Megvalósított ötlet

Nyugdíjas tűzoltóparancsnok bajtársammal gyakran találkoztam. Én kerestem fel hétvégi kertjében, vagy ő látogatta meg egykori szolgálati helyét és jött be hozzánk a laktanyába. Igyekeztem neki szakmai jellegű elfoglaltságot adni, ami legtöbb esetben élménybeszámoló formájában valósult meg. Hadd érezze, hogy a megérdemelt pihenő éveiben is fontos ember maradt a számunkra. Egy-egy órát kapott a tanteremben, ahol elmondhatta szolgálata élményeit, az 1953-ban létrehozott állami tűzoltó egység érdekes és jelentős történéseit.

Egy alkalommal rangos ötlettel rukkolt elő. A házsorokat egymástól elválasztó közutak mentén akkortájt fásítási munkákat végeztek. Javasolta, hogy vegyünk ebben részt, segítsük e nemes program megvalósítását. Komló építése és szépítése érdekében gyakran ténykedtek a tűzoltók, jó kedvvel tették azt. Nem volt ez másképpen a csemeték ültetésekor se. Felajánlásunkat a város vezetése örömmel fogadta és gyorsan biztosította a bevállalt munka feltételeit.

Így történt meg az év tavaszán, hogy a Mecsekjánosi felé vezető út mentén 56 darab kicsi fát ültettünk el. Állománytáblánk szerint ennyi embernek adhatott munkát a Berek utca 12. Ezután dagadó mellel mehettünk Kisbattyán felé a gyakorló pályánkra, mert utunk egy szakaszán sajátnak hitt fácskák kicsi, zöld koronája integetett felénk. Rendszeresen öntöztük is, nemcsak a mieinket, de a Körtvélyes és Sikonda aszfalt csíkjai mellé földbe rakottakat is.

Egyszer csak azt láttuk, hogy a városban több-helyütt is megfogyatkoztak ezek az aprócska oxigént termelők. Normális emberek számára érthetetlen okból sok-sok fácskát derékba törtek ismeretlen emberek. Vandál fiatalok lehettek, italozók, neveletlenek, végtelenül buták.

Bánatunkat elsírtam a sajtó hasábjain, a tűzoltóink pedig mérgüket enyhítendő, egész évben fákat szabadítottak meg a díszes, életüket megrövidíteni akaró, görcsösen kapaszkodó fagyöngyeiktől. Úgy gondolták, ez biztosan nem válik zabhegyezéssé, mint a tavaszi fáradságuk jókora darabja. Én a jogos felháborodásomban csendesen elültettem két diófa csemetét a senki földjére. Nem messze a híd után ma is élő egykori csemetéktől.

                                                                                                                                                  

Emelt fő, merész tekintettel

Egyik nap memória-játékot játszottam az unokámmal. A feladat egyszerű. Párosítani kellett Európa országait a fővárosukkal. Két cetlit felfelé fordítva elolvasok úgy ,hogy azt mindketten lássuk és halljuk, majd azokat visszateszem a helyükre. Felváltva tesszük ezt, lassan előkerülnek a helyes párok és fogyni kezdenek a cédulák. A fővárosokat ismerjük, gyűlnek a megoldások itt is, ott is. Már elmenni készülődtek, nem számoltuk össze, szerintem az unokám nyert.

Mindig is szerettem a rejtvényeket, az ismereteket gyarapító kérdéseket. Kevéssel agyunk játékos tornája előtt belenéztem másik unokám munkafüzetébe. Reneszánsz, felvilágosodás, Stuart Mária és Erzsébet királynő kora. Nem volt időnk beszélgetni erről az óriási anyagról, talán jobb is! Fel kell készülnöm egy szép és egy kevésbé szép nő soha szót nem váltó kapcsolatából.

