Jól áll ez a patikamérleg?

     Tucatnyi éve tagja vagyok a Patika Egészségpénztárnak. A belépési nyilatkozatot egyik kollégám tolhatta az orrom alá azzal, hogy ez nagyon is jó lesz majd nekem. Odakanyarítottam különösebb meggyőződés nélkül a nevem a lap aljára. Teltek-múltak az évek és az egyszeri, tízezer forint körüli befizetés nem igazán változott. Új összeget nem utaltam és felhasználni sem jutott eszembe egyetlen krajcárt se.

      Jöttek a tájékoztatók, az egyre fényesebbre glancolt kártyák. Nem múlt el esztendő kártyaforgalmi kimutatás nélkül. Kezdtem restelkedni. Olyan pontosak és precízek, én meg eléggé el nem ítélhető módom elhanyagolom őket. A pénzt kamatoztatni a családban nem az én dolgom és a patikába se én járok. Talán meg kellene szüntetni a patika-pénztári tagságomat.

2013-évben a 12315 forintom fialt 502-őt. A következő évben egy huncut petákkal se nőtt a vagyonom. Úgy gondoltam, hogy elköltöm a pénzt és ezzel mindenki jól fog járni. Töredelmesen bevallom, hogy tévedtem. Mindhiába kértem, a patikában nem sikerült pontosan felhasználni a 12817 forintot. Maradt még 142, amit nem csaphattak a számlához. Így aztán újabb 0 Ft. hozammal gazdagodtam.

Írásban kerestem meg a Patika Egészségpénztárat a tagsági viszonyom megszüntetése céljából:

"Tisztelt Patikapénztár! Elnézés kérek, hogy indokolás nélkül kérem tagságom törlését. Záró egyenlegem 142 Ft, amely összeget nem kívánom felhasználni, azzal belátásuk szerint tegyenek bármit."

Leírtam még a főkártyaszámot, tagazonosítót, dátumot, nevemet és lakcímemet.

Nagyon rövid idő múlva megérkezett a válasz: "Ezúton tájékoztatjuk, hogy a tagsági viszony megszüntetéséhez kérünk egy megszüntetést igénylő levelet, mely tartalmazza a személyes adatokat és a lakossági folyószámla számot, illetve a tag birtokában lévő patikakártyát / kártyákat. Ezeket postai úton kell elküldeni a Patika Egészségpénztár 1022 Budapest Bimbó út 18. címre. Kérjük, csatolja a személyi igazolvány és az Adó kártya fénymásolatát is a pontos azonosítás céljából.

A pénztártag patikakártyáján lévő egyenlegből levonunk 4000 Ft-os kilépési díjat / amennyiben van ekkora összeg az egyenlegén, ha nincs, természetesen nem kell befizetni.

Tájékoztatjuk, hogy a kifizetés a hatályos jogszabályi előírások szerint adóköteles: személyi jövedelemadó (15%) és egészségügyi hozzájárulás (EHO 27%) terheli.

Pénztárunk az adóelőleget levonja és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé elutalja. Az egészségügyi hozzájárulást Önnek kell megfizetni a NAV felé a tárgyévi személyi jövedelemadó bevallásakor."

Tájékoztattak még a telefonos és számítógépes kapcsolat lehetséges módjairól és időpontjairól.

     Miután elolvastam, mélységes szomorúság ülte meg a lelkemet. Sajnálatot éreztem a hölgy iránt, akinek ezt a válaszlevelet meg kellett írni. Sajnáltam a Patika Egészségpénztárat, akit az érvényes jogszabályok ilyen kemény korlátok közé szorítanak. Bánkódok azon, hogy a NAV-nak, bokros teendői mellett még ilyen ügyekkel is kell foglalkoznia. Féltem ezt az országot, az én kicsi hazámat, mert hozzá méltatlannak tartom, hogy rám ez ügyben időt pazaroljon.

