Az egészségügy átalakítása évek óta zajló folyamat. Kedvező és kedvezőtlen hatásairól naponta meggyőződhetünk. Kevés az orvos és az alulfizetett segítő személyzet. Aki megteheti, jó pénzért rátalálhat a gyors és szakszerű ellátás, gyógyulásának útjára. Aki nem, annak marad a hónapokig-évekig tartó várakozás, aminek a következménye akármi is lehet. Ez a mesterségesen kialakított állapot csak tovább fokozza az ember és ember között létrehozott és lassan tűrhetetlenné váló megosztottságot.
A laborba kértem időpontot, elmondva gondomat a telefon másik végén megszólaló hölgynek. Az ugyebár furcsa dolog, hogy én határozzam meg a vérvétel időpontját, egy másik orvos igényéhez igazodva. Mégis így történt, de felhívták a figyelmemet arra, hogy konkrét óra és percre időt nem tudnak adni, ha a legvégén is, de sorra fogok kerülni. Örültem ennek, legfeljebb várok néhány órát.
Jól kezdődött a mai napon ez a kiruccanás. Kórházba szállítottak, menyem és két unokám voltak a kísérőim. A recepción egy kedves arc fogadott, akinek gazdája néhány perc múlva olyan "sürgősségi" sorszámot adott, amely negyed órán belül meg is jelent a kijelzőn. Egykori tűzoltó bajtársam után máris én következtem. Az adataim egyeztetését követően -látva mozgásom bizonytalanságát- a hölgy az apró fiolákat nem adta a kezembe, maga vitte be munkatársának. Helyet foglaltam és karomat nyújtottam a tű felé. Középkorú nő, csupa mosoly. És az edénykék megtöltésének rövid ideje alatt érdeklődő mondatokkal szót váltottunk egymással. Soronkívüliséget kaptam és jó kedvet! Köszönetemet hangos szóval ki is fejeztem. A kijárati ajtó közeléből még a befogadó ablakhoz érkező hölgynek is búcsút inthettem.
Egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy az állami egészségüggyel bármi gond is lenne. Lehet, hogy mindebbe besegített egy kicsit az ügyefogyott mozgásom, de nem! Nem akarom ezzel a feltételezéssel ezt a nagyon szép délelőttömet elrontani. Akik foglalkoztak velem, ők egyszerűen csak jó emberek voltak, szeretetüket szórták szét. Én meg szerencsés, hogy éppen velük találkoztam ezen a napon. Az már csak hab a tortán, hogy Tihi barátom a lehető legtermészetesebb módján ajánlotta fel a kocsiját és haza szállított.
Később jutott csak eszembe, hogy nekem rosszul kellett volna lennem a vérvételtől. Nem egyszer fordult elő velem ilyesmi az életemben. De ma semmi, még annak gondolata sem.
