A gyülekező bohócokat számlálgatták a tudósítók. 500,1000, később 15000, vagy annál is több? Az tény, hogy történelmünkben ilyen néven még nem szerveztek demonstrációt és az is lehet, hogy rekord született az egybegyűlt bohócok számát illetően. Kár, hogy a bulin két főbohócot - leginkább a rendvédelmi szervek korán nyugdíjazott vezetői közül- nem láthattam, azt pedig kifejezetten sajnálom, hogy a névadó bohócügyi államtitkár sem mutatkozott. De gyorsan eszembe is jutott a távollétük oka. Egész nap, sőt a megelőző napokban is lázasan dolgoztak azon, hogyan lehetne minél visszafogottabbá tenni ezt a forradalmat, amelyet a kormányfő megpatkolt biztosítéka gyújtott lángra.
Születtek a tiltó intézkedések, a szolgálatba szervezések. A rendezvényt biztosító rendőrök kiválasztása se lehetett könnyű dolog. Vajon a provokátorok önként jelentkeztek? Hányan vegyülhettek el a tömegben hangfelvételre és képrögzítésre alkalmas eszközökkel? A bohócokat szállító járművek tüzetes átvizsgálása hozott-e eredményt, vagy csak késedelmet okozott? A mobil telefonok elnémítására is gondolni kellett! Pedig ezeket - még a kis őrmesterét is - bármikor lehallgathatják.
Természetesen ezek a kusza gondolatok csak az én hülye fejemben születtek meg, a valóságban pedig egy, az érdekeit védeni kényszerülő csapat tisztességes tüntetése zajlott le. Vagy több volt már ennél? 19561 szavazó lapot számoltak össze. Az urnába cetliket dobók a rendvédelmiseken kívüliek óhaját is kifejezték. Erre oda kellene figyelnie a bohócügyi államtitkárnak, mert ezek a jelenségek a demokrácia testén keletkezett sérüléseket hivatottak orvosolni.
Jól megosztotta ez a kis forradalom az érintett szervezeteket, sajnos az egész országot is. A távol maradó szakszervezet szégyellje magát a két szervező pedig legyen büszke önmagára és a megjelenő bajtársaikra. A bajtársak - egyenruhásoknak és bohócnak álcázottaknak egyaránt- szívét sokáig melengesse az az érzés, hogy bátran kiálltak a nagyvilág szeme láttára önmaguk, az éppen szolgálatot teljesítő munkatársuk és a bohócok között megjelenni - többségükben - félő elöljáróik vélt, vagy valós érdekeikért.
57 év volt a felső korhatár, amikor én nyugállományba vonultam. Ennyi voltam magam is, amikor pontosan a születésnapomon köszönhettem el a teljes személyi állománytól, kedves ismerőseimtől, elöljáróimtól, akik megtisztelték az egyszerű virslis-sörös estebédet. Az akkori miniszter leküldött egy emléktárgyat, amit a harmadik sorból adott át a megyei vezető. Ennek igazán örülhettem, mert olyan ember nyújtotta a kezembe a dísztőrt, akit mindig is szerettem. Két hét múlva - mert ugyebár önkormányzati intézmény lennénk - a testületi ülésre kaptam meghívót, ahol egy szép vázát és helytelen adatot tartalmazó emléklapot kaptam majd 20-éves parancsnoki tevékenységemért. Igazi ajándékom az a bársonykötésű tabló volt, amit az aktuális személyi állománytól, az utolsó szolgálati napomon a velem együtt lélegző tűzoltó bajtársaimtól kaptam.
A korkedvezmény azért van, mert megfáradunk addigra. Szó nélkül nyugállományba kell vonulni, hagyni másokat dolgozni, nincsen nélkülözhetetlen ember. A fiatalon, idő előtt nyugdíjazott rendvédelmis "nagyemberek" közül sokan miért jöttek vissza, miért nem adják át szolgálati helyeiket a fiatalabbaknak?
33 év tapasztalatát meg szeretném osztani, annyi marhaságot mondtak már el erről az idő előtti nyugdíjba vonulásról! Már nem voltam állományban, amikor a 38-éves fiatal tűzoltó, akit annak idején én vettem fel, megkeresett és csak annyit mondott szomorúan:
-Főnök! Én úgy szégyellem magam! Ezt nem akartam, de mi mást tehettem volna? - ennyit szólt csupán.
Tudtam miről beszél. Arról, hogy alperesként a bíróságon veszíteni akartam, hogy a pótlék kifizethető legyen a tűzoltóim számára, arról, hogy a bírónőnek újdonságot mondtam azzal, hogy a per tárgyában a legkevésbé én vagyok a potens. Kérésem ellenére nem volt hajlandó egy belügyminisztert megidézni, viszont lemondott a perköltségről.
