Harmadik

     Anya barlangjában cseppkő van! Köszönést mellőzve indított Emese ezzel a gondolattal, mielőtt még a szokásának megfelelően, hanyag mozdulattal a padlóra ejtette volna a játékokkal megtömött táskáját. Eszter is belépett és a gazdagságáról beszélt, mert ugyebár két testvére is lesz neki. És arról, hogy majd sokat segítenek anyának.

Mi felnőttek bő két hete tudjuk a hírt, amit azóta orvosi vizsgálat is megerősített.

    Holdanya Új Csillagának és Hajnali fény Kedvesének kistestvére fog érkezni. Ma még csak ultrahangos felvétel a hűtő falán, de a Cseppkő már formálódik, csiszolódik és rövidesen szirmait kibontó tavaszi virágként üdvözölhetjük.

A gyermekek mellett mi is sokkal gazdagabbak leszünk!

Ez csak egy csokor virág

    Egy valamire való falu határában,  Krisztus tiszteletére kis emlék áll. A keresztre feszített Jézus szomorkás tekintete figyeli a határt, őrzi a települést. Vigyáz arra, hogy az emberek békében élhessenek, hogy javaikat se a víz, sem pedig a tűz, ártó szándékkal meg ne érintse. A felállított kereszt magasából figyeli a magból kipattanó, szárba szökkenő búzát, s hogy elég legyen kenyérnek, bőségesen öntözgeti, a nap sugarával melengeti. A falu felé fordul, áldása ott van minden házon és mosolyog, ha telik a kamra, szaporodik a jószág. És van, amikor emberpalántát pottyant egy asszony ölébe és vendégként jelenik meg a tornácon, amikor az áldott gyümölcs először, úgy istenigazából felvisít.

    Az én falum határát több emlék is díszíti. A kivezető utakon az elinduló búcsúzó pillantást vethetett a korpuszra, gondolatban kért, vagy adott, vagy csak remélt. Ám a hazatérő vándor minden bizonnyal köszönettel szólt, amikor a feszülettel együtt családja füstölgő, meleg kéményét ismerte fel.

Van, ahol a kereszteket Úr Napján még a körmenet is megtisztelte és ahol nem, ott azért egy csokor virág megillette a sebeitől vérző Megváltót.

     A Sikondára vezető út mentén a földre borított, vaskos talapzat újra a lábain áll, rajta fakereszten Krisztus ujjászületett teste hirdeti az Ő nagy szeretetét, Isten dicsőségét. Az oszlopon azt a feliratot olvashatja az arra járó ember, hogy az emléket a Wunderlich család állíttatta 1911 évben és még egy dátumot, 1990-et.

Wunderlich Józsi bácsi ma a legidősebb férfi lakosa Mecsekfalunak. Idén februárban betöltötte a 88. életévét. Közmegbecsülésnek örvend, ahogyan Matild nénit is mindenki szerette, aki korán és nagyon hirtelen hagyta magára a párját. Józsi bácsi gazdálkodott, amíg tudott, mintaszerűen. Jól megtanulta azt az őseitől. A csarnokba hordott tej, az előhasú üszők, a jól megfizetett bikák és a fickándozó csikók mind a két szorgos keze munkáját dicsérik. A földet még inkább szerette. Azt mondja, hogy a szabadban dolgozva sokkal jobban megérzi Isten soha el nem fogyó szeretetét.

Lehet, hogy szülei is így éreztek, amikor 1911-ben a keresztet felállíttatták Sikonda határába, ám a kérdésemre ma csak egyszerűen, úgy általában említi meg az Úr iránt érzett hálát.

  -Túlélte ez a kereszt a két világháborút - kezdte mesélni - , csak azután kezdték bántani.

Már vagy négyszer tették tönkre. Ledöntötték, letörték, de azért mindig volt valaki, aki segített helyreállítani.

A Laska Jóska kőműveskedett, ha kellett, most legutóbb a Vidolovics Bélának köszönhetem azt, hogy Krisztus teste új formában, de megint ott van a fakereszten.

Igyekeztem megtudni, hogy miért éppen az idén nyáron került sor a megújításra, de helyette másról beszélt.

  -Állt a tetőn a kereszt mellett egy sudár, gyönyörű vadkörte fa. Bocsássa meg nekem a Jóisten, de az szebb volt a keresztnél! Szálegyenesen tört az ég felé, sugárzott és ragyogott, ha kell, ő adott fényt a napnak és a holdnak. Aztán egyszer kirobbantották és elvitték. Ma is látom magam előtt, ahogyan enyhet ad árnyékával a keresztre feszítettnek, ahogyan Ő ezt egy fuvallattal viszonozza, ami alig érezhetően rázza meg a körte apró leveleit.

     Él a faluban egy idős ember, aki örömet szeretne adni embertársainak, aki azért tudja, hogy ajándékával jól feltölti saját szíve kamráit is. Egy ember, aki rendületlenül hisz az emberi jóságban, aki pontosan beszedi a felírt, koleszterinszintet csökkentő pirulákat. Egy ember, aki köszönti Istent, de azért kezet nekünk nyújt. Ne feledjük hát jól megszorítani!

Józsi bácsi nekem nem mondta, azért természetesen a 100-éves évforduló lehet a kereszt újra felállításának az oka. Vagy talán a szülők és nagyszülők hálaadásának megismétlése? Vagy ez a komoly beruházás nem több, mint egy csokor virág, amit képzeletében feleségének, Matild néninek ad át?

Egyedül találtam otthonában. Régtől ismerjük egymást, szívesen kínált hellyel. A kérdéseimre azért néha kérdőn nézett rám. A beszélgetés így is történhetett, ahogy megírtam?

Julianna

     Julianna nagyon gazdag ember. Két háza-hazája van, így aztán kétszeres az ünnepe is államalapításunk évfordulója napján. Amikor megszületett Csúzán, a történelem már régen kettéharapta Baranyát, neki a Dráva háromszög maradt, egy erőszakkal létrehozott és fenntartott szövetségben. Magyarnak született és az is maradt. És még nagyon sokan mások is gyönyörűen formálják szülőfalujában a magyar szavakat, ottlétemkor erről személyesen is meggyőződhettem.

     Az a szél, - ami igaz változást ígérve, hanyagul söpört egyet Magyarországon - éppen, hogy csak fuvallat lehetett, amikor Julianna nagyobbik felébe költözött Baranyának. Huszonhat éve ennek. Tanított Komlón, nyugdíjasként Pécsett, és tanít ma is, az életével mindenütt, ahol előfordul.

2003. november 20-án ünnepélyes állampolgári esküt tesz a II.emeleti nagyteremben a polgármester előtt. Jelen lehettem az eseményen, mert barátként, tanúként, néhány kedves ismerőse mellett bennünket hívott. Tűzoltókat, akiket tolmácsként olyan sokszor segített Valpovóban és Komlón egyaránt a bajtársi kapcsolat kiépítésében és ápolásában. Azok előtt tett fogadalmat, akik Őt tisztelik és nagyra becsülik. Magyar állampolgársága jókorát késett, kicsit a hivatalok útvesztői, kicsit Júlia késedelme miatt. Nem volt neki sürgős, jól érezte magát közöttünk friss személyi igazolvány nélkül is. "Új" hazáját becsületes munkával kívánja továbbra is szolgálni, ígéri a Magyar Köztársaság Elnökének a kérelmében.

  -Köztársasági Elnök Úr! Ön nem kérdez rá, ezért én jelentem, hogy a nevében is magyar Julianna Asszony az esküjében ígérteket híven teljesíti. Tevékeny a Horvát Kisebbségi Önkormányzat munkájában, fáradozik Komló és Valpovó testvérvárosok közötti kapcsoltat elmélyítésén, őszinte és igaz érzésekkel, önzetlenül szolgálja hazáját, Magyarországot. Szerető barátságban él közöttünk a Csúza-i magyar.

     Államalapításunk ünnepének napján a szomszédaink magyar ajkú lakosai közül számosan teszik le az állampolgári esküt. Egy életre szóló élmény ez! Gondolatban újra együtt vagyunk egy 15 milliós nagy hazában.

Elnökünk asztalára hetente ezrek állampolgári kérelme kerül. Gyakran félve teszik azokat le, dacolva buta hatalmakkal.

   -Elnök Úr!

A katartikus érzésen kívül mit tud adni számukra? Szép magyar nyelvet? Ékesebb talán az már a miénknél! Munkát és biztos megélhetést? Az most nekünk sincs! Csak baráti kézfogás és szerető ölelés marad. Ez nem is kevés! De elég lesz?

    Julianna nagyon gazdag ember. Tárt karokkal két hazája várja. Szerény nyugdíját, hogy boldogulhasson, a szerető barátsággal egészítheti ki. Így aztán én is gazdag ember vagyok, talán.