Nagyapa, a huszár

     Gyakran hallani mostanság az első világháborúról. A diák lelőtte a trónörököst és feleségét, június 28-án, száz évvel ezelőtt.

Történészek beszélgettek a huszárokról. Elmondták, hogy ennek a fegyvernemnek már évszázadokkal korábban is úttörői voltunk a széles Európában. Meghallgathattam néhány dalt a lóra termett daliákról és megtudhattam azt is, hogy még az angolok is huszárnak mondják a huszárt.

     A magyarság történetében régtől kulcsszerepet játszott a ló. Könnyűlovasságunk virtuóz harcmodora és szellemisége is fogalom. Ma élen járunk a lovas sportokban, divattá válik újra a lótartás és a lovaglás.

Én szeretem a lovakat, mert érzékenyek és tiszták. Gyermekkoromban meg is ültem néhány igás állatot, jókora göböly után vén gebét, de azok örültek, ha hazáig vonszolták a frissen kaszálttal megrakott szekeret. Igazi nyeregbe, táltos paripára soha nem szállhattam, arról csak álmodoztam.

     De akkor miért görbék az én lábaim? No, nem annyira nagyon. Amolyan lóra termett, kissé kacska-formák. Van is róluk egy jó fotóm. Egy ünnepi alkalomból, csapatzászló mellett állok, rajtam tűzoltó-szürke bricsesznadrág, fényesre glancolt, flancos csizma. Szó, ami szó, görbék, a nadrág és a csizmák ezt még alá is húzzák, a tétova szemlélődőnek kihangsúlyozzák.

Mégis honnan és kitől kaptam? A családban nincs másnak ilyen szipkája. Sokáig azért nem töröm rajta a fejem, hiszen eszembe jut a Nagyapa. Ez a nemrégiben fellelt -Bécsben, 1901. augusztus 8-án készített- fénykép ad választ nekem. A felvételen jobbra a földön ül nagyapám, kötelezően nagy bajuszával, aki huszárként teljesített katonai szolgálatot a monarchia seregében. Igazán sajnálom, hogy soha nem találkozhattam vele.

Hja, hogy nem is tűnnek görbének a lábai? Lehet. Akkor talán az enyémek sem azok, annyira!

Köszöntjük Mecsekfalun

      Nemrégiben másodjára is felvetődött az a kérdés, hogy neveket kapjanak a falu utcácskái. Indokolták ezt azzal, hogy a hozzánk vezető főútnak mi adtunk nevet és emiatt összetéveszthetők lettünk. Szükségesnek vélték a falu terjeszkedése, legalább három kisköz megszületése miatt is. Engem nyugdíjasként már nem igazán zavar a tervezett változtatás, mégis a többségben lévő ellenzőkhöz tartozom. Konkrét utcanevek esetében mindig lesznek, akiknek az tetszik és olyanok is, akiknek nem. A keresztelővel tehát megszületik az új névadás lehetősége is.

     Olyan időket élünk, amikor divattá válik egy utca, egy tér, egy terület nevének átírása. Pedig hát mindegyik név valamilyen úton a mi történelmünket tükrözi vissza, éppen ezért megőrzendő. A Sztálin szobrokat már rég ledöntötték, Leninék a hátsó kertben, a rendszerváltoztatás már nem sok tennivalót adott ez ügyben. De mi tettünk és folyamatosan teszünk rá még néhány lapáttal. Elkeresztelünk utcákat történelmileg ma még vitás személyek nevére úgy, hogy igazán kíváncsiak sem vagyunk mások véleményére. Dőre módon megfosztottuk nevétől a Moszkva teret. Ki volt az a buta ember, aki azonosította ezt a város óriást egy hatalommal? Biztosan ő lesz, aki ha kell, átkereszteli a Bécsi utat is.

Nem kellett a Népköztársaság utca, nemrégiben szűntek meg a Sallai Imre és Fürst Sándor utcák és sorsközösséget vállalt a Zója utca is. Ezekért a változtatásokért sem tüntettek a lakók, de az önkormányzat ajtóin sem dörömböltek. Ismerték-e őket az emberek, tanították-e velük, hogy kicsodák is ők? Kiforratlan világban éltek, kiálltak egy ügyért, egy eszméért. Még több, az életüket is adták érte. Biztos vagyok abban, hogy a névváltoztatók nem a nemes ügyekért kiállók sorait szaporítják. Szabályok kérdezés nélküli alkotói ők, szereptévesztésben élők. És a félők is ők, az új köztéri alkotás elhelyezésére a csendet és a sötétet remélők.

      A Mecsekfalu és a Mecsekfalui út miért lenne összetéveszthető? Mert rossz a címzés. Vagy nagyon gyakorlatlan a postás. Ez utóbbi nem valószínű, hordtam postát én magam is eleget. Helytelenül címzett levelet kaptam már, akár szolgáltatóktól, akár döntést hozó hivataloktól. Soha nem mentem el szó nélkül ezek mellett, évekbe tellett, rendeződött, megtanulták.

      Mégsem ártana, ha a településrész újra megkapná a díszes "Köszöntjük Mecsekfalun" feliratot, amelyet évekkel ezelőtt barmoltak össze nemtörődöm huligánok. Nem a postás eligazítására, de az ott élő emberek megbecsülésére, akiknek a polgármester szóban is, írásban is megígérte rég az újat.