A mit tehettem volnában benne volt az is, hogy elmaradt a 13. havi (Arányos részéért már nyugdíjasként évekig küzdöttem, amíg megkaptam.), a néha megkapott kevéske jutalom, elkoptak a lehetőségként lebegő kitüntetések és helyettük az újakat mások kapkodják, elfogadhatatlan mértékben megdrágultak a privatizált belügyi üdülési helyek, csökkentek a kafeteriák, éveken keresztül megfeledkeztek a bérek - forint romlását ellensúlyozó - minimális emeléséről, máig nem fizették ki a túlóra pénzeket. És biztatást sem kaptak, vagy jó szót, halvány ígéretet. Kicsi erkölcsi elismerés is eredményt hozhatott volna. Ám helyette az elbizonytalanítás, a fenyegetés, a félelem keltése uralkodott úgy, hogy a szakmai kérdésekkel komolyan már senki nem foglalkozott. Megjegyzem, hogy a belügyminiszter, nyilatkozata szerint azért tartja szükségesnek az önkormányzati tűzoltóság visszaállamosítását, mert nem látja kellő színvonalúnak a tűzoltóságot "fenntartó" önkormányzatok ez irányú tevékenységét. Valaki súgja már meg neki, hogy a tűzoltók szakmai irányítása 1948-óta töretlenül az ő feladata.
Ilyen körülmények között kellett döntenie a fiatal tűzoltónak, rendőrnek - 1996-os törvény előtt felszerelőnek -, hogy a jogszabályi lehetőséggel élve a havi fizetésnél magasabb nyugdíjat válassza, vagy szolgáljon csendben tovább. Természetesen a nyugdíjat választotta és mellette egy másik kereső foglalkozást, mert a kettő együtt a gyerekei nevelését és az elfogadható szintű életvitelt eredményezte.
El kell azt is mondani, hogy a rendvédelmisek többsége a "belügyi szolgálatra alkalmatlan" minősítéssel lett nyugállományba helyezve. Ez ugyebár azt jelentette, hogy akár 10 %-os egészségkárosodással - a civil 50% helyett- megkaphatták az obsitot. Ezt nem a területi ORSZI- bizottságok, ezt a belügyi orvosi szolgálat állapította meg. Éveken keresztül senki nem mondta, hogy állj!
Európa más országaiban is nyugdíjaztathatók idő előtt a rend szolgálatára hivatottak. Van, ahol kevesebb szolgálati idő kell hozzá. Igaz, csak fél nyugdíjat kap (Azért az sokkal több, mint itthon az egész!) és új munkahelyet. Láttam! Az öregebbje ugyanott élte az életét tűzoltás és műszaki mentés nélkül, szolgáltatói tevékenységet végezve, nyugdíján felüli fizetésért, természetesen. Én pedig, ha tudtam, az orvossal való konzultálás után kímélő beosztásba helyeztem utolsó szolgálati évében a Józsi bácsit.
62-éves korára viszont a Józsi bácsiék sokan lesznek és annyi kímélő beosztás nincsen. Ők már nem lesznek alkalmasak vonulós szolgálat ellátására. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az vagy nem ismeri az átlag magyar 62-éves egészségügyi állapotát, vagy fogalma sincs a szolgálati feladatokról.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy közös megegyezéssel is nyugállományba helyezhető a rendőr és a tűzoltó. A katonát azért nem említem, mert nem volt ott a bohóctüntetésen és azért nem, mert ő egy közúti afganisztáni baleset miatt azonnal hősi halott, míg itthon az atrocitásoknak és napi veszélynek kitett rendőr és tűzoltó tényleg, napi megélhetési problémákkal küszködik. Az önként jelentkező és háborús körülmények között szolgáló zsoldos katona halála azért elszomorít és részvétet kelt bennem, csak a hősi halálról mások az elképzeléseim. Normális esetben az 55 év körüliekről volt szó, akik számára a szolgálat maradéktalan teljesítése már kemény testi, vagy szellemi erőfeszítést jelentett. Néhány főt valóban el lehetett bújtatni, néhányat már nem, ők mentek el közös megegyezéssel nyugállományba.
Ez a mód, hogy közös megegyezéssel megszabaduljunk valakitől, egyszer csak elharapódzott. Leginkább a parancsnoki gárdát érintette. Nem tetszel! Van 25 éved? Viszontlátásra! Új választás, új kormány, ismétlődő feladat. Kizárt dolog, hogy annyi megyei katasztrófavédelmi igazgató és annyi városi tűzoltóparancsnok alkalmatlan lett volna a feladatának teljesítésére, amennyit tavaly április óta lecseréltek. Ők 57 év alattiak voltak. Van-e akkor erkölcsi alapja ennek a kormánynak arra, hogy őket szolgálni visszahívja, amikor helyüket másokkal betöltették?
Okfejtésem szerint sokkal több embernek kellett volna megtelítenie a jó öreg Duna hídját és környékét a bohócforradalomban, mert lehet, hogy Te következel, aki nem voltál ott és egyedül Te is kevés leszel.
Európa vagy betartott nekünk, vagy magunkra hagyott, megtette szívfájdalom nélkül ezt 2004 május 1-óta is.
Vagy most csinál valamit?
Csak azért is megmutatja, magának és másoknak is, az egész világnak, de leginkább a párjának. Igaz, hogy a Papa már nem kapálgat a kertben, mégis az ott sorakozó ágyások gondozottabbak, mint bármikor. A fagycsípte krumpli behozta a lemaradást és a legszebben virágzik a patak partján. Bő termése ígérkezik, mint a tavaszi borsónak.
