Zsolnay vagy Hollóházi?

    Január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából az illetékes miniszter elismeréseket adott át az arra érdemeseknek. A kitüntetettek közül többen is kellemetlenül érezhették magukat, amikor az asztalosok a dicséretes kovács- lakatos- bádogos munkáik miatt foghattak kezet a szakterület első emberével. Tovább fűszerezték Zsolnay hazájában a rendezvényt az idegenből hozatott ajándék porcelán tárgyak. Annak, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek, mindössze két oka lehet. Az egyik az, hogy a minisztert le akarták járatni. A másik pedig az, hogy a miniszter háta mögött az apparátusban hanyag emberek, rosszul dolgozók is sorakoznak. Olyanok, akik gépelési hibája miatt kimarad egy fontos szakasz a fegyver törvényből. (Ja, elnézést! Az egy emelettel feljebb történt.) A kitüntetettektől, a javaslatokat tevőktől, azokat elbírálóktól és az utca emberétől is elnézést kérhetett volna a miniszter akkor és ott, vagy négy nap múlva az Európa Kulturális Fővárosa fontosságát ecsetelő - sajtó hasábjain is megjelenő - értekezésében. Nem tette. Minden bizonnyal ez is az EKF része!?

    Még jó, hogy ekkortájt kapott Raoul Vallenberg- díjat Gizi néni, nyugalmazott óvónő. Esetében minden stimmelt. "Csak" annak kellett megfelelnie, hogy életével követendő példát mutasson embertársainak. És ezt tette és teszi ma is. Fajtól, felekezettől, színtől, kortól nemtől, egyáltalán mindentől függetlenül önzetlenül szereti és segíti embertársait. Ha szüleim kitartóbbak, majdnem óvodása lehettem volna szülőfalumban a pályát kezdő nevelőnek. Sokkal később szerencséje volt két gyermekemnek is, akik az Ő óvodájába járhattak. Amikor a kicsik oktatásának játékosságával foglalkozott behatóbban, én igyekeztem neki segítséget adni a magam szakterületéről. Sikerült kijárnom számára még egy miniszteri kitüntetést is annak ellenére, hogy a tanácsi felügyeleti osztálya nagyon irigykedett, nagyon nem akarta, de azért találtam aláíró jó embert. Igaz, ez még 1982-évben volt.

Gizi Néni már hetven felett, csak él, csak szeret, csak segít, fáradó szemeivel csak dolgozik. És nyugdíjasként, unokája előtt szégyenkezve szegényen, mégis gazdag szívvel él.

    Mese és a valóság képecskén Gizi néni sok száz gyermeke közül néhánynak az alkotása látható (tűzoltós kirándulás után készültek) és részlet Kuczka Péter: Mese a fekete varázslóról c. versecskéjéből.

 

"Pattogva indul a tűz,

szürke füst volt a haja,

parázsból volt a szeme,

lobogott a taraja.

Futott az erdőn át,

...jött a tűz és fújtatott,,

parázs szeme villogott,

apó, anyó a lapáttal

fejére csaptak nagyot.

...Ami belőle megmaradt,

bedugták a kemencébe.

...Melegíts a kemencében,

így végezd kötelességed."

Parlamenti látogatás

    Ma a Köztársasági Elnök Úr kihirdette az országgyűlési választások időpontjait. Három - a magyarságért aggódó emberek szorongásával teli - hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy megtudjuk, kik foglalhatnak helyet képviselőkként a parlamenti székek soraiban.

1989-óta teljesen szétforgácsolódtunk. Először nagyon-nagyon akartuk a változást. Ismeretlenül is bíztunk a nyertesben, aki maga is meglepődött a győzelmén. Bizalmunkat eljátszotta, hát lehetőséget adtunk a már ismert hatalomnak. Neki lett volna még esélye rendet teremteni, de nem tette. Ezek után kicsik és nagyok jöttek sorba, változó összetétellel és a 89-óta várt eredmények nélkül fejezték, illetve fejezik be most is a - véleményem szerint korántsem áldásos - tevékenységüket. A húsz év alatt ahányfelé hullottunk, annyi felé húzunk is. Az a szekér meg egy tapodtat sem mozdult előre. Nemhogy megtanultunk volna egymásnak tisztességgel köszönni, inkább családi- baráti kapcsolatainkat tettük tönkre mások vélt igazai miatt.

