A kitűnő közepes

Az iskolák kapuit bezárták, indulhat a diákok nyári vakációja. A tanévet záró ünnepségeken kiértékelik a gyerekek munkáját és közülük az arra érdemesnek ítéltek dicsérő szavakat kapnak, okleveleket vesznek át. Idén még a polgármesterünk is elismerésben részesített kitűnő eredményt elért tanulókat. Néhány héttel később a sajtó hirdet színötös játékot és ad ajándékként állatkerti belépőket. Teljes oldalakon gyönyörködhetünk a megyei iskolákban tanuló eminens diákokban. A színes fotóknak örülhetnek a fiúk és lányok, az ő szüleik, de még az érintett oktatási intézmények is. Városunk általános iskoláit több komlói kisdiák is képviselhette a játékban.

Egy szülő örömmel beszélt a nyolcadikból most ballagó kislányáról. Az általános suli valamennyi évzáróján kitűnő bizonyítványt lobogtatva dicsekedhetett el mindenkinek a családjában nagyitól a kis testvérkéig. Az anyuka szomorúan tette hozzá azt, hogy gyermeke kimagasló teljesítményét most az utolsó évben nem tartották egy oklevélre sem érdemesnek. Miért?

Én pedig leragadtam a "csak" jóknál, sőt, a közepeseknél! Miért van az, hogy közülük nem igazán állnak sorba tanévek végén egy jó szóért, baráti kézfogásért, ha tetszik egy oklevélért? Elképzelhető, hogy sokkal nagyobb szorgalommal és több energiával érik el az osztályzataikat, mint a társaik. Az is lehetséges, hogy emberi tulajdonságaikat illetően értékesebb diákok, osztályaikat, az egész iskola kollektíváját a jó irányba kimozdítók ők. 

Léteznek ma nálunk olyan iskolák, ahol kerek mondatokkal értékelnek minden diákot. A  nyári szabadságra számszerű osztályozás nélkül küldik a tanulókat. Ahol az elsajátítandó tananyagnál talán fontosabb a gyermek megismerése, önálló, a kollektívát mégis nagyra becsülő emberré alakítása. 

Nagy kár, hogy a hatalmat gyakorlóknak ez nem tetszik és az egységesítésre hivatkozva elkezdték készítgetni a szabályozókat. Minden gyermek buksiját uniformisba kell bujtatni, szabadon szárnyaló gondolatok születésének megakadályozására? Csak remélni merem, hogy nem! Ahogyan abban is bízok, hogy mindig lesznek szófogadatlan pedagógusok, akiknek sokkal fontosabb lesz a diák, mint a sulykolandó tananyag.

El kell jönnie egy olyan világnak, amikor a "rossz" tanuló együtt örülhet tanítójával az év végi bizonyítványának. És amikor az átadja, megcirógatja mosolyogva a nebuló üstökét. Nem azért teszi, mert keresztény emberként Krisztus jut eszébe a gyerekekkel, hanem csak azért, mert szereti.

Hálából...

A fűnyíró kései elkerülték. A szaletli oszlopának közelében dugta ki a földből vékonyka szárát. Több nyírást is megúszott, terebélyesedett. Haragoszöld levelei már a mintázatuk miatt is kíváncsivá tettek. Hagytam, hogy nevelgesse szirmait. Ügyesen kibújt az oszlop takarásából és  dugja ki a fejét minden délután csak azért, hogy a lemenő nap megérinthesse a simogató sugaraival. Sok-sok apró virágocskájával fizette ki albérletét, naptüzes sárgájával a kerti házikó bejáratának díszévé vált.

Nem tudom, hogy hívják. Megkereshetném a nevét, de ennek nincs is semmi jelentősége, felismertem. Gyermekkori nyarakon a réten hazafelé gyűjtött csokrokat mindig szépítette. A falu szélein már nincsenek tarka-virágos rétek. Bekopogott hát hozzám,  menedéket kért tőlem és én adtam is neki. Meg is hálálta azt.  

Érdemes volt

A diákkori nyári kereseteimről nincsen semmilyen dokumentumom. Lehetett ez az évek során 5-6 hónapnyi, teljesen legálisan végzett munka. Nyaranként leginkább Garai postamester úr adott nekem feladatot, Walcz Feri- és Lécz Józsi bácsik helyettesítését. A kézbesítés egyszerű elfoglaltság volt, ha mégis kérdés vetődött fel, ott volt Varga Sanyi, aki segített, akivel reggelente egyszerre hagytuk el a sásdi posta ma is takaros épületét. 1967-től aztán munkakönyvem is lett változó, 1500 Ft-os fizetésekkel.

A 25. életévemben tűzoltó lettem 2250 forintért. Szolgáltam majdnem 33 évet hét, mindig magasabb beosztásban. Az illetményem emelkedését befolyásolták a rendfokozati emelkedések és bevezetett pótlékok. Jelentősen nőtt a pénzem, amikor a tűzoltói fizetést a köztisztviselőkéhez igazították és a főtanácsosi címmel együtt a vezetői pótlékot is folyósították. A forint óriási romlásakor a központi szerveink igyekeztek a bérek emelésével ellensúlyozni az inflálódást.

A fizetésem valamennyi változását rögzítő és azt megindokló írásos dokumentumot megőriztem. Most akár dicsekedhetek is azzal, hogy tisztes nyugdíjjal kezdtem el az 57-éves felső korhatár elérésekor a civillé vált életemet. Ezt meg is tehetem annál is inkább, mert a szolgálati éveim alatt én azért is mindent megtettem, hogy "legkisebb" nyugdíjas tűzoltó is zavartalanul élhessen a havi  apanázsából.

Sokkal később mozgásszervi problémáim miatt perlekedtem. Ez arra az időre esett, amikor az illetékes szervek, talán felsőbb utasításra a kérelmek elutasításában jeleskedtek. Sőt! Balgák, süketek és bénák! Mit kerestek ti még itt ezen a világon? Nem ezt hirdették ugyan, de ekként cselekedtek. Újra értékelték a korábbi minősítéseket és túlzásokba is esve ítéltek egészségesnek fogyatékossággal együtt élő embereket.  Nem kértem ügyvédtől segítséget, magam civakodtam  az I-II-fokú bizottságokkal, az ügyintézési határidőket semmibe vevő, vélhetően központilag eligazított jogászokkal. Egyedül voltam jelen a bíróságon is, amikor a bíró a győzelmemet az ítéletében kihirdette. Nem azért jártam ezt a hosszú és göröngyös utat végig, hogy a havi pénzemet a megnyert összeggel kiegészítsem. Ez soha eszembe se jutott, a húsz-egynéhány-ezernyi forint nem hiányzott a család kasszájából.A parkolási kártya megszerzése sem volt a cselekedetem mozgató rugója. A jogszabályban is megfogalmazott igazamat kerestem a hatalmával visszaélő fölényeskedőkkel szemben. És az úton találkoztam érdek nélkül és őszinte szívvel segítőkkel. Csak velük együtt találhattam meg az igazságomat. Tisztelettel meg is köszönöm ezúton nekik!

Érdemes volt harcolnom! Megmutattam, hogy lehet még igazságot és önbecsülést elnyerni. De vajon hányan estek el igaztalanul a "súlyosan fogyatékos" jelzőktől és  a vele együtt járó, számukra talán nagyon is fontos pénzösszegtől?

Kár, hogy voltak és talán vannak ma is, akik feltételezik rólam, hogy ezt az egészet a parkolási kártyáért, vagy csak eggyel több tál lencséért csináltam végig! Ők nem ismernek engem, ám az is lehet, hogy viccelődve bosszantani akarnak csupán?