Még egy legnagyobb ajándék

     Most lépek még egy kicsit és máris benne vagyok 2012-ben. A karácsonyom olyan volt, amilyen még soha. Folytonos morgásommal kísérve nem nekem kellett a fenyőt a helyére befaragni, megtette azt helyettem Bálint. Aztán olyan sem fordult még elő velem, hogy a szentestén nem vagyok otthon. Csak álltam az ablaknál és bámultam a város fentről és messziről,évszakoktól függetlenül szépnek tetsző, kivilágított főutcáját. Az üvegen túlról beszivárgó csendet a toronyóra sem háborgatta, helyben ácsorgó mutatóival hiába várt javító mesterére, egész lesz hat perc múlva időt mondott a reggeli sűrű ködtől a fénylő hold sugaráig.

Még nyűgösnek lenni sem érdemes, egyedül vagyok. Aludni kellene, de az sem akaródzik. Holnap reggel újra hasba döfnek, vért vesznek, méricskélnek, azután a jó emberek elengednek, haza lopnak.

     Vasárnap van, Jézuska átérezte a gondjaimat, késett nálunk egy napot. S míg az este Erzsi majdnem egyedül maradt, másnapra a kihúzott étkező asztalnak minden tányérja gazdára talált, a nap folyamán többször is. A kemény munka látványos és ízes eredménye egyre csak csappan és a telt pocakok nagy nyugalmával várjuk a fenyő lámpácskáinak meleg fényét, a csengettyű csilingelő engedélyét a belépésre.

      Szigorúan feküdtem egész nap. Elnéztem és hallgattam a nyüzsgést, a várakozást, kicsi unokáimban a pattanó feszültséget.

Orsiban pocakjában a gömbölyödő gyermek ultrahangos vizsgálat során készített felvétel formájában a karácsonyfáról is láthatott bennünket. Kétségtelenül Ő az, aki mindannyiunk számára a legnagyobb ajándék. Más - becsomagolt és tasak mélyére rejtett - ajándékok is gyorsan gazdára találtak. Tündérvirágaim hercegnői könnyű csatát nyertek az általam készített "Malacod van" társasjátékkal szemben.

     És egyszerre csak Erzsi talált valamit. Arcáról a csodálkozás, a meglepetés, az öröm sugarai szóródtak felénk. Felállt és még egy ultrahangos felvételt illesztett a korábban elhelyezett mellé. Micsoda gazdag ünnep! Még egy legnagyobb ajándék! Jókora meglepetés ez Révfülöpről!

    Kora este visszavitt, aki hozott is, a főutca és a templom tornyának magányába. Mennyire más volt ez a csend?

Ebben már ott voltak és zajongtak mind a tizenegyen.

     Pár nap múlva társat is kaptam. István személyében sokat utazott, sokat látott embert, tele bölcs gondolatokkal. Jókat beszélgettünk, több alkalommal is "megváltottuk" a földgolyóbis emberiségét úgy, hogy közben egyetlen alkalommal sem tartoztunk a "másfél liter forralt borral megfizetett" hangoskodók közé.

És még azt is észrevettük, hogy bennünket éjjel-nappal vigyáznak. Orvostól a takarítóig, mind azon vannak, hogy jól érezzük magunkat, hogy minket mielőbb szeretteink körébe bocsássanak. Szép szavú ápolóink jól tudják, hogy a mosoly is gyógyszer. Ki is adagolták rendesen, pedig hát panaszra lenne éppen elég okuk.

Mosolyogva készülődhettünk a hazatérésünkre, szilveszter már a miénk. Jó kedvünket még az sem szegte, hogy abba egy nagyfejű kivagyi, neveletlen stílusban és idomtalan hangon beleböfögött, miközben kocsiját tolta.

     Akkor most befáslizott lábbal ugyan, de lépek még egy kicsit.

Fehér Karácsony?

     Ma hókristály bundát húzott fel a kert. Begyógyult az évben szerzett minden sebe. A tavasz elé siető, frissen metszett alma fázósan nyújtja az ég felé pucér karjait, nem messze tőle végre ledobta utolsó levelét is a nyír. Söpörném én a maradékot, de jótékony takaró borítja. Hófehér mesevilág ez, reggelig szűzi csoda. Karácsonyi előleg.

    Egy régi karácsonyi esten mindahányan, akik otthon ünnepeltünk, a szokásnak megfelelően éjféli misére mentünk. A falu közvilágítása láttatta velünk az utcát, poros volt az, sötét, még az őszhöz tartozó. Az embereken jól látszott a visszafogottság és hiába járt már otthonaikban Jézuska, a templomba belépve áhítattal várták a Megváltó születését. És szállt az erős hanggal megáldott kántorunkat is visszakozásra késztető zengő ének, egyik is, másik is. A himnusz hangjai után a megtisztulás élményén éppen csak átesett hívőket és a titokban, félve hívőket is olyan kép fogadta a kapun kilépve, ami a szentmise szavainak mindegyikét sokszorosára erősítette.

Eltűnt az út, a seszínű fű és a járda, egy hótenger lett a világ, amiből csak a kerítések deszkái kapaszkodtak az ég felé. A változás mindenkit meglepett, de rövid csönd után az országúton egymásba kapaszkodva, vidám nevetés közepette indultunk hazafelé. Az óriás pelyhek csendben cirógatták kipirult arcunkat.