    Amikor először jártam a parlamentben, annak minden zegét-zugát megismerhettem volna. A csoportunk vezetője elintézte a formaságokat, mi pedig a helyi tűzoltókkal szabadon mozoghattunk. Ezt ki is használtuk és a tűzvédelmi kérdések megismerése mellett szájtátva csodálhattuk az országház minden szépségét. Megilletődhettünk a helytől is és annak szellemétől is. Ennek már 35 éve.

Amikor másodszor is ott jártam egy kiránduló csoport tagjaként, a megadott időponthoz képest 30 perces késéssel, két kordon sort is megkerülve, előzetes ellenőrzést követően közelíthettük meg a kijelölt bejárati ajtót. A kordonokat megszoktuk már az épület környékén, ám messzi vidékről jövők, elcsodálkoztunk rajta. Már sima hétköznapon is? Azután gyors séta, rövid út, alig érthető kalauzolás. A végére már ott az új csoport. Köztük egy idős bácsi az őrtől illemhely után érdeklődik, aki illetlenül, talán tisztességtelenül utasítja el a kérést. A csoport vezetője másokkal együtt az őr felé indul és határozottan visszautasítja annak magatartását, sőt, el is igazítja. Az egyenruhás láthatóan elrestelli magát és elindul a bácsival befelé. Ez 2008-ban történt.

    Az olyan jó lenne, ha az áprilisi parlament az összetételétől függetlenül bocsánatot kérne a megalázott, munkájában tisztességgel megőszült, megfáradt, ősz hajú, békési paraszt bácsitól és érte tenne!

Karácsonyi csillagok

     Tízen vagyunk, ha együtt a szűk család. Az ilyenkor kialakuló nemes rendetlenségben estére fáradtan, ám békésen tudjuk egy fedél alatt álomra hajtani a fejünket. Ilyenre sikerült ez a karácsony is. Teljes volt a létszám a nagyobb család közös ünnepén is, ahol mind a huszonöten ajándékot adtunk és kaptunk egy korábbi sorsolás szerint. Így megy ez már évek óta. Készülődünk, ünnepelünk, jólesően elfáradunk és várjuk a meghitt együttlét elkövetkező alkalmát. Ez a várakozás az, amiről szól az advent, vagy talán több is annál?

Karácsonyi csillagok

Millió kis tűszúrás, jóleső zsibbadtság,

apró örömök lánca, boldogság, fáradtság.

Csend van, a pacsirták hazarepültek.

És máris hiányoznak, mint az ablakról

nyáron a karácsonyi csillagok.

Drága kincs a tiszta víz a pohárban!

     Drága az a kincs, ami nincs. Drága az is, amit úgy mérnek. Ez az ivóvíz, amivel a Kárpát-medence most még jól van ellátva annak ellenére, hogy folyóinkat mi magunk is szennyezzük és ebben a szorgos munkánkban segítő kezeket kaptunk több ízben is a szomszéd cserző vargáktól, aranyásóktól. Nekünk a szó legszorosabb értelmében legdrágább, hiszen az országban sehol nem adják egy forintért literjét, csak nálunk. Azt írja a mai újság megnyugtatóan, hogy ebben az évben nem emelik az árát. Esélyt akarnak adni a többieknek a felzárkózásra, netán komolyan elszégyellték magukat az örökös legfelső dobogó miatt? Nem tudom. Tény az, hogy az önkormányzat képviselő testülete teljes körű kimutatás készítésére kötelezte a tulajdonát képező kft-t a tisztánlátás érdekében. Ez újszerű, jó dolog. Végre a tárgyban először egy olyan döntés, amely nem hárítja egyszerűen a lakosságra a terheket. Őszintén szólva meglepett és nagyon örülök neki,mert láttam és hallottam elég - testületi döntést megelőző - ágálóan magyarázkodót, aki áremelést fogadtatott el az íre pontot tevőkkel.

    Felvetődik bennem a kérdés, miért nem kérdezik a delegált felügyelő bizottsági tagokat, hiszen nekik az a dolguk, nem, hogy ellenőrizzenek és tisztán lássanak? Régóta kíváncsi a szolgáltatást igénybe vevő, hogy nálunk miért 1000 Ft a vizünk köbméterenkénti ára, nagy érdeklődéssel várjuk tehát a teljes körű kimutatást. Segítségül el tudom mondani, hogy a kft. hanyagul kezelt vagyont örökölt. Amikor a Duna vizét ide hozták, azt mondták, hogy bagóba fog kerülni, ez sem lett igaz. A madzagokat sokáig nem cserélték a föld alatt, megöregedtek, jól láthatóan naponta okoznak a szolgáltatásban problémákat. A kimutatást készítőknek felhívom a figyelmét arra, hogy sokan csak isszák, de nem fizetik ezt a folyékony életet. Sokan csak a sajátjukat isszák, majd a közösbe vezetik, az óra meg alig jár. Vettek-e fel hitelt, azt mire költötték? Vizsgálják meg azt is, hogy kinek, mikor, mit fizettek ki különböző jogcímeken, ezen a területen ma divat nagyokat alkotni. Az is lehet, hogy a kft.nagyon jól és tisztán lát mindent, mondja hát el az önkormányzatának úgy, mintha tőle teljesen függetlenül élne. Megéri!

    Jó lenne a képviselők rendet igénylő óhaját tisztességgel teljesíteni. Legközelebb talán arra is kíváncsiak lesznek, hogy miért fizetek egy darab 110 literes kuka ürítéséért az átlagosnál jóval magasabb 400 forintot?

Disznóölés

     Azon a reggelen 20 centis friss hóra ébredtünk. Utat és helyet csinálni, lapátra fel! 1966.telén ma disznóvágás van. Az ól meg üres, ajtaja ott feküdt a friss havon. De a hó árulkodott, a nyomok a kert felé vezettek, egészen a vasútpartig, ahol a gyalogúton egy kis kavarodás okozott fejtörést. A félnégyes 424-es már elvitte a bányába igyekvőket. A bakancsok taposta nyomok mellett itt-ott feltűnt a mi vágásra érett disznónk nyoma is, egészen a sorompóig, ahol azt elveszítettük. Rövid tanácstalanság után egyikünk a temető felé, másikunk Godisa irányába indult, míg a harmadik Hörnyéket célozta meg. Az utóbbinak volt szerencséje, rátalált a keresett nyomokra, amit hangos kiáltással hozott mindenki tudomására. Néhány gyalogos nézett is nagyot, nem értve, hogy mi a fenét keresünk a friss hóban. A jelek arra utaltak, hogy a szökevényünk a réten keresztül egyenesen a Gödrei- árok felé vette az útját. Meggyorsítva lépteinket, hamar a patakhoz értünk. A vízfolyás befagyva, feléje szűz a hó. Itt a parton ez a tréfás kedvében levő jószág ugyanazt csinálta, amit mi, tétován topogott, majd megindult visszafelé. És valóban, 8-10 méterrel odébb egészen a vasúti átkelőig a nyomok párhuzamosan a nemrég otthagyott sorompóhoz vezettek bennünket. Közben megvirradt, a milliom hófehér kristály bántotta a szemünket, mégis hamar észrevettük, hogy a disznóláb cifrázta út haza vezet bennünket. Ez a szép, kerekre hízott bestia megsétáltatott bennünket és most békésen ott feküdt a jégverem nádfedeles teteje alatt. Innen aztán az események nagyon felgyorsultak. Egy kis nyugtató vakargatás, kötél az orrba, ledöntés és kés és kész. Akkor ez volt a módi.

    Sokkal később, mindössze néhány hete hivatalos voltam a 86 éves Karcsi bácsiékhoz. A kupica snapsz után a papa szó nélkül belépett az ólba és a sokkolót, ahogy szokta, a disznónak nyomta. Annak se kellett több, kaput döntve és kerítést szaggatva meg sem állt a kert aljáig. Aztán a kerítés alatt át a szomszéd kertjébe. Erzsi néni a 84 évével fiatalosan fürgén jelent meg egy bögrében kukoricát csörgetve, hogy kertjébe az állatot visszacsalogassa. Én a hátsó kerítéshez lopakodtam, hogy tovább ne akarjon menni ez a kinézetre vaddisznó, mert ott már csak a világ vége van és akkor nem is lesz disznóölés. Mégis ez a nyáron sokat a szabadban élő göbe visszafelé indult ugyanazon az úton és megállapodott a családi ház előkertjében. Hagytuk, hogy nyugodtan turkáljon, útban volt már a vadász. Célzott, lőtt és a disznó előzetes kábítás nélkül kimúlt. Halála Európához talán már túlzottan is méltó volt annak ellenére, hogy bizony-bizony, néha moslékot is kapott.

