részére

P é c s .

Elnök Úr!

Kellő felháborodással, vagy inkább fájdalommal szereztem tudomást arról, hogy a komlói tűzoltóság gyakorlópályája értékesítésre került. Az üzlet megkötésében – az interneten is olvasható dokumentumok szerint - az eladók részéről közreműködött döntésével a megyei közgyűlés, a komlói képviselő-testület és véleményével a komlói tűzoltóparancsnok.

Engedje meg kérem, hogy tájékoztassam a gyakorlópálya igazi szerepéről és véleményt nyilvánítsak az ügy egészéről.

1983-ban került sor a kialakított objektum ünnepélyes használatbavételére. Lehetővé tette ezt egyrészt az a segítség, amelyet számos vállalat és intézmény adott, másrészt a komlói tűzoltók számlálhatatlan órája, amelyet a kivitelezésre fordítottak szolgálati-és szabad- idejükben egyaránt.

Az 1982-ben átadott új pécsi laktanya mellett a megye immár a második olyan tűzoltóságával dicsekedhetett, ahol rendelkezésre álltak a sport-játék,tűzoltó versenyek -(önkéntes,vállalati, hivatásos) valamint tűzoltósági rendezvények helyi és technikai feltételei, a ma is kötelezően előírt szakmai képzés jelentős részének élettere.

A megye, annak tűzoltóparancsnoka ezután nagy gondot fordított arra, hogy a sorban felépülő új laktanyák mindegyike bírjon az előbb leírt feltételekkel. Baranya megye úttörő szerepet játszott. Elsők között mondhatta el magáról, hogy új, vagy felújított, de mindenképpen korszerű tűzoltó laktanyái vannak, amelyekhez elengedhetetlenül hozzá tartoznak a gyakorlópályák is.

Az elsők között megépített komlói pálya mára valóban elavult és felújításra várt. Állapotát megőrizni sem volt kis feladat. Ehhez az évek során segítséget esetenként kért, de kapni soha nem kapott sem a tulajdonostól, sem pedig a mindenkori fenntartóitól.

Mégis működött a folyamatosan változó feladatokhoz és célokhoz igazodóan. Ez egyértelműen a komlói tűzoltók érdeme!

Az eltelt 25 év során – a hivatásos tűzoltók kiképzési feladatain túl - a gyakorlópálya adott otthont a tűzvédelem társadalmi segítői seregszemléinek, a gyermek- és ifjúsági tűzoltó versenyeknek, a hivatásos tűzoltóságok számos elemből álló szakmai megmérettetéseinek, társszerveink különböző rendezvényeinek és még sorolhatnók. Gyermekektől volt hangos ez a kis katlan , amikor csak mi tűzoltók tudtunk helyet biztosítani rendszeres sportfoglalkozásaik megtartásához. Itt tarthatta a tűzvédelemért tenni mindig kész jó barát 70-éves születésnapját, a hivatásos tűzoltó a kibővített családi összejövetelét. Itt lehetett méltóképp elköszönni egy nyugállományba vonuló bajtárstól, de itt vehettünk végső búcsút, tarthattunk akár halotti tort is egy korán elment barátunk emlékére.

A felsorolás a teljesség igénye nélküli. Belőle azonban kiviláglik az, hogy a komlói tűzoltóknak a gyakorlópályájuk nemcsak szakmai-, de nemes értelembe véve személyzeti célokat is szolgált. Egyfajta rekreációs lehetőségként is funkcionált.

Ez egy elég jól archivált területe a komlói tűzoltóság 60-éves múltjának. Szabad megtekinteni a tűzoltók kis „múzeumában”, emlékszobájában.

Elnök Úr!

A tűzoltóságok gyakorlópályáinak szerepe ma sem változott. Az önkéntes tűzoltó mozgalom államilag is segített hanyatlása a hivatásosok ez irányú tevékenységét számszerűleg lecsökkentette nem azonos mértékben. Mohács térségében ma is jól működő egyesületek léteznek, a megyében elsőként Véménden alakult köztestületi tűzoltóság. Ebben az évben a Baranya megyei Tűzoltószövetség kezdeményezésére törvényjavaslat került a parlamentbe és az ágálók ellenére végre 12 év után szabályozás született az önkéntes tűzoltó egyesületek elfogadására, segítésére és megbecsülésére. Ezért a tűzoltóságok pályáira remélhetőleg ismét egyre gyakrabban lesz szükség önkéntesek felkészítése és megmérettetése céljából is.

2008. május 26-án a közgyűlés értékesítésre kijelöli a komlói gyakorlópályát. Senkinek eszébe nem jut, hogy egy „kicsi” vállalkozói érdek nem mérhető össze közfeladat ellátását befolyásoló érdekkel, ha mégis, hát alapos indokokat kell arra találni. A közgyűlés elnöke ezen indokok keresését mellőzve egyszerűen csak eleget tesz a szabálynak és kikéri a komlói képviselő-testület véleményét.

A gyakorlópálya eladásával a tűzoltóság működési feltételeinek állapota együtt romlott a tűzoltók közérzetével és ez nagyon is összefügg a tevékenységének színvonalával. Itt kapcsolódik az objektum eladásának kérdése a működési terület lakosságának érdekeihez.

Ebben a megvilágításban úgy vélem, hogy a megyei önkormányzat döntése az értékesítésről nem volt szinkronban saját maga elé kitűzött céljával, a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlásával. Az SZMSZ pedig jól mondja. Kár, hogy csak én értettem így.

A tűzvédelem – hol beszél róla jogszabály, hol nem – a közbiztonság szerves része. Nos, hát most ez a közbiztonság romlott. Segített ebben az idei év első napjától más is. Az eddig másfél rajos Komló egyrajos lett, míg az egyrajosok (Mohács,Siklós,Szigetvár) másfél rajosok. Ez Komlónak létszám csökkentést, városának, működési területének pedig gyakori, időszakos védtelenséget hozott.

Már megint a közbiztonságon esett csorba!

Igaz, egy miniszter azt ír alá, amit elébe tesznek. 34 év hivatásos szolgálat alatt egyszer mondta egy belügyminiszter egy értekezlet szünetében a kis városi tűzoltóparancsnokoknak, hogy „Fiúk, hát veletek le kellene ülni, beszélgetni!”, de nem tette meg, igaz, nem is volt sokáig belügyminiszter. Ő sem!Még fontosabb és fájóbb az, hogy a közbiztonságon esett csorba mellett a működési terület lakósságának védelme is megsérült, pedig ahhoz való jogát nem kisebb szabály, mint köztársaságunk alkotmánya rendeli biztosítani.

Úgy a visszaminősítéssel, mint a komlói gyakorlópálya eladásával sérelmet szenvedett Baranya megye egésze is. (A három város előbbre lépése azért feltétlenül üdvözlendő akkor is, ha tevékenységük nagysága félévszázadnyi statisztika által igazoltan kisebb Komlóénál).

Jó lett volna, célszerű lett volna ezekről a dolgokról egymással beszélni, az asztalhoz a dologhoz értő embereket leültetni, szakmai felügyeleti szerveket megkérdezni és a döntést csak ezek után meghozni!

2008.szeptember 25-én Komló Város Önkormányzata Képviselő testületének ülésén tett eleget a megyei elnök vélemény kikérésének. Viták és csatározások helyett a jelenlevő 22 képviselő egyhangúlag mondott le a gyakorlópályához kapcsolódó használati- és elővásárlási jogról.