Mindannyian mégsem voltunk részesei ennek az ajándéknak, mert édesapánk -és ez is a családi hagyományokhoz tartozott- otthon maradt és frissen megfőzött füstölt kolbásszal várt bennünket, amihez jó sok tormát is reszelt.

     Ahogy a kertben magasodó fenyőt néztem, a gyermekkori emlékek is felvillantak. A készülődés feszültsége, a konyhai fa teknőben a csutakolás, a tiszta,ünneplő ruhákba öltözés, a várakozás. Aztán a csengők harmadszor is csilingeltek és beléphettünk a feldíszített fenyő szobájába. A fán az általunk elkészített tárgyacskák, festett diók mellett ott sorakoztak a szaloncukrok is. A kakaós ízűre emlékszem, de miből készültek, soha nem tudtam. Ezeket szabadott másnaptól óvatos lassúsággal "észrevétlenül" lelopni és papírjaikat úgy visszahajtogatni, mintha semmi nem történt volna. Egy narancs is jutott mindenkinek az éppen szükséges zokni, kesztyű, vagy sapka mellé.

     A szíve mélyén mindenki örül a fehérnek, a karácsonynak és a kettő lehetséges találkozásának. Örül, aki látta, de most útnak indul messzire, irigykedve örül, aki távol van és látni szeretné.

Nagyon sokan vannak a boldogulást határainkon kívül keresők.

Nekik fényképeztem a fát, legyen ez az én karácsonyi ajándékom számukra, legyen övék is a mi fenyőnk!

Köszönjük, hogy együtt szolgálhattunk

   "Munkáját minden szakterületen az alaposság, a pontosság és az újra való törekvés jellemezték. A szakmai feladatok mellett alapítója lett az újjászerveződött Baranya megyei Tűzoltószövetségnek, sőt annak kezdettől, 1992-óta elnöke. Óriási energiával azon dolgozik, hogy Baranya megyében méltó rangot kapjon a tűz elleni védekezés az önkéntes, a létesítményi, a hivatásos tűzoltó szervezetekben, de minden fórumán a civil életnek is."

    Az önkényesen kiragadott mondatok abból a 2008. március 10-én kelt levelemből valók, amelyben javaslatot tettem a nyugállományú tűzoltó főtiszt, ezredesi előléptetésére. Nem ez volt az első nekifutásom, de végre sikerült. A kifejezetten erkölcsi elismerést az Országos Tűzoltó Napok központi ünnepségén, Siófokon vehette át. (Akkor még voltak ilyen seregszemlék.)

A bajtársam majd 20 évig, ellenszolgáltatás nélkül, magas színvonalúan tette a dolgát a megye tűzvédelme érdekében. Folytatása volt ez tulajdonképpen a hivatásos pályafutásának. Jól láthatták ezt megyei -és városi vezetők, az országos szövetség, de külföldi tűzoltó szervezetek is. Önkéntes és köztestületi tűzoltóságok megszületésénél bábáskodott, képzéseket és versenyeket szervezett, megmozdítva a kisvárosok és falvak fiatalságát. Nemzetközi minősítést ért el az országban elsőként baranyai leány csapat. Önzetlensége nem igazán ismert határt, a munkába rendesen befogta a családját is, különösen a feleségét. Abba is hagyom a dicséretét, mert még elfogultnak tarthatnak, hiszen 1973-ban együtt húztuk fel a marhabőr csizmát és útjaink -gyakran helyileg is- párhuzamosan futottak.

    Elnöki posztjáról lemondott, ezért e hónap második napján új elnököt, új vezetőséget választottak. A katasztrófavédelem az általa irányított -mindjárt újra állami- tűzoltóságokkal remélem, hogy jól fogja ellátni ezt a számára újszerű, nagyvonalúan bevállalt feladatát.

Az új elnök székfoglaló beszéde rövid volt, általános, igazán semmit nem mondó, semmi elképzelést fel nem vázoló. A leköszönő elnökről egy szót sem szólt. Nem akart, nem engedték, nem tudott? Nem tudom. Ezt a -legalább illetlenségből fakadó- hiányt kísérelte meg pótolni megszeppenve és kissé félszegen egy fiatalabb tűzoltóparancsnok, aki tisztséget kapott az új vezetésben.

     Még az a szerencse, hogy a Kapfenbergben hazánk hírnevét öregbítő leány raj tagjai nem voltak ott, nem tanultak rosszat és nem kellett mások helyett szégyenkezniük. Restelkednie a megyei igazgatónak sem kellett, mert a fennhatósága alá tartozó terület tűz-és katasztrófavédelmét segítő megyei szervezet ezen közgyűlésén nem vett részt. Mint ahogyan én sem. Úgy hallottam, így történt. A beépített kémeim jelentették és a telefonokat egyébként is lehallgattam.

     Most én mondok köszönetet a leköszönő elnöknek a két évtizedes, fáradtságot nem ismerő, mindannyiunk számára jó példát mutató tevékenységéért. Büszke lehet magára és az elért eredményeire, mi pedig őrá és magunkra is, hogy vele együtt dolgozhattunk. Élje életét ezután több pihenéssel, jó egészségben!