A keresztrejtvényekkel gyakran találkozok ma is. Édesanyám szoktatott erre a játékra. Ha nehéz volt a feladat, készakarva kitöltöttem minden rubrikát, lexikonokat, térképeket lapozgatva. Külön rejtvény-füzetet ritkán vásároltam, vagy kaptam gyermekemtől. Megelégszem a postás által kihordott termékekben találhatóakkal. Igaz, hogy ezek egyre gyakrabban nélkülözik a gondolkodásra, vagy a segítség igénybevételére késztetést. Elkapkodottan, magyartalanul, igénytelenül állítják össze és dobják piacra ezeket a fekete kockákkal tarkított megfejtendőket.

Életemben egy alkalommal én is készítettem egy rövidebbet. A kitalált fősor így szólt: Szabadság kell és fény, emelt fő, merész tekintettel! Nem emlékszem, hogy loptam volna valahonnan ezt a gondolatot. A Ludovika vastag falai nem engedték be a fényt, az iskola naponta fojtotta meg a szabadságot. Nem csoda hát, hogy a "mire van szükségem" kérdésre ezt a választ olvashatta a megfejtő. Elrejtettem benne óhajomnak okát és azzal összefüggő ígéretemet is. Kiolvasható még a rejtvény címzettje és megfejtője, méhében hordozott gyermekének tervezett neve is.

Az élet mást produkált, -"szellemvilágból úti-élettársamnak"- kisfiúval ajándékozott meg, akinek nevét nem a rejtvény, hanem édesanyja találta és adta.
A szabadság és a fény mindig is kísérő pajtásaim voltak, azok  ma is. Korlátai voltak ugyan és vannak most is, de igyekeztem átmászni azokon, vagy megkerülni őket. Így teszem a jövőben is. Olyat pedig ki látott, hogy mindig tűz a fény? A rakoncátlan felhőcskék néha eltakarják a napot. Az emelt fő, merész tekintettel sem hiányozhatott, ha ilyen keresztrejtvényt mertem készíteni és kedvesemnek a kezébe ceruzát adni annak megfejtéséhez.

Balatonunk szabadsága

2010-évben önkormányzati képviselő kezdeményezi, hogy a nagyközség Balaton-parti  területéből kiharapjanak egy jókora darabot és ott vitorlások számára kikötőt építsenek. Feltehetően nem járt sikerrel, mert ugyanaz a személy -másodjára már polgármesterként- 2013-ban újra indította a beruházást gondolatát.

Érdekes lenne tallózni egy olyan kimutatásban, amely az elmúlt harminc esztendő tulajdonosváltozásait sorolná fel a Balaton partjának ingatlanaiban. Szabad-rablás kezdődött el a mi tengerpartunkon is 1989-ben. Kiknek a kezébe kerültek a nagy állami üdülők, a vállalatok, intézmények, társadalmi szervezetek pihenő centrumai, nyaralói. Fizettek-e egy fillért is valakik azért, hogy a parti házak záraiban ma szabadon forgathatják a kulcsokat? Kik azok, akik gátlástalanul rabolhatják a tópart védett természeti területeit,kiirtva a nádast, az erdőt?  Akik saját, mélybe nyúló stégeket építhetnek, magas kerítésekkel bekerítetten? Ilyen kérdésekre válaszokat készíteni egyetlen kormány sem ad megbízást, mert mindegyike bűnös. Valamennyi támogatta, megtenni segítette, szemérmesen szemet hunyt és ezt teszi ma is. Sokáig már nem tarthat ez a folyamat, mert ez a mi kis ékszerünk csupasszá válik és a lemeztelenített partján nem akad már hely arra, hogy parti fövenyére engedély nélkül tehetnénk be lábainkat.

Mégis rácsodálkoztak emberek és kérdezősködni kezdtek a faluban, beszélni a  vitorlás kikötőről. Időközben elindult az engedélyezés folyamata. Sikerült tisztába tenni a zaj és a levegő tisztaságával foglalkozó kérdéseket is úgy a létesítés, mint az üzemeltetés vonatkozásában. A lakókat azonban ez nem nyugtatta meg.

   -Mert a helység nevében szerepel, hogy ne legyen magasabb a helyi adó, nagy rá az igény. - mondott ilyeneket a lakóközösség által demokratikusan megválasztott polgármester.

  

A kikötő már ott van, azért nem kell még egy. A korábbi, akár nulla forintos adók magasra emelkedtek - ki tudja, mi okból- és annak talán semmi köze a tervezett létesítéshez. Vagy mégis?  A helyben lakók közül mindössze hárman mondták,-nem is nagy meggyőződéssel- hogy akár jó is lehetne. A polgármester egyrészt komolytalankodik, másrészt nagyokat füllent, amikor ilyen kijelentő mondatokat fogalmaz meg. Ideje lenne már felhagynia a kardoskodó válaszokkal. Még nagyobb baj az, hogy hiánycikk az őszintesége.

A projektet ellenzők tábora keresi az igazát, népszavazás kezdeményezését fontolgatja. A válasz, ezen eszköz alkalmazási szabályainak megváltoztatása. Gyorsan emelkedik az érvényes, a voksolást igénylő, ehhez az aláírásukat is adók minimális száma és érdekes módon, jelentős mértékben nő a helyben lakók száma is. Ez ugyebár egy tipikus válasz, a védekezésbe vonulásé. Nem szokásom az idegen kifejezések használata, mégis leírtam,  de most az emberek szívébe hatoló lövedékre gondoltam a projektet emlegetve

Észak-Balatonnak ez a kis gyöngyszeme a szezonban hemzseg az oda látogatóktól. Szép is ez, meg jó is ez az állandó forgatag, de őszre a pihenést várják a helyiek. Gond nélkül lehet közlekedni, nem kell a boltban tülekedni, a tóparti csendben az alkony szépségében tudnak gyönyörködni. Ez az, amit elveszíteni féltenek az emberek. Árbóc erdőre senki nem kíváncsi, szívesebben nézi a nádas szélén bujkáló vadkacsa párt és örül annak, hogy a foci pályát füstölgő parkoló helyett továbbra is jókora zöld övezi. 

Hosszú évek óta nem nyílott alkalom arra, hogy a beruházással más véleménnyel bíró emberek egy asztalhoz üljenek, jót vitatkozzanak és dűlőre jussanak. A közös nevező hiánya, az egy dolog, de az asztal hiánya  a demokrácia hiányát is jelentheti. Marad tehát a népszavazás. A szükséges aláírások összegyűjtésénél ügyelni kell az aláírások hitelességére, mert ilyenkor elszaporodni képesek az irányított aláírók. A listát egy pillanatig sem szabad ellenőrizetlenül más kezébe adni, egészen az eredményt meghatározó jegyzőkönyv aláírásáig. Ez az óvatosság nem nélkülözhető a népszavazáskor se. Érdekes lesz megtudni a hirtelenjében megnövekedett  lakosság miértjét is.

Az sem elhanyagolható kérdés, hogyan és miből tudja előteremteni az építés költségeit ez a "nagyközség"? Ki fogja majd a végén fizetni a révészt?

Itt minden sántít! A település vezetőinek kollektíváját azért választják meg, hogy megvalósítsa széles nyilvánosság előtt, demokratikus módon a helyi közös elképzeléseket. Közérdekről hat év óta szó se volt! Önkormányzáshoz való jogot pedig nem a képviselő, nem is a polgármester, hanem a választópolgárok kaptak. Ezek első mondataiban olvashatók a törvényben, talán a jegyző kicsit jobban odafigyelhetne erre, ott a Balaton északi-partján.

Civódások biztosan lesznek, nem az égig hallhatók, mégis legyenek óvatosak! Mert fentről mostanában furcsa jelzőket dobál le a szél. Talán a Felvidék dombjai és a jó öreg Bakony kiválogatják és nem engedik ide hullani a már kimondani is fájdalmas iszákos, ingyenélő, sötét, debil, hazaáruló szavakat. Akárhogyan is végződik a vitorlás kikötő ügye, a nyilvánosság kizárása és a demokratizmus hiánya ad elég okot arra, hogy jövőt mutató önkritika után soron kívül válasszanak az emberek maguknak egy új irányító csapatot. A régi pedig fogja a retyerutyáját és szégyenkezve kullogjon el.
Félmegoldás lehet ez csak, mert a Magyar Tenger rabságának láncai ha nem is szaporodnak tovább, egykori békéjét és szabadságát már vissza soha nem nyerheti.