Én egy csúf, önző dög vagyok, mert leginkább magamat sajnálom. Miért is? Mert kell írnom még egy levelet, nem tudom milyen részletes személyi adataimmal ellátva. Ha van, ha nincs, közölnöm kell a lakossági folyószámla számomat, el kell küldenem a patikakártyát, akár a régebbieket is. Fénymásoltatni dokumentumokat, postán ajánlott küldeményként Budapestre eljuttatni. 36 forintot a NAV-nak feladni adóbevalláskor, amit nem teszek már egy évtizede. A maradék 85 Ft-ot megkaphatnám végre. Ez utóbbiak végrehajtása mennyi időmbe, energiámba, pénzembe kerülne, arról fogalmam sincs.

     Ember nincs ebben az országban rajtam kívül, aki a pénztárból való kilépésemet megoldhatná. Óriási és egész embert igénylő feladat ez. És én egy pillanat alatt rendezem is. Ezen gigantikus összeg változatlanságával hű maradok a Patika Egészségpénztárhoz.

Hol van a titok?

      Akkor csendre intettem mindenkit, mert titkokról beszéltem. Olyanokról, amit csak egy ember ismer, vagy már korábban megosztott valakivel. Komolytalannak tűnő, hétpecsétes államtitkokról. Ígéretet is tettem arra, hogy egyszer majd a saját, óvatosan betakart gondolataimról seprem le a port. Kerek számú írás volt az is, ez is az.

Akkor hát lássunk hozzá, nézzük meg, miről is van szó! És addig csűrtem-csavartan a "titok" főnevünket, amíg az utolsó csepp is kifolyt belőle, üresen maradt a markom. Most panaszkodhatnék, hogy milyen csóró-szegény ember vagyok. Nincs az életemben egyetlen féltve őrzött esemény, meg nem történt, hőn kívánt álom, fejemben kavargó gondolat, amik rácsok között őrizve csak az enyémek? Amelyeket megőrizni bármilyen okból is, igazán fontosnak érzem? Nem tudok ilyenekről annak ellenére sem, hogy a jó és a rossz, a szép és a csúf nem került engem el soha. Közülük volt, amiért szégyenkeznem kellett, vagy éppen a szívemet bizsergetve   dicsekedhettem. Egyikük sem ugrotta meg a fogalom számára általam feltett lécet.

      Most bárki mondhatja, hogy így könnyű, hát tessék, lehet engem kérdezni! Nyitott ember vagyok, őszintén fogok válaszolni. De azért amit elmondok, legyen az a kíváncsiskodó felelőssége!

Ennyi lett csak a beígért titkomból, magam is meglepődtem és egy kicsit rosszkedvű lettem. Át is fogom értékelni ezt az egészet és titokká minősítek kedves meglevő és születő emlékeket. Mégis csak szebb úgy az élet, nem igaz? Ám továbbra is foglalkoztatott az igazi titok kérdése. A szavakhoz értők közül egyet Radnóti soraiban találtam meg: "mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más,-a rettentő szavak tudósa, Ésaiás." A próféta nem a titok fogalmát magyarázta meg, inkább azokról lefejtette a fátylat. Az Ószövetség leghosszabb terjedelmű könyvében Isten dicsérete mellett megfenyegeti a pogány népeket. Próféciáiban sorra szakítja a titkok láncait, Megmondja, hogy milyen istenítélet vár a bálványokat imádókra, az erkölcstelen életűekre, a formális vallásosságiakra, a szociális igazságtalanságokat okozókra. A nemzeti összeomlás. Ez lenne hát a titok? Nem valószínű, mert egy ilyen folyamatot - a megvalósulásában eltérően - bárki el tud képzelni.

      A tudomány naponta kapargat le kicsi kérgeket ismeretlenekről. Mögöttük nem a titok, hanem a tudás rejtőzködik. Ma már természetes, hogy egy napfogyatkozásról percre pontos megmondják, hogy mikor, hol, milyen mértékben, meddig látható. Egy ilyet fotóztam le a kertemből. A felvétel minőségéről a Hold is tehet, mert szégyenlősen, alig-alig bántotta a Nap sugarait. Előhívás után nézegettem a képet és elmosolyodtam azon, hogy mennyre picikék vagyunk, mi emberek. Odafent az égen és az mögött mi van? Talán a titok? Nem lehet, mert az csak a felfedezetlen. Akkor igazán nincs is titok, csak elhallgatott, eltusolt, eldugott, ki nem mondott szavak és mondatok vannak. Nem csoda hát az sem, hogy ígéretemet tartani, titkaim közül egy érdekeset leírni nem tudtam.

     Vélekedésem helyességéről győzött meg az idegesen szikrázó nap is. Amikor hunyorogva, sugaraitól fázósan exponáltam, derűsen mondta:

A hold kicsit most bezavar,

szűri földre futó fényem.

Hagyom, nekem is lehet bajom.

De meglásd, holnap egy új hajnalon

megújult erővel lángra lobbanok!

     A Holdtól kapott vörös koronáját azonban elfelejtette megköszönni, pedig abban az ajándékban ott rejtőzködhetett valahol egy titok.

Látogatás a sűrgősségin

     Annyi sok rosszat mondanak mostanában az egészségügyről. A bajok forrásául a kormányt, a minisztériumot, az egészségügy dolgozóit és a betegeket jelölik meg. Hibás tehát mindenki, vagy aki nem, az majd lesz. Betegként én sem vagyok igazán megelégedett. Nem panaszkodásként, de elmesélem egy randevúmat azokkal a katonákkal, akik Hippokratész századában teljesítenek szolgálatot.

     Délután négy körül furcsán éreztem magam. Dolgoztam az egészségügyben, iskolát is végeztem ahhoz, ám ettől még nem tudhattam eldönteni azt, hogy mi bajom lehet. Agyi vérellátási probléma, vagy csak egy sima shub? Hőemelkedésem is volt, ettől aztán bármi bajom is lehet. Gyorsan a neurológián kötöttem ki, mert főorvosom azzal biztatott, ha komoly változást vélek, bármikor jöhetek. A fiatal doki, akivel telefonon beszéltem, sűrű elnézések közepette arról tájékoztatott, hogy a sürgősségit nem hagyhatom ki, de az ő javaslatukra azonnal fogad engem. Pizsamás szatyrok vissza a kocsiba, irány a 400-ágyas.

      Feleségem és fiam kint leül, engem elnyel az ismeretlen. 17 óra 30 perc van, kicsit fáradtnak érzem magam. Fiatal hölgy jön, bekísér, lefektet. Ekg. kanül, fonendoszkóp, vérnyomás-, lázmérés és közben válaszolok a másik fiatal asszisztens kérdéseire. Kitolnak a belső folyosóra két ember közé. Negyed hét körül lehet az idő. Tőlem balra egy középkorú hölgy ül és olvas. Infúziós palackja félig üres, ez már a harmadik. Az üvegcse, ha levegővel telik, haza mehet. Jobbra egy fiatalember, ugyancsak infúzióval. Túlette magát töltött káposztával és görcsöl. A receptet már jókedvűen mondta el. A hölgy becsukja a könyvet, kanült kiszedik, elindulhat haza. Doktornő jön, visszatolnak, mellkasomat végighallgatja. És jönnek a kérdései, ugyanazok, amelyekre korábban már válaszoltam. Emlékezetem vizsgájaként teszi, vagy csak évődik velem? Fel is vetettem az ismétlődést. A hölgy nem folytatta, a kérdésem láthatóan nem tetszett neki. Az osztályról kell megvárnom a neurológus orvost, tájékoztatott és ismét az előbbi helyemen ültem a tolószékben.

Egy óra múlva ugyanaz a doktornő érkezik. Felállok, lépek felé, odajön hozzám.

 -Tessék mondani, a neurológus mikor fog megvizsgálni? -kérdeztem udvariasan, csendesen, kicsit talán félénken is.

 -Az osztályára strokes beteget hoztak a mentők, őt kellett ellátnia. Magát váltás után már egy másik orvos fogja megnézni! - meglehetős ingerültséggel hagyták el ezek a szavak, az amúgy formás fészküket.

