1900-ban születtél

Marc Cole, a John Maxwell Enterprise vezérigazgatója egy utazásra hívott meg, tartsak vele gondolatban. Képzeljem el, hogy 1900-ban születtem. És rendre feleleveníti a század eseményeit. I. világháború, 18 millió halott. Spanyolnátha-járvány 50 milliós áldozattal. Gazdasági világválság óriási munkanélküliséggel, termelés visszaeséssel, összeomlás szélére került országokkal. 39 éves koromban kitör a II. világháború, annak végeredménye 75 millió ember életének kioltása. Korea, Vietnám, újabb 5 és 4 millió halott. Közel kétmillió ember vált földrengések áldozatává a században. És végre egy jó hír, a 75-éves születésnapi ajándékod, befejeződik a hidegháború.

Édesapám 1901-ben született, mindezeket átélte és el is mondta nekem. Végigdolgozta életét, becsülettel teljesítette feladatait. Kenyeret adott mind a kilenc gyermeke kezébe. Huszonéves koromban gyakran beszélgettünk a történelmünkről és az akkori jelent a század legjobbjaként jellemezte. Negyvenkét éve elment, kíváncsian hallgatnám véleményét a négy évtized eseményeivel kapcsolatban. Még akkor is, ha tudom miket mondana, ismertük egymást annyira. 

Marc Cole nem beszélt arról, hogy a földön valahol mindig ropognak ma is a fegyverek. A gazdasági válságok rendre most is beköszönnek és fuldoklik a föld, nő az éhezők száma. A kevesek kezében lévő hatalmas pénzek uralják a világot a tulajdonosi érdekeknek megfelelően. Nem csitul a harc a különböző vallások között. Isten nevére hivatkozva gyűlölnek, rombolnak és ölnek, vagy éppen önös érdekeket szolgálva feledkeznek meg embertársaik segítéséről. 

Az utazásra kijelölt század második feléről, hazánkról -történelem óra megtartása nélkül- néhány gondolat. Újjáépítés a háború után, felerősödő politikai harcok, 1956 és megtorlások, változás a gazdaság mechanizmusában, évtizedes semmittevés a szocializmust építő országok táborában, rendszerváltás! Szabad választások, bizakodás a jövőben! A jól működő állami gazdaságok, mezőgazdasági szövetkezetek szétverése, privatizációja. Az ipar kiárusítása az erre váró külföldi tőkének, szabad rablás a kereskedelemben. Amikorra rájöttünk, már csak a bizakodás maradt meg bennünk, hogy Európához való tartozásunk esélyt adhat a lassú és egyenletes fejlődésünkre. Mi tagadás, nem igazán jött ez össze! Ma már a sereghajtók közé sorolnak bennünket. És ha mégis elindul jól működve egy-egy honi kezdeményezés, megjelennek a vércsék és kíméletlenül lecsapnak áldozataikra. A legfájóbb ebben a furcsa kizsákmányolásban talán az, hogy ezek a ragadozó madarak szép számmal élnek közöttünk magyarságukat vijjogva, tojásaikat lerakva és szaporodva. Édesapám ha látná, megtelne a lelke aggodalommal, de ezzel így vagyok magam is, nem a saját elkövetkező éveimre gondolva.

Marc Cole körbe járva a földgolyót azt javasolja, hogy próbáljuk meg mai helyzetünket tisztességes nézőpontból szemlélni. Vajon eddig honnan és hogyan nézelődött? A következtetéseivel teljes mértékben egyet kell értsek. Azt mondja, hogy ezután legyen mindenki jobb, mint tegnap volt! Szeresse a másikat és legyen kész segíteni! Kívánalmai megvalósításának feladatára az emberiség még nem nőtt fel, több-kevesebb sikerrel még mindig az utat keresi. Vannak ugyan törekvések a földgolyó minden puzzle darabjának helyreillesztésére, ám ezek erőtlenek, a tőke csirájában fojtja meg az ilyen elképzeléseket. Tisztelek és becsülök minden nációt, távol áll tőlem, hogy bármelyiket is megsértsem. De el tudok készíteni egy listát azokról, akikkel szívesen élnék együtt és egy másikat, akikkel nem. Ez utóbbi lajstromhoz több papírra lenne szükségem.

