Csupa fül vagyok

      A hetven felé közeledve csak kevesen mondhatják el magukról, hogy alkatrészeik az időt meghazudtolva sportosan és fiatalosan működnek. Én a többséghez tartozok. Hangokat hallatnak az ízületeim, gyengébbek, fáradékonyabbak az izmaim és minden más szerkezetemen az idő vasfogának harapása látszik. Leginkább az agyammal háborúzok, bevallom, kevés sikerrel. A tekervényeim nem képesek határozott parancsokat adni a végrehajtó szerveknek. Helyesebben szólva küldik az utasításokat, ám a postás idegszálak szigetelése megromlott. Ennek a végeredménye az, hogy kint az udvaron nem focizhatok az unokáimmal.

      Szakorvos szerint a hallásom is idegi sérülés miatt gyengül. Két-három évente megvizsgáltatom a füleimet. A jobbik rosszabb, a bal jobb ugyan, de az sem tökéletes. Hallásom készülékes javítására még nincs szükség, ez volt eddig a tényszerű megállapítás. Rég nem láttak már.

Valamit kell tennem, belátom. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy visszakérdezek. Az is elképzelhető, hogy a fejemben folyton táncoló kósza gondolatok csukják be az ajtót a hanghullámok előtt. Mert a beszélőt,  felé fordulva másodjára már meghallom, megértem.

     Bekapcsolom a rádiót, óra szám szórja a hullámain a szerkesztett anyagokat, amelyekre ritkán figyelek oda. A televízió rövidebben, irányítottabban üzemel, igénytelen nézője vagyok. Egy-egy sporteseményhez leülök, de a legtöbb adás csak véletlenül találkozik velem. A műsorfüzetet régtől nem olvasom, a gombokat nyomkodva, véletlenül állok meg egy csatornánál és töltök ott el több-kevesebb időt. Emlékszem arra, amikor óriási élmény volt látni Róma olimpiáját az egyetlen sugárzó csatornán. Akkor majd mindent megnéztünk és hallgattuk a Szabó család rendre megújuló történéseit. Gyakran van a kezemben egy rejtvény és a képernyőre csak oda-oda sandítok. Kevés az a nézni-látnivaló, amelyik kiveszi kezemből a tollat.

     Ilyen körülmények között már nem is akkora gond, hogy gyengül a hallásom. Ha valamire mégis kíváncsi vagyok, hát itt van a világháló. Szabadon választott olvasandók és füleimnek kedves zenék végeláthatatlan sora várja, hogy keressem azokat. A szék elég közel van, nem is kell nagyon hangosítani, azzal másokat zavarni. Lazításképpen az udvari pergola öreg rádióján szabadon szárnyalhatnak Dankó Pista dalai, a magyar nóták, operett slágerek. Ezeket hallgatom, a szomszédokat lehetőleg nem zavarva. Az erdei őzikék és madarak pedig nem szóltak még, hogy hangos lennék.

Mégis csak el kell mennem a fülészetre, mert elfutott néhány esztendő és tisztelni illik az orvost, aki törődik a hallásommal. Fontosabb ennél az, hogy szeretteimet értsem meg. Akkor is, ha nem nyitják nagyra a szájukat, ha kimondott szavaik tesznek néhány kört, amíg kihegyezett füleimhez érnek. Hallgatni mégis csak arany! Hja, hogy ez nem azt jelenti? Akkor most befogom...

Többet a jóból!

      A sportkocsi vezetője irányjelző használata nélkül kocsikázik.

Vélhetően kábítószert találtak egy garázsban. Letartóztatás, nyomozás.

Súlyosan megsérült egy utas az autóbusz vezetőjének vészfékezése miatt.

A boltokban gyakran bóvlit vásárolunk és ezt jól tudja a kereskedő, mi csak később értesülünk erről.

Felmondott a robbantó ügyvédje, azért megtörténhet a vádemelés.

Felszívódott a főterrorista, valószínűleg a sivatagban bujkál.

Lehet, hogy megerőszakolta saját élettársának 15 éves húgát egy Kenyából érkezett menekült.

Megölte és állítólag feldarabolta feleségét egy hentesként is dolgozó személy.

A végrehajtók gyakran megalázzák az embereket.

Lehallgatta a nagyszülők és az édesapa gyermekével folytatott beszélgetéseit.

Ittak, veszekedtek, verekedtek, életveszélyes szurkálás lett a vége.

Szerelemféltés miatt emberölés kísérlete miatt ül a vádlottak padján.

Pénzt csaltak ki, 35 sértettet ejtettek tévedésbe.

      A felsoroltakat az általam járatott napilap pénteki termései közül szakítottam le. Mindegyik keserű és beazonosíthatatlan. Valamennyi alkalmas arra, hogy rosszkedvet szüljön, vagy a már meglevő borús hangulatot tovább rontsa. Közülük többen is messziről érkeztek, miért is hordoznának számomra fontos információkat. Legyenek bárhonnan is valók, azt mégsem tehetik meg, hogy fotóval is illusztrálva, aprólékosan számot adnak egy félkegyelmű gyilkos rettenetes cselekedetéről.

     A lapot több évtizede előfizetem. Úgy gondolom, hogy illik a helyi történésekről tájékozottnak lenni. Éppen ezek a hírek zsugorodtak néhány oldalnyira és a sok-sok helyet átadták a hirdetéseknek, reklámoknak és azon eseményeknek, amelyeket minden egyéb tömegkommunikációs eszköz fáradhatatlanul szajkóz.

     Igénytelenebb is lett az én újságom. Alig van benne tanulni való, egyre romlik a magyarsága, helyesírása. Talán le kellene mondanom?

Nem teszem, talán még korai. Ebbe a pénteki számba is sikerrel lopódzott be egy kedves hírecske, miszerint az egyik kisváros polgármestere virágokat osztogatott lányoknak és asszonyoknak a nőnapon.

Törékeny szabadság

     Kulturált, emberhez méltó körülményeket kell megteremteni a hazai börtönökben, határozta meg feladatként számunkra Európa. A túlzsúfoltság csak új börtönök építésével szüntethető meg. Lássunk hát hozzá! A pályázat kiíródott, lehet jelentkezni. Valakinek eszébe jutott elsőként az is, hogy Komlón épüljön meg egy.

Telt-múlt az idő, nyertünk egy lehetőséget, megépül ez a lakosságot alaposan megosztó intézmény.

     Írogattam, véleményeket formálgattam. Közvetlenül és közvetett úton tettem fel a kérdéseimet, a tisztánlátás kíváncsisága mozgatott. Megkerestem a miniszterelnököt, belügyminisztert, bv. parancsnokot, országgyűlési képviselőt, képviselő testületet, polgármestert, lakóhelyem képviselőjét. Megjelentem fórumokon, ahol győzködtek, ahol tiltakozhattam. Egyetlen ember méltatott válaszra, a bv. országos vezetője. Igaz, csak annyit írt, hogy a megkeresésemet a pályázati anyaghoz csatolja. Önkormányzatunk képviselő testülete úgy voksolt, ahogy manapság mindenütt. Helyi képviselőm legalább tartózkodhatott volna, most azért tudnám becsülni. Országgyűlési képviselőm a kormány pálcájával karnagyként működhetett közre. Neves kriminológust is megszólaltattak, de nem kaphatott részletes tájékoztatást, mert őt úrnak ismerem.

    Tüntetésünket elmosta az eső, amit jól vigyázott a kocsikban ülők hada. Polgármesterünk viszont ki se dugta az orrát a házból, parányi tisztelete jeléül. Az ülésterem meg-meglibbenő függönye mögül kibukkanó arcokon fikarcnyi jelét sem láttuk az együttérzésnek, sőt! Ám az is lehet, hogy a szakadatlanul zuhogó zápor torzította el a képüket.

     2010-ben kaptam egy levelet a miniszterelnöktől. Azt ígérte, hogy fontos kérdésekben a döntés előtt megkérdez. Elfelejtette. Nem erre is valók  a kihelyezett végvári katonák?

A pályázatok elbírálásakor figyelembe vették a terület besorolását, közművekkel való ellátottságát, a fogvatartottak több mint felének munkáltatási lehetőségét kívül, vagy belül. OTÉK rendeletének annyi, közmű egy szál se, munkanélküliség viszont van. Vagy az elbírálás már csak tisztességtelen játék volt az ellenző szemek becsukásának kísérletére?

     Az igazságügy minisztere kijelentette, hogy nagy ellenállás helyén nem erőltetik a börtön építését. Ő is feledékeny volna? Vagy az ügyben a bólogatók számát növelte?

Elszomorított, a polgármester választóival ellentétes irányú tevékenysége, kampánya, az emberek fenyegetettsége, a hatalmat gyakorlók kihívó szemtelensége, de leginkább az, hogy a tervezett beruházással közvetlenül érintett, a tervezett börtön szomszédságában élő embereket, eléggé el nem ítélhető módon arcul csapták.

     Uniós rendelkezés végrehajtásáról van szó, de a komlói börtön a megvalósítás eddigi körülményeit és helyét illetően egyáltalán nem európai megoldás. Európának eszébe se jut ezt ellenőrizni? Szégyellje magát ezért akinek kell és pironkodva hajtsa le a fejét!

Ki lehetett az a valaki, akinek elsőként fordult meg a fejében, hogy Komló város börtönnel gazdagodjon? Az biztosan nem gondolt arra, hogy a tervezett beruházás helye és a kapcsolódó ügyek intézésének módja ezrek - amúgy is törékeny - szabadságvágyát zúzta porrá, zárta a rácsok mögé.