Ellenszegülésem

 

Hatvan fölött, ha semmid nem fáj reggel, amikor kinyitod a csipádat, akkor már nem is élsz. Mondják meggondolatlanul ezt sokan, én nem hiszek ebben. Mégis egy szürke hajnalon égő fájdalom zavarta el az álmaimat. Majd elmúlik, ám nem így történt, irány a háziorvos. Egy órán belül mozdulatlanságra ítélve egy kórházi ágyon feküdtem, elviselve azt, hogy hasfalamba, tűkkel szúrkodva gyógyszereket nyomkodjanak.

Megúsztam és egy hét múlva már az otthoni falak megnyugtató színei vettek körül. A zárójelentés  egész életre szóló, túl gyakori ellenőrzés melletti patikára kötelezett. A készítmény lehetséges mellékhatásainak se szeri- se száma, engem közülük nem kínzott egyik sem. A sokadik -közel azonos és megnyugtató eredményt adó- labor vizsgálaton találkoztam egy régi ismerősömmel. Egy évjáratú és egyforma cipőben járva, bátran mutatta meg nekem szófogadatlan lábát, azon az életét szállító erecskék elszíneződését, alig egymáshoz érő cserepekre törését. 

Láttam ezt az enyémen is, hát kísérletekbe kezdtem. Először az ellenőrzések ritkítását kértem a változatlanság állapotára utalva. Az nem lehetséges, mert jogszabály írja elő, csak ennyi volt a válasz. Feleslegesnek éreztem beszélgetést folytatni a rendelkezések megszületésével, alkalmazásával és változtathatóságával kapcsolatban. Hát még kihangsúlyozni a végrehajtó felelősségét? A próbálkozásokat azért nem hagytam abba. Egyre inkább ismertté vált előttem az, hogy az általam naponta háromszor lenyelt vegyszer körül felépített mítosz hogyan vezetheti tévútra az embereket. 

A gyümölcsökkel és a sárgarépával jóban vagyok, óvatosan és korlátozott mennyiséget fogyasszak belőlük, írja a használati útmutató. Egy másik nyavalyám miatt lehetőleg gluténmentesen kellene étkeznem.

Most akkor hogyan is van ez? Szedjem a pirulákat szorgalmasan továbbra is? Környezetemben folytassak olyan életvitelt, amely másokat is óhatatlanul korlátok közé szoríthat? Soha ne igyak meg egy pohár jóízű bort a magam és mások egészségére? Nem sokáig tétováztam, hamar döntöttem.

Másodjára a fehér bogyóim lecserélését kértem a szervezetemet kevésbé megterhelő készítményre, mert léteznek ilyenek. Ezzel egy időben kijelentettem, hogy a még meglevőket nem vagyok hajlandó kapcsolatba hozni gyomrom nedveivel.

   -Megtagadta, írja! -felemelt kézzel, szinte kiáltva szólt a billentyűkön kezét pihentető asszisztense felé.

   -Ne azt írja, ez így túl erős! Írja inkább azt, hogy nem fogadja el! - mondtam a körülményekhez képest csendesen.

Az ellenőrző füzetecskét eltettem emlékbe és megismerkedtem a magyar gyógyszerek úttörőjével. Csak az bosszant, talán fáj is egy kicsit, hogy az általános-és szakorvos egyformán nem érdeklődik a beteg állapota felől.

Kialakult gyakorlattal szembeszegülő magatartás az enyém, tudom, de hát csak el kellett döntenem valahogyan, mennyit ér és hogyan múljon az én hetvenbe forduló életem.

ó koleszterin, rossz koleszterin A koleszterin a szervezetünkben előforduló zsírok csoportjába tartozik. A trigliceridekkel együtt fontos alkotói a sejtmembránoknak, melyek minden testi sejtet határolnak. Ezen kívül a koleszterin több létfontosságú hormon építőköve, és az energiaháztartásban is döntő szerepet játszik. A máj koleszterinből állítja elő az epesavat, ami az epehólyagból a bélbe ürül, ahol az elfogyasztott zsírok emésztésében vesz részt.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/11121/idealis-koleszterinszint

ó koleszterin, rossz koleszterin A koleszterin a szervezetünkben előforduló zsírok csoportjába tartozik. A trigliceridekkel együtt fontos alkotói a sejtmembránoknak, melyek minden testi sejtet határolnak. Ezen kívül a koleszterin több létfontosságú hormon építőköve, és az energiaháztartásban is döntő szerepet játszik. A máj koleszterinből állítja elő az epesavat, ami az epehólyagból a bélbe ürül, ahol az elfogyasztott zsírok emésztésében vesz részt.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/11121/idealis-koleszterinszint

Jó koleszterin, rossz koleszterin A koleszterin a szervezetünkben előforduló zsírok csoportjába tartozik. A trigliceridekkel együtt fontos alkotói a sejtmembránoknak, melyek minden testi sejtet határolnak. Ezen kívül a koleszterin több létfontosságú hormon építőköve, és az energiaháztartásban is döntő szerepet játszik. A máj koleszterinből állítja elő az epesavat, ami az epehólyagból a bélbe ürül, ahol az elfogyasztott zsírok emésztésében vesz részt.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/11121/idealis-koleszterinszint

Jó koleszterin, rossz koleszterin A koleszterin a szervezetünkben előforduló zsírok csoportjába tartozik. A trigliceridekkel együtt fontos alkotói a sejtmembránoknak, melyek minden testi sejtet határolnak. Ezen kívül a koleszterin több létfontosságú hormon építőköve, és az energiaháztartásban is döntő szerepet játszik. A máj koleszterinből állítja elő az epesavat, ami az epehólyagból a bélbe ürül, ahol az elfogyasztott zsírok emésztésében vesz részt.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/11121/idealis-koleszterinszint

Rabszolga voltam

A mi történelmünk gazdagította, érdekesebbé és talán szebbé is tette a nyelvünket. Csak ma válik divatossá az idegen szavak  korlátok nélküli  majmolása. Nagy baj az, hogy ebben a csúfondáros folyamatban élen járnak a tömegkommunikációs eszközökben szereplők, függetlenül attól, hogy ott dolgoznak, vagy meghívott vendégként lépnek a nagy nyilvánosság elé. Okosabb lett volna, ha magam is a rádiót, televíziót, az írott sajtót említem meg a bajok forrásának. De van más is.

Félve tanultuk meg a háború sebeitől vérző világ szülte új szavakat. Málenkij robot, jóvátételi munka, gulág. Nemcsak megtanulni, de ezzel együtt élni is kellett! Az elszenvedőknek a győztes Szovjetunióban, az őket csendben hazaváróknak itthon, a körülöttük egyre erősödő kerítések mögött. Az elhurcolt fiatal lányok és asszonyok miatt nőnemű változatát is kitalálták a rabszolgasorsnak, "á" betűket hozzábiggyesztve a kicsi munka orosz változatához.

Igaz is, "bűnösök" voltunk, mert nem nyugodtunk bele Trianon igazságtalanságába és buták, mert hagytuk magunkat álomba ringatni, félrevezetni. Soha egyetlen nagyhatalom, erős ország nem segített önzetlenül bennünket, sőt cinkos mosollyal hagytak magunkra. Bűnös hallgatásukért, segítségnyújtásuk elmulasztásáért még bocsánatot se kértek.

Miért is lett volna másképpen ez a II. világháború utolsó hónapjaiban? A háborút megnyerő Nyugat óriásai szó nélkül, tétlenül nézték végig a több százezer, főként német ajkú magyar elhurcolását, rabszolga sorba döntését, értelmetlen halálát. A győztes hatalmak által közösen kirabolt, szétbombázott országunkra kirótt iszonytató pénzbüntetés sem zavart senkit, mert háborús felelősségtől függetlenül már a Nyugat megerősítésén fáradoztak.

Mindezekért talán a névadó Rudolf nagybátyámat terheli a felelősség? Ő volt az, aki nem átallott puskával a kezében betörni a nagy Szovjetunió területére és ott meg sem állni egészen a Don folyó kanyarulatáig. Akna robbant alatta, asszonya és gyermekei hiába várták haza. Ám a robotra vezénylést megúszta, mert a neve miatt akár még esélye is lett volna arra.

A Vörös Hadsereg 0060 számú parancsa elrendeli a  német származású, munkára képes személyek mozgósítását, irány a gulág. Egy évvel később a Szövetségi Ellenőrző Tanács, 1945. november 20.-i határozatával a Kárpát-medencében élő németek kitelepítéséről dönt. Hatvanhét év után a 88/2012./XII.12./ OGY határozattal, parlamentünk a Magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává nyilvánítja január 19.-ét. Két és fél évszázad óta közöttünk élő emberek, már régóta magyar leszármazottjait -barátokat, szülőket, testvéreket, gyerekeket, kedves szomszédokat- toloncolta ki a Szövetségi Ellenőrző Tanács. Ugyanez a tragédia éri a határon kívül élő magyarokat, akiket hozzánk betelepítenek, eléggé el nem ítélhető lakosság cserének titulálva.

Ugyanennek az évnek a tavaszán emléknapot kap a 600-ezernyi, robotra elhurcolt és közöttük a 200 ezernyi fiatalon meghalt honfitársunk is. A 41/2012, /V.25./ OGY határozat megjelöli az emlékezés napját, sőt feladatot is határoz meg az állami szervek, szervezetek számára. Majd múlnak az évek és olyan gyorsan lapos és csendes ez az egész. Az aktuális napilap sok oldalára egyetlen emlékező sor nem juthatott, a gyertyák helyét elfoglalták az oldalas hirdetések, a nemzeti konzultáció mindennapos, figyelmet rég ki nem érdemlő anyaga.

Ezért is lepett meg az, amit a múlt hét péntekén megcsörrenő telefonomban hallgattam végig. Arra kértek meg, hogy este 6-órára menjek én is gyertyát gyújtani a templomhoz azokért a falusi emberekért, akiket kényszermunkára hurcoltak. Írjak erről a tervezett megemlékezésről az interneten. Megtettem, bár voltak kétségeim a mindössze két és fél óra miatt. A felhívásom így szólt:

"Ma este, november 25-én 18.00-órakor találkozzunk a Mecsekfalu-i templom előtt. A II. világháború után kényszermunkára, a Szovjetunióba elhurcoltakra emlékezünk. Mecsekfaluról  Veroni-és Vávi nénit szakították ki családjaik köréből, akik hosszú évek után szabadulhattak fogságukból és térhettek vissza közénk. Kevesen élhetnek már a "Málenkij robot" áldozatai közül, a mieinket is eltemettük rég.

Nincs már élő tanúja falunkban a testet és lelket megcsonkító, háború utáni éveknek. A mi két ismerősünk talán mesélt ezekről az esztendőkről. Ha igen, akkor elmondhatjuk egymásnak, tovább adhatjuk fiatalabb generációknak.

A mai találkozó most felötlött ötletével egyet értek, ezért írtam ezeket a sorokat. Találkozzunk este, hozzuk magunkkal az emlékezés gyertyáit!"

A rövid idő ellenére 26 ember elolvasta, közülük ketten kiegészítéseket is tettek az elhurcolt személyeket illetően. A megbeszélt időpontban végül nyolcan álltunk meg a templom előtt és gyújtottunk szélárnyékban gyertyát. Az akkor kamasz kislány mesélt a karácsonyi szentmiséről Mecsekjánosiban. A területet felügyelő szerb katonásan jelent meg az Istentiszteleten és azt félbeszakítva, mindenkit elzavart haza.

   -Maradjanak otthon, holnaptól gyűjtjük össze a Szovjetunióba utazókat!

Így is történt, karácsony másnapján megkezdődött történelmünk egy újabb, más viharoktól sem mentes időszaka. Megtudtam azt is, hogy az indulásra kijelölt emberek személye meg is változhatott, az országban a helyi elöljárók így élet és halál urai is lehettek.

Engem a történelem  órákon nem világosítottak fel sem az elhurcoltakról, sem pedig a kitelepítettekről. Gimnazista koromban az 1945-utáni történelmet még nem írták meg. Ma tanítják?,

Az biztos, hogy ebben a kis faluban, mi nyolcan tudni akarunk a málenkij robotról és megemlékezni csendben a Mecsekfaluhoz kötődő  Anna, Vávi, Vera nénikről Fuchsék Jánosáról, akik megjárták a gulág bugyrait.

 

Ellenőrző hívás

Csörög a telefonom, a mobil. Fiatalember mutatkozik be és köszön illendően. Fortuna istenasszony kiválasztottjának tart és pénznyeremény átvételére csábít. Feladatom mindössze annyi, hogy bankkártyámmal jelenjek meg egy automatánál. Mosolygok és kedvesen megköszönöm. Látom a vonal másik végén a siker és elégedettség arcát. Majd folytatom és néhány mondattal még inkább felcsigázom beszélgető társam érdeklődését. Közben azért felvetődnek bennem a kérdések. Honnan tudja ez a gyerek a telefonszámomat, miből következtet arra, hogy én egy szenilis, becsapható, korosodó ember vagyok, miért véli azt, hogy hiszek benne és követve utasítását, útnak indulok? 

Eszmecserénk befejeződött, eljött a tettek ideje. Ám én az első lépés megtétele helyett kérdést tettem fel a fiúnak arra utalót, hogy mozgásom nehézkes, tud-e nekem segíteni? A válasz helyett egy kijelentő-kérdő mondatot juttattak el a fülembe az éter hullámai.

   -Miért is él még akkor egy ilyen ember.?

Elnevettem magam, ezt a csibészt jól megszívattam! Néhány másodperc telt csak el, készen álltam a válaszadásra. A mondatba belekezdtem, de pár kimondott szó után ráébredtem arra, hogy nincs már, aki annak befejezését meghallgatná.

Csörög a telefonom, a mobil. Egyre ritkábban szólal meg. Egyedül vagyok ma délelőtt, ugyan kinek hiányozhatok? Nagyfiam keres, semmi konkrét, csak érdeklődik hogylétünk iránt.

   -Egyedül vagyok, édesanyád vásárolni ment, karácsonyra készül már és én jól vagyok, köszönöm szépen.

Tulajdonképpen csak ennyi és mégis micsoda különbség telefonom két csörgése között!

Egy csaló kísérlete pénzem megszerzésére hiszékenységem, vagy naivitásom segítségével és egy szerető gyermek érdeklődése féltésének ügyetlen leplezésével. Amíg az egyik kesernyés nevetést, mások iránt érzett aggodalmat és mély szomorúságot hozott, a másik jólesően megbizsergette a szívemet.

Hatan a fa alatt

Gyümölcsösünkben annak idején, a testvéreimmel együtt évente egy alkalommal a Dióssal is foglalkoznunk kellett. Ez a terület választotta el az akácost a cseresznyék sorától. Fürgén megmásztuk a fákat, jól megcibáltuk az ágakat és a maradék, megszáradt gubókba beburkolózott héjasokat hosszú mogyoró csóragokkal kényszerítettük a mélybe lehullani. Felszedni, megtisztítani és otthon a padlásra felvinni a szemeket már bárkinek is lehetett a dolga. Ott aztán várhattak sorsuk beteljesedésére, a kalapács szétroppantó koppintására és a sütő tésztával összegyúrt melegére.

Rég nem jártam már ott, a fák legtöbbje kiöregedett és elhagyták gyökereiket. Nem sokkal arrébb, egy másik Öreg-hegyen viszont körbe ültettem magam diófákkal. Kicsit sűrűbben talán a kelleténél, de hát olyan sok csemete dugta ki buksiját tavasszal a napfényre. A lelkem meg nem hagyta, hogy találkozzanak a vermelő élével. Jutott belőlük még a temető ravatalozója elé is, hogy egykor majd árnyat adjon a halottjuktól búcsúzóknak, vagy kordában tartsa az égő gyertyát kioltani kész szelet.

A kertem csücskébe négy darabot szándékosan ültettem a javasolt telepítési távolságtól eltérően közelebb egymáshoz, hogy azok majd egymás ágaiba kapaszkodva egy óriási nagy sátrat építsenek, amely alatt a gyerekeim, majd az unokáim felszabadultan rajcsúrozhatnak.

Az idő gyorsan szalad. A fák nőttek úgy, ahogyan egyik a másiknak azt engedte. Szülővé értek a gyerekek is és ma már az unokák szaladgálnak hancúrozva a kertben. Legutóbb a dió levetett apró ágait hordták a kerítés mellé, befoltozva azzal a vaddisznók szaggatta lyukakat.

Most október végén, ezen a napsütötte szombaton együtt a szűk család. Az öreg dió árnyékot alig ad már,levelei száraz-barnán zörögnek a gyerekek talpai alatt, akik most fényképezkedésre gyülekeznek a fa törzsénél. Kissé megilletődöttnek látom őket, ahogyan várják a felnőtt eligazító szavait a lencsevégre kerülésük előtt.

 A legöregebb diófa pedig kinyújtja óriás két karját és megöleli őket.

Elmaradt kézfogás

A gyerekek kirepülnek, a szülők öregek lesznek és meghalnak. A bejárati ajtókat jó ideig nem nyitja senki. Sok-sok évtizeden keresztül két-három generáció is élt a házakban és természetes volt az, hogy a gazdálkodást mindig folytatta valaki. Rend is volt a faluban bent és kint a határban egyaránt. A világ nagyot változott és egyre szaporodtak az üresen maradt családi fészkek. Szép lassan mindegyik gazdára talál és milyen szép is az, amikor az újonnan érkezett sajátjának érzi Mecsekfalut, tesz is érte valamit. Persze vannak olyan új emberek is, akik érzelmileg egy dekányit sem kötődnek a közösséghez, akiknek tetteit kizárólag önös érdekeik vezérlik. Nem rossz emberek ők, csak az élet- iskola néhány tanóráját elbliccelték. Ám én nem is róluk kívánok szólni, hanem egyvalakiről,aki jött, közöttünk jól érezte magát, mégis gyorsan távozott.

Nem ismeretlen, a városból érkezett, szinte mindenki tudja a nevét. Családostól gyorsan beilleszkedik. Tevékeny résztvevője a rendezvényeinknek, munkájára, segítségére mindig számíthatunk. Csendes, igazán halk szavú ember, aki a házát és a hozzá tartozó jókora kertet folyamatosan rendben tartja. Mégis történhet valami, amiért eladja a házat és itt hagy bennünket. Én őszintén sajnálom.

Akármilyen sebességgel is irányította újra a város felé élete szekerének rúdját, nekünk kellett volna közösen, baráti kézfogás után útnak indítani egy általa is kedvelt,  jó mulatós Wery-Take zenével. Egy olyannal, amelyet biztosan szeret. Mondjuk azzal, hogy "Nyár van!"

 

A hegyre vivő lábnyom

A 2004.évi CXL.törvény 2005. november 1-jén lépett hatályba. Tartalma nem okozhatott gondot a közigazgatási hatósági feladatokat ellátóknál, mert a korábbi szabályok ismerete biztosíthatta a rutint az átmeneti időszak ügyeinek intézésében. Joggal várhattuk el az emberek ügyes-bajos dolgainak rendezését.
Tízenkét évvel később áttanulmányozhattam egy vaskos dossziét, annak iratait és szomorúan vontam le a tanulságait.

Ügyfél benyújtja a kérelmét szeptember 30án. Ennek kiegészítésére meghozni a végzést 20 nap szükségeltetik. Az ügyfél postafordultával kiegészít. A következő év január 15-én I. fokú szakértői bizottsági vélemény születik, ennek alapján megyei kormányhivatal két hét múlva elutasító határozatot hoz meg. Az ügyfél néhány nap elteltével fellebbezést nyújt be, mely a döntést megalapozó jogszabály sajátos -ügyfél érdekét figyelmen kívül hagyó- értelmezéséről szól. Február 18-án ismételt kiegészítés kérés lát napvilágot, amelyet az érintett azonnal megtesz. Május 26.-ig kell várni a II. fokú szakértői bizottság véleményére, ezt már fővárosi hatóság kapja. Az ügyfél, érdeklődésére augusztus 25.-i dátummal ellátott, I. fokú határozatot helyben hagyó határozatot kap. Szeptember 22-én felülvizsgálati kérelem benyújtására kerül sor. Indokolásában azt a jogszabálysértést fogalmazza meg, amelyet korábbi fellebbezésében leírt. Október 6-án a megyei hivatal Pestre küldi a főosztálynak, amely november 9-én leteszi véleményét a bíróság asztalára. A felülvizsgálati kérelem tartalmával mondatnyit sem foglalkozik. November 29-én a felperes idézést kap a bíróságtól január 26.-ára. A bíráság tájékoztatást ad az alperes személyének megváltozásáról, a hasonló ügyek intézésének fővárosi központosításáról. Ugyanakkor tájékoztatást ad szakértő kirendeléséről, amelyet március 3-án foganatosít. Április 4-én keletkezett szakértői vélemény alapján a bíróság az alperest május 4-én új eljárásra kötelezi. Július 18-án felperes írásban érdeklődik, ügyének intézését kéri. Augusztus 18-án megismétli, augusztus 21-i dátummal az ügyfél-felperes "győzelmével" záródik a közigazgatási hatósági eljárás.

Tévedtem a hatósági munkásokat illetően. Egy évtized sem volt elég idő a felkészülésre, a törvényi előírások megtartására. Mégsem lehet ez így, akkor hát mi történik? Elképzelhető, hogy a sorozatos törvénysértésekben tudatosság van? Ezért történhetett meg egyes ügyek központosítása? Majd megunja egyszer csak az igazának keresését az a szerencsétlen flótás és bosszúsan legyintve mond le pénzügyi támogatásáról. Így takarékoskodna az állami szervezet a közpénzzel, ilyen tudatos etikátlanul? Ez bicskanyitogató és felháborító!

Az általam tanulmányozott dosszié tulajdonosa nem adott feladatot másnak, bírói szakban nem keresett megfizetendő ügyvédet, önállóan tette a dolgát. A 2015. szeptember 30-án indult eljárás 2017. augusztus 21-én fejeződik be. 40 nap híján kettő esztendő! Ehhez csak gratulálni lehet! Csak az ügyfélnek, az ő kitartásáért. Az eljáró hatóság pedig felelősségre vonást érdemel, törvényességi vizsgálat keretein belül. Hogyan is gondolhatja, hogy jogszabályból kiragad egy bekezdést és többszöri figyelem felhívás -fellebbezésben és felülvizsgálati kérelemben idézetten megfogalmazott- ellenére nem hajlandó foglalkozni a következő bekezdéssel? Mit gondol a számára 21 napban meghatározott ügyintézési határidőről?
Az írásos dokumentumok alapján csak a bíróság az a szervezet, amely komolyan veszi az ügyfél kérelmét és tesz meg mindent a felperes érdekeinek védelmére, a kibillent törvényesség helyreállítására.
Váci Mihály sorai jutottak eszembe az egyszerű igazságról. Nem gondolnám, hogy a sárban, homokban való biztosabb haladást választják a hivatalok, de most mégis egy megfellebbezhetetlen ítéletnek kellett jól láthatóvá tenni a lábnyomot, a hegyre vivő ösvényen.
Vajon hányszor hordja azt még be a szél és veri el az eső,égeti a nap tűző sugara?

Lizának

Jövő tavasszal lesz majd kettő esztendős. Máris övé a munka dandárja. Mamának segít az öntözésben, közben jókedvűen énekel. Őszintén szólva, én nem számítottam rá, meglepett az érkezése. Boldogan könyveltem el, hogy Katának hugicája született. Viccelődve mondtam is Levinek, jól becsülje meg- és húzza ki magát, mert hat unokám közül egyedül ő a fiú. Lizának készítettem egy fotót házam ablakából, mindig láthatja, hogyan is kelt fel nálunk a nap és hozott vele együtt tiszta sugarakban fényt nekünk a születése napján.

Lizának


Élete dolgait az ember gyakorta csak képzeli,
gondolatait meg is valósítja, ha teheti.
Hogy jössz és meglátogatsz, nem hittem benne,
meglepetés voltál igazán, hidd el!
Eljött az ideje a tervezett születésnek,
hagytunk jócskán helyet a feszültségnek.
Magam is úgy aludtam, többször is ébredve,
már a napkeltét is éberen figyeltem.
Öt óra, meg huszonhat, talán kicsit később,
amikor a domboldalon erősödő fiatal erdő a
koronáját kalapként emelve, meglátni engedte.
A március végi, tavaszi kelő napocska gyengécske,
mégis a fák ágai között cikázó fénysugarakban
érezhető közelségét látom egy tündérnek,
a jók közül való, szárnyait épp bontogató.
Felröppen az égre, a napot kíséri, ki óvatosan,
még a déli tetőpontja előtt, nem túl magasról,
kinyújtott fény ágacskával teszi le elénk a földre sértetlenül.
Szárnyait szárogatja, azután huss, a születő bőjti széllel
tőlem ritkán látott földre, messzi északra repül.

2016. karácsonyán

"Mit mondjak még?"

A dátumos bélyegzővel igazolta a hivatal, hogy ott jártam. A cetlin, ha három hónapon belül még két stempli éktelenkedik, nyeremény sorsoláson ajándék várományosa lehetek. Kizárt dolog, hogy ilyen rövid időn belül ügyfélként megjelenek és ezt el is mondtam a hölgynek, aki mindig kedvesen, gyorsan és precízen intézte ügyeimet.

   - Attól még járhat erre! -szólt hamiskásan.

Egymástól mosolyogva köszöntünk el. Nehezen működő lábamat átlendítve a küszöbön hátrafordultam és szép napot kívántam.

Nem járt le három hónap, más teendőim mellett időt szakítottam arra, hogy előre megfontolt szándékkal "beugorjak" a postára. A kertemből leszakított szál rózsát átadtam, bélyegzős igazolás nélkül. Kacskaringós útján kuckójából kilépve, két puszival jutalmazott. Láttam rajta, hogy őszintén örült az ajándékomnak... pedig igaziból még a nevét se tudom.

Az üzletbe megérkezett a néhány napja igényelt áru, azzal a pénztár felé tartok. Egy ember fizet előttem, aki fásult, elunt arccal vált néhány tőmondatot a két fiatal lánnyal. Rövid beszélgetésük tartalmát megosztották velem, nem volt abban semmi érdekes. Talán mégis! A szürkeség és a szép szavak hiánya.

Magamra maradtam a lányokkal. Egyikük adminisztrált, másikuk számomra kereste a lehetőséget, fizetési kedvezmény megadására. Befelé ezt megemlítettem nekik, látásból ismernek is, nem először járok itt. Legszívesebben az ő kezükbe is egy szál virágot varázsoltam volna, de azt az egyet, egy órával korábban már másnak nyújtottam át. Akkor találjunk ki valamit! Verselni kezdtem, néhány sort csak egy csodálatos egészből. Csend lett egy picit, meglepődtek, tetszett nekik ez a szokatlan fizetési mód.

Egyikük el is mondta, hogy feldobtam a napjukat. Arra kért, jöjjek máskor is, ha lehet, korábban, Nyolc órakor nyitnak. A szokott kedvezményt természetesen megkaptam.

Aki ezt a pár sort olvassa, gondolhat rólam jót, vagy rosszat. Lelkéből valók ezek a cselekedetek, vagy csak bájolog az öreg? Ez utóbbi semmiképpen sem. Ennyire ismerem magam. A lelkem mellett viszont ott érzem a tudatosságot, az akaratot. Aki vevő rá, hadd kapja meglepetéssel az örömet is. Tanulják meg az emberek, hogy a másoknak adott parányi jókedv is azonnal kifizetődnek az adományozó szívének kasszájában.

Hát ezért vittem a szál virágot és loptam be a napsugarat azon a délelőttön.

Álom Tündére, ha

Harmadik gyermekem is szülő, Bálint édesapa lett. Ez egyféle pont az i-n. A gyerekek dolga, hogy felnőjenek, kirepüljenek és önálló életet éljenek. A teljesség -amire jó, ha csak törekszünk- nagyon fontos eleme a kisbaba megérkezése.

Nagyszobánk sarkában a kiságy újra gazdára talált. Egy szép tavaszi napon én altattam ott Jankát, miközben versikém gondolatai fogalmazódtak meg.

 

 

Álom tündére, ha

 

A gyerek tartozik, 

unokával meglepni őt, idővel.

Ahogy cseperednek, nőnek,

fél egy kicsit az öreg, hogy az idő, a rohanó,

elrabolja őket tőle.

 

Jön az ünnep, a karácsony,

megújuló ajándékot a legkisebb is varázsol.

Fenyő alatt pattan a dobozka fedele,

mondd a várt hírt, elő vele! Nézzétek!

A képet, mintha...s ládikája kislány titkát nyitja.

Egy hónap és egy fertály, ötös számról szól a leltár.

Tudja már, miként szólítja apja, anyja,

a kis virág ezt a nevet kapja, Janka.

Korai tavasz első szirma ő,

buksija búbját rejti, amikor világra jő.

 

Friss forrás vagy és öröm,

napsugár nélkül is tündöklő.

Te vagy a fény, akit táncolni látok

és boldogságnak hívnak, aki, ha megpihensz is,

nem felejtesz ott ragyogni, anya, apa arcán.

 

Szürkülő éveimben kicsi lábacskáddal

új utakat taposol, színeseket, szórod tele szeretettel.

