November 14-én szuperholdat csodálhatunk az égbolton, írták és mondták a tájékoztatásunkért felelős eszközök. Nem kell ebből ekkora felhajtást csinálni, nincsen ebben semmi különleges, szóltak így a szakemberek. Olyan ritkán fordul elő hű társunk látványos közelsége, hát kicsit miért ne gyönyörködnék benne én is? Olvastam arról, hogy a hold fénye ilyenkor 30 %-al, mérete 14 %-al növekszik, ennyivel csapja be érzékeinket. Akkor hát rajta, 68 év után lessük meg Őkelmét! Előkészítettem a fényképezőgépet és vártam, hogy leszálljon az est. Ám az időjárás nem kedvezett, a felhők a napot, de a holdat se hagyták érvényesülni. Seszínű volt a nappal és csillagtalan az éjszaka. 50 000 kilométerrel közelebb merészkedik hozzánk, csak azért is meglesem. Annál is inkább, mert köszönettel tartozom neki. Igaz, nem várt meg, de miért is ne hinném azt, hogy az utamat ragyogta be. Azt az ösvényt szórta tele fényes csillagokkal, amelyre én léptem újszülöttként, nem sokkal a távozása után.
Mit is láthatott akkor a fordulat évében? Azt, hogy a háború sebeit lassan gyógyítgató, újból megcsonkított magyar földön a végéhez közeledik lakósságcsere címen az emberek ki-betelepítése. Kormányok közötti szégyenteljes megállapodások szolgáltak jogalapul arra, hogy a békét lassan merészen elképzelő, becsülettel és szorgalommal dolgozó sok ezer magyar családot kisemmizzék, szétszakítsák és őket idegen földre taszítsák. Az öreg hold tágra nyíló szemekkel figyelte, hogyan készül a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt egy újat, a Magyar Dolgozók Pártját megalapítani, amelyből ragadozó csápokat növesztve kiteljesedhet majd egy sötét, félelmet és gyűlöletet keltő önkényuralom. Elolvasta gyorsan a Hamu és gyémántot, a Meztelenek és holtakat, bepillantott az Ének a búzamezők című film forgatásába, de ezek a szikrányi jók nem tudták maradásra bírni.
Majd hét évtized után nagyobb és fényesebb ragyogást ígérve újból előmerészkedett. Mégsem mutatta meg magát, legalább köszönt volna! Egész éjszaka a felhők párnáival takarózott. Itt maradt volna régről a félelem és a gyűlölködés? Kitelepítés helyett a kényszer miatt hagyják el százezrek a hazájukat? Nem nevelik féltő hozzáértéssel a demokrácia gyenge hajtásait? Lehet, hogy mindezt tudja, sima hétköznapjain látja és erre még közelebbről nem is kíváncsi? Pontosan ezért kellett volna most égi pajtásunknak, minden portáját a Kárpátunk medencéjének, a napot megszégyenítve elvarázsolni. Hogy tisztán láthassuk egymást, hogy acsarkodás helyett mosolyogva köszönhessünk a szomszédnak, hogy megtalálhassuk a helyes, közös utunkat.
Nem igazán tudtam aludni. Három esélyt kaptam a sorstól arra, hogy találkozzak a szuperholddal? A születésem évében kapkodott, sietett. Most szégyenlősen elbújt. Nagy ajándék lenne, ha 18 év múlva végre megláthatnám! Bizonytalan ez a hosszú várakozás. Méltatlankodtam is magamban, kútba esett randevú Hold Anyával. Hajnal felé végre elálmosodtam. Arra gondoltam, ha nem is látom, azért búcsút intek neki. Ott kell lennie valahol a nyugati égbolton, a horizont közelében. Felkeltem, kinyitottam az ablakot és akkor egy kicsi csoda történt. A sötét felhőket valamilyen erő szétfeszítette és a tisztáson megjelent a távozni készülő hold. Fénysugarai bizakodást loptak a szívembe. Néhány másodpercig tartott csupán. Reggel 6 óra 6 percet mutatott az óra.
