Pegazus

   A majd mindenkihez eljutó médiák nem igazán akarnak beszélni a botránnyá dagadó NSO Group Pegasus kémszoftverről. Kényes kérdések, esetenként egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, válaszok adásának megtagadása. Minden előfordul az ügyben, ami csak elképzelhető. Felelős vezetők nem tudják a helyüket és szerepüket és nincs aki őket eligazítsa. Talán túlzottan bátran és meggondolatlanul foglalkoztak volna a kémkedés ezen eszközével? Elképzelhető, tettek és folyamatosan tesznek egyet és mást, ami a köz ízlésével, erkölcsi felfogásával nem összeegyeztethető. Ha ez a magatartás törvénybe ütköző, miért nincs, aki üldözze hivatalból?

A költő már nagyon régen elmondta nekünk tisztán és világosan telefonjának illetéktelen lehallgatását:

"Számon tarthatják, mit telefonoztam 

s mikor, miért, kinek.

Aktákba irják, miről álmodoztam

s azt is, ki érti meg.

És nem sejthetem, mikor lesz elég ok

előkotorni azt a kartotékot,

mely jogom sérti meg."

                                                                                                                                                           Amikor ezeket a sorokat József Attila leírta, a hatalom volt az, aki lehallgatott. Jó húsz évvel a vers megszületése után, gyerekkoromban is fogdosták idegen kezek a telefonok kagylóit. Még hallgatóztak is, szól-e valahol halkan a rádió és miről? Felnőttem és én naiv ember azt hittem, hogy a lehallgatások már csak a mi kis országunk boldogulását hivatottak elősegíteni törvényes és tisztességes keretek között. Hát úgy tűnik, tévedtem, jókorát! Mindig is gyanítottam ezt, de se vezetékes, se mobil telefonom nem volt sajátom. A munkahelyi asztalomon ritkán csörrent meg a készülék és ha mégis, a beszélgetés tisztának és szakmainak hangozhatott csak. Elvétve fordult elő, hogy én tárcsáztam volna valakit. A kárhelyeken használt rádiót bárki lehallgathatta, berkeinken belül az mindenki számára nyilvános volt.

 

Ezt a Pegasus ügyet egyszer majd csak tisztázzák, vagy nem? Bekerül az évtizedekig titkosított akták közé? Parlamentünk arra hivatott bizottsága az ellenzék kérése ellenére sem hajlandó összeülni és beszélni róla. Azt rebesgetik, hogy valamilyen szőnyegtisztító kft. végzi a lehallgatásokat. Biztosan óriási tapasztalattal bírnak a szennyes szőnyeg alá söprésében. A színtiszta igazságot nem fogják közölni velünk, mi kisemberek nem először járunk így.                                                                         Van azonban egy másik lehallgatási ügy, amiről senki nem beszél, amit a parlamenti padsorokban ülők -hovatartozásuktól függetlenül- vagy nem ismernek, vagy nem érdekli őket. Vélhetően valamennyi tagját érinti a rendvédelmi szerveknek, bár én csak a tűzoltóról tudok. Bő három évtizedet szolgáltam velük. Lehet róluk mondani jót s rosszat, de az biztos, hogy amikor kell, az erejüket nem kímélve, tudásuk legjavát igyekszenek adni mások épségéért, biztonságáért, életéért. Ehhez képest ma a megbecsülésük kritikán aluli. És ezeknek az embereknek nyomták évekkel ezelőtt az orruk alá a papírost. Írja alá, vagy szedelőzködjön, kívül tágasabb. Vegye tudomásul, hogy a maga és családja tagjainak birtokában lévő telefonokat lehallgathatják. Nem akartam elhinni, másokat is megkérdeztem. Megerősítették. Ez az egész történet a megalázás küszöbén való átlépést eredményezte. Felelőtlenül, vagy nagyon is tudatosan. Mindenesetre felerősödött az állományból való kilépés folyamata. A hiányt az áthelyezések, vezénylések, a technikát kiszolgáló személyzet számának csökkentése nem tudja pótolni. Rossz úton járunk. Az állami tűzoltóság megalakulását lassú, de töretlen -nem zökkenőmentes- fejlődés jellemezte. Mintegy két évtizede viszont egy rázós, ismeretlenbe vezető mellékútra kanyarodtak a piros autók gazdái.