Az ülésre készített előterjesztés hiányos. Nem tartalmazza pl. felsorolásában a legfontosabb közösségi helyiségeket. Az előterjesztés pontatlan is pl. az építmények létesítését illetően. Az előterjesztés kísérletet sem tesz arra, hogy a gyakorlópálya értékeit a városra, annak tűzoltóságára vonatkoztatva megfogalmazza. Az előterjesztés nem is törekszik a mellékletként csatolt levelezési anyagokban meglevő ellentmondások feloldására.

A határozati javaslatba átvivődik a kuszaság. A testületi ülés ezen dokumentuma saját tűzoltóságát semmizi ki, azt a tűzoltóságát, amely kérésre, vagy anélkül is megszámlálhatatlan esetben segítette technikájával, kétkezi munkájával magáénak hitt városát.

1995. július 1-én országosan másodmagával nem vette át a tűzoltóságot az önkormányzat, majd vélhetően felsőbb” utasításra” megtette azt augusztus közepén. Honlapján az intézmények között ma sem szerepel. Lehetséges, hogy ebben keresendő a testületi ülés napirendhez kapcsolódó közömbössége?

A gyakorlópályára már ezt megelőzően szükség lett volna 500, később 300 végül 60-fős munkahely telepítése céljából. Ebből mégsem lett semmi, mert a tűzoltóság ragaszkodott a gyakorlópályájához, igaz, a munkahelyet teremteni ígérő elképzelés is meghiúsult. Ekkor az önkormányzatnak fogalma sem volt arról, hogy kié a tulajdon. Mégis, amikor 1995-ben a megyei önkormányzattól átvehették volna, nem tették, véleményem szerint fenntartási félsz miatt.

Az ügyben a tűzoltóparancsnok szerepe számomra nagyon egyszerű és világos. Ismerem Őt. A gyakorlópályához kötődő karbantartási-fenntartási munkáknak sosem örült. Most egy nyűgtől szabadult, de azért nem így gondolta. Az egzisztenciáját féltő fiatal parancsnok nem igazán mert ellentmondani, most várja eszközfejlesztésre a 15 milliót. Sajnálom, hogy nem a tűzoltóság személyi állományát ítélte meg fontosabbnak.

Komló Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága fennállásának 55 éve alatt mindig magáénak érezte a várost. Tett is érte sokat! Szeretik és becsülik is őket az emberek.

Nem ezt érdemelték!


Elnök Úr!

Olyan ez, mintha holnapra elvennék Nagynyárádtól a Muskátlis Házat, vagy betiltanák a Márton- Nap vigasságait.

Nincs közöttünk korosztálynyi különbség. Meg aztán jogom sincsen kioktatni senkit. Kérem eszébe se jusson ezt a hosszúra sikeredett levelet annak értékelni. Szándékom mindössze annyi volt, hogy tájékoztassam, mi minden húzódhat meg egy apró napirendi pont mögött, döntés előkészítéskor kérem, gondoljon erre!

A komlói tűzoltóság laktanyája is megyei önkormányzati tulajdon. Vigyázzon rá! Kérem!

Okulásul a levelet érintett másoknak is átadom.

Komló, 2008. november 4.


Tisztelettel:

Halász Jenő
nyugállományú tűzoltó
alezredes

Éhezik a szót!

    Nemrégiben aranyos dolog történt meg velem a TESCO-ban. Ide pedig idegeskedni szoktunk eljárni, mert megemelték az árat, nincs az a termék, amit éppen keresünk, átrendezték a gondolát, nem találjuk a szavatossági időt, egymást lökdössük, túl hosszú a pénztárnál a sor és még folytathatnám. Ezen a napon egyedül jöttem bevásárolni és ilyenkor a felírt lista alapján gyorsan végzek. Nagy kocsit toltam magam előtt, mert azért a cetlin a felsorolás a kenyérnél és tejnél sokkalta hosszabb volt. A pénztáraknál a gondolák közepéig nyúltak a sorok. Beállok és megsaccolom,ez jó negyed óra, legfeljebb 20 perc.

Érdekes, ez mostanában nem zavar, mindegy, hogy kevés, vagy több a pénztárnál dolgozó leányok száma. Mindig őket csodálom, a fáradhatatlannak tűnőket, a kemény fizikai munkásokat és mégis udvariasan mosolygókat, köszönőket.

   Minap a nagypostán jártam a szokásos csekkeket befizetni. Kevés nyitott ablak, hosszú sorok. Feszültségüknek hangot is adó emberek. Az utolsó ablaknál álltam, még ketten előttem, hamar odaérek. Nem volt szerencsém. Az engem közvetlenül megelőző idősebb hölgy a megtakarított pénzecskéjét kívánta jobb körülmények közé helyezni és ez egy macerás ügylet. Kivárom hát, ezt a szőke kislányt ott az üveg kalickában csak nem csalom meg! Rám is nézett, elnézést kérően.

Felesleges volt, nem először láttam, most is úgy dolgozott mint egy bajnok. Közben a kezemben levő sárga papírkára pillantva azon tűnődtem, miért fizetünk a városkánkban ilyen kiugró nagyságú díjat a vízért. Egy nagy darab melák ember a hátam mögött az ügyintézőt kezdte ki egyre hangosodó morgásával. Félreléptem, hogy jól lásson és szóltam, hogy dolgozik, látja? Behúztam a nyakam, csend lett.

   A TESCO-ban meg a sorban, mögöttem egy idős néni, aki ahogy haladunk, le-lehajol és előbbre tologatja kosárkáját. Felemelem azt és a kocsimba teszem azzal, hogy a célnál majd átadom. A mama 80 év körüli lehet, de mégis, valahogy olyan kortalan. És ömlik belőle a szó. Kedves olvasóm, láthatod, én is szeretek dumálni, de most a tökéletesen megfogalmazott, kerek és ízes mondatok befogták a számat. A tíz perc alatt egy egész életet ismerhettem meg jelentéktelen részletektől mentesen, amiben most itt a gubanc. A papa beteg, teljes kiszolgálásra szoruló. Jól megvannak azért és dicsekvően hangzott, hogy még kijönnek a nyugdíjból.

Egyet kérdeztem mindössze, mivel későinek találtam a házasságkötésük időpontját.

  -Való igaz, jól látja, elég sokáig kérettem magam! -felelt így és kacsintott huncutul.

Eközben a pulthoz érkeztünk és én elsőként a kis kosárkából pakoltam ki, majd a nénit is magam elé engedtem. A fizetnivalókat még javában emelgettem fel a szalagra, amikor beszélgető társam elpakolta erszényét és megemelte szatyrát.

Fejbólintással köszöntünk el egymástól. A szeme tele volt hálával, köszönettel és örömmel, talán még egy kicsit fátyolos is volt.
   Ennyibe került jót tenni valakivel! Magamnak is szereztem egy jó napot.

Radnóti Miklós

   Születésének századik évfordulójáról igen tisztességesen emlékezett meg róla a televízió. Kötetét gyakran lapozgatom. Mindig hiányérzetet kelt bennem. A meg nem írhatott versek hiányát érzem. Szeretem Radnóti Miklóst és fáj, hogy Glatteréket üldözték.

Bevallom, meglepődtem, amikor Gábor fiam blogján azt olvastam, hogy Radnóti Miklós a földgolyó azon 50 embere közé tartozik, akivel Ő szívesen találkozna, hogy miért?

   Nem tudhatom...

Szent Flórián

   Felső - Ausztriában, időszámításunk után 304-ben, május 4-én, bírái döntésének megfelelően, korbácsolás után a nyakára kötött kővel az Enns folyóba dobnak egy embert. A bűne nem is az volt, hogy hitte Istent, hanem az, hogy ezt mások előtt is megerősítette.

Képességei miatt a fiatalon tisztté előléptetett katona békés és nyugodt időszakban teljesített szolgálatot a római hadseregben és kapta meg a kiérdemelt obsitját.

   Diocletianus császár uralkodásának idején a keresztények üldözése ismét felerősödik. Egyes írások szerint, amikor hitük miatt 40 katonával szemben fognak saját fegyvert, Flórián, a már pihenő idejét töltő katona kiáll a légiósok mellett, hitükkel és sorsukkal közösséget vállal. Kegyetlen ítélet a halál, de ez avatja Őt szentté és emeli példaképpé.

   A legendák szerint életében többször is találkozhatott a félelmetes, emberéletet kioltó, kárt okozó tűzzel és vízzel egyaránt, ám azok felett győzedelmeskedni tudott leginkább Istenbe vetett hite segítségével.

Flórián kultusza Magyarországon a XV.század körül alakul ki. Ma a tűzoltók és a tűzzel érintett szakmákban dolgozók védőszentjeként tisztelik.

Ünnepének előestéjén a ma is követhető és követendő példás emberi magatartása miatt szólok róla, meg egy kicsit azért is, hogy a blog gazdáját bemutassam, aki 33-évi Flórián - katonai szolgálat után tűzoltó nyugdíjas éveit éli.

   Köszöntöm hát a tűzoltókat, kéményseprőket, a lakatosokat, a fazekasokat, a bognárokat és mindenkit, akinek védőszentje Flórián, függetlenül attól, hogy még szolgálatot teljesítenek, vagy már obsitos katonák.

Május 1 a Munka ünnepe

   Nagyon vegyes érzéseket kelt bennem ennek a gyönyörű tavaszi hónapnak az első napja. Most a rossz érzésekről nem is kívánok szólni, inkább csak jókról. Az ünnep helyéről, az ott élő emberekről, erről a kis országról, Magyarországról. Nem is én akarok szólni róla, hanem Váci Mihály, akinek a kötete elég régen nem volt a kezemben. Ma leemeltem a polcról és felütöttem. Kinyílt a könyv egy olyan versnél, amelyet a költő József Attilára hivatkozva, vagy ha tetszik, az ő engedélyével fogalmazott meg. "Édes hazám", ez a címe. Egy szót se többet, ha nem ír, a két kimondott szó elég. Ám Váci Mihály megtetézte. Olyanokat mond, te jó ég! Az ember hátán föláll a szőr! Beleborzongsz és szinte szégyelled magad, hogy Te nem is szereted igazán a hazádat. Dehogyis nem, csak így megfogalmazni nem tudod:

" Szeretlek hódítók erejével,
hódolók hűséges alázatával,
szeretlek, mint hempergő csikók háta a pázsitot,
ölelkezők bőre a csókot - édes tejet a bárány,"...

"Édes hazám!
te kitelelt vetés, térdet elöntő jövendő,
szárba szökkent élet- tejízű maggal édes,
májusi meleg esők szerelme - példás palánta,
ágat lehúzó virágzás, tomboló termés,"...

   Azokról az emberekről, akik itt élnek közöttünk és nem igazán szeretik a hazájukat, a költő egy másik versében így ír:

"Ha cél, ha szél, érv szint cserél:
te légy vörös, te légy fehér!
Ne sápadj el és ne pirulj;
- akármilyen tavasz: - virulj!
Mit, az erény?! - Gyors-ló sörény.
Markold meg. Légy te gyors, serény!
Ha bírja arc, kivívja harc,
könyökli kar, amit akarsz!
A szín? a szív? a szűr? a szőr?
Mindegy, mi ül kívűl, belől?
Szinleld a színt, s legyél szíves,
hasonlíts te mindenkihez."...

   Ezek után nekünk már semmi más dolgunk nincsen, csak az, hogy kicsi hazánkat nem igazán szerető embereket felkeressük - hiszen jól ismerjük őket - és a fejükre olvassuk ez utóbbi verset, majd a kezébe nyomjuk az előzőt és leckeként határozzuk meg, hogy tanulják meg kívülről: "Édes hazám".