Németajkú magyarok?

Édesapám névváltoztatása kapcsán bemutattam az apai ágról ismert őseimet. Nehogy szó érje a ház elejét, ismereteim alapján megteszem ugyanezt az anyai ágon is. Hadd tudja -ha akarja- családom valamennyi tagja, sok évtized után is, honnan erednek gyökereik egy része.

Horváth Ferenc és Major Julianna gyermeke Horváth Ágnes Sopron megyében, Egyházasfalván születik 1846. december 19-én. Wagner Mihály és Kaufmann Júlianna Vas megyében, Alsószénégetőn, (Ausztria, Burgenland) 1845. január 21-én örülhettek gyermekük, Wagner Mihály világra jöttének. E két gyermek adott életet Wágner Mihálynak, aki Sopronkövesden, 1871. december 21-én látta meg a napvilágot. Nevében az "á" vélhetően elírás eredménye lehet. Ő a nagypapám, akinek ötödik gyermeke Erzsébet. Édesanyám, aki Kisgyulán született, 1914. április 14-én.

Schweibold Mátyás és Jakob Mária Anna Godisa lakósai. Katalin leányuk 1842. február 16-án látta meg a szüleit. Horell Ferenc és Fuchs Ágnes Horell János névre keresztelt fiúk Magyarszéken, 1827. december 31-én az esztendő utolsó napjának gyümölcse. Katalin és János sokgyermekes családjába Horell Mária 1886. március 31-én érkezik meg. Ő az én nagymamám, negyedik gyermeke Erzsébet, Ő az én édesanyám. A nagypapám korábban ugyanebből a családból választotta ki hitvesét, generációs különbséggel és lett édesapja Mihály nagybácsimnak, akinek édesanyja -korai halála miatt- csak rövid ideig örülhetett gyermekének. Nagymamámat és az ő testvéreit érdekesség miatt sorolom fel: Teréz Schwabik Jné, Ágnes Schaff Antalné, Anna Schaff Gáspárné, Regina Hofekker Jné, Katalin Kovács Jné, Rozália Kincz Ané, Erzsébet Heiland Fné). A sort legfiatalabbként Mária zárja. Nyolc gyermek, mindegyik lány! (Születtek fiúk is, nagyon korán meghaltak.)

Mindkét ágon, többségében német eredetű nevek találhatók. A magyarországi németek német ajkú magyarokká váltak. Közülük akiket ismertem és akikről hallottam, szerény, dolgos emberek voltak. A földművelőtől a borbély-felcserig, a földbérlő borkereskedőtől a hentes-mészárosig több szakma birtokosai voltak ők. Biztos vagyok abban, hogy eleim magyarnak érezték magukat, szerették Kárpát medencének ezt a -alakját és nagyságát gyakran változtató- gyöngyszemét.

Véletlenül

Gyermekeim korosztályához tartozó vendégek jártak nálunk. A velük érkező két, lassan kamaszodó fiú az éppen itt levő unokáimmal együtt gyorsan és hangosan vették birtokukba kertünket. Kiültünk a teraszra és beszélgettünk. A hölgyet a gyermekekkel ismerjük. A fiatalember most mutatkozott be. A Balaton parton él, válófélben, a körülöttünk ugrándozó fiúkkal azonos korú fiú gyermekével.

Messze élnek egymástól, munkájuk is merőben más, hogyan jöhettek össze? Morfondíroztam ezen magamban, de a kérdés nem olyan fontos. Lényeg az, hogy láthatóan jól kijönnek egymással. Éppen ideje, hogy ez a lány nyugodt és kiegyensúlyozott körülmények közé kerüljön. Mert benne az alattomos, kiszámíthatatlan, övön aluli eszközökkel, orvul támadó ezerarcú él.

Egyik szomjas kisunoka az asztalunkhoz futott limonádéért és fellökte a boros üveget. A hirtelen támadt kis kavarodást kihasználva más irányba tereltem a beszélgetésünk fonalát, a kíváncsiságtól vezérelve mégiscsak rákérdeztem  megismerkedésük körülményeire. Egymás mondatait továbbfűzve, örömmel tájékoztattak bennünket.

   -Pécsett jártam a neurológiai klinikán a szokásos konzultáción. - kezdte el a fiú.

   -Én pedig az sm-betegek megyei egyesületének közgyűlésén vettem részt. - folytatta a lány.

Innen azután újabb kérdés nélkül is elmondták, hogyan találkoztak, hogyan alakult kapcsolatuk, miként keresik ma együtt a boldogulásuk útját.

Kiderült hát, hogy a két felnőtt szülő a házasságuk kötelékében döbbenhetett rá arra, hogy a gyógyíthatatlan és a nehezen féken tartható sclerosis multiplex betegséget hordozzák magukban. Ezért mentek tönkre a házasságok, vagy más okokból, nem esett erről szó.

   -Unottan ülök a közgyűlésen a hátsó sorban, az elhangzottak nem kötik le a figyelmemet. Megint a különféle gyógyszerekről, eszközökről beszélnek, nem titkoltan eladási szándékkal. Tudom, hogy ők a fő szponzorai az egyesületnek, de azért beszélhetnének néha rólunk, a gondjainkról, problémáink lehetséges megoldásairól. Elég is ebből ennyi, a buszt is el kell érni. Legjobb, ha szedelőzködök és csendben elindulok.

   -A váróterem falán olvastam egy cetlin, hogy ma este a Vasutas Művelődési Házban éves értékelést tartanak a megyei sm-esek. A dolgom felől ráérek, nem voltam még ilyen helyen, hát elmegyek. Csendesen léptem be a terembe és azt láttam, hogy egy sötét hajú nő a szeme fehérjével világítva rám mosolyog és távozni készül.

Hát ilyen egyszerű a történet. Azóta is végzik a dolgukat és ha tehetik, megfogják egymás kezét. Kívánom, hogy legyen szerencséjük és sok örömük az életükben.  Az eldőlt üvegben azért maradt még itóka, amivel talán éppen erre koccintottunk. És egy kicsit az általam is kritizált közgyűlések javára írom a fiatalok mesébe illő találkozását. Adok nekik egy piros pontot.

"Ha szolgálni kívánok..."

" Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre."

Parlamenti felszólalásában mondta el ezt az egyszerű és tiszta gondolatot -jól szerkesztett, összetett mondatba öltöztetve- Göncz Árpád, a harmadik Magyar Köztársaság első elnöke, 1990. augusztus 3-án. Jó szándékú eligazításnak hangzik ez a frissen megválasztott országgyűlési képviselők  felé. És a szolgálat terén példát is mutatott mindenkinek. Vitázott és döntött, aláírt és nem írt alá, civakodott és őszinte szívvel ölelt. 

Író, műfordító, politikus, hosszú esztendőkre bebörtönzött 56-os. A rácsok csak 1963-ban engedik ki a szabad levegőre. Rövid idő múlva Sásdra költözik a szomszédunkba. Nem nagyon bújt elő a lakrészéből, minden bizonnyal a tollal és papírral volt elfoglalva. Gyakran nem láthattam, kint az udvarban ténykedve legfeljebb Péter bácsi dörmögése, de inkább családjával a hátsó kis épületben lakó fiatalasszony hangoskodása juthatott el a fülemig. A menyecske eléggé szabadszájú volt, de nem ezt, csak a gömbölyded alakját, állandó mosolyát örökölte a szüleitől. A hangos, gyakran cifra szavai nem gondolom, hogy zavarták volna az írót, inkább mosolyra fakaszthatták. Szívesen látnám mindkettőjüket, a negyvenes évei elejében járó írót és a cukrász üzem fiatal, cserfes dolgozóját. Nem tudom, Rózsika él-e még, Pestre költözött a lányához,úgy mondták.

Sikonda alkotó magányát is szerette.  Szívesen jött erre mifelénk később is. Biztosan van köze ahhoz, hogy Sásd nagyközség város lehetett. Köztársasági elnökként 1993-évben Ő avatta fel Varga Tamás szobrászművész alkotását, a II. világháborús emlékművet.

Az ország első emberét, címétől és államformától függetlenül név szerint illett ismerni. A régieket megtaníthatta velünk a történelem tanár, az újakat a tömegkommunikáció. Bevallom őszintén, nem kötötték le a figyelmemet elnöki tanács elnökök és a Sándor-palotába költözők. Egyikük a szomszédból mégis!

A harmadik Magyar Köztársaságnak volt Göncz Árpád után palotában lakó elnöke már több is. Igazán engem szolgáltak volna? Nem, inkább kiszolgáltak ők. Volt közöttük korán leköszönő, hitelét vesztett is. Egyiküket sem szólították az emberek skandálva "Bácsi"-nak. És itt nem a korról, inkább a közvetlenségről a tiszteletről és a szeretetről beszélek. Ez az ember azt kapta vissza a népétől, amit Ő adott annak. Nem véletlen, hogy 90. születésnapján otthonában köszöntik az emberek, Nabuccot énekelve, akiknek kiterjesztett karjaival mondott meghatódva köszönetet.

Megjárt neki is minden rendkívüli körülmény és juttatás, tőle ezt senki nem irigyelte. Jóllehet a kötelező személyi védelmet is megkapta, de arra nem volt szüksége, szerintem nem is igényelte. A ma túlzott mértékű -félelmet igazoló és félelmet keltő- testőri jelenlét "Árpi Bácsi"-tól idegen volt.

Életének 94. esztendejében tért végső nyugovóra. Október 6-án hunyta le a szemeit. Felsőbb hatalmak talán még ezzel is jelezték ennek az embernek a hazája iránt érzett elkötelezettségét. Szeretett halottunkat nagyon sok egyszerű ember kísérte sírhelyére és tette oda fájdalmának szál virágát.

Amíg élt, mindig keresett és talált elfoglaltságot. Nem pihent, mintha arra joga sem lett volna. A védelemre szorulókat szolgálta, ahogy azt ígérte is. Példát mutatott mindnyájunknak. Vagy csak én látom így ezt? Nem hinném. Mandátuma lejártakor búcsú ünnepségen szólt hozzá Bródy János, kifejezve sokak véleményét. Olyan embernek muzsikált, aki soha nem tévesztette össze a szeretet hatalmát a hatalom szeretetével. Ezt meghallva öröm sugárzott a búcsúzó tekintetéből, majd ügyesen visszatartva a kibuggyanni kész könnycseppet elmerült Koncz Zsuzsa felcsendülő dalának hullámai között.

"Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék..."

Születésnapján a lakásán keresték fel és dallal köszöntötték jóakaratú emberek. Az esti szerenádon Verdi Nabuccojának kórusa ígérte neki, hogy lesz még itt köztársaság. Ezt a dalt naponta kellene hallanunk, hogy bizakodás és remény töltsön el bennünket. "Va pensiero, sull'ali dorate", mert az igazat megvallva, most csak száll a gondolat arany szárnyakon. A harmadik Magyar Köztársaság még várat magára.  

Violin Concerto

Hatvan-hetven-éves korukban megajándékoztam a testvéreimet egy-egy A/4-es, kollázs-szerűen elkészített fotóval. A képeket én keresgettem össze, a számítógépes szerkesztés gyermekem feladata volt. Középen a kilenc közül éppen ünnepelendő aktuális, 18-éves fiatalként tekint mosolyogva ránk. Majd körbeölelik őt a több generáció tagjai. Igyekeztem úgy válogatni a képek közül, hogy azok egészet alkothassanak a testvérről, családjáról, de nem hiányozhatott az összeállításról a másik nyolc sem a szüleinkkel együtt. A tesóknak tetszett, de magam is méltóknak tartottam ezeket az ajándékokat a kerek évfordulókhoz.

Tavaly a születésnapom reggelén a számítógépen kaptam egy köszöntő levelet. Annak első harmadában Mendelssohn E-moll hegedűversenyét hallgathatom. Meg is tettem, mielőtt tovább olvastam volna. Ezen a hangszeren a játék tudásom soha meg sem közelítette azt a szintet, hogy kísérletet mertem volna tenni a felcsendülő zene akár csak a kezdő taktusainak megszólaltatására. Igaz, azok végső formáján a fiatal szerző is sokat bajmolódott. Füleimnek és az egész énemnek talán ez a legkedvesebb melódiája. Tudhatja ezt a levél feladója is, de tetézi még örömömet azzal, hogy Virginiából küld ide hozzám egy fiatal hölgyet, Hilary Hant, vállára csapva  a hegedűje és ezt a Violin Concertot most csak nekem játssza el!

Sok mindenkitől hallhattam már. A fegyelmezett játékú Heifetztől, Ojsztrahtól a játékos David Garrettig. Anne Sophie Mutter az őt megrovó, szemellenzős kritikus szerint egoisztikusan szólaltatja meg a hegedűjét, ám a zenekar mégis ki tudja szolgálni. És ez a Hilary? A mai fiatalokkal együtt nem a kottán sorakozó hangjegyeket szólaltatja meg, hanem a saját lelkét.

Ezt érzem én, amikor a játékát hallgatom. Betéve tudom a hangok egymásutániságát, a szárnyaló zenét gondolatban megszólaltatom magam is. És a dallammal együtt máris ujjong és repdes az én lelkem is. Fejemből kiürül minden más gondolat, csak a szép és a jó, a fény és valahol nagyon messze a csillagok ragyogása marad.

A születésnapi köszöntő levél második harmadát Bartos Erika verse töltötte ki, díszítette azt fel. Elolvastam, kétszer is és ahogyan kell egy ilyen korú embernek, rendesen elérzékenyültem.

Bartos Erika: Apával a Holdon

Mit álmodtál kicsi Gergő?
Felrepültem álmomban!
Azt álmodtam, hogy hátamon
két hófehér szárnyam van!
Fenn az égen ugrándoztam
pihe-puha felhőkön,
vártam, hogy az égi mozdony
értem gyorsan eljöjjön!
Megérkezett késő éjjel,
felvett engem utasnak,
hogy a Holdra kényelmesen,
vonatkocsin utazzak.
Arra járt az égbolton egy
ezüstszínű rakéta,
Apa volt a vezetője,
ezüstszínű sisakba’!
Kiszálltam a vonatból és
Apa felé repültem,
ezüstszínű rakétába
Apa mellé beültem.
Holdon, Holdon, sárga Holdon
hintáztunk egy keveset,
lecsúsztam a sárga csúszdán,
Apa fogta kezemet!
Elindultunk hazafelé,
hullócsillag vezetett,
amikorra hazaértünk
éjféltájban lehetett.
Anyát láttam, átmásztam a
Kerítésünk rácsain,
Észrevettem hirtelen, hogy
Eltűntek a szárnyaim.
Anya karján elaludtam,
visszatett az ágyamba,
így történt, hogy Holdon jártunk
Apával az álmomba'!

 József Attila 35 perces verses összeállítását Jordán Tamás tolmácsolásában hallgathattam meg a levél harmadik, befejező részében. Válogatott versek, a "Tanítások"-kal kezdi. Egyiket se emelném ki, hogy jövök én ahhoz.Gyorsan eltöltöttem a szeretett költő gondolataival fél órát.

Azok a -testvéreimnek elkészített- kollázsok már nem is annyira értékesek! Nekem legalább az ilyenkor  szokásos gratulációknál többet ért ez a "Boldog születésnapot, Apu!" levél.

Hja! Így félúton a kerek felé elárulom azt, hogy kaptam még egy hatvankilences gyertyával felcicomázott tortát is! Kisfiam, igaz örömet okoztál, köszönöm!