MK 21

A lemezjátszós világvevő rádiót hamar követte a televízió is. A Fekete Gazella 11 másodperces száguldozását még a szomszédnál csodálhattam meg, a többi olimpia már otthonomban ragasztott székbe, a készülék elé. Ha nem is hisszük, akkoriban ezek óriás dolgok voltak egy család életében. Hallgattuk a lemezeket és az évtizedekig folytatásos Szabó  családot. Azóta sem tudom, mi történhetett Icu nagy szerelmével, a hirtelen eltűnt Halász Ferivel.

Magnetofon nem volt a házban. Én mindig is szerettem volna vásárolni egyet, de nem futotta rá. Szüleim kicsi nyugdíját ilyen célra használni eszembe se juthatott, kellett az a zsírra és a kenyérre. És akkor megszületett az első kazettás magnó, amit hazánkban gyártottak, a BRG MK 21. Arra gondoltam, hogy ha törik, ha szakad, én venni fogok egyet, legyek akármilyen csóró-szegény gyerek. Csakhogy a 70-es évek elején az én havi illetményem ezt nem tette lehetővé. 1500 Ft. a fizetés, 2750 Ft a készülék. Az erős elhatározásom mégis eredményt hozott és igen rövid időn belül szólhatott a kazettás zene.

Negyven év is elszaladt, amikor Lajos bátyám selejtezésre váró papírjai közül a kezem ügyébe került egy 3000. Ft-os személyi kölcsön felvételét igazoló dokumentum. Én kértem pénzt az OTP-től, én törlesztettem minden fillérét és leginkább nekem okozott örömet a magnetofon használata.

Vigyáztam is rá, mint a szemem fényére. Csodák azért nincsenek. A drágán mért masina gyengécske volt a versenytárs nélküli hazai piacon. Néhány év telhetett csak el, megfáradt, csúsztatta a szalagokat, rekedtes hangján még megszólalt néhányszor, majd végleg elhallgatott.

Soha több alkalommal nem vásároltam, nem is birtokoltam magnót. Fogalmam sincs, hogy mikor és hol váltam meg tőle. Érdekes, egy percig se hiányzott, pedig teljesített ez a műszaki cikk olyan szolgálatot, amiért akár vitrinben is lehetne a helye.

Az anyakönyvvezető tudomásul vette, hogy a házasságkötéskor nem Mendelssohn Nászindulóját szeretném hallani a Szentivánéji álomból, hanem Schuberttől Ellen dalát. Elképzelésemre rácsodálkozott. Elmondta viszont, hogy ennek technikai kivitelezése az én feladatom lesz. Így történhetett meg az, hogy amikor Erzsivel a násznép előtt elhaladtunk, a lemezjátszóról lemásolt Schubert Ave Maria dallamai csendültek fel Gyurkovics Mária árnyalat-gazdag koloratúrszopránja tolmácsolásában. Akkor ott a falak között első ízben adtak össze házasulandó párt ezzel a kísérő zenével, talán ezért is volt olyan nagy a csend? Vagy csak én éreztem a megilletődöttségemben olyan szokatlanul mélynek és ünnepélyesnek?

Jobban is illett a templom orgona muzsikája folytatásához a kazettás magnetofonom szolgáltatta Schubert dal. Úgy emlékszem, hogy ezt az apró változtatást én találtam ki, a menyasszonyom csak bólintott rá.  Már akkor tudhatta, hogy a mi közös életünkben a legtöbbször úgyis az fog megtörténni, amit és ahogyan asszonyként Ő akar?

Szegény tüzek

A "tűzoltó rádió" mindig is működött, nagyon sok hír jutott el hozzánk az ország különböző szegleteiből. Ez azonban össze sem hasonlítható a mai adat-áradattal. Itthon ülök a számítógép mellett és központi híradó ügyeletesként tudok a napi tüzek zöméről, ha nagyon akarom.

 

Amikor a földművelő paraszttól elvették a földjét, egyre gyakrabban gyulladtak ki a boglyák, kazlak. Amikor nyugatról behordtuk a sok-sok levetett autót, lángra kaptak azok, tűzoltóktól távoli, elhagyatott utakon. A kár szándékos okozása , a gyújtogatás ma sem ritka dolog. Leég a többszintes villa, amikor azt a lakói a hétvégére magára hagyják. Pirosra festi a határt a bálatároló szín, ahol nincs elektromosság és a vihar se tombol. Az irigység, a bosszú, meg a csalás leggyakrabban az ilyen eseteket előidéző emberi magatartás és cselekedet. A legritkábban találkozhatunk kiváltó okként a megbomlott emberi elmével. Írtam én már erről, de nem lehet elégszer.

Naponta hallunk híreket lakásokban, családi házakban, melléképületekben keletkezett tűzesetekről. A legszörnyűbb az, hogy emberek halnak meg füstmérgezésben, égnek meg gyógyíthatatlanul. A villamos szerelések elavultak, tákoltak, az áram gyakorta lopott. A fűtéshez tartozó berendezések korszerűtlenek és ellenőrizetlenek. A tüzelőanyag sokszor az éppen adódó, összegyűjtött akármi. A kémények ellenőrzésének mai rendezetlensége, elhanyagolt műszaki állapotuk, az előzőekkel együtt mind-mind táptalaja a vörös kakas felerősödésének.

Sok mindent elmondhatunk ezekről a tűzesetekről, én egyetlen dolgot emelnék ki. Ez pedig a szegénység! Csinálhatsz tehát akármilyen felvilágosító munkát, eljuthatsz minden lakás küszöbéig, ha pénzt nem hoz oda a postás, valamiért gyakrabban fog bekopogni az éppen szükséges gyulladási hőmérséklet.

Tudom, hogy a katasztrófavédelem számos olyan feladatot adott a tűzoltóságoknak, amelyek nem szolgálják a tűzvédelem társadalmasítását a káros tűzesetek megelőzését. Azt is látom, hogy óriásira nőtt a papírmunkájuk. Talán már nem is tudnak önálló tervezéssel és ahhoz kapcsolódó feladatokkal saját működési területük gondjaival foglalkozni. Abba azért mégsem nyugodhatunk bele, hogy jelentősen megnő a sérülést és halált is okozó lakástüzek száma, hogy tavaszonként az égő természetben  felbecsülhetetlen károkat okoznak a felcsapódó lángok.

A szegénység az egy kényszerítő eszköz, szabálytalanságokra ösztönző. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy akinek bizonytalan a vacsorája, ne törődne környezetének biztonságával. Ám a tartós nincstelenség a nemtörődömség szülője, amelyben megjelenhet a cselekedeteket ellenőrizetlenné tevő alkohol is. A környezet közömbössége segítő eszközként funkcionál az egyre gyakrabban előforduló lakástüzeknek, emberi tragédiáknak. A megelőzésük tehát nem tűzoltói- sokkal inkább széles körű, társadalmi -feladat.

A tavaszi időszakban  elharapódzó és a természetet károsító tűzesetek megelőzése sokkal egyszerűbb dolog. A milliós bírságok elmaradnak, a kilátásba helyezésük nem hoz eredményt. Ősszel kell megkeresni az érintett területek tulajdonosait és kaszát adni a kezükbe, legyenek ők akárkik! Ne telelhessen át az egyetlen szál gyufával letakarítható, színét vesztett zöld-takaró. Alatta ne ébredjen fekete-szegényen a tavasz. Mióta mondom ezt is! Süket fülekig jut csak el a hangom. Ha tetszik, parlamenti süket fülekig.