Eszembe jutottak az én középiskolai orosz - olasz óráim, és a néhány önként vállalt, ebéd utáni latin szakköröm. Egyiknél se volt elvárás, hogy komolyan vegyük a tanulását, nem is tettük azt meg. Oroszból mégis érettségiztem, tudomásom szerint egymagam a négy osztály tanulói közül. Az olaszt feldobta az, hogy nyugodtan meghallgathattuk a Beatles fiúkat. Lemezeiket a lányok olaszországi levelezős kapcsolatainak köszönhettük. Sokat nem tettem érte, de a taljánok nyelvén mégis, még ma is kerek és értelmes mondatokat tudok megfogalmazni. Cicero latinját azért választottam, hogy az osztályunkhoz később csatlakozó barátom ne egyedül üljön Feri bácsival szemben. Ez utóbbi nem tartott sokáig, de hasznát vettem a megszerzett ismereteknek abban a néhány esztendőben, amikor diagnosztikai területen az egészségügyben dolgoztam. Az elsajátított tudás a mai középfokú nyelvvizsga követelményétől azért messze táborozott.
Unokám egy krimit választott. Mindegyik fejezet egy-egy bűncselekmény elkövetéséről és felderítéséről szól, de azok mégis sejtetni engedik az összetartozásukat. A kiejtésükben is ismeretlen szavak az olvasást és szövegértést megnehezítették, ám a végeredmény lehetővé tette hogy nekilásson a dolgozat megírásához és felkészüljön a szóbeli megmérettetésre. Az első évet egyébként jó eredménnyel záró diák időt és energiát nem sajnálva lapozgatta a szótárt és foglalta kerek mondatokba a regény történetét és azt, amit az író kihozott az olvasója lelkéből, fejéből. Amikor néhány szót váltottunk erről a munkáról, önbizalomhiányt éreztem és talán egy kicsi félsz is ott ült a leányka nyakában.
-Meg vagyok elégedve- szólt a francia tanár mosolyogva, egy nagy rakás nyugtatóval felérő hangon. És a diák örömmel sóhajtott egy nagyot és kifújta magából a feltornyosult feszültséget.
Nem sokkal ezután kihirdették az osztályban az eredményeket. Emi kíváncsian várta a felsorolt tarka jegyek után az övét. Tudta, hogy munkája a jobbak közé tartozik, mégis meglepődött és szíve a torkában dobogott, amikor mindenki hallatára jutottak el hozzá a tanár korábbi értékelését jócskán megerősítő szavai: Csillagos ötös! Megkapták mások is, néhányan, mindenki ebben az osztályban folytathatja a második osztályban.
Kár, hogy nem láthattam, vagy mégis? A képzelőerőm elég nagy. Előttem volt a derűs, fénylő arca, amikor a Mamát felhívta és eldicsekedett a csillaggal.
Csillagos Ötös! Nem sok közöm van hozzá, mégis büszke vagyok rá, ahogyan mindarra, amit unokáim tiszta szívvel megcselekszenek. Igazán örülök annak, hogy létezik még ez a jeles jelző és annak is, hogy a pedagógusok megkülönböztetés céljára le is lopják az égboltról azt és a diákok nyakába akasztják.
Mire tanítja, mire ösztönözheti az iskolába járó diákot egy ilyen érdemjegy? Arra, hogy komolyan és kellő energiával lásson hozzá a tanulmányi feladatainak ellátásához. Arra, hogy a jól elvégzett munka megteremti az elismerés lehetőségét. A tudást növelő és az önbizalmat megerősítő, helyesen osztályozott tanulás olyan nevelési eszköz, amely kedvet csinál az iskolába járáshoz. Emlékezhet rá még akkor is, amikor majd ő ad csillagos ötös értékű jegyet valakinek, valamiért. Mert egyszer megtanították vele, hogy így kell ezt csinálni
- Felicitations! - mondtam én az unokámnak és átkaroltam. Rám mosolygott és megölelt.