Követlek én azon, amíg tehetem

s rá szívemből egy darabot leteszek.

Egy kicsikét én is kérek, mekkorát még Bucó meg nem érez.

 

Álom tündére, ha meglátogat,

elidőzni ágyacskádban segítem én mostan.

Elringatlak, énekelek, becsülettel viseled.

Megáll a karom, befogom a szám,

ismétlődő dalocska se szól már.

 

Megpihentek körbe forgó, vidám figurák,

a komolykodó, bölcs bagoly még csendre int

és mind csak figyeli, hogyan tárja ki

országának kapuit a tündér,

fogja kezedet, téged oda bevezet.

 

Amikor lelked tükrét, a ragyogó kék szemeket,

pilláid már bársonyosan takarják,

mosoly születik ott babám, az ám!

 

 

Nyugdíjas kenyérszeletek

Alig kezdtem el a nyugdíjasok kenyerét szeletelni, amikor Baranya Megye Közgyűlése az önkormányzatunk képviselőinek többsége engedélyével eladta azt a gyakorló pályát, ami a komlói tűzoltók testi-lelki épülését szolgálta. Segítette az önkéntes és létesítményi tűzoltók tűzvédelmi szakmai felkészítését, de helyet biztosított iskolás korú gyerekek sportolásához is.

Csak néhány falat fogyott el a vekniből, amikor a bányászoktól kapott, muzeális jellegű fa-kihúzós létra eltűnt a laktanya előtti fűzfa mellől. Rövid idő múlva követte őt a fiatalítható öreg fűzfa is.

Egyrajossá minősítették vissza a vonulós állományt a majd megalakuló sásdi őrs miatt. A hasonló cipőben járó, kisebb lélekszámú városok a megyénkben ezt megúszták.

Elvittek más területekre komoly értékű, kerekeken guruló technikákat, személygépjárműveket. Lebontottak számítógépes hálózatot, újonnan megépített szaunát, leltárt készítettek sokunk személyes tárgyairól az emlékszobában.

Nem először panaszkodok, talán nem is utoljára. Hogyan történhettek volna a dolgok, ha később érem el a felső korhatárt? Ki tudja, talán befogom a szám, talán nem és akkor szó nélkül kirúgnak. Szerencsém volt. Távol tartottak maguktól, de hagytak dolgozni és az a pár esztendő nagyon gyorsan elszaladt. Az engem követő parancsnokokat éppen ezért kevésbé hibáztatom, annál inkább városunk polgármestereit. Nem oldozom fel őket a felelősség alól, a mindenkori hatalom katonái ők, valami keveset tehettek volna a város tűzbiztonságának megőrzéséért. De nem tettek, legalább a tétlenségükkel segítettek. Más városok is járhattak hasonlóképpen, ez sem enyhítő körülmény.

Egy alkalommal, mérgemben összeszedtem saját kiállított tárgyaimat és egy nagy szatyorban levitettem a kocsimba. Nem normális viselkedés ez, helyette a még otthon levőket kellett volna közszemlére bocsájtanom. Csakhogy a  múzeumocskát nem, vagy alig látogatják, pedig egyedisége miatt megérdemelné. Nem figyel erre a területre talán senki, de legalább nem szívügye néhány bajtársamnak.

Nem háborodtak fel, nem kérték vissza, ez úgy igazán bosszantott is. Majd visszalopkodtam a nagyját.

2003-évben ünnepelték Komló város tűzoltói a hivatásos szervezet félévszázados születésnapját. A Magyar Tűzoltószövetség Alelnöke ez alkalomból hozott magával egy Rózsa tőrt, hogy azt nekem, a megyei szövetség alelnökének átadja. Gróf Széchenyi Ödön dísztőrének mintájára készített ajándékot végül a színházban úgy vettem át László barátomtól, hogy azt a személyi állomány kapja. Ígérte, hogy adományozó dokumentummal utólag ellátja az ajándékot, de erre nem keríthetett sort, végül feledésbe került.

Az a dísztőr most is itt van nálam! Valahogyan bűnös vagyok, mégis nyugodtan vagdoshatom a kenyerem. Akkor lemondtam róla és vitrinbe helyeztem, a legdíszesebbe. Most a szekrényemben fekszik tűzoltós relikviák mellett. A szekrény tömör ajtaja becsukva.

És senkinek nem hiányzik! Csak én olvashatom rajta az írást: " Istennek dicsőség, egymásnak Segítség!" "Hitem az Istené, életem a hazámé!"

A tőrön nem pontosan így van, nagy betűkkel tarkított és ékezet is hiányzik, de a lényeget, a tűzoltók hitvallását pontosan megfogalmazza. Nem rontja ezt el még az sem, hogy a sokszorosított darabok pengéjébe egy civil -rövid ideig- tűzoltó tábornok a saját nevét gravíroztatta. 

A tűzoltók megbecsülése ma hiányzik. Nem érzik jól magukat, amikor belépnek a laktanyák kapuján. A váltás után mégis zokszó nélkül teszik a dolgukat, minden gondjukat sutba dobva szolgálják embertársaikat. 

Közülük nemrég egy fiatal asszonnyal beszélgettem, akinek erkélyén felcsaptak a lángok. Karácsony után történt, a fenyő illata még a szeretet ünnepét hirdette. A kiérkező tűzoltók gyorsan megoldották az esetet. Gondoskodtak a lakók biztonságáról és járulékos károk nélkül oltották el a tüzet.  Megköszönni se hagyták, oly hamar szedelőzködtek és indultak hazafelé. Az asszonykának azóta is hiányérzete van a "köszönöm" kinyilvánítását illetően. Engem kérdezett, milyen ajándékot adhatna a tűzoltóknak? Javasoltam, hogy évforduló tájékán, karácsonykor, lepje meg őket egy formás képeslappal, amire röviden csak annyit írjon: Fiúk, köszönöm!    

Nyugdíjas kenyeremből már jókora darab hiányzik. Ha reggelente jókedvű, mosolygó tűzoltók adják egymás kezébe a kilincset, nem fogok félve takarékoskodni az egyre fogyó szeletekkel.

Katának

Amikor Tibor fiam a Balaton partjára költözött, révbe is ért. Megnyugtathatott mint szülőt, és az igaz öröm se váratott sokáig magára. Édesapa lett, Kislánya született, negyedikként az unokáim sorában.

Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy az üdvözlő szavaimat versikébe foglaljam. Kicsit késtem vele, talán a távolság miatt. Az ihlet akkor adott ceruzát a kezembe, amikor a kocsiba burkolt kicsi Katával a tengerünk partján sétálgattam.

               

 

 

 Katának

 

 

Olyan ma a Balaton, olyan semmilyen.

Elnyűtt téli gúnyája lóg rajta,

a tavaszit még nem mutatja.

Aki imádja, annak seszínűn is gyönyörű,

aki szereti, össze semmivel nem veti,

szépsége okát nem kutatja, nem is keresi.

Sétálok a partján, csendesen szemlélem,

nyújtózott és nagyot nőtt a télen.

Ősszel még lábam elé ejtette gyümölcsét,

most fázósan áll előttem egy dió s nem értem,

a mellette délebbre vágyó örökzöldek

miért időznek itt minden fagyos télben.

A nyáron oly zajos út most hallgat,

de csitt, valami megmozdult, talán.

Egy tőre metszett fán, az éves ágak csúcsán,

sárgán-rügyezőn pattan, a tavasz ugrásra vár.

Óvatos léptekkel a Halász utca közepén,

kocsijában, kicsi unokámat altatom én.

Könnyű ez, nem is feladat, mert az álom, a tarka,

ott ült már a bakon, mikor anyja betakarta.

Fogait a tél önként adja, nem veszíti,

lassan, óvatosan, örömmel teszi.

A baba száját finoman feszíti,

s egyenként lopja be oda azokat,

díszíteni vele piros ajkakat.

Az út szélére lehúzódok,

autó jön, a port nem kavarja,   

a csendet csak pillanatra zavarja.   

Mintha megértenék, így tesznek

a labdákra váró, pályán kapirgáló,

szárnyaikat napsugárban melengető,

károgó varjak, az eleséget keresők.

Egy közülük lomhán mellénk libben,

pimaszul rám néz, csőrét nyitja.

Rászólok. Csitt, te nagyszájú ripők,

itt most a csenddé még az idő!

Hess te szemtelen madár, messzire szállj,

máshol panaszold el, hogy kár, kár!

Ketten vagyunk csak a parton,

a kis unoka, Kata és nagypapája én.

Micsoda randevú, szól a nap,

gondol hát egyet s fejére tüzes koronát rak.

És ahol sebet ejtett a madár csőre,

mikor nyakon csípte, s dobta bölcsőbe,

ott cirógatja most tavaszi karja,

ölelgeti, ahogy e kislány akarja.

Előbújt a felhős dunnái mögül,

kalapját levéve köszönni Katának,

az esztendő első fényes sugarával

meleg csókot adni Istennek ajkával.

Mint aki jól végezte dolgát,

sietve vitte tovább az útját

s eltűnt, könnyű fodrok alagútján.

Magunkra maradtunk, ketten a tóparton.

Kicsike porszem, mégis milyen fontos!

Óriási érték, úgy gondolom,

hát nekem is szebb lett már a Balaton.

Hazaértünk, Halász utca negyvennégy.

Jó kutyánk, a Pupák,

táncra perdült a ház udvarán.

Ahogy a teraszon vigyáztam Katát,

egyszer csak elgurult, kacaja megszökött.

Álmában utána nyúlt, hadakozott,

majd ki tudja min, jóízűt mosolygott.

S mint aki jól végzett egy dolgot,

felnőttesen megborzongott.

Az öreg nap, a vén házaló,

együtt díszíteni a partot,

miatta jár ide, nyilvánvaló.

És ha este maradni rest,

felhők mögül súgja a babának, Katának:

Szítsad fel a villanyt helyettem, lelkem.