Hilda, hát én azt tudtam, hogy gazdag boldogságban élsz gyermekeid, férjed és a többi szeretteid körében, de arra nem gondoltam, hogy ennyire?Párod ránézésből is jó ember, gyermekeid megnőttek, lassan kamatoztatni kezdik azt a tőkét, amit beléjük fektettetek.
Meg vagyok arról is győződve, hogy kiegyensúlyozottan, jó kapcsolatban élsz a környezeteddel, de az irányodba sugárzott szeretet, ami a nagynénédből árad, az nem semmi.
Láttam már ezt a nénit, de hol, az nem ugrik be. Mindegy, a fejem nem először teszi ezt velem. Mégis hangosan köszönök és helyet foglalok mellette a folyosó fehérre mázolt padján. Mosolyogva visszaköszön és -szerintem tudatosan- olyan mondattal kezdi a beszélgetést, amellyel kisegít, helyére teszi laza ismeretségünk eredőjét. Reumatikus jellegű panaszaink kezelésére várunk, én rutinosan, hisz évek óta előfordulok itt, Ő talán egy kissé tanácstalanul, nem is csoda, első alkalommal jár a szaniban.
Máris rólad beszél, a gyerekekről, a férjedről, akiről különös tisztelettel és nagyrabecsüléssel szól. Néha kérdezek, néha válaszolok és a Te második nagymamád baba arccal és csillogó szemekkel, tökéletesen megfogalmazott mondatokkal kápráztat el. Bemutatni törekszik nekem az elkényeztetett kisiskolást, a szépen daloló kóristát és a felnőtt, dolgozó családanyát. Közben pedig lelkének szabad szárnyalása szinte hallható.
Tudod, Hilda, mit éreztem a néhány perces beszélgetés alatt? Egyfajta zabolátlan szabadságot!
Megtudtam azt is, hogy a térdével bajlódik, amit annak tud be, hogy elmúlt már nyolcvan, ezért nem is akart foglalkozni vele, meg aztán hegyet sem akar már megmászni, de a leánya addig kérte, amíg bevállalta a több hetes turnust.
Azután jött a nővér, elvette a kezelő lapját és én elköszönve mentem az utamra. Egyre azon törtem a fejem, hogy mikor éreztem ilyent?
Gyorsan megtaláltam rá a választ. Emlékszel azokra a gimis olasz órákra, ahol a nehezen megszerzett bakelit lemezeken a Beatles fiúkat hallgattuk Edit jóváhagyásával és vele együtt? Nektek lányoknak volt egy-egy bevallott, vagy eltitkolt kiválasztottja, a Tiéd Ringó, vagy Paul lehetett. Nekünk, hozzátok képest kis fiúknak meg kellett azzal elégednünk, hogy hallgathattuk a gomba fejű srácokat. Egy-egy felelés között ez a zene kicsit azért felnőtté tett bennünket is. Emlékszem, az egyik feleletem után Edit mondta, hogy bravo, Eugenio, riceve un cinque és közben mosolygott, mert talán tudta, hogy ebből az anyagból már többször is vizsgáztam, de mégsem foglalkozott vele, mert Ő is várta, szívesen hallgatta a Beatlest. Az igen egyszerű szövegű dalaik zenéje ma is a szabadság érzetét kelti bennem. Gyerekeink is szívesen hallgatták, hallgatják. Számukra is a felszabadultság zenéje?
Te, Hilda! Nincs itt valami baj a szabadsággal?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése