Abban a kis faluban, ahol én élek - akár egy mesében - mindenkinek van egy karácsonyfája. Helyesebben szólva, a faluvégi körforgóban él egy lucfenyő, amelyiket mindenki a sajátjának érezhet. Ilyenkor december végén, már hosszú évek óta szorgos kezek öltöztetik ünnepi ruhába a növekvő fácskát. Azután eljön az idő, amikor az ágak között kigyúlnak a fények és mi itt vagyunk és körbeöleljük azt.
A keresztény világ Isten gyermekének, Jézusnak a születését ünnepli. A kisdedét, aki földi életében bennünket csak szépre és jóra tanított. Feláldozta magát értünk, fejébe töviskoszorút nyomva, keresztre feszítve veszítette életét. Nem a helytartó, nem a király, mi emberek mondtuk ki a halálos ítéletét. A szeretet ünnepéről beszél az, aki kételkedik Krisztus létezésében, vagy csak a feldíszített fenyőről, aki nem hiszi Istent. Igazából mindegyiknek és egyiknek sincs igaza, mert jól megférnek mind a hárman az egyetlen fa alatt. Talán így van ez mindenütt a világon, miért lenne hát másképpen nálunk?
Rövidül már az ideje, de ilyenkor még korán jön a sötét. A szürkületben lassan szállingóznak az emberek. Nagymama fogja unokája kezét, édesanya tartja legkisebbjét. Csacsogva jönnek a csitri lányok, szárnyaikat próbáló angyalok. Valahol mindenkihez tartozik egy fiú is a legkisebbtől a legidősebbig. Józsi bácsi, vagy János bácsi innen a szomszédból, Lajos és István a nyolcvanasok közül, egészen a rakoncátlankodó kis ördögfióka srácokig. Mire besötétedik, itt van apraja-nagyja, de látom a városban élő rokonokat, barátokat is.
Mi vonzza ide ezt a kis csapatot? A karácsonyi ünnep eltérő értelmezésétől teljesen függetlenül az együvé tartozás, egymás tisztelete, megbecsülése és szeretete? Nagy szavak ezek, de biztosan így van, jóllehet, a mindenkori szervezők munkája mellett szerepe lehet ebben az aprócska harapnivalóknak és itt a fa ágainak takarásában elkészített forralt bornak is, amit András fűszerezett karácsonyi ízűre, pelyhe könnyűre. Amiért itt vagyunk a szent estét megelőző napon, az leginkább mégis annak köszönhető, hogy látni akarjuk egymást és beszélgetni régi-új dolgokról. Meghallgatni a gyerekek versikéit, az asszonyok karácsonyi dalait, az atyát, ha egyszer meglátogat bennünket és mindenkit, aki ezen a napon a karácsonyról beszélni kíván.
Hagyománnyá nőtte ki magát ez a karácsony előtti szokatlan randevú itt Mecsekfalun. Összegyűlni a Mindenki Karácsonyfájánál lassan jóleső kötelezettség. Egy-két óra csak az egész. Ennyi idő elég ahhoz, hogy a közös fenyő lámpásából - mintegy égő gyertyát - egyet jól megmarkoljunk és fényével, melegével térjünk haza. Útközben óvatosan takargatjuk, gyenge szellőtől is óvjuk, szembejövő, ha kéri, vele örömmel megosztjuk.
Így lesz a mi közös fenyőnktől szebb és gazdagabb a mi karácsonyunk. Aki ne hiszi, járjon hát utána, érjen ide jövőre a mese elejére!
