A katona erős és egészséges. Néhány napja tett esküjéhez híven, őrszolgálatot teljesít. Fegyelmezetten, felkészülten védi hazája határát. Úgy hiszi, hogy elég erős és bátor is a feladathoz. Kihúzza magát és büszkén sétál vállára vetett fegyverével a frissen megépített kerítés mentén. A pihenni térő késő nyári nap már átadta helyét az ügyeletes csillagoknak, búcsúzóul küldött még egy langy fuvallatot, aki kedvesére emlékeztetve cirógatta a kiskatona borostás arcát.
A kifeszített drótot az erősödő holdsugár egy óriás ezüst szalaggá varázsolja. Fényesen suhog, szinte viháncol, csak néhány lomha felhő dob rá pihentető takarót. Hirtelen pattan és elszakad egy szál, majd egy másik. Újra vakít a hold, fénylik a háló. Az ezüstös szálak szerteágazva futnak, ölelik körbe a határt, akár a haza idegrendszere s vezérlő agyának ott a kísérőnk, a jó öreg Luna.
Lehet, hogy a vezető szálakban túl nagy a feszültség, előfordulhat az is, hogy a kerítést erősebb kezek kötözték az oszlopokhoz?
Megeshet, hogy a szélsőséges időjárás okozza a bajt, vagy a Holdunk lett fáradékonyabb. Mert a fémszálak szigetelése nagyon hirtelen, pár nap alatt lepattog, a védtelen drót bomlik és dúcairól leomlik a földre.
A kiskatona látja, hogy egy ember akadálytalanul hatol be országunk területére, kibiztosítja fegyverét és felszólít. A hangos Állj! -nak nincs foganatja, hát meghúzza a ravaszt.. De már a másik, harmadik és sokadik idegen is a mi földünket tapossa. A lövés zajára kiérkező felvezető, a váltással együtt tehetetlen, ahogyan hadseregünk riasztott egységei is. Zűrzavar és félelem. Ezek együttesen húzzák meg a ravaszainkat, annyira irányítatlanul, hogy nem vesszük észre, saját katonáinkat is megsebesítjük.
Mi ez az egész? Olyan, mint az a molekuláris mimikri, amiről a Paleo -életmód úttörője, Dr. Loren Cordain Professzor Emeritus beszél? Szerinte ugyanis, szervezetünkben a bélfalon keresztül kilépő glutén csatasorba állítja az immunrendszerünk katonáit, akik jól képzettek, de becsaphatók, félrevezethetők.
Közülük valamelyik el is kiáltja magát: Ott is van egy! -és rámutat a legközelebbi velős hüvelyre. Ez időtől pedig a katonák a központi idegrendszerünket lövöldözik. Elrontják elektromos vezetékeink szigetelését, működési zavarok, bénulások jelenthetik a véget. Ilyent idézhet elő a félve kimondott, sokunkat önkéntes börtönbe záró, ezerarcú sclerosis multiplexis is.
Körülzárt kis hazánkban ez lesz hát a sorsunk? A kifeszített, bomló kerítés mellett acsarkodunk és egymásnak esünk? Jól vigyázzunk, mert kikerül és elfut mellettünk a világ! Mi pedig a megfáradt idegeinkkel egyedül maradunk bénán és fogalmazunk egyre érthetetlenebbül. Csak én teszem meg egyre nehezebben rövidke útjaimat. Más gond nem is vetődhet fel, mert a kerítés tövében szundikáló őrszemet egy arra tartó, játszadozó rókakölyök csipogása felébresztette álmából.
