Nagyon vegyes érzéseket kelt bennem ennek a gyönyörű tavaszi hónapnak az első napja. Most a rossz érzésekről nem is kívánok szólni, inkább csak jókról. Az ünnep helyéről, az ott élő emberekről, erről a kis országról, Magyarországról. Nem is én akarok szólni róla, hanem Váci Mihály, akinek a kötete elég régen nem volt a kezemben. Ma leemeltem a polcról és felütöttem. Kinyílt a könyv egy olyan versnél, amelyet a költő József Attilára hivatkozva, vagy ha tetszik, az ő engedélyével fogalmazott meg. "Édes hazám", ez a címe. Egy szót se többet, ha nem ír, a két kimondott szó elég. Ám Váci Mihály megtetézte. Olyanokat mond, te jó ég! Az ember hátán föláll a szőr! Beleborzongsz és szinte szégyelled magad, hogy Te nem is szereted igazán a hazádat. Dehogyis nem, csak így megfogalmazni nem tudod:
" Szeretlek hódítók erejével,
hódolók hűséges alázatával,
szeretlek, mint hempergő csikók háta a pázsitot,
ölelkezők bőre a csókot - édes tejet a bárány,"...
"Édes hazám!
te kitelelt vetés, térdet elöntő jövendő,
szárba szökkent élet- tejízű maggal édes,
májusi meleg esők szerelme - példás palánta,
ágat lehúzó virágzás, tomboló termés,"...
Azokról az emberekről, akik itt élnek közöttünk és nem igazán szeretik a hazájukat, a költő egy másik versében így ír:
"Ha cél, ha szél, érv szint cserél:
te légy vörös, te légy fehér!
Ne sápadj el és ne pirulj;
- akármilyen tavasz: - virulj!
Mit, az erény?! - Gyors-ló sörény.
Markold meg. Légy te gyors, serény!
Ha bírja arc, kivívja harc,
könyökli kar, amit akarsz!
A szín? a szív? a szűr? a szőr?
Mindegy, mi ül kívűl, belől?
Szinleld a színt, s legyél szíves,
hasonlíts te mindenkihez."...
Ezek után nekünk már semmi más dolgunk nincsen, csak az, hogy kicsi hazánkat nem igazán szerető embereket felkeressük - hiszen jól ismerjük őket - és a fejükre olvassuk ez utóbbi verset, majd a kezébe nyomjuk az előzőt és leckeként határozzuk meg, hogy tanulják meg kívülről: "Édes hazám".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése