Ajándék

"Kívánom, hogy legyenek körülötted olyanok. akik értékelik azt, amit adni tudsz. Hogy legyenek melletted jó emberek, akik őszinte szeretettel fordulnak feléd és óvva súgják:"ne csináld!" Legyen melletted mindig valaki, aki kezét nyújtja a bajban, letörli a könnyeidet és a karjaiba zár"

   Köszönöm a megtiszteltetést, hogy karácsonykor ismét beszélhetek a falu apraja-nagyja előtt, nem másról, ismét a szeretetről. Jézus tanításáról, aki nem azt mondta, hogy higgyünk, hanem azt, hogy szeressünk.Sokan írtak márt erről az érzésről, regények, szebbnél szebb versek hirdetik a fontosságát. Most én vagyok a soros, mert megkértek rá. A jóról és a szeretetről, mint elválaszthatatlan barátokról  szeretnék szólni. 

   Egy mondás szerint bűnös az az ember, aki bár tehetné, mégsem adja a jót. Ami valakinek jó, elképzelhető, hogy másnak az a rosszat jelenti. Követendő szabályok szorító karjai között éljük le az életünket.  Van-e lehetőségem akkor a választásra? Jót teszek-e, ha végrehajtom a rosszat, ha pedig nemet mondok rá, helyesen cselekszem-e?  Ugyanígy küszködhetünk Isten törvényeivel is. Hiába fogadja el azokat az eszem, ha mást akar a szívem. És így élem le az egész életemet, a jó és a rossz állandó kíséretével, választási lehetőségeikkel.

   Amikor először rácsodálkozok a világra, fogalmam sincs arról, hogy mi az a jó és mi a rossz. Hamar rájövök, hogy édesanyám gyengéd ölelése nagyon jó dolog. És ahogy a gyermekkort elhagyva felnőtté válok, már mindent tudok a jóról és a rosszról. Azt hiszem, de ez nem igaz, mert jönnek az új ismeretek. Ezek az egymásnak ellentmondó fogalmak minden emberben másképpen rögzítődnek, tehát soha nem lesz fekete-fehéren elkülöníthető. Ami neked rossz, az lehet nekem akár a jó is.  Amikor gyermeked születik, tanítsd meg neki cselekedni a jót, de mondd el a rosszat is. Vigyázz, mert legnagyobb tanítómestere a te életed lesz! Társad hasonlóan tegye ezt és a gyermek természetesen jó lesz. Az ember élete is egy tanár, szerteágazó tudással, kellő erőszakkal, gyengéd okítással, mégis mindenkor befolyásolhatóan. Hiába tudod, hogy a kisiskolás buksiját teletömik felesleges, gyakran ellenőrizhetetlen információkkal, nem tehetsz e gyakorlat ellen semmit, de a fejecskékben rendet tehetsz. Nem különb a felsőbb iskola sem és minden jót és rosszat magában hordozhat egy munkahely, vagy más közösség is.

   És mégis hogyan kell csinálni? Miként kell és lehet a birtokomban lévő jót másnak adni? Gyereknek, unokának, szülőnek, társnak, barátnak, ismerősnek, arra rászorulónak? Keveseknek adatik meg az, hogy tanulás nélkül -csak mert a génjeikben hordozzák- szórni tudják a jót. Nem így működik, a jót adni és elfogadni, kemény edzések utáni munka eredménye lehet. Ha jól dolgoztunk, felneveltük testünk minden porcikájában a szeretetet és akkor annak ápolása már a világ legegyszerűbb feladata lesz. Gyakorolni, kinyilvánítani kell, ahányszor arra lehetőség kínálkozik. Egy falat kenyér, egy mosoly pillanatok műve csupán, mégis egész napra elegendő örömet adhat. Tékozoljunk hát nyugodt szívvel korunktól függetlenül és közben keressük az újat, amit becsomagolhatunk a másoknak is adható ajándékok tárházába. Ha elég ügyesek vagyunk, ez a körforgalom állandósul és nem követjük el a bűnt azzal, hogy a jót megtartjuk a saját zsebünkben.  

 Márai Sándor: Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.

   Karácsony van. A legdrágább kincs, a szeretet ünnepe ez, de ezt adni és elfogadni -minden ünneptől függetlenül, naponta kell gyakorolni.  Szeretni egyedül nem lehet, mert az nem más, mint törődés a másikkal. Elfogadom olyannak, amilyen és nem próbálom megváltoztatni. Megbízom benne és nem kötöm feltételekhez a létezését.Az, akit szeretünk, olyankor is mosolyt tud csalni az arcunkra, amikor nincs velünk. Elég, ha csak rágondolunk. A szeretet társasjáték, nem működik egyedül, és nem elég érezni, azt ki is kell mutatni. Az emberi kapcsolatokban a legapróbb dolgoknak, gesztusoknak is örülni kell, mert feltételek nélkül, tiszta szívvel szeretni a legjobb dolog a világon.A szeretet összetett és egyszerű. Összetett, mert kellemes és fájdalmas élmények, gondolatok és érzések kusza összessége és egyszerű, mert amint átláthatóvá válik, úgy lesz egyre tisztább, egyszerűen kifejezhető és megélhető. A szeretet feltételekhez köthető adomány. Nem kívül kell keresni, másoktól elvárni, hogy szeressenek. Nap mint nap nekem kell tennem érte

   És folytathatnám azzal, hogy saját magunkat is kell szeretni, mert az nem egy önző dolog, sőt, alapja a másik felé megnyilvánuló szeretetnek. A szeretetet tanulni kell, mert nem más az, mint az odaadás, támogatás és védelem.Sok múlik azon is, hogy honnan jövünk, mit tanultunk, kaptunk az elődeinktől, hogyan nyilvánult meg a szeretet a szűkebb, tágabb családban.  A legfontosabb pedig, hogy tudtuk-e fejleszteni magunkat,mert ez nem egy könnyű, végtelen feladat. A szeretetnek annyi definíciója létezik, ahányan vagyunk, és annyiféle lehet, ahányan vagyunk. Nincs kora, nincs neme, nincs vallása.

   Azt hiszem, túl bonyolultan fogalmaztam meg a gondolataimat. Leegyszerűsítve hadd bocsátkozzak ismétlésbe. Ha az idei esztendő falusi - különösen a gyermekeket foglalkoztató- eseményeire, a mára feldíszített fenyőnkre- az ünnepen egymással versengő, vendégeket csalogató ablakokra, a környezetünket szépítő munkákra gondolok, akkor a szeretet nyilvánvaló hirdetéséhez csak az kell, hogy a templomból kilépve ,karácsonyfánk fényénél igaz mosolyunkkal köszöntsük a másikat.

Mielőtt egy verssel befejezem, megköszönöm a figyelmüket, mindenkinek örömökben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánok! 

Bencze Marianna: Csendesedjünk 

"Rohanunk, mintha életünk késnénk le,

ha öt perccel később érünk oda,

sietünk, egymás mellett úgy megyünk el…

egymás szemébe nem nézünk soha,

futunk, Karácsony lesz, két nap, s egy éjszaka,

már csak ennyi maradt az égi szép-csoda.

Nincsenek már azok a régi ünnepek,

mikor díszbe öltöztek lelkek és szívek,

s áldott némasággal várták az éjszakát,

szenthittel hitték Betlehem csillagát,

és imádkoztak, együtt, szeretetben,

Miatyánk, Miatyánk ki vagy a mennyekben…

Nincs már az a régi boldog áhítat,

mit a karácsony nyugalma átitat…

csak futunk, csak futunk,

s az életünk utol mégsem érjük,

futva, rohanva el sosem érjük…

mert pihenni kéne, mint régen, régi ünnepen,

egymáshoz szólva, szépen, csendesen."

 

Hinni kell !?

   Kisiskolás koromban az egész osztály vonatra ült és rövid utazást követően leszállt Magyarszék-Sikonda gyógyfürdő állomásnál. Néhány kilométeres gyaloglás után meg is érkeztünk a strandra. Hétköznap volt, zavartalanul pancsolhattunk egész álló nap a Mecsek e kis katlanjában megépített medence vizében. Hétvégeken felnőttként is jártam ott, tűt nem lehetett közénk leejteni. Komló központjában az uszodát elbontották, a térségben csak Sikonda üzemelt, nem csoda hát, hogy tömegek látogatták. Az emberek jó kedvvel fürdőztek tenyérnyi helyen is, szerették ezt a helyet, gyakran meg is látogatták. 

A szanatórium épülete -változó eszközökkel- mindig az emberek pihenését és gyógyulását szolgálta. A bányászok erejének folyamatos karbantartása mellett hosszú időn keresztül orvosi felügyelet mellett "civilek"is igénybe vehették a házon belüli medence vizét és a gyógyászatát. 

Majd hirtelen megváltozott a világ. A strand medencéit összetörték, eltüntették. Az út ellentétes oldalán jó pénzért igénybe vehető újak épültek, szállodával együtt. A szanatórium épületét korszerűsítették, új fizioterápiás eszközöket vásároltak, de az ajtókat a betegek előtt bezárták. Kié lett, ki lakik benne, fogalmam sincs. Az erkélyen néha száradni teregetett ruhákat látok. 

Az erdőt bekerítette a kárpótlás új tulajdonosa, én felhagyhatok a sétáimmal, de mit tegyen a drótokon fennakadt őzike? Az évszázados és ma is használt földes út területét meggondolatlanul eladták. Azonnal megépített fémháló még a Megváltót is bekerítette. Sok-hektáros termőföldeken ma a napelemek virágoznak. A házamat soha nem világította meg utcai lámpa, ám a kitekert égők sötétjét a falumban látom.

 

   Amiket itt panaszosan fölsorakoztatva leírtam, itt vannak mellettem, a rendszerváltás szüleményei ezek. Körültekintés nélküliek, gyakorta a közösségi érdekeket sértők. Másképpen képzeltem el ezt a gyorsan eliramodó harminc esztendőt. Még az a szerencsém, hogy pislákol még bennem az optimizmus apró lángja. Nem véletlenül jutottak hirtelen eszembe G. Hajnóczy Rózsa biztató szavai: "Hinni kell! Mindegy, hogy miben, hiszen gyarló emberek vagyunk, az igazságot úgysem látjuk. Higgyünk a jóban, a szépségben, s talán minden jóvá és széppé válik, ha őszinte szívvel hiszünk benne."  

 

Indul a bakterház?

   Az "Indul a bakterház" c. film egyszerűsége és  humora belopta magát a szívem csücskébe. Negyvenkét év után még ma is -ha megtalál- leragaszt a székre és gondtalan kikapcsolódást hoz nekem ajándékba. Ebben bizonyára nagy szerepe van az igazán egyszerű -fejtörést egy pillanatra se okozó- történéseknek és a hozzájuk kapcsolódó szereplők alakításának. Bendegúz csibészségei utolérhetetlenek, a Csámpás Rozi se akárki és folytathatnám a sort. De most nem igazán  erről akarok beszélni.

 

   Óvodából viszi haza személyautójában két gyermekét az édesanya. Mindössze másfél kilométeres ez az út. A táv közepén fénysorompóval ellátott vasúti kereszteződés. Anyuka és az egyik kicsi soha többé nem érnek haza. Otthon hiába várja őket a négy testvér-gyerek. A frontális ütközés végeredményéről fél óra után a számítógép képernyőjén felvételeket látok. Szülőházam kertjének végénél állt meg a személyvonat sérült mozdony-paripája, előtte egy roncs, két összegyűrt halottal és egy megmenekült kicsi szívvel.

   Koltai Róbert, mindig időben leeresztette a sorompókat. Előfordult, hogy az elhaladó vonat füstje se látszott már, de szabad utat az átkelőnél hosszú percekig nem kaptak a szekerükön egyre hangosabban ágáló parasztok. Végül azért a bakter -fanyar mosolyával kísérve- szabaddá tette az áthaladást. Abban az időben majd minden sínpárral érintkező út, annak teljes szélességét lezáró sorompókat kapott. Azokhoz őr-bakterházakat építettek, amelyekben a szolgálatot teljesítő vasutas mindig tudott a szerelvények érkezésének pontos idejéről. Tették a dolgukat forgalmas útvonalakon és ott is, ahol naponta csak néhány vonat zaja törte meg a csendet. Ezek a vasparipák nem is találkoztak csak nagyon ritkán közúti közlekedési eszközökkel.

Majd nagyon gyorsan megváltozott a világ. Az utakon sebes iramban szaporodtak el azok a motoros erőkkel meghajtott közlekedési és szállítási eszközök, amelyek nem csak sokasodtak, de sebességük, tömegük is nőttön nőtt. Természetesen a vasút is egyre korszerűbb eszközöket sorakoztatott fel. A 328-as, 424.-es gőzmozdonyokat dízel-és elektromos meghajtású paripák váltották fel. Nem él már családjával együtt a kis földjét művelő bakter a róla elnevezett házacskában. Munkáját a messziről vezérelt sorompók, fénysorompók vették át. Ezek működéséhez elengedhetetlenül szükséges egy olyan eszköz, amely érzékeli a síneken elhaladó járművet és "beszélni" is képes vele. "Balíz" a neve, elképesztően sokat tud, de azért ő sem hibátlan.

   A vasúti balesetek tragikus hírei mostanában egyre gyakrabban kelnek útra. A számuk emelkedését senki nem tagadja. A legnagyobb odafigyelés ellenére a biztonsági berendezések meghibásodhatnak, illetve a feladatuk ellátása lehet nem teljes értékű. A balesetek túlnyomó többségének okozója mégis a közúton érkező. Ha pedig alaposan megolvassuk a vonatkozó KRESZ szabályokat, elképzelni is nehezen tudjuk a mozdonyvezetők és a baktert helyettesítők felelősségét a balesetek létrejöttében.

 

   Emberi mulasztás, helytelen magatartás, szabályszegés! A kezdők és a rutinos vezetők felváltva okozói a bajnak. Nem vagyok biztos abban, hogy a jogosítvánnyal rendelkező emberek -egészségi állapotukra való tekintettel- alkalmasak-e a vezetésre. Utasként ültem olyan autóban, amelyből a célhoz érkezve nagy örömmel szálltam ki és a vérnyomásom is rendeződhetett. Szó szerint a félelem érzése látogatott meg néhány helyzetben azon a rövid úton. Akkor ez az ismerősöm be is látta az alkalmatlanságát és hiába volt egészen friss keletű a jogosítványa, bezárta azt jó mélyre az egyik szekrény fiókjába. Elmúlt már 85-éves, eladta az autóját is, hogy biztos legyen magában.

Távol áll tőlem az, hogy bántsam az időseket, magam is közéjük tartozok. A fiatal százzal repeszt a városban kipufogó nélkül és a kanyarhoz érve gyakran veszi igénybe a szembejövők forgalmi sávját. Naponta tapasztalom a rádió zenés dübörgését. És amíg az éthordót a csinos lányka a helyére viszi, a kocsi nyitott ajtaján keresztül nem kívánt -a szirénázó autót is csendre intő- térzenét hallgathat egy nagy-sugarú kör. A vágányokat elhagyva már rég a közutakon járunk, ahol a helyzet csak rosszabb. A tájékoztatásunk eszközeinek köszönhetően minden koccanásról, csattanásról tudomást szerezhetünk. Gondolkodás nélkül elénk tárják a legvéresebb eseteket is, de azok lehetséges okát gyakran még keresni is elfelejtik. Minden ilyen hírben olvasható, hallható, hogy a tűzoltók feszítő-vágó berendezés segítségével kiemelik a járműből a sérültet, sérülteket és az áramtalanítást is elvégzik. Ennél többet igazán nem tudunk meg, ok-nyomozni, az esetre visszatérni senki nem ér rá. 

A statisztikai adatok elszomorítóak. Néhány éves stagnálás után 2021-től emelkedik a sérülések és elhalálozottak száma. Jó lenne lecsípni az irdatlan mennyiségű reklámból és foglalkozni a balesetekkel, azok okaival. Megújítani a közlekedésrendészet szervezetét, munkájukban nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre. Az adóforintokból felújítással korszerűvé tenni a közlekedési utakat és "seprűt" adni a fenntartók kezébe azok folyamatos tisztán tartására. 

 

   Végül -de talán legelsőként- nyugalmat, békességet és tisztes megélhetési lehetőséget kell biztosítani minden állampolgár számára, hogy a volán mögé ülve ne az állandó gondjai és bajai járjanak vitustáncot a fejében, hanem erőben és szellemében frissen, csak a vezetésre koncentrálva tehesse meg a kilométereit. 

A sofőr dala jutott eszembe: "Veszélyes úton jársz, hogy el ne térj, jól vigyázz! Ne légy hát álmodozó, mert élni szép, élni jó!"