"Tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda"

    Évekkel ezelőtt Hévízen jártunk Erzsivel, kikapcsolódni egy röpke hétre. Két alkalommal is meglátogattuk a mozit, mindegy volt, hogy mit játszanak, nem a film kedvéért ültünk be, hanem magáért az élményért. Nem is emlékszem, hogy előtte mikor is jártam filmszínházban, csak a régiekre. A gyerekek olyan gyorsan megszülettek és olyan sokáig voltak felügyelendők, hogy elfelejtettük azt, amire rá sem kaptunk, a moziba járást.

    Földényi bácsi és a felesége számomra ismeretlen idők óta működtették a sásdi filmszínházat. Ők hozták el szüleimnek Eggerth Mártát, Jan Kiepurát. Ők mondták, hogy anyu és apu minden filmet láttak,bérletük is volt, de néhány év alatt erről a szórakozásról mi gyerekek "szoktattuk" le őket. Így jártam hát magam is.

    Két filmet forgattak hetente, 2-2 alkalommal. A "Civil a pályán" úgy hozott telt házat, hogy jegyet is alig kaptunk. Nekem nem is jutott. Latabár Kálmánt, Ferrari Violettát, Soós Imrét, Szusza Ferencet és a többieket mind felvonultatta Keleti Márton. Hárman léptünk be a nehéz függönyöket félre hajtva a híradó kezdetekor. A félhomályban nem láthatta Földényi mama, hogy a két lány között, kabátok alá takarva én is ott vagyok. Még méltatlankodtam is hangosan, hogy ne ráncigáljanak, de lehet, hogy azt csak én hallottam. Néhány év múlva Vera nővérem - aki annak idején belopott, beszöktetett az előadásra - az összes lánnyal együtt olyan szerelmes volt Oleg Sztizsenovba, mint egy ágyú. A negyvenegyedik szőke, kékszeműje és Marjutka között kibontakozó tragikus szerelem végképp megríkatta a csajokat.

Elmentünk a szomszéd kis faluba is az ottani fiatalokkal együtt filmet nézni. Jókat beszélgettünk és talán meg-meg fogtuk a lányok kezét. Láttam a Hullaégető c. cseh filmet az Ugocsában. A krematórium igazgatója úgy őrült meg és vált pszichopatává, hogy csak órák múlva jutott eszembe a vetítés ideje alatt mellettem ülő lányt megölelni és megcsókolni. El is tűnt az életemből és az Ugocsát is bezárták.

     És egyszer csak gyorsan szaporodva jöttek a tévék. A közönség egyre fogyatkozott. A gépész Bakán, vagy Berendi bácsi - egyikük biztosan - meghívott bennünket egy pohár sörre azzal, hogy legyünk szívesek másnap megnézni a filmet. Csak ketten voltunk aznap a pénztárnál. Végül a filmszínházak, mozik és vetítő helységek bezártak. A 25 ezerre apadó városomban hosszú évek óta nincs ez a szolgáltatás. Mert szolgáltatás volt ez, nem is akármilyen! Biztosan volt benne művelődés és séta, beszélgetés és véleménycsere. Volt pihenés és csendes összebújás, barátság és szerelem is.

   Engem kisgyermekként a nézőtérre beszöktető nővérem, a mozikat őszintén sajnálva, őszhajú nagymamaként, mosolyogva gondol vissza a szép szemű, szőke fehérgárdista tisztre, amikor emlékeiben őt felélesztem.

A fontoskodó Phobos

     Amióta megtudtam, hogy a Phobos-Grant nem hajlandó meglátogatni a Mars nagyobbik holdját és onnan talajmintát gyűjteni, mi tagadás, nyugtalanul aludtam. Szabotázst is emlegettek, véletlen hiba is okozhatta, hogy az űrszonda nem lépett ki a kozmikus térbe, csak itt ácsingózott dolgavégezetlenül a fejünk felett. Úgy tűnik, a Szojuz rakétákra rájár a rúd, kilövési mérlegük egyre csak romlik. Tavaly több minden is visszapottyant. Volt közöttük soktonnás szerelvény a rakétájával együtt. Nem jutottak el hozzánk elég gyorsan ezek a hírek, így a gravitációs térből ki sem lépő, az űrszemét állapotáig el nem jutó berendezések a földre pottyantak anélkül, hogy én idegeskedtem volna miattuk.

     A Phobossal azonban más volt a helyzet. Időben jelezte, hogy vissza kíván térni közénk még azon az áron is, hogy lelkét kilehelve elég és testének töredékével láthat meg bennünket újra.

Vasárnapra teljesen össze voltam már zavarodva. Tudtam, hogy ezen a napon ér véget befejezetlenül a szonda küldetése. Feszültségem egyre csak fokozódott, adrenalin szintem és a vérnyomásom soha nem érzett magasságokba szökkent. Aggodalmam a milliárdnyi ember, de különösen honfitársaim iránt csak akkor engedett merevségéből, amikor meghallottam az örömteli hírt, miszerint a szonda lezuhant és én, a környezetemmel együtt épségben maradtam. Nagyot sóhajtottam és úgy eresztettem le, mint egy tűvel alattomosan megbökött gumilabda.

     El kell mondanom azt is, hogy vasárnap, az egyre erősödő szorongásomat - arra hivatott és ahhoz értő emberek - a rádió és televízió hullámain keresztül egész nap oldani igyekeztek. Közleményeikkel próbálták kiverni a buta fejemből még a gondolatát is annak, hogy az 510 072 000 négyzetkilométernyi területre az izzó és szétrobbanva lezuhanó szonda egy kis darabkája éppen velem akarna kezet fogni.

     2012. január 15-én délelőtt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, hogy összeült egy katasztrófavédelmi törzs, amely a nap folyamán figyelemmel kísér, intézkedik és szükség esetén a beavatkozáshoz felkészül. Többször is láthattuk és hallhattuk a fiatal, csinos és mosolygó hölgyet, aki barátságos és beszédes megjelenésével tökéletesen alkalmazkodott a nevéhez, amit a nagy mesemondó Jókai Mór talált ki éppen az Ő számára. Regélt arról, amit meghatároztak számára. Arról, hogy a Phobos 14 tonnájából 200 kilónyi fog a földre érni vasárnap, vagy hétfőn, talán csak vasárnap délután és éjfél között, talán a Csendes - óceánba, de az is lehet, hogy az Atlanti - óceánba. A kiszóródás lehetséges helyeként megemlítette a Nyíregyháza - Balaton vonala alatti országrészt, ám azt sem zárta ki, hogy a roncs Spanyolország - Marokkó térségében, vagy éppen Dél-Amerikában fejezi be díszesnek nem éppen értékelhető pályafutását.

A délelőtt folyamán összeült és lassan fáradó katasztrófavédelmi törzs adta a szóvivő szájába a számunkra feladatokat is meghatározó mondatait is. Legyünk résen, fokozottan figyeljük a környezetünket és ha megadatott nekünk az a szerencse, hogy a várt esemény előttünk zajlik le, hívjuk szaporán a 105-ön a tűzoltóságot, mert ők már felkészültek a rendőrséggel együtt a beavatkozásokra. Mindezeket harsogtatták a tömegkommunikációval is.

     Estére aztán minden lecsillapodott. A "Szeretlek Magyarország" alatt még hosszan futott a felirat: szabad megnyugodni, vége! Mintha a régi esti mese szövege jelent volna meg a képernyőn. "Jó estét,búcsúzik a Füles mára, bújjatok be ti is a jó meleg, puha ágyba!"

     Micsoda misztifikáció! Elégtelen információk szellőztetésével az összeült törzs gondoskodott a lakosság megtévesztéséről, félrevezetéséről. Ez bizony a felelősségérzet hiányára vall. A közreműködő személyek éretlen és megfontolatlan viselkedése alkalmas volt arra is, hogy emberekbe valóban szorongó érzést ültessen, bennük félelmet keltsen s az egész szervezetet tegye komolytalanná.

    Ugyan már! Hogyan is lehetne egy ilyen eseményre felkészülni, bárkit is felkészíteni? Ki volt az, aki törzset ültetett le egy lehetetlen feladat végrehajtására?

    Aki fontosabbnak érzi magát, mint amilyen. Van ilyen.