Hány a tavasz?

    Ilyenkor tavasszal az emberek - ha nem is vallják be még saját maguknak se - mindig várnak valamit az élettől. Nem egy konkrétan megfoghatót, mégis ugyanazt, amit a természet világa. Felfrissülést, megerősödést, megújulást. Ezt várja minden évben a mi kicsi hazánk is.

 "Népünk három tavaszának tükröződése líránkban" címmel írtam meg a magyar érettségi dolgozatomat. Az aktuális három tavasz akkor 1848.március 15, 1919. március 21 és 1945. április 4 volt. Petőfiben és Adyban biztos vagyok, hogy szerepeltek az irományomban, ám azt, hogy kit szólaltattam meg a felszabadulás kapcsán, már fogalmam sincs. Egyik ünnepnek sem volt kerek évfordulója, felfrissítésüket a politikai helyzet sem indokolta. Csak olyan tavaszok voltak azok már, mint a többi - ahogy egy régi cimborám mondta -, amikor a herélt lovak is csak úgy nekiiramodnak a széllel.  Volt egy új, közvetlenül az érettségi után, a prágai. Ezt a csírájában megfojtott kikeletet  "megúsztam", mert csak nyáron vonultam be katonának, így magyar tüzérként nem köpködhettek engem Szlovákiában. A hozzájuk kötődő, kisiskolás korban megtanult dalokat is el kellett felejteni? Hogyan is volt? Jöjj tavasz, ébred az ág, szórja a nap sugarát rá, míg a szívünk ver, őrzi hűséggel szabadítónk hősi nevét, talán így volt.

    Hány tavaszunk van ma? Mikor csinálunk egy olyan kikeletet, amire büszkék lehetünk, amiről majd dolgozatot írhatnak utódaink?

Húsvét, a tavaszvárás ünnepe biztosan megvan a világnak. Ebben az évben pontosan egybe esik a Felszabadulásunk Ünnepével, amikor idegen hadsereg zargatta ki országunkból a megszálló fasiszta német hadsereget, megteremtve nekünk az újjászületés lehetőségét.  Erről, én nem is tudom miért, de szemérmesen hallgatunk. Más kérdés az, hogy ennek a seregnek egy része néhány kör leírása után visszajött hozzánk és a megszületett hazát - a nagyhatalmak asszisztálása mellett- a saját nevére keresztelte. Ezt a minden évben biztos tavaszt - mint elszalasztott lehetőséget - akkor ünnepeljük meg tisztességgel! A tavaszi éjnapegy utáni holdtöltét követő vasárnapon emlékezzünk Krisztus feltámadására! Böjtöljünk, szálljunk magunkba és tartsunk bűnbánatot. Így azután a felszentelt tojásainkkal eszünkbe sem fog jutni, hogy dobálódzunk, sőt a belőlük kikelő madárkák láttán a sírjából feltámadó Krisztusról elmélkedhetünk.

    Egy hét múlva pedig- bármilyen nehéznek is tűnik - azokat választjuk meg, akik majd őrködnek a kertünkben Húsvét Vasárnap futkorászó gyerekek felett. Ez a választás végre hozhatna nekünk magyaroknak egy igaz ünneplésre alkalmas új tavaszt!

Nőnapi köszöntő

     A Nemzetközi Nőnap egy olyan megemlékezés, mint a tiszavirág. Másnapra a férfiak elfelejtik, amit a nők egyébként se vettek komolyan.

    Az országjáró kirándulásunkhoz pénz gyűjtése céljából mi felsős általános iskolás fiúk évente kimentünk az erdőbe hóvirágot szedni. Tudtuk, hol keressük és még akkor is megtaláltuk, ha a Kerékmezőt elolvadni lusta hó borította. Ilyenkor az egyik anyuka meggőzölte és a fehér bóbiták muszájból mutatták meg magukat a kora márciusi napsütésnek. Sokáig nem dideregtek a korán született virágok, mert száraikkal egymáshoz simulva gyorsan bokrétába, majd fehér vászon darabkával letakart kosárkába találták magukat. Egy másik anyuka, aki ingyen utazhatott a vonaton, Budapestre vitte a virágokat és már a vonaton hamar el is adta őket. A hóvirágunk így jutott el a hörnyéki domboldalról százfelé, mintha csak a vonat ablakából dobáltuk volna a csokrokat megállóhelyenként egy-egy ünnepelt leány és asszony hajába koszorúnak. Nem is olyan rég képviselőt is polgármestert is láttam hóvirágot ajándékként osztogatni a piacunkon, csakhogy ez időszakhoz és érdekhez kötött, az őszinte tisztelethez vajmi kevés a köze. Aztán az erdőt se járta meg érte.

    Időközben a hóvirágból védett növény lett. Egy szálért 10.000 Ft-os a bírság! Nesze neked szegények tavaszi rózsája! Ez buta túlzás! Most a virágerdő hiába várja a diákok hangoskodó csapatát abban a reményben, hogy efemer életét boldogan fejezhesse be a viaszos vászonra tett vizes pohárkában. Most szótlanul és szégyenkezve, egyedül hal meg, a következő tavaszban még reménykedve.

    "Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, amikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönöm neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, amikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől s neked, mert tested meleget adott testemnek, amikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, amikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet."

    Márai Sándor szavait biztosan nem, de nőnapon egy szál virágot is kapott-e az édesanya, aki akkor, régen, a virágainkat eladta?