A külső váróba mentem, ahol a népes hozzátartozói csapat foglalt helyet. Nemtetszésemet a kelleténél erőteljesebb hanghordozással hozhattam feleségem tudtára, aki rendre, csendre utasított, nagyon helyesen. Visszaballagtam a helyemre és a szélütéses ember jutott az eszembe. Remélem ennyi idő alatt sikerült az állapotát stabilizálni!

Fél kilenc körül a hangtalan magányomat egy fiatal szőke hölgy zavarta meg. Egy eddig nem látott helyiségbe gurított és bemutatkozott. Megvizsgált és megnyugtatott, nincs semmi jele hirtelen idegrendszeri rosszabbodásnak. Intézkedett, hogy készítsenek tüdőmről röntgenfelvételeket. Oda már gyalog mehettem egy asszonnyal együtt, akit a betegkísérő gumikerekeken mozgatott mellettem. A fotók gyorsan elkészültek, azonnal láthattam is régtől ismert, fokozott rajzolatú hilusaimat.

      Ezután nagyon hosszú ideig nem történt semmi, az idő múlását szándékosan nem ellenőriztem. Mivel is tölthetném el okosan, ha felkészülten érkezek. Egy jó könyvvel, vagy keresztrejtvénnyel, esetleg másokkal meg nem osztott zenehallgatással. Egyik sem állt rendelkezésemre, maradtak a kusza gondolatok. Érdekes, hogy egyik sem a testem-lelkem bajaival foglalkozott.

23 óra körül megjelent egy új ember. Papírt tartott a kezében és a néhányunk közül engem szólított.  -Nincs különösebb baja, valami gyulladásos folyamat lehet a szervezetében. - Felírok egy antibiotikumot, azt mind szedje be és jelentkezzen a körzeti orvosánál. - Ja, egy kis vért is találtunk a vizeletében. - A papírjait ott kint kapja meg. - mutatott a bentről is jól látható pultra.

Én türelmesen végighallgattam, de egy mondata azért megijesztett.

 -Doktor úr! - Nem zavarja önt, hogy tőlem nem kértek és én nem is adtam vizelet mintát?

A doki rám nézett, láttam rajta, hogy most ő ijedt meg. Mégis szó nélkül, együtt mentünk ki az elbocsájtó helyhez.

Az adminisztrátor a hozzátartozók felé irányított, ott foglaljak helyet. Majd szól, ha sorra kerülök. Én nem mozdultam és elhatározásomat tudomására is hoztam. Látta, hogy a kanült piszkálom, figyelmeztetett arra, hogy azt én nem távolíthatom el. Öt percen belül jött valaki és megtette helyettem. Addigra a papírom is a kezembe került. Éjfélre már ajtót is nyithattam, az otthonit.

     A felújított klinikában a sürgősségi betegellátás intézményét október elején állították üzembe. Én alig három hónap múlva keveredtem oda. A sajtó szerint az egység Európa szintűen teszi a dolgát. Ezt a minősítést nem ismerem, nem tudom, hogy mit takar, hiszen Európa olyan nagy és sokféle nemzetek keverékéből van összegyúrva.

Akkor ott szombaton, az volt az érzésem, hogy az ellátottak többségét a napközben működő, aktuális egészségügyi intézményeknek kellett volna fogadni és bajukat orvosolni. Láttam, hogy a gyógyító apparátus szorgalmasan teszi a dolgát a sürgősségin és egy időben a klinika osztályain is. Betanuló időszak volt ez a maga hibáival együtt. Engem megnyugtattak és meg is gyógyítottak, köszönettel tartozok ezért. Remélem, hogy a véres vizelet gazdáját is megkeresték.

      Köszönettel tartozik mindenki ezeknek az embereknek! A tisztes megélhetés reményében lehet, hogy túlvállalják magukat. Sokan közülük fáradtak és törődöttek. Mégis ők azok, akik itthon maradtak és többségük, erejükhöz és belátásukhoz mérten teljesíti a kötelességét.

A mosolygó lángos

     A tűzoltók magukénak érezték a várost és ez fordítva is így lehetett. A komoly értékeket teremtő munkától a káreseteknek már nem is minősíthető apró kis segítségig, szinte minden belefért, beleférhetett a ma olyan divatosan lánglovagoknak titulált csapat napi elfoglaltságai közé. A szomszédos kenyérgyár piaccá alakításakor, forintban is kifejezhetően jelentős támogatást nyújtottak a beruházónak.

Én gyakran mentem át oda csak körülnézni, beszélgetni, vásárolni és nem titkoltan meginni egy fröccsöt, vagy egy sört. Megvettem néha a kertjének terméseit árusító mama motyójából megmaradt kilónyi krumplit, hadd indulhasson haza. Reggeliztem frissen sült hurkát, mert nem állt ott sorba senki. Vitáztam és véleményt cseréltem a soha nem hiányzó földimmel, Anti bácsival, de nem hagytam ki a lángossütőt sem, ha ettem a kerek csodájából, ha nem. Az igazság az, hogy Zsuzsánál napi tennivalókat, holnapi terveket beszélgettünk meg és mindig volt közöttünk, aki a frissen készült lángos elfogyasztása mellett döntött.

      Rég volt mindez. Sok éve már, hogy a nyugdíjasok kenyerét eszem, messze esik tőlem a piac. Nemrég meglátogattam azt, mert arra jártam. Sima hétköznapon, már dél-közeli időpontban, merő nosztalgiából. Rögtön a főbejáratnál, nem vásárlási szándékkal nyomtam le az egyik kilincset. Az asszonyok a régiek, változatlanul fiatalosak és kedvesek. Bő választékban az illatozó hentesáruk és egyre növekvő számban a fenti polcokon sorakozó mókás figurák.

     Zsuzsa egyedül, ilyenkor már ritkán látogatja vásárló a fehér csempékkel kirakott pavilonját. Látom, hogy az olaj forró, sütnivaló van még, kérek hát tőle egyet, így ebéd előtt. Készítse azt a jobbikból, a kevésbé zsírosból, az egészségre alig ártalmasból. Mindig így élcelődtem, nem haragudott érte. Amíg az olajban rotyogott a lángos, és amíg kevés sóval megfűszerezve elfogyasztottam azt, a nagylányáról és az emberéről beszélgettünk. Őket ismerem a családjából. Sok munka és boldogulás, jó volt ezt hallani.

Nem egy leányálom ez a meló. Télen-nyáron korán kelni, sok-sok órát talpon állni, fűtve is fázni, egész napos tömény illat, estére is érezhető. Zsuzsa fáradtan is mosolyogni tudott és ezt a derűt még a lángosába is belesütötte, úgy adta tovább nekünk. Tette ezt még akkor is, ha minden egyes lángosa eladása után számlát írt és annak összegét a pénztárgépbe ütötte.

      Ha én lennék az adóhatóság, minden lángossütőnek - legalább a mosolyuk megtartása miatt - egyszerűsíteném az adóztatását. Ismerem, látom, hogy hol, mit és mennyit tesz, megalkudnék vele. Szolgáltatásának változatlansága mellett éves x forint adó megfizetésére kötelezném. Az ismeretlen összeg megegyezhetne az eddig befizetettekkel, vagy valamivel több is lehetne, erre kötnék vele megállapodást. Cserébe nincs kötelező számlaadás, pénztárgép használat, nem kell adót bevallani, hozzá szakértőt megfizetni. Azért még ellenőrizgetném, de nekem is egyszerűbb lenne és én is megtanulhatnék mosolyogni még akkor is, ha a lángost  a nyári szünetben csak úgy beugró nagylánya adná a kezembe.

     Magamról és családomról én is beszéltem, közben a lángos is elfogyott. Zsuzsa nem adott számlát, csak mosolygott. De nem is engedte meg, hogy fizessek.