Csakhogy nekem már nincsen választási lehetőségem. Magyarországon élek, itt születtem, ez a hazám. A hátralévő kevesebb évet a kertemet meglátogató napsugarak fényében, fáim hűsítő árnyékában szeretném eltölteni. Még akkor is, ha kicsi országom a hosszabb lista neveit szaporítja. A honfoglaló magyarok "tisztasága" csak a mellüket döngető, kivagyi emberekben maradt meg. A valóság az, hogy mára ereinkben folydogál sok-sokféle nemzet élete, de az elburjánzott önteltségnek ehhez semmi köze. Hovatartozásunkat illetően persze nem is ez a mérvadó, hanem a cselekedeteinket irányító elme, szív és a lélek.

Történelmünk során soha nem tudtunk egy húron pendülni! Ha nagy ritkán mégis előfordult, jött a nálunk erősebb, megtorolni azt. A megújulásra, szabadságunk kivívására, egymás szeretetének és megbecsülésének ápolására a legnagyobb esélyt a századot záró évtized hozta meg. Rendszerváltásnak hívják még ma is ezt az időszakot. Nekem azt megelőzően, de követően se adódtak megoldatlan problémáim. Mindent sikerült megvalósítani, amit elképzeltem az életemben. Voltak szabályok, amiket meg kellett tartani, de közülük egyik se hozott soha megalázó helyzetbe. Lehetséges, hogy túlzottan picikék a kitűzött céljaim? Hát soha nem akartam a Karibi tenger habjaiban fürdőzni, ez igaz. Mégis miért zavar akkor az elmúlt harminc év alakulása? Azért, mert egyre gyakrabban hallom a szégyenkezés szavait nemcsak egy miniszterelnökünk, de magyarságunk miatt is. Lehülyézhetnek ha elmondom a véleményemet és hülyének nézhetnek, ha nem mondom el. A politikai csatározások eredményeképpen ma dagad a gyűlölködés és fázósan húzza össze magát egy sarokban a szeretet. 

Én pedig csak tehetetlenül vergődök az események között és rosszul érzem magam mások hibái miatt. Pedig csak komolyan kellene vennem és zavartalanul elfogadnom kedvenc humoristám anyósának szavait, aki még a múlt század kilencvenes éveinek elején mondta a vőjének:

   -"Te Géza! Lassan a szar húzza le a vécét!"                                                                                               Akkor este ezzel a mondattal fejezte be, atilláját a sarokba dobva, csendesen kisomfordált. A hallgatóság -a hivatalból oda rendeltek kivételével- udvarias tapsa kísérte őt a függönyök mögé.

Az anyósok szava mögött gyakran rejtőzködik az igazság. Miért nem tudom nyugodtan tudomásul venni a jövőnket nem éppen festői környezetbe helyező feltételezését? Miért zavar engem a szerepek cseréje? Mi bajom származhat nekem abból, hogy a magán könnyítő ember keze helyett a kinyomott salak fogdossa a láncot? Egyenes gerinceket ígértek és tiszta fürdőszobákat. Egyenlő esélyeket a boldogulásra! Egymás iránti tiszteletet, megbecsülést és szeretetet. Még a csíráját se látom ezeknek, sőt! Mindezeknek az ellenkezője érvényesül, tervszerűen, előre megfontolt szándékkal, kérdezés nélküli,tudatos támogatással. Miért is zavar mindez? Egyrészt azért, mert hazug szavakkal Istent is belekeverik ocsmány játékokba, másrészt azért, mert történelmi esélyt hagyunk elfutni magunk mellett, ami a magyarság évszázadok óta hőn áhított felzárkózását jelenthetné. 

De amíg a pillanatnyi érdekekért megalkuvók képtelenek kiegyenesedve felérni a vécé láncát és a víz áramlását lassan csak a szar idézi elő, addig akaratlanul is bepiszkolódik sokunknak a keze és soha nem lesz tiszta a közös fürdőszoba. Hiába az új század és annak minden lehetősége. Be is fejezem kusza-kósza gondolataim megosztását másokkal. Elnézést kérek a szóért, amit nehezen hordoz hátán a papír, de az anyós száját hagyta el, vitába szállni vele nem ajánlatos.  

Megint egy titok?

A titkokkal lezárt ajtókat több ízben is feszegettem blogom kerek bejegyzéseiben. Nem találtam mások elől elrejtetteket és a kedves olvasóm bizonyára jóízűen mosolygott rajtam, amikor éppen ezek kerültek a szeme elé. Írásaimat kutyafuttában se kötelező átnézni senkinek. Minden bizonnyal van közöttük jó és rossz, unalmas és érdekfeszítő. Engem mindegyikben az motivált, hogy a gondolataimat megosszam másokkal, nem irányítva senkit se jobbra, se balra. Okozzak velük lehetőleg másoknak örömet, azonosuljanak néha bánatommal.

Van egy hírem, elmondom mindenkinek, mert ez az, ami rendre kötelez. A mai napig 78.443 ember olvasott bele a szösszeneteimbe. Voltak közöttük olyanok, akik ösztönző és dicsérő szavakkal illettek, fenyegető pálcikát egyet se láttam a fejem fölé tartva. Köszönöm mindenkinek, aki soraim között kicsit is elidőzött!

Ez itt éppen a négyszázadik és egy pillanatig sem kellett törnöm a fejem, milyen titokról beszéljek. Megjelent az nálam most december végén. Amikor reggel az ébredés után kitekintek az ablakon, szomorkásan veszem tudomásul, hogy a hetek óta tartó borongós, ködös időre nyitottam ki már sokadszor a pilláimat. Valami most mégis más, mi az? A kosárlabda palánk mögött a mini pályánk sarkán egy óriási halomba frissen kitúrt földet látok. Csak ámuldozok, régi cimborám a vakondok tette volna ezt? Szorgalmas jószág ez a kis emlős, régóta a kertem lakója. Nem alszik téli álmot, de azért decemberre már össze szokta gyűjteni a télirevalót. Vagy lusta volt őkelme, vagy  a tél első hónapja túlzottan engedékeny. Vagy idegenek járkálnak a kertemben?

Hallgatom a híreket, gyakran követem el ezt a hibát. Belbiztonsági főtanácsadó beszél a migránsokról. Valami-féle megnyíló áthaladó csatornáról beszél. Ez a sok-sok mindenhez okosnak kikiáltott ember gyakran okozott nekem meglepetést. Róla rögvest eszembe is jutott  az én friss földtúrásom, de a következő pillanatban már el is hessegettem magamtól ezt a gondolatot. Túl messze vagyok én a déli határoktól és egyébként se láttam még ezeknek a szerencsét próbáló embereknek a kezében egy ásót.

Marad hát a vakond, aki a magas túrásával jó ráijesztett a fenyőmre, nyújtózott is az hirtelen vagy harminc centit. Kieszelt dolog a migránsokkal így foglalkozni, elnézést is kérek miatta. De hát mit tegyek, ha kis hazánk milliónyi elkendőzött titkáról senki nem emeli fel a fátylat és az egyre piszkosabb aktákról senki nem fújja le a port. Biztos ami biztos, legközelebb amikor kiülök a kertbe, tartok magamnál egy sört, vagy egy kis borocskát. Két pohárral, ha földkupacból a legnagyobb meglepetésemre mégis előbújna, meglepne valaki. A frissen túrt dombocska magassága sem keserít el, tavasszal majd elsimítom a fű zavartalan kaszálása érdekében. Most vakítóan tűz a nap, a dél-körüli órák árnyékában 15 a fokok száma. Kihasználom ezt a barátságos időt, kiállok a vakondtúrás mellé, és még ebéd előtt iszok egy kupica körte pálinkát. Mielőtt lenyelném, mindazoknak boldog újesztendőt kívánok, akik velem együtt nem szívesen látják örök homályát a félelemből takart titkoknak, akik feltételek nélkül köszönnek a járdán a vele szemben érkezőnek.

Valami nagyon rosszat szólhattam, vagy gondolhattam azokról a titkokról, amelyeket a XX. század utolsó évtizedében és azt követő húsz évben minden magyar állampolgár előtt kötelezően oldani kellett volna. De a harminc év hatalmat gyakorlói közül nem akadt egyetlen bátor legény sem, aki azt megtenni merte. A gyávák és félősök miatt most én érzem rosszul magam. Ezt az érzést felejteni most emelem a poharamat, de jaj! A föld erői megmozdulnak, figyelmeztetnek, csendre intenek. Az asztal megmozdul, a cserepes növénykék szellő nélkül is libegnek. Akármilyen kicsi is a földrengés itt a szilvás kertben, egyértelmű az üzenete: Ember, te milyen parány vagy?!

 

Rendhagyó karácsony

Az életünket alaposan felforgatta ez a vírus. Van akit megijeszt, mások legyintenek rá. Értetlenség, kapkodás, korlátok, aggodalom, átértékelés, segítés, szeretet. Tavasz óta ezek mindegyike körülöttünk ólálkodik és rendre ránk is köszönnek. Közülük néhányan megakadályozzák, hogy a karácsonyi ünnepeket megelőzően, jó szokásunk szerint összegyűljünk a fenyő körül és ott kellemesen elidőzzünk együtt néhány órát. 

A zöld ágacskák most is ünnepi ruhát öltöttek magukra, ne felejtsünk el megállni, rájuk csodálkozni.  És ha már ott vagyunk -mert képzeletünk gazdag- gondoljunk távoli szeretteinkre, barátainkra is. Érezni fogjuk, hogy mellettünk vannak, legyenek ők bármelyik sarkában most a világnak. Távozóban bátran lopjuk el a fáról karácsony tiszta fényének egy darabkáját, zárjuk a lelkünkbe és vigyük az  otthonunkba.

A fa környezetét már novemberben nagyon szépen rendbe tették. A fenyő Luca nap előtt ünnepi köntösbe öltözött. Ha tudok a díszítésről, meglátogattam volna a szorgos kezek gazdáit, csak azért, hogy találkozzak, lássam őket, beszélgessek velük. A karácsonyt köszöntő ünnepünkkor felcsendülő dallamok és versikék mellett engem már többször is megtiszteltek azzal, hogy beszélhettem a karácsonyról, elmondhattam Mecsekfalu lakóinak és a körünket megtisztelő ismerősöknek gondolataimat a szeretetről. A személyes találkozás elmarad, mégis hadd kívánjak most minden földimnek és e sorokat olvasóknak szeretetben gazdag, békés és áldott karácsonyi ünnepeket. Befejezésül a szokásos versike helyett egy korábban megfogalmazott -életünk minden napjára érvényes- házi áldást teszek le nagy örömmel az ünnepi asztalokra. Fogadjátok tőlem szeretettel! 

Házi áldás

 

A lépcső fokára, ha fellépsz, rövid az idő az ajtódig,

mégse nyisd azt addig, amíg ruhádat le nem veted

s jól ki nem rázod belőle az út porát, a világ rád

rakódott álságait!

Gondolataidat csak a szeretteidre pazarold,

tisztán lépd át a küszöböt, mosolyogj!

Akit meglátsz, fontos ő neked és hidd el,

hogy az vagy magad is!

Tegyél meg mindent, hogy derűs arcok vegyenek körül!

Így bízhatsz abban, hogy utadat az ő mosolyuk kíséri.

Szólhat a zene, hangosan dübörgő,

lehet beszédesen néma a csend, te csak mosolyogj!

Így köszönt a hőn áhított, a megbecsülést, tiszteletet szolgáló szeretet 

és szüli meg sarokba megbújva a nyugalmas, viszálykodást nem ismerő

békét.

De ez a harmónia már egy másik dallam,

a szív és a lélek magasztos, ünnepélyes muzsikája.

Kevés hozzá az értelem, csak érzelmekkel közvetíthető.

Több ez, mint vasárnapi játék!

A sok jóval a boldogságot adó, a hétköznapokat is

ünneppé varázsoló csoda.

Áldás ez, a közös gondolatok és tettek gyümölcse

és segítség, talán Istentől is eredő.

S a gyümölcs mellé étel is kerül az asztalra

jóízű és bőséges.

Szívvel-lélekkel főzött, másokkal is megosztható 

Ülj le hát és kínáld, közben mosolyogj!

Utcanevek újrakeresztelése

Önkormányzatunk képviselő testülete novemberben meghozta a döntését, amelynek alapján Kökönyös városrészben átkeresztelik a Gorkij utcát. Az új névadónak egy sokak által ismert és köztiszteletnek örvendő Kiss József lokálpatrióta, írót, helytörténészt,  választották.

Ennyi a rövid hír a hosszú évek óta országosan zajló folyamat helyi "időszerűségéről". Foglalkoztam már ezekkel a "rendkívüli" keresztelőkkel, de ezt a mostani döntést nem tudtam szó nélkül hagyni. Hoztak egy törvényt a közterületeket és utcaneveket érintőt. Minden olyan személy nevét le kell radírozni a táblákról, akik összefüggésbe hozhatóak a XX. század önkényuralmi politikai rendszereinek kiépítésével, fenntartásával kapcsolatban, vagy azokban vezető szerepet játszottak. A törvény a megítélésben lehetőséget biztosít a Magyar Tudományos Akadémia hozzáértő tagjainak megkérdezésére is. Nagyon gyorsan, szoborral együtt eltűnt a Lenin tér, követte azt Sztahanov, Sallay Imre és Fürst Sándor is. Meggyőződésem, hogy Uljanov nem azt a Szovjetuniót akarta, amelyiket mi megismerhettünk. Sztahanov egy kiváló munkás volt, akit melós társai rendre kiszolgáltak, így vált -irányított csalással- képessé óriási teljesítményre. Sallay vezető szerepe a KMP munkájában nem vitatható, de a pártba 23-évesen belépő Fürst Sándoré annál inkább. Mindketten feltétel nélkül hittek egy igazságosabb, szebb jövőben. Ez elég is volt a hatalomnak, hogy őket meghurcolják, a biatorbágyi merénylet elkövetésével megvádolják és 1932. júliusában életüktől megfosszák. Hiába tiltakozott ez ellen röpiratokban József Attila és Illyés Gyula is. Fürst Sándor mellszobrát 1958-ban avatták a Puskin téren de helyeztek el belőle iskola udvarába is, amelynek nevet adott. A Puskin tér ma Brenner park, a szombathelyi suli udvara se dicsekedhet a "merénylővel". Semmi gondom nincs az építésszel, de mi bajuk lehetett az új keresztszülőknek Puskinnal? Talán a meggondolatlan párbaja d' Anthés kalandor cári tiszttel? Azután volt még Népköztársaság utunk és Moszkva terünk is. Államformánk nevét aktuális helyzetünk adta, az orosz világváros jelenléte nem feltétlenül politikai meggyőződésből díszítette Budát.

A törvény szövegét megalkotók feltételezték azt, hogy lesznek majd vitás kérdések. Nem gondolom, hogy túlságosan sok esetben kértek volna szakvéleményt az akadémiától, megoldották a problémákat helyben az okos emberek. Ha az MTA egyik speciális bizottsága által anyakönyvezni engedélyezett keresztnevekre gondolok, talán jobb is.

Harminc évvel az önkényuralmi politikai rendszer megszűnése után most idén ősszel változik a Gorkij utca neve, ez így majdnem komolytalan. Mi a baj Peskovval? Bírálta ő még Lenint is! Írói értékét ugye nem kérdőjelezi meg senki? Miért nem történt meg a névváltoztatás eddig? Ki kezdeményezte és mi okból? Talán az érintett lakók verdesték sűrűn az önkormányzat ajtaját, követelve a változtatást? Mindössze egy-két embernek jutott eszébe házának faláról Gorkij nevét eltüntetni, mert számukra az már elviselhetetlenné vált? Vagy nem is ott élő ember dobta fel ezt a labdát? Hasonló mondatokat szerkeszthetnék az új névvel kapcsolatban is.

Van-e jogosítványa nálunk  az utóbbi három évtized hatalmat gyakorlóinak arra, hogy neveket változtassanak? Nem hiszem hogy lenne! A mi országunkban ma is csecsemőként fekszik bölcsőjében a demokrácia. Minden utcára kitett név visszatükrözi a történelmünket, ezért néhány kivételtől eltekintve ott vannak jó helyen, ahol vannak. Négy évig gimnáziumba, jártam, mégsem jutott soha eszembe, hogy Kún Bélának hívják azt, ettől még egyetértek a gimi nevének megváltoztatásával. Az érettségi magyar írásbeli tételek lehetőséget adtak 1848, 1919, 1945 évek közötti választásra. "Népünk három tavaszának tükröződése líránkban" címet viselte a megoldandó írásbeli. Nem az egymástól távoli tavaszok kiértékelése, hanem az a néhány lírikus kiválasztása okozhatott csupán gondot. Szerencsém volt, hogy szerettem Petőfit! Halkan írom le, a harcos katona, forradalmár költő egyesek szerint Barguzinban írogatott és tanítóskodott a szabadságharc leverése után.  Nem hiszem el, senki ne is említse ezt, mert a végén valamilyen okos Tódor még átkeresztelteti a Petőfi terünket Kugotowicz Manóra. Bár a térképésszel sincs bajom.                                                                                                                         Nem fogadhatom el olyan személyek szobrainak közterületre helyezését, akiknek a neve rendesen megosztja a tízmillió magyart. Márpedig ez mai gyakorlat. A mindenre alkalmas, a törvény szellemében utcanevekre számításba se jöhető "politikusoktól" hangos a hatalom. Megélhetjük még azt is, hogy a hazáját elhagyó Kossuth Lajos, vagy Rodostóban bujdosó II. Rákóczi Ferenc is lecserélődnek?  Tavasz utca lesz a Nyár utcából csak azért, mert júliusban néhányunknak nem tetszőn, erősebben tűz a nap? Lehetséges, de egy dolog biztos. Január elején, amikor leesik a hó, a szállongó pihék már nem találják a Gorkij utcát.