Nemzeti függetlenségünkért vívott harcunkat az orosz cár leverte. Kegyetlenebb csak a Világos utáni megtorlás volt. Az aradi vértanúk - történészeink már igazán kibogozhatták volna, hogy igazából hányan is voltak- a győztes félelemből elkövetett mészárlásának áldozatai. A kivégzéseket Európa hatalmasai némán figyelték. Ebben később is következetesek maradtak.
Október 6-án nemcsak az aradiakra, szabadságharcunk sok-sok ezer hősi halottjára is emlékezünk. Érdekes hadsereg volt az övék. Nemzetközi. Közös volt az elnyomó, példás az összefogás! A "Tizenhármak" ezt még nevükben is tükrözik.
Gyermekkoromban volt, amikor megünnepeltük március idusát, volt, amikor nem. Október hatodikáról soha nem emlékeztünk meg. Talán a megsemmisítő orosz hadsereg miatt. Azután jött 1989. Ünnepelünk ugyan, de példamutatásukat nem tanítjuk se gyereknek, se felnőttnek. Sőt, félünk! Félünk a sebtiben ma is felállított kordonoktól, félünk egymástól! Pedig ezt nem kellene! Miért nem fogunk össze? Az elnyomó, a közös ellenség itt van! Úgy hívják: kizsákmányoló ipari - és bank tőke, erkölcstelenség, hitehagyottság és a legrosszabbak talán, a gyűlölködés, a közöny.
Van egy öreg barátom. Már nagyon rosszul mozog, egy éve nem is lát. Október 6-án rendszeresen meglátogatom. A kis kertjében megdöntve ott a nemzeti zászlónk, rajta fekete szalag. Felesége, Erzsike segíti. Ha nem vagyok ott, Józsi Bátyám a lobogót helyettem is megcsókolja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése