A mi gyümink

Az északi csücskéből ha kikandikálok, Vázsnok község házait látom, kicsit távolabb Tarróst és Vásárosdombót pillanthatom meg és tudom, hogy attól balra bujkál Meződ. A keleti sarkon jó magas fára kell másznom, hogy meglepődhessek, ennyire közel lenne Felsőegerszeg? Onnan csak két meredek emelkedő, amiket gyakran megjártam. Azután a lejtő olyan rövid, hogy szinte észre sem veszed, máris egy meseszép falucska, Varga kellős közepébe csöppentél. A települések között szántók, erdők, gyümölcsösök, szőlők szolgálják a szorgalmas embereket. És akkor még nyugatról nem is említettem szót. Pedig ott terül el teljes egészében láthatón, méltóságteljesen Sásd, a városkává nyilvánított település. Ne gondolja senki, nem mondok nagyot azzal, ha kicsi hazámnak becézem szülőfalumat.

Az Öreg-hegy csúcsáról tekintettem körbe, ahol a szőlők-gyümölcsösök sorát a miénk zárja le. Írtam már a gyümiről és nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni, de meg kell említenem, hogy az valamennyiünk számára a munkára való nevelés eszköze, számtalan kedves emlék születésének helye volt.

Telepített szőlő-gyümölcsösként 1928-tól beszélhetünk róla. Keszthelyi ügyvéd a korábbi hatalmas épület helyére egyszintes, kétszobás, konyha-étkezővel és boltíves pincével ellátott csinos kis családi házat építtetett. Így vette ezt meg édesapám 1938-évben.

Felnőttünk, mindenkinek más és fontosabb dolga is akadt. Én az elköltözésem után nagyon ritkán látogattam meg a kedves tanyát, kicsit furdal is a lelkiismeretem. Testvéreim közül többen is példamutató szorgalommal igyekeztek rendet tartani, a munkába bevonni családjaik tagjait is. Fáradozásaik ellenére egyre fogytak a gyümölcsöt termő fák, mind nagyobb részt rabolt vissza magának a természet.

Légi felvételem nincsen, igazán az láttathatná a terület szépségét. Helyette a házikó képét mutatom meg a három hancúrozó gyerekkel. Őket nem is akarom beazonosítani, lehetnek ők a legkisebbek, vagy én magam a tesókkal, sok-sok évvel ezelőtt.

Szüleim huszonegy unokája közül egynek különösen szívéhez nőtt a gyümi. A múlt hónap végén leültünk testvérek és közülünk aki tehette, megteremtette feltételét jogilag is arra, hogy a friss erő ezután magát tulajdonosnak érezve formálja a maga kedvére közös tanyánkat.

A négy évtizedes szülői örökséghez, a nyolcvankét éve családi birtokban lévő zártkerthez és házikóhoz immáron semmi közöm. Itt az ideje érzékenyen és végleg elköszönni tőle. De  biztos vagyok benne, hogy szívesen látott vendégként bármikor szabadon léphetem át határának mezsgyéjét és nem fog az elkallódni holmi anyagi érdekek útvesztőjében. Szolgáljon ezentúl a mi gyümink új gazdájának örömére és egészségére!   

"Megáll a parketten és ide tekint..."

Két éven keresztül egy gimnázium padjait koptattuk. Ennyivel idősebb nálam a legfiatalabb nővérem. A Tüzép, az OTP. a Bank, annak megszüntetése után az ÁFÉSZ adott neki munkát. Számokkal és emberekkel foglalkozott egészen a nyugdíjazásáig. Szülőfaluját nem hagyta el, ott él ma is a gimnazista lányként megismert szerelmével. Nemrég jártam náluk, a srácnak kifehéredett a haja, Erzsié még rendesen tartja a színét. Első gyermeke az érettségit követő harmadik nyáron született és őt követte még kettő. A gyerekek felnőttek és a Mama körül kicsi és nagy, négy unoka ugrándozhat.

Erzsébet Gabriella a hatodik gyermeke szüleinknek. Első keresztnevével Édesanyánk nevét viszi tovább. A másodikkal arra az unokatestvérre emlékeztet bennünket, akinek életét a szüleivel együtt a háború, Budapest ostromakor rabolta el.

Úgy nőtt fel, mint mi mindannyian a kisebbek. Fáradó szülők mellett a nagyobbak árnyékában. Tanult és dolgozott. Kivette részét a ház körüli munkában, szorgoskodott a kertben, szőlőben és gyümölcsösben. Szeretett mókázva "divatbemutatót" tartani. Felnőtt ruhadarabokat magára öltve előbújt a nagyszobából és kedvesen-pajkos mosollyal az arcán énekelte: Hajnalban betipeg a rongybaba, ruhája viola-szín pongyola, megáll a parketten és ide tekint, oda tekint, kecsesen int. És amikorra hirtelen felnőtté vált, akaratát érvényesítve beköttette a fejét.

Otthon a konyhaszekrény polcán van néhány csavaros tetővel ellátott üvegcse, ezekben fűszereket tartok. Az edényeket a rájuk festett színes virágok, növénykék díszítik. Falra akasztott tányérok ugyanezt a célt szolgálják. Risi rajzolta és adta ajándékba nekem ezeket. A természet megáldotta azzal a tehetséggel, hogy rajzol és fest másoknak is tetszetősen. Igazán nagy kár, hogy élete során ez a készség, ez a benne rejtőzködő adottság még nem nyitott ki valahol egy kis ajtócskát.

Úgy tudom, hogy a vászon, ecset és festék otthonában már csak arra vár, hogy keze ügyébe vegye azokat mindenki örömére, a lelkében lakózók bemutatására.

Őt soha nem felejtem el erre noszogatni, ezt megígérhetem!                                                                 

Egyszerű történet

Nagyon egyszerű történet ez. Valaki körbetelefonált a faluba, hogy este hat órakor találkozzunk egy születésnapos ember háza előtt. Jókora kis meglepetés készül-gondoltam én, amikor a riasztás-szerű meghívást hallottam a mobilomon. Éppen ő az, akit nem felejtek minden évben személyesen is meglátogatni évfordulója kapcsán. Megteszem ezt az idén is, de miért maradnék ki egy ilyen közös buliból?

Egy sima, csütörtöki hétköznapon történt mindez. Már besötétedett, a lenyugvó nap tétova fényeit se láthattuk már, eltakarták azokat a nyugatról érkező felhők. Az utcai közvilágítás bátortalan lámpácskái azért elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy az egybegyűltek felismerjék egymást. Gyenge sejtés élt bennem ugyan, de őszintén szólva, fogalmam se volt arról, kikkel fogok itt találkozni. Úgy hiszem, hogy ezzel a többiek is így lehettek, akik örömmel üdvözölték a másikat. Lehettünk vagy húszan, többségében házaspárok, amikor az ünnepelt udvarába besettenkedtünk. A lakás bejáratától kiszűrődő fény óvatosan világított meg bennünket. Láttam a kedves-mosolygós arcokat, hallottam a köszöntő dal egyre határozottabb refrénjeit. A küszöbét átlépő házigazda kíváncsi érdeklődést tükröző arcán nem kellett csodálkoznunk. És amikor a meglepődő szemeit ránk meresztette,  nekiláttunk egyenként "meghúzni a fülét" átnyújtani neki a kezeink ügyében e célra tartogatott boros flaskákat.

A nagyszoba melegében azután hangosan duruzsolva töltöttünk el néhány órát. Előkerült a torta, a saját és hozott sütemények is. A bevezető pálinkákat felváltották a finom borokkal töltött poharak csengése. Szó ami szó, jól érezhette magát az is, aki italának az üdítőt választotta.

Társaságunk díszes vasárnappá, tavaszias hangulatúvá varázsolta február elejének e szürke napját.

Nem egy jubileumi, vagy kerek évforduló volt ez. Ilyen spontán, szeretettel megtelített születésnapi köszöntés mégis nagyon emlékezetessé tehette az ünnepelt évfordulóját. Nem jellemző, hogy ilyen ajándékokkal gazdagodnának ma az emberek. Akkor ez a történet nem is olyan egyszerű?  

Az egészségügy katonája

A minap tervezetten futottunk össze testvérek. A többségében, fejükön fehér koronát viselő nővérkéim és húgom "megcsodálták" bozontos üstökömet. Tegnap mostam fejet, ami hosszú hónapok óta nem látta a fodrász ollóját. Néhány tincsemben az eredeti színre csak foltokban emlékeztető hajnak inkább a nagysága, kopaszodó homlokom ügyes takarása kelthette fel érdeklődésüket. Olyannyira, hogy rövid időn belül kendőt kerítettek a nyakam köré és a kisszobába új széket tettek a fenekem alá.

Leginkább Klári húgom és jómagam örököltük Apu, nagypapa és nagybácsik fodrász tudományát. Nemcsak hordoztuk azt génjeinkben, de használtuk is a hajvágás változó eszközeit.

Ahogy a villamos masina duruzsolva vágta a barázdákat, úgy nőtt a padlón a lapátra söprendő, immár haszontalan hulladék. Eszembe jutott, amikor én nyírtam meg őt még lányka korában. Keresztanyunak készült az új frizura akkor, túl rövidre, kicsit csapzottra sikeredett. A keresztség szentségét Pistinek adó pap mosolyogva meg is dicsérte, új divatnak értékelve. És az olló már a tetőn csattogott, léphettem vissza a többiek elé.

Klára Magdolna a nyolcadik  gyermek a családban. Magdolna édesanyánk leánykori barátnője, akinek visszafogott mosolyát csak én látom néha húgom arcán? Az érettségiig egy iskolák padjait koptattuk. A gimi negyedik évében még egy kollégiumban is éltünk. Mégsem emlékszem semmi, említésre érdemes közös bulira. Úgy élt közöttünk, ahogyan én, a nagyok árnyékában. Velem külön is kellett néha törődni a nagyon elfoglalt szüleinknek, leginkább a rosszaságom miatt. A jó kislány pedig csendesen felcseperedett és hirtelen felnőtté vált.

Az egészségügy katonája lett. Ott kezdett és szolgálatát ott is fejezte be. A műtősnő egy kicsit orvos is a sebész mellett, de az eszközök tisztaságáért való felelősség legalább annyira egész embert igénylő. Kemény, egészen a nyugdíjazásig tartó munka volt az, kalapot leemelő. Bátran állíthatom, magam is éveket töltöttem el az egészségügy fehér falai között.

Másik hivatást is választott, családja lett, gyermekeknek adott életet, nagymama lett.

Köszönöm, hogy rendbe tetted a frizurámat! Ígérem, hogy nem hanyagolom el és jelenek meg azonnali beavatkozást igénylőn a közelgő, kerek születésnapodon!