Amikor Emeske megszületett, mi az Erzsivel Esztikére vigyáztunk. Igaz, hogy kora délután már a kezemben tarthattam, valahogy mégsem voltak meg azok a közvetlen benyomások, amelyek versike faragására ihlettek volna. Egy udvarias figyelmeztetésre, rímekbe foglalt soraimmal csak az év karácsonyán köszöntöttem. Ami igaz, az igaz, neki is megjár. Emese lett a Hajnali Fény Kedvese, Holdanya Új Csillaga mellett. Kettő éves születésnapján ezt a verses köszöntőmet viszont pontos időben adtam át neki.
Sólyomszárnyakon
Hegyes, hosszú farkkal bodros, barna felhőkkel játszik,
bökdösi, kitárt szárnyakkal űzi, zargatja őket.
Már a nap cseresznyét festő mosolya látszik
s juthat fénye, erősödő melege a földre.
Táncol a sólyom fenn az ég tengerében,
uraként a légnek, cikázik, száguld, majd zuhan.
Nem vadászik, lassul a föld közelében,
csendesen köröz, nesztelenül suhan.
Karmait behúzza, bársony simasággal
teste ifjú asszonyi testet ér.
Szemeit fürdetve gyönyörködik bátran,
kacéran hajtja terhes nő keblére a fejét.
Az áldott alszik s álmát a tarka mező
virágba borulva suttogja akár egy hírnök:
Méhéből folyó születik, hatalmas, erős,
elhatalmasodó, idegen földre vivő.
Nyújtózik, mosolyog, mint a hajnal, mikor hasad,
a madár csak foltos képe e napban a jónak.
Vezért szül, életet ad hatalmasnak,
népet kovácsolónak, hazát foglalónak.
Öregedő bolygónk leírt egy kört,
május van megint, világot zöldbe borító.
Ősanya, kishúgod Emese csupa erő,
kiságyból kinövő, bárkit megbolondító.
Úgy, ahogy kell, csodálkozik a világra,
csupa csuda mosoly, barátság és derű.
Ámul anyára, apára, nővérkére, a társra,
arcára orrocskát felhúzó grimasz kerül.
Köztünk lépked, fut is talán egyre bátrabban,
határozott, egyenes, szeretettel teli.
Kicsi szája formálgatja már a szavakat,
a jót, vagy rosszat is csak belőlünk merít.
Kihagyni Őt már semmiből nem lehet,
akaratbomba, csak ereje, iránya jó legyen.
Robbanáskor a sólyom szárnya magasba emelje,
ha majd nem lesz már féltékeny fojtása Eszter.
Jóízűen falatozó, nem válogatós.
A szopizás most már csak szokás, játék,
hat csillogó drágakövet fitogtató,
anyának szánt édes, napi ajándék.
Köszöntünk hát kékszemű, szőke tündér
friss meleggel, tavaszi záporral,
kíván sok jót Neked egy másik tündér,
velünk együtt nagy örömmel, boldogan.
Hiányzik a májusi eső, a föld aranya,
szárad és törődik az élet.
Nincs orgona illat, virága rozsdabarna.
Drága! Lesz-e házad, szabad hazád, én félek.
A kelő nap sugara sötét felhők rabja,
tündér iskolából születő sugár Te vagy az.
Jusson el hozzád szellőknek haragja,
az idő szalad, szabadítson hamar – hamar.
Sólyom száll keletnek, fekete felhők közé,
viaskodik, csapkod, míg csendes eső ered.
És csattan a fény, bújik a ború mögé
s már bíborként ragyog a hajnali fény kedvese Te Emeske.
Hegyes, hosszú farkkal bodros, barna felhőkkel játszik,
bökdösi, kitárt szárnyakkal űzi, zargatja őket.
Már a nap cseresznyét festő mosolya látszik
s juthat fénye, erősödő melege a földre.
Táncol a sólyom fenn az ég tengerében,
uraként a légnek, cikázik, száguld, majd zuhan.
Nem vadászik, lassul a föld közelében,
csendesen köröz, nesztelenül suhan.
Karmait behúzza, bársony simasággal
teste ifjú asszonyi testet ér.
Szemeit fürdetve gyönyörködik bátran,
kacéran hajtja terhes nő keblére a fejét.
Az áldott alszik s álmát a tarka mező
virágba borulva suttogja akár egy hírnök:
Méhéből folyó születik, hatalmas, erős,
elhatalmasodó, idegen földre vivő.
Nyújtózik, mosolyog, mint a hajnal, mikor hasad,
a madár csak foltos képe e napban a jónak.
Vezért szül, életet ad hatalmasnak,
népet kovácsolónak, hazát foglalónak.
Öregedő bolygónk leírt egy kört,
május van megint, világot zöldbe borító.
Ősanya, kishúgod Emese csupa erő,
kiságyból kinövő, bárkit megbolondító.
Úgy, ahogy kell, csodálkozik a világra,
csupa csuda mosoly, barátság és derű.
Ámul anyára, apára, nővérkére, a társra,
arcára orrocskát felhúzó grimasz kerül.
Köztünk lépked, fut is talán egyre bátrabban,
határozott, egyenes, szeretettel teli.
Kicsi szája formálgatja már a szavakat,
a jót, vagy rosszat is csak belőlünk merít.
Kihagyni Őt már semmiből nem lehet,
akaratbomba, csak ereje, iránya jó legyen.
Robbanáskor a sólyom szárnya magasba emelje,
ha majd nem lesz már féltékeny fojtása Eszter.
Jóízűen falatozó, nem válogatós.
A szopizás most már csak szokás, játék,
hat csillogó drágakövet fitogtató,
anyának szánt édes, napi ajándék.
Köszöntünk hát kékszemű, szőke tündér
friss meleggel, tavaszi záporral,
kíván sok jót Neked egy másik tündér,
velünk együtt nagy örömmel, boldogan.
Hiányzik a májusi eső, a föld aranya,
szárad és törődik az élet.
Nincs orgona illat, virága rozsdabarna.
Drága! Lesz-e házad, szabad hazád, én félek.
A kelő nap sugara sötét felhők rabja,
tündér iskolából születő sugár Te vagy az.
Jusson el hozzád szellőknek haragja,
az idő szalad, szabadítson hamar – hamar.
Sólyom száll keletnek, fekete felhők közé,
viaskodik, csapkod, míg csendes eső ered.
És csattan a fény, bújik a ború mögé
s már bíborként ragyog a hajnali fény kedvese Te Emeske.
2008.május 25-én Emesének születésnapjára.
A karácsonyra megírtÍrt születésnapi köszöntőt most nem adom közre, egyszer majd talán, később. Még eszetekbe jut megszólni engem, hogy Eszti kétévesen nem kapott. Amúgy is rám fogjátok, hogy Emese a papának kedvesebb és ha igaz is, na bumm, akkor mi van?
De abban is biztos vagyok -amit nem láttok-, hogy egyforma szeretettel nézem őket egy-egy este a blogokon, amikor nincsenek itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése