Inocybe fastigiata

   -Tudod, mikor hagyok ebből a főnöknek! -szólt vissza jellegzetes karmozdulattal Imre és az utolsó tányérnyi gombapörköltet is kimerítette. -Amúgy sincs még itthon, meg aztán ti is tudjátok, hogy újból melegítve már nem olyan jó.

A 24 órás szolgálatban a tűzoltók gyakran főznek, közülük többen is, asszonyokat megszégyenítő hozzáértéssel. Az elkészített ételt aztán közösen is fogyasztják elismerve, vagy építő kritikával illetve a főszakács munkáját.

     Kiadós esőzések utáni, napsütéses koraősz volt. A szokásos tarló-, gaz-, avartüzek időszaka kezdődött el. Egyáltalán nem volt semmi rendkívüli abban, hogy egy közeli faluban, az erdei út mentén kellett elcsapkodni a tüzet és abban sem volt semmi rendhagyó, hogy a területen talált gombákból tucatnyi embernek is elegendő gyűljön össze.

     Minden úgy történt, ahogyan az szokott. A bevonulást követő gyors és kötelező feladatok elvégzése után mindenki a konyhában tette a dolgát és a szolgálati csoport hamarosan nekiláthatott az ízletesen elkészített mezei szegfűgomba pörkölt elfogyasztásához.

A televízióban semmi érdekesnek tűnő műsor nem volt, a híreket várva ejtőzött előtte az egész csapat. Imre hirtelen felállt, egészen a készülékig ment és vizsla tekintetét a képernyőn éppen mozgó alakokra vetítette.

   -Ti is kettőt láttok belőlük? - kérdezte, majd halkan felnyögött és zsebkendőjével törölgetni kezdte alaposan megizzadt homlokát. Senki nem válaszolt, de a kérdés ott motoszkált mindenki fejében.

Néhány perc kínos csend ülte meg a helyiséget, a televízió képernyője már nem volt igazán fontos. Imre feltett kérdésére sorjában és gyorsan jöttek a válaszok: én is rosszul látok, én izzadok, mint egy ló, te meg hogy nézel ki, tiszta vörös vagy, nekem hánynom kell... A gomba után fél óra múlva benépesült a mosdó és a vécé.

   -Jaj, kedves kislányom, mi lesz most már teveled? -nyögött a klozeten ülve Pista.

     Szakszerű orvosi ellátás és a méreg az emésztőrendszer mindkét végső nyílásán keresztül elhagyta a megszeppent tűzoltókat. Talán csak Pistával volt egy kis gond, mert igen nehezen tudta lenyelni a csövet.

   -Muszkarin típusú mérgezés - mondta az ügyeletes orvos a főnöknek. - Kicsit megtépázta a fiúk vegetatív idegrendszerét, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is megy, mert a legények jó időben érkeztek. -Igyanak sok folyadékot és pihenjenek!

   -Reggelre kutyabajuk!

   -Muszáj erről tájékoztatnom a megyét? Hát persze! - és a parancsnok, a jelentési kötelezettségének eleget téve elmondja a megyei parancsnoknak a történteket.

   -Ha már úgyis minden rendeződött, ne hozzunk össze belőle egy ügyet!

És a hír megállt. A hétvége ezután csendes és nyugodt volt.

     Hétfőn reggel a szolgálati idő első percében cserreg a parancsnoki telefon. Az ország másik sarkából, régi, tiszti iskolás bajtárs szól mosolyogva.

   -Régen nem beszélgettünk, hogy vagytok, mi újság felétek? - és a szokásos udvarias, kedves szavak...

   -Szervusz, azért annak örülök, hogy neked nem maradt a gombából. - és nevetve tette le a kagylót.

      Kedden a váltás után,  néhány falat reggeli elfogyasztása közben ismét téma a gomba. A helyiség tele van mérgezett szakértőkkel. Jóska előadást tart azokról a gombákról, amelyek forrázással méregteleníthetők és fogyaszthatók. Pista karcosan beszél - talán a gyomrába nehezen lenyomott cső sérti még - és a csiperkeszerűek rendjéből felsorol vagy tízféle susulykát. Mitől selymes, gumóstönkű, vagy csillagspórás, miért körteillatú, piruló, vagy borvörös, mivel téveszthetők össze?

Robi valami kutyaszömörcsögöt említ, ami nem ehető, de néhány ügyefogyott még ezt is képes összeszedni.

Valaki az ezüstkanálpróbát és a glaubersó áldásos gyógyító hatását egy mondatban ecseteli, eléggé érthetetlenül.

Csak azt nem mondja el senki, hogy nagy valószínűséggel kerti susulyka is került a mezei szegfűgombák közé.

     Aznap is, meg ma is Laci a szolgálatparancsnok. Övé a felelősség, közös a szerencse. Eddig nem szólt, most is csak röviden.

   -Örüljünk, hogy nem esett bajunk! - azzal lesétált az épület elé.

Kedd volt, piaci nap.

   -Jó reggelt Tiszt Úr! Mondja már meg nekem, legyen szíves, hol találom a gombaszakértőket?

Idősebb néni szólította meg Lacit - aki soha nem viselt tiszti rendfokozatot a vállapján -, karján egy jókora kosár, tele friss, mezei szegfűgombával.

   -Ki mondta magának, hogy itt keressen szakértőket, nem látja, hogy ez itt a tűzoltóság? - és a törzsőrmester kopaszodó homlokán mintha cseppecskék jelentek volna meg, amíg morcosan válaszolt.

   -Hát a Pali gyerek! Sofőr, ott a tanácsnál! Még azt is mondta, hogy maguk a legjobbak.

Kényszeredett mosollyal, de már barátságos hangon válaszolt a kofának, miszerint náluk tényleg nincsenek gombaszakértők.

Fessünk, vagy mázoljunk?

     Emi talán önfeledten ugrándozhatott az ágyon, amikor az egyik kép leesett. Eltört az üveg, de a keretben maradt. Senki nem sérült. Annak idején, amikor a harmadik fényképet is felakasztottam, jól láttam, hogy közel a paplan. Úgy hagytam mégis, egyrészt azért, mert gyönyörű fák fogták közre a lépcsős vízesést, másrészt pedig azért, mert könnyelműen bíztam abban, hogy  képek a helyükön maradnak. Hónapokig éktelenkedett a falon a két csavar, dologra várva. Újabbak teltek el, miután a tiplivel együtt eltávolítottam azokat. A piszkos sárga felületen a két tátongó lyuk sokáig bámult a semmibe, vakot idézőn. Azzal nyugtattam magam, hogy az egészet amúgy is át kell festeni.

    Három fertály év biztosan elmúlott, amikor gipsz került a kezembe. A fehér foltok sem mutattak jól, hát gyorsan határoztam - korábbi tetye-totyaságomat ellensúlyozni kívánva - és javító festéket kerestem. Ennek a szobának nem volt ilyenje. Fogtam egy másikat és visszaestem az újrafestést odázók gödrébe.

    Az első ecsetvonásnál tudtam már, hogy nem lesz jó, mérgesen tekertem egyet a pemzlin s mert csúnya volt, újra festékbe mártottam. A következő foltozandót már nem is nagyon láttam, arra ügyeltem csak, hogy az előzővel közel azonos nagyságú pacát varázsoljak.

  -Nesze! Itt van még egy! - ki is mondtam talán és finoman ejtettem egy harmadik foltot a "nekem már minden mindegy" falon.

Legalább felgyorsulnak a dolgok és ez a sápatag szoba teljesen új,szép színű palástot kap. Ez járhatott az eszemben a "mű" befejezésekor.

     Lekászálódtam az ágyról és az alkotás fáradalmait kipihenni, ledőltem a székre. Forogtam jobbra és balra, minden irányból csak bámultam. Mit csináltam?

De hiszen ez Eszti! A vízcsobogást túlharsogva, széttárt karokkal perlekedik Emivel, amiért lerúgta a képet. Emese drága pedig megszeppenve csak hallgat, nyakát vállai közé behúzva. A még túl picurka Levente csak messziről csodálkozik rá a nővéreire. Hát ilyen egy nagypapa. Mindenben mindent felfedezni képes, a dolgokat egyre halogató, kissé bolondos, bohókás.  

    

    Mikor lesz ez a szobafal lemázolva? Fogalmam sincs.

A választott téma igen hálátlan

    Írhattam volna "Az Öreg hegy szőlőinek átalakulásáról, a pincéikben kóstolható borok tükrében" címmel is, tekintettel arra, hogy a mi vidékünkön több ilyen nevű szőlős domb is magasodik. Gondoltam arra is, hogy a kézilabda sport népszerűsítésének aktuális kérdéseivel foglalkozom. A borokat megittam, a kézilabdát falusi szinten magam is űztem, de egyik témakörhöz sem konyítottam annyit, hogy bátorságot merítve, szakdolgozatban rögzítsem kiforratlan véleményemet.

    Végső döntésemben más is közrejátszott. A főiskola ragaszkodott ahhoz, hogy igazgatással, rendészettel, vagy tűzvédelemmel  összefüggő kérdésekről szóljak, tekintettel igazgatásrendészeti szakos hallgatói valamint tűzoltói mivoltomra. És nem elég, hogy a tanulmányaimhoz - mint ebet a karóhoz- kötötték a feldolgozáshoz választható anyagot, még a terjedelmet is korlátozták negyven oldalban.

Igazuk is van. Miért ne arról adjak számot, amit tanultam, vagy amit magam is, mások is hasznosíthatnak a munkájukban? A szövegben a túlburjánzás fékezése is helyes. Segít a lényegre való törekvésben és nem csábítgat mások tollaival ékeskedni.

    Nosza hát! Nekiláttam és gyorsan a végére is értem. Mögöttem másfél évtizedes - a tűzoltóság valamennyi szakterületét érintő - múlttal nem is volt olyan bonyolult megírni a szakdolgozatomat. Kritizáltam, véleményt alkottam és jövőt terveztem. Az adott feladatra a megfelelő személy kiválasztásától, a tűzvédelmi felvilágosító-nevelő munkán keresztül - az ismert tűzkeletkezési okokat is érintve - eljutottam a tűzvédelem társadalmasításának kérdéséig.

Opponensem szerint "a választott téma igen hálátlan" és nem szorítható egy szakdolgozat megszabott keretei közé. Munkámat jónak és hasznosíthatónak értékelte.

Az államvizsgán nem igazán kellett megvédenem írásomat. A velem szemben ülő jól ismert és én is őt. Kellemes beszélgetés után egyetértett az opponensi véleménnyel.

    Közismert emberekkel kapcsolatban gyakran esett szó ebben az évben szakdolgozatokról, disszertációkról, kisdoktorikról, hogy kíváncsi lettem a sajátomra. Az interneten meg is találtam az OKF listáján. Nem olvasható, nem letölthető, talán leselejtezték és már meg sincs. Kár érte! Nem az enyémért, valamennyiért, amelyeket valakik szívesen a kezükbe vennének információ, ötletszerzés, okosodás céljából. A felsorolásban szereplő szakdolgozatok címeinek tanulmányozása közben vettem észre, hogy valaki, akit ma sem ismerek, az enyémmel teljesen megegyező című dolgozatot nyújtott be ugyanabban az iskolában, egy évvel korábban.

Nekem akkor már annyi! Senki sem mossa le rólam annak a gyanúját, hogy más anyagát felhasználtam, talán egyszerűen át is másoltam. Kellene mindkettőt látni és összehasonlítani azokat, remélem ott porosodnak egy raktárban!

     Mert ha nem, hát nem merek bevállalni egyetlen fontos politikai pozíciót sem. Pedig úgy szeretnék miniszterelnök, vagy köztársasági elnök lenni! Most már biztosan a kinevezésem előtt kíváncsiak lennének a szakdolgozatomra. A legrosszabb az lenne, ha az a másik  lenne, az enyém meg nem lenne! Ám ez nem fordulhat elő, mert bármilyen is legyen az, én megbecsültem, ma is bevállalom, nem anzágolok, itt van a polcon a fejem felett és bármikor, ha kell, leemelem.

Hetet egy csapásra

    A hetes szám az más, mint a többi. Amikor kimondjuk, vagy leírjuk, - mindegy, milyen okból - számtalan  dolog juthat az eszünkbe kapásból, nyelvünk gazdagsága, vagy éppenséggel személyes élményeink, tapasztalataink miatt.

     A hét szentség közül kapunk egyet, amikor kis buksinkat a keresztvíz alá tartják. A szertartáson jelenlevő felnőttek megfogadják helyettünk, hogy életünk tiszta, Istennek tetsző lesz és a bűnöket - különösen a hét főbűnt - messze elkerüljük. A hét szűk esztendőt is kerülgetve, lassacskán felcseperedünk. Hamar megismerjük a mese világát. Először csak regélik, azután mi is olvassuk. Nem félünk a hétfejű sárkánytól, mert ha kell segíteni, ott van  Vitéz Szabó Legény, aki hetet üt egy csapásra. Majd tanulni járunk iskolákba. Megtudhatjuk, hogy I.Erzsébet királynő, Dickens, Ravel hetedikén született, hogy Hetes község Somogyországban van. Rácsodálkozunk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom miért november 7.-én győzött? Hittan órán a vikárius ifjúsági regényeket olvas fel, de közben Jézus április 7.-i halálának okát is igyekszik megértetni velünk. Moziba járunk, látjuk a Hét mesterlövész-t és szeretnénk olyan hétpróbások lenni, mint ők. Elolvassuk Anna Seghers A hetedik kereszt-jét. Közben meg álmodozunk, hétmérföldes csizmán járjuk be a nagyvilágot és hétrét görnyedünk a hétpecsétes, szerelmes titkaink súlyai alatt. Hetesek vagyunk és hetelünk. A hétpróbát kiálljuk, hétszilvafásnál többet nem érünk. Jócskán van hétköznap, a hétalvónak oly káros hétfő és a hetedik x-ben villámgyorsak már a hetek.

     Hetedik gyermekként születtem a családba. A hetedik a szerencsés, vagy a gonosz? A számhoz mindkét jelzőt illesztették. A nyitott szívemben sosem fért meg a gonosz. A szerencse pedig olyan megfoghatatlan, nem tudom igazán mit érintett meg az életemből.

Volt olyan hét évem, amiben együtt volt jelen az első, nagy szerelem az összes romantikájával és vívódásaival, a kenyértörés a kiút keresésével. A bulikból minden Szilveszterkor haza mentem szüleimet megköszönteni. Édesanyám egyszer finoman megjegyezte, hogy örömmel látna végre mellettem olyan kislányt, akit már látott egy Szilveszterkor. Én nem mondtam neki, de ugyanezt szerettem volna magam is. A hetedik év végén, Szilveszterkor, azt az új kislányt mutattam be, akit megtaláltam, vagy aki a szerencse küldöttjeként megtalált engem.

     A hetes szám aztán többször is megfordult nálam. 27.-én házasodtam. A hetvenes években két gyermekem született, mindkettő hetedikén. Hét lépcsőfokot másztam felfelé a szamárlétrán és hiába az egyre magasabb beosztás, az egyik év decemberének 27. napján fegyelmi fenyítésként írásban kaptam meg a szóbeli figyelmeztetést. Tiszta szerencse, megkésett karácsonyi ajándék! Nem?