Nem tudom, hogy a lehallgatási szoftver miért viseli a görög mitológia szárnyas lovának, Pégaszosznak a nevét. Fogalmam sincs arról, hogy lehallgatták-e egyetlen tűzoltónak, vagy családtagjának a telefonját. Mint ahogy azt sem tudom, hogy nem figyelnek-e engem árgus szemekkel, nem tapasztják-e kandi füleiket ajtóim falára. Nem vagyok egy nagyképű ember, tudom, hogy rég nem érdekel senkit egy nyugdíjas tűzoltó élete, tapasztalata, átadható tudása. Miért is lennének éppen rám kíváncsiak? Pedig én nem is bánnám ha lehallgatnának, akár még büszke is lennék rá.

Megtudhatná a kíváncsiskodó füles ember, hogy kikre gondolok, amikor hitvány parazitákról beszélek. Hogy mi az igaz hazaszeretet és kik lehetnek a hazug hazaárulók.   

                                              

És még mindig nem tudom, hogy a lehallgatási szoftver miért viseli a görög mitológia szárnyas lovának, Pégaszosznak a nevét. Ha már az anyja halálakor megszületett paripának nevére keresztelték a kémkedés egy új eszközét, hát szólni kellene neki. Segítse nyugodtan az Olimposz isteneit, de néha gondoljon ránk is. Ne csak szállítsa Zeusz nyilait, néha súgjon is neki, hova dobálja le azokat.

 

"Falusi Tábor" 2021

   Egész héten a madarak csipogásától volt hangos a ház és az udvar. A nyári szünidő kiszabadította a kicsi szárnyasokat a megszokott ketrecükből. Repültek is nagy örömmel a nagyszülők házáig. Egy apuka kitalálta, megtervezte, koordinálta. Vele együtt a többi felnőtt derekasan kivette részét a gyermekek falusi táborozását jelentő feladatok kiötlésében és végrehajtásában. A tábor rendjére ajtóra ragasztott nagy papírra írt sorok hívták fel a figyelmet. A késő esti lefekvés helyét -kicsik, nagyok, legnagyobbak feliratokkal- a szobák bejáratánál olvashatták a fáradtan nyugovóra térők.

    Én még a tábor elején elkészítettem a zászló felvonásához szükséges technikát, ami hamarosan jól vizsgázott. Egyébként csak ámulattal néztem az egészet. A "Falusi Tábor" zászlóját, a fehér vásznat közösen festették- és díszítették ki. Az ünnepélyes felvonásakor szólt a zene, felsorakozott és tisztelgett a csapat. És ha már dobozaiktól megszabadultak a színes ceruzák, mindenki varázsolhatott magának egy alkalomhoz illő egyen-pólót. A fehér ruhácskákat gyorsan megnevesítették és rajzoltak azokra leginkább halacskákat, vezetéknevükre utalva. Egyik feladat után jött a másik, a harmadik. Köztük naponta olyan fárasztó is, ami az esti fürdés után biztosította a jó kis alvást.  

  Napközben teljes volt az unokák létszáma, közülük csak a pici Máté aludt otthon, álmát a szopiztató édesanyja őrizte. "Felügyeletét" esetenként elláthattam, igaz örömmel tettem. Ha ő nem is,de a nagyobbak Mecsekfalu és Körtvélyes útjain tekerték a bicajokat. Ez utóbbi városrész játszótere és sportpályája többször is lefoglalta őket. Fáradhatatlanok voltak, otthon is gurult a labda a füvön, vagy éppen helyét kereste a palánk kosarában. A számháborús bujdokolás pihenésnek számított. Akár északra, akár délre indultak útnak, néhány száz méterre fürdőmedence várta őket családi házak udvarában. A vizek hőmérsékletéről a hét időjárása gondoskodott, melegebb is lehetett az talán a kelleténél. Volt aki itt tanulta meg igazán, hogy a vízben az egymás fröccsölése a legjobbak egyike, ami gyerekkel történhet ugrándozás közben a medencében. Máskor ismét elfoglalták a nagy asztalt és mozgatható, játékos figurákat ollóztak, ragasztottak. Nem maradt el a nyársalás sem. A sült szalonnából és a kissé elszíneződött virsliből jutott jócskán nekem is. Nem a tábor zárásakor, de azért fellobbantak a búcsú tűzének lángjai is. A téglából megépített tűzhely adott azoknak otthont és hiába erőlködött a felerősödő szelecske, nem tudtak azok kilépni a kerítésen túlra. Csendben álltunk és figyeltük a szürkületben a fények játékos táncát.

   Mindenki tudta és tette a dolgát, felnőttek és gyerekek egyaránt. A konyha a szokottnál sokkal több munkát adott, de a gyerekek jó étvágya és mindig kedves mosolya kifizette a szakácsot. Ezeken a szép napokon én nem igazán hallottam, hogy a tábor lakói civakodtak volna egymással. Talán eszükbe se jutott a sok-sok érdekes eseményből fakadó leterheltségük miatt. Nagyon érdekes és értékes dolog lett kitalálva ezzel a sajátos táborozással. Ritkán ugyan előfordul, hogy együtt a teljes család, de hosszabb ideig, így megfűszerezve!

   Olyan élmény volt ez a heti kaland mindannyiunk számára, amilyenre talán nem is számítottunk. Megújította bennünk az együvé tartozás élményét és megerősítette az egymás iránt érzett szeretetünket. És ha tábor lakói közül valakinek majd eszébe jut az a szépen megrajzolt, az esti szélben hajladozó zászló, ráébred arra,hogy ajándékot kapott és adott, nem is akármilyet.  

Védelem és biztonság

    Nyugdíjas ismerősömet keresem, nem sikerül vele telefonon beszélgetni. Születésnapja van, gratulálni szeretnék neki, de nem jön össze a rövidke eszmecsere. Éppen csak kinyitotta a hetvenes éveinek kapuját és ő azok közé tartozik, akiket nem felejtek évente köszönteni. A gimnáziumi évek után azonnal munkába állt, tanult tovább és dolgozott egészen a felső korhatárig. Dolgos éveinek egyetlen munkáltatója adta kezébe havonta a hűséggel megszolgált, nem igazán magas középkáderi fizetését. Nem volt könnyű dolga. Gyermekeit majd egyedül nevelte, szűkös anyagi háttérrel kitartóan és becsülettel. Most havonta annyi forintot utalnak a számlájára, amelyből megél. Nem legénykedik, nem jár tengerpartokra üdülni, megtanult jól beosztani. Szerencséje van, egyik gyermekénél él, aki nem szedi be a közös költségeket, nem fizettet vele albérleti díjat. Így aztán kevésbé érzi meg forintjai vásárlóértékének folyamatos romlását. De látja és ahhoz igazodik. 

   Néha-néha szeretne kitörni fogságából legalább olyan mértékben,hogy unokáinak egy név-vagy születésnapra a tábla csoki mellé valami mást is adhasson ajándékul a szeretetén kívül. Ezért hát fogja magát és születésnapja szombatján dolgozni megy. Betanított munka, illesztés meg ragasztás, mindössze ügyes kezek, na és idő szükségeltetik hozzá. Hát ezért nem szólalt meg a telefonja, ezért nem ült otthon és várta, hogy valaki hozza a feldíszített tortáját. Biztosan tudom,hogy másnap mindent pótoltak, de az már nem ugyanaz! Én is elkésve húztam meg a füleit.

   Magyarországon ma statisztikai adatokkal igazoltan a nyugdíjasok közül százezrek nyomorognak. Értsük ezt úgy, ahogyan kell! Nincs meg a betevő falatjuk. Újabb százezresek csoportját alkotják azok, akik még néhány gyógyszert kiváltanak a patikából, de éppen úgy éheznek és gyűjtögetik garasaikat a vasárnapi párizsi szalámis szeletekhez. A következő nagy csoport már étkezik rendesen és spórol egy hétvégi kiruccanásra. Akiknek ennél több van, azok jól fizetettek voltak de tb-maximum alattiak. Az előbbiekhez képest kisebbre apadt a felső határt elértek száma. Ők is aggódhatnak pénzük romlásáért, de még a legjobbakat válogathatják a boltokból. Szűk csoport az 1-2 milliósok köre, de jól láthatóan növekszik a számuk. A tb-maximum eltörlése teljesen szétszakította a nyugdíjasokat. Leírni is nehezemre esik a különbségeket, nem is teszem meg. Akkora -mesterségesen megásott-  szakadék tátong ember és ember között, ami semmivel meg nem magyarázható. A "nagyok" közé soha nem tud tartozni az életét folyamatos munkára "pazarló" kisember. Ezek az óriási különbségek tudatosan létrehozott eszközei az emberek megosztottságának.  

  Születésnapját ünneplő ismerősöm faluja tiszta és rendezett. a megye székhelyéhez közeli. A családi házak közül néhány tulajdonost váltott, jó pénzért. Nyugatról jött átlagemberek vásárolták meg azokat. A hozzájuk fűzött jelzőt minden ártó szándék nélkül írtam le. Egy közös bennük, a nyugdíjasság. Hazánk üdülő-fürdő helyei környezetében egyre több idegen nyelvű ember sajátjaként fordítja el a kulcsot a bejárati ajtó zárjában. Ennek oka kettős. Egyrészt gazdagok vagyunk a termálvizekben, másrészt egy nyugdíjas házaspár forintra átszámított pénze ma anyagi gondok nélküli élet feltételeit teremti meg nálunk.

   Mostanában gyakran vetődik fel a nyugdíjak körüli anomáliák rendezésének kérdése. Választás lesz tavasszal. A kormány- és ellenzéki pártok nem véletlenül foglalkoznak ezzel. Nagyon sokan vagyunk mi "élősködők", akik megjelenünk voksainkkal az urnák előtt. Akik bízunk a következő választás tisztaságában, a velünk -és mindenki más, segítségre szoruló emberrel- való törődésben. Reméljük azt is, hogy a krumplit már most leteszik az éhes szájak asztalára, nem pedig a választás előtti hetekben osztogatják apró szatyrokban. Bízunk abban is, hogy a Kossuth Lajos utca 11 szám alá nem jelentkezhet be több tucat külföldön élő ember, hatóságok hallgatólagos, határozatokban is rögzített engedélyeivel. Azt csak feltételezni merjük, hogy az utcákon és közterületeken nem lesznek olvashatóak fellengzős ígéretek, egymást pocskondiázó mondatokba fogalmazott förmedvények. Mert azok gyakran válnak szennyes eszközeivé a választási harcoknak. Mindenesetre új szabályozókkal kellene megszüntetni a rendellenességeket. Elérni azt, hogy a hosszú sor végén állóknak is jusson elég kenyér, ami alkalmas lehet morzsányi örömek vajúdás nélküli megszülésére. Ne nézhessen ki a nyugdíjasok élete úgy, mint ez a kerítés! Elől lombos zöld-takaró, virágokkal, a végén meg csak a kopasz drótszálak. Pedig hát elől is, hátul is megegyező a feladata, szerepvállalás a védelemben és a biztonságban. Összekapaszkodva, egy akarattal.

   Egy év múlva pedig, ha a kedves ismerősömnek gratulálni szeretnék  az elkövetkező születésnapja alkalmából, rögvest felveszi a telefont. Mert otthon ül, várja szeretteinek köszöntőjét, miközben beleszúrja kedvenc tortájába az ünnepi gyertyát. Az asztalra helyezett dobozokra veti pillantását és mosolyog. Neki van évfordulója, de az ajándékozásból fakadó saját öröméről maga is gondoskodott. Végre sikerült a gyerekeknek kicsit komolyabb vásárfiát venni, biztosan örülni fognak azoknak. Nyílik az ajtó, boldogságát én innen látom messziről, egy kibuggyanni készülő könnycseppet a szeme sarkából. És annak semmi köze nincsen ahhoz, hogy éppen vasárnap van.

Újra ballagunk

   Az idei tanév végére is jutott egy ballagás. Eszter után Emese mögött csukódott be az általános iskola kapuja. Engem mindkét alkalommal elkápráztatott a waldorfosok tiszta,  a gyermeket, szülőt és pedagógust egyforma szeretettel átölelő rendezvénye. Mondom ezt annak ellenére, hogy az évzárókhoz kapcsolódó élményeim alapját nem a személyes jelenlétem képezte. Ünnep volt ez most is a javából! Meggyőződhettem erről, amikor a számtalan fénykép között lapozgattam.

   Szűk családi körben -ha lehet tizennyolc ember együttlétét ilyen jelzővel illetni- köszöntöttük otthonában a végzős Emikét. Vasárnap volt, hét-ágra sütött a nap. A finom és sokízű ebéd elfogyasztása után körben állva, kint az udvaron énekeltünk. Előkerült még csillagszóró is, igaz, hogy a szikrái csak civakodni tudtak, nem versenyre kelni a nap sugaraival. Átadtuk ajándékainkat és gyorsan helyet foglaltunk a lakás hűvösében. A képernyőn máris feltűntek Emese megszületésének pillanatai és követték azokat a három testvér színes, videó felvételeken megörökített, ünnepekkel vetélkedő hétköznapjai. Mindezeket értékes dokumentumok és írások tették nyomatékosabbá belépve a lakásba, falra rögzítetten. A ballagó diák mosolygó arca jól megfér Levi oklevelével, Andrássy Réka bakancslistájával, de még a bibliai történet képével is, amelyen József gyűlölködő testvéreit látjuk, nem éppen követendő cselekedetük közben. Bent a nappaliban a kis asztalkán a nyolcadik osztályos munka-füzetek sorakoznak megtekintésre várakozón. Beszélgetés, játék, közben a sokféle sütemény! Mindenki kitett magáért. Köszönjük a szép szombatot, a szíves vendéglátást!

   Nem cselekedhettem másként, a ballagási tárgyi ajándék mellé most is írtam egy kis "eligazítós" levélkét az ünnepeltnek. Kalkuttai Szent Teréz írt az élet himnuszáról. Egy van abból, ám az szép, tele boldogsággal és álommal. Csupa kihívás, kötelesség és játék! Vagyon, szeretet, titok és ígéret, szomorúság és dal. Küzdelem, kaland és jutalom! Ez mind az élet! És ez az egykor csodaszép leányka az öregek bölcsességével mindegyikhez párosítja egy-egy gondolatát -ha tetszik meghatározza- a tennivalókat. Én azt javasoltam, hogy fordítsa le ezt a himnuszt a saját nyelvére, vegye azokat fontolóra, éljen a korának megfelelően olyan tartalmas életet, amire mindig büszke lehet, ami segíteni fogja boldogulását.

   Az egész nap szép volt, olyan meseszerű. Hátizsákom tele örömmel! Már beszálltunk a kocsiba, az ajtót akarom becsukni, amikor a kisebbek közül az egyik futva érkezik hozzám. Kezét nyújtja felém, ujjacskáit széttárja és négy szem piros cseresznyét tesz a tenyerembe. 

-   Papa! Szedtem nektek a fáról! Kettő a Mamáé, kettő a tied! -szólt a futástól kicsit kapkodva a levegőt, mosolyogva, boldogságtól ittasan.

Hát ez volt a szép nap koszorúja. A zsákomat gyorsan be is kötöztem.