     A két disznó bevégzése között vannak hasonló körülmények, de életük teljesen megegyező.

Lefetyeltek a vályúnál azért, hogy felnőjenek, meghízzanak és függetlenül attól, milyen politikai berendezkedésű ólban éltek, hűséggel szolgálták a gazdát. Vagyis megjelentek a kamrában jóízű füstölt kolbász és sódar formájában.

Vannak azonban olyan disznók is, amelyekért joggal aggódhatok. Ezek többsége már a vályúnál nem tud viselkedni. Ahelyett, hogy szépen beállnának a sorba és csámcsogva együtt szürcsölgetnék a moslékot, állandóan futkorásznak, bökdösik a másikat, válogatás nélkül piszkítanak mindenhová. Azt érik el ezzel, hogy az ólban egyik sem érzi jól magát, egyik sem fejlődik úgy, ahogy azt a gazda szeretné. Egy ilyen ólban már csak idő kérdése hogy a korábban tisztességesen viselkedő, a mások érdekeit is szem előtt tartó disznó lebetegedjen és az ól sarkába félrehúzódva várja a kényszervágást, vagy a csodát. Közben pedig figyelheti azt is, hogy a futkorászók és bökdösők most milyen kényelmesen zabálnak a vályúnál, hogyan kerekednek egyre gömbölyűbbekké, hogyan lesz pofájuk a disznóságaikat egyre jobban kifejezőbb. És ha igazán figyelnek rájuk, azt is láthatják, de legalább érezhetik, hogy ezek már férgesek, lelkük ocsmány, belőlük a bűz árad. Ezek a disznók ügyeskedők. Az etetőnél mindig jó időben és jó helyen jelennek meg. A táp csak az övék, mások morzsáira nem is gondolnak. Meg vannak arról győződve, hogy az elfogyaszthatatlan mennyiségű moslék is csak az ő járandóságuk, mert ők "fontos" kondát vezetnek. Különbek ők mindenkinél, ők a kiváltságosok. Ők az állandó magyarázatra szoruló szabályokat megalkotók, ők a rendet nem szeretők. Ők hazudnak és lopnak, ők rabolnak, harácsolnak és megfélemlítenek, ha kell, életet vesznek el. Sokan közülük mindezt úgy teszik, mintha a sarokban gubbasztókért tennék.

     A disznóvágási szezonnak lassan vége. Az ólak üresek, a böllérek pihennek. Hamar itt a tavasz és legkésőbb áprilisban friss malacokkal kell a hidast megtölteni. Jól vigyázzunk a vásári forgatagban, nehogy a nagy ricsajban rossz üzletet kössünk és ólaink piszkálódó és bökdösődő malacokkal legyenek ismét tele!

Nyugi! A bejegyzéseket folytatom

    Tavaly egyik gyermekem megajándékozott a számítógépen egy szabad felülettel és arra biztatott, hogy azon nyugodtan és lazán firkálgassak kedvem szerint. Másik fiam a több tucatnyi bejegyzést kicsicsásítva, összefűzve karácsonyi ajándékként nyújtotta át nekem. A legkisebb harmadik  az egyik év végi fotómról azt nyilatkozta, hogy ez jó! Nohát, közreadom. A 61 évhez képest ez szerintem is egy jól sikerült felvétele Árpinak.

Eleinte a bejegyzések írásától ódzkodtam, azok mégis szépen szaporodtak. Túl sokan nem, de azért többen olvassák, mint a rendszeresnek bejegyzettek száma. Véleményt írásban csak egyszer nyilvánított egy barátom, aki azzal ösztönzött.

    Kedves olvasó! Ne essen kétségbe, a blog bejegyzések írását folytatni kívánom. Miért? Mert ez arra jó, hogy az időm egy részét értelmesnek vélt dolgokra fordítsam, szórakozzak,  idegesítsem magam és ezt tegyem másokkal is. Véleményt nyilvánítsak és ötleteket adjak, lehetőséget másoknak arra, hogy megismerjenek, ha akarnak most, vagy majd egyszer, ha én már nem is vagyok. Kísérletet is teszek arra a szösszenetek írásával, hogy ki nem mondott és idáig még csak meg sem fogalmazott kérdésekre válaszokat keressek, adjak.

Arra kérem az olvasót, hogy az elkövetkező időkben is megértéssel és szeretettel olvasson!