2017. december 5., kedd

Ellenszegülésem

Hatvan fölött, ha semmid nem fáj reggel, amikor kinyitod a csipádat, akkor már nem is élsz. Mondják meggondolatlanul ezt sokan, én nem hiszek ebben. Mégis egy szürke hajnalon égő fájdalom zavarta el az álmaimat. Majd elmúlik, ám nem így történt, irány a háziorvos. Egy órán belül mozdulatlanságra ítélve egy kórházi ágyon feküdtem, elviselve azt, hogy hasfalamba, tűkkel szúrkodva gyógyszereket nyomkodjanak.
Megúsztam és egy hét múlva már az otthoni falak megnyugtató színei vettek körül. A zárójelentés  egész életre szóló, túl gyakori ellenőrzés melletti patikára kötelezett. A készítmény lehetséges mellékhatásainak se szeri- se száma, engem közülük nem kínzott egyik sem. A sokadik -közel azonos és megnyugtató eredményt adó- labor vizsgálaton találkoztam egy régi ismerősömmel. Egy évjáratú és egyforma cipőben járva, bátran mutatta meg nekem szófogadatlan lábát, azon az életét szállító erecskék elszíneződését, alig egymáshoz érő cserepekre törését. 
Láttam ezt az enyémen is, hát kísérletekbe kezdtem. Először az ellenőrzések ritkítását kértem a változatlanság állapotára utalva. Az nem lehetséges, mert jogszabály írja elő, csak ennyi volt a válasz. Feleslegesnek éreztem beszélgetést folytatni a rendelkezések megszületésével, alkalmazásával és változtathatóságával kapcsolatban. Hát még kihangsúlyozni a végrehajtó felelősségét? A próbálkozásokat azért nem hagytam abba. Egyre inkább ismertté vált előttem az, hogy az általam naponta háromszor lenyelt vegyszer körül felépített mítosz hogyan vezetheti tévútra az embereket. 
A gyümölcsökkel és a sárgarépával jóban vagyok, óvatosan és korlátozott mennyiséget fogyasszak belőlük, írja a használati útmutató. Egy másik nyavalyám miatt lehetőleg gluténmentesen kellene étkeznem.

Most akkor hogyan is van ez? Szedjem a pirulákat szorgalmasan továbbra is? Környezetemben folytassak olyan életvitelt, amely másokat is óhatatlanul korlátok közé szoríthat? Soha ne igyak meg egy pohár jóízű bort a magam és mások egészségére? Nem sokáig tétováztam, hamar döntöttem.

Másodjára a fehér bogyóim lecserélését kértem a szervezetemet kevésbé megterhelő készítményre, mert léteznek ilyenek. Ezzel egy időben kijelentettem, hogy a még meglevőket nem vagyok hajlandó kapcsolatba hozni gyomrom nedveivel.
   -Megtagadta, írja! -felemelt kézzel, szinte kiáltva szólt a billentyűkön kezét pihentető asszisztense felé.
   -Ne azt írja, ez így túl erős! Írja inkább azt, hogy nem fogadja el! - mondtam a körülményekhez képest csendesen.

Az ellenőrző füzetecskét eltettem emlékbe és megismerkedtem a magyar gyógyszerek úttörőjével. Csak az bosszant, talán fáj is egy kicsit, hogy az általános-és szakorvos egyformán nem érdeklődik a beteg állapota felől.
Kialakult gyakorlattal szembeszegülő magatartás az enyém, tudom, de hát csak el kellett döntenem valahogyan, mennyit ér és hogyan múljon az én hetvenbe forduló életem.

ó koleszterin, rossz koleszterin A koleszterin a szervezetünkben előforduló zsírok csoportjába tartozik. A trigliceridekkel együtt fontos alkotói a sejtmembránoknak, melyek minden testi sejtet határolnak. Ezen kívül a koleszterin több létfontosságú hormon építőköve, és az energiaháztartásban is döntő szerepet játszik. A máj koleszterinből állítja elő az epesavat, ami az epehólyagból a bélbe ürül, ahol az elfogyasztott zsírok emésztésében vesz részt.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/11121/idealis-koleszterinszint

Jó koleszterin, rossz koleszterin A koleszterin a szervezetünkben előforduló zsírok csoportjába tartozik. A trigliceridekkel együtt fontos alkotói a sejtmembránoknak, melyek minden testi sejtet határolnak. Ezen kívül a koleszterin több létfontosságú hormon építőköve, és az energiaháztartásban is döntő szerepet játszik. A máj koleszterinből állítja elő az epesavat, ami az epehólyagból a bélbe ürül, ahol az elfogyasztott zsírok emésztésében vesz részt.