2009. június 24., szerda

A fák néha az égből nőnek

   A megyei sajtó már nem először foglalkozik a pécsi tűzoltó laktanya áldatlan állapotával és soha nem kérdez senkit, hogy miért? Én évtizednyit szolgáltam az életveszélyes Rákóczi u. 5-7-ben is, amely koros épületcsoport megváltozott tartalommal ma is teszi a dolgát. Most akkor életveszélyes volt, vagy csak alaposan kinőttük? A nyáron lesz 27-éve annak, hogy riasztásszerűen, nagy örömmel elfoglaltuk új szolgálati helyünket és tettük onnan ugyanazt. A laktanya takarítása, állandó csinosítgatása mellett nemcsak a technikát, hanem az épületet is természetesen jó karban tartottuk. Így van ez majdnem minden tűzoltóságnál. Nem állnak ölbe tett kézzel és várják a csodát, hanem a költségvetésük egy részét és kétkezi munkájukat adják ahhoz, hogy második otthonuk normálisan nézzen ki. Nem olyan időszakot élünk, amikor a megyei-és helyi önkormányzatok nyitogatnák a bukszájukat laktanyák felújítása céljából, mégsem válnak azok életveszélyessé! Akkor a pécsi miért?

   Közös ló, túros hát! A BM-TOP, a BM-OKF, a megyei tűzoltóság-katasztrófavédelmi igazgatóság, a városi parancsnokság-önkormányzati tűzoltóság, a megyei tanács-közgyűlés, a városi tanács-közgyűlés, országos parancsnokok, főigazgatók, parancsnokok, igazgatók,vb-titkárok, elnökök hosszú sora mindig csak mutogattak egymásra és ezekhez a mozdulatokhoz a felügyelő belügyminiszterek karmester pálcájukat suhogtatva asszisztáltak. Az az igazság, hogy 1995-óta senki nem tartotta saját gyerekének a tűzoltóságot. Ebben azért az jó volt, hogy célját tévesztett politikus, néhány -esetenként faragatlan- nyugdíjas tábornok miatt nem kellett pironkodva lesütnünk szemeinket.

   Akkor a pécsi miért? Azért, mert beálltak az egymásra mutogatók soraiba. A laktanya, ha valóban életveszélyes, hogy meri azt bárki is - emberi életeket, technikákat veszélyeztetve - naponta használni, ügyfeleket, idegen személyeket oda beengedni? Mégsem életveszélyes? Ne tessék akkor senkinek se viccelődni!

   A pécsi parancsnokkal együtt segítettünk az építőknek a takarításban. A pécsi parancsnoknak ma is felajánlom a segítségemet, kivágom - pedig ilyet tenni nem szeretek - a tetőn örökké fújó szélben hajladozó, gyökereit a vasbetonban megkötő nyírfácskát. Mégis, ha a fa mindössze többször is eladható fotóként a bemutatás eszközeként teljesít szolgálatot, akkor a pécsi tűzoltóparancsnok úr szégyellje magát, de ugyanezt tegye a megyei igazgató is!

2009. június 15., hétfő

Soha nem lett jó vége

   A napokban olvastam Sásdi Sándor Fehér kenyér című kisregényét. Tartalma újra megdöbbenést váltott ki és el is szomorított. Az ezer éves hazában a századfordulón javában él a meghalni azóta se képes antiszemitizmus. Szülőfalujából, Varga kisközségből hiába költözik a gyerek Sásdra, majd Pécsre és Pestre, a kiszolgáltatottság és a megaláztatás a poklok kapujáig kísérő társai maradnak úgy, hogy azt meg is nyitják. A hullákat szállító kocsi tetején megjelenik az emberi szeretet. Micsoda diszharmónia! Megjelenik olyan emberek alakjában, akik tudják, hogy szeretni nem egy lehetőség, hanem a legfényesebb gyémánt csillogását is elhomályosító igaz, emberi kötelesség.

    Mennyivel "egyszerűbb" lett azoknak a sorsa, akiket nagyon hirtelen és nagyon simán "csak" belőttek a Dunába. A fegyver ravaszát meghúzó keretlegény akár a "Várakozó" Imréje is lehetett volna.
Sok-sok év múltán lettek csak bátrak, akik a halálba menők levetett cipőjét mementóként ki merték tenni az azóta is haragos folyó partjára. Lássunk, emlékezzünk, tanuljunk!

   Hallgatom a mai híreket: Reggelre virradóan a cipőkbe sertés lábakat helyeztek. Az állati végtagokat a rendőrök eltávolították. Az elkövetőket minden bizonnyal keresik. Én mondanám a nyomozó hatóságnak, hogy ne nagyon keresse őket. Ha mégis, akkor hát olyanokat keressen, amelyek nem hasonlítanak az emberekre, amelyek nem beszámíthatók, amelyek sárba fetrengenek. Könnyű lesz azokat beazonosítani is, mert nincsenek lábaik, hiszen azokat a Duna partján a cipőkben hagyták.
   Véletlenül se jusson eszébe senkinek az, hogy az én blogom címlapján látható kedves kis malacka és a hírben szereplő gyáva férgek között összehasonlítást kíséreljen meg!

2009. június 8., hétfő

Választottunk



   Választottunk. Választottunk? Népszavaztunk. Népszavaztunk? A többség már tele van az egésszel. Ha a kisebbség is dönthet, akkor mi a fészkes fenének kell alacsony részvétel miatt megismételni az országgyűlési képviselői választást? Amikor már most tudjuk, ki győz két hét múlva a pénzbeni juttatásait évekig megkapó, szerencsétlenül járt, éber kómában "élő" Toller László helyére ki lép. És lesz neki megnyugtató összegű havi jövedelme, juttatása. Legalább neki lesz megnyugtató. Igaz is, mi van a képviselők költségtérítésével? Népszavazzunk róla? Vagy elpirulnak és egyhangúlag megszavazzák mind a sok százan, hogy ők is halandó emberek és adózni fognak tisztességgel. Nem olyan drága a buli, hát szavazzunk, teremtsük meg a magunk számára a demokráciát. Emeljük fel a kezünkben tartott cserepet és mondjuk igeneket;

  -Egyetért Ön azzal, hogy a parlament létszáma csak 150 fő legyen?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a párt listákon csak 10 % képviselő juthasson a parlamentbe?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a pártok finanszírozása az ő saját ügyük legyen?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a parlamenti képviselő egyszerűen visszahívható legyen?
  -Egyetért Ön azzal, hogy minden munkahelyről a hanyagul dolgozókat elbocsássák?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a törvények előtt mindenki egyenlő legyen?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a megválasztottak csak egy széken foglalhassanak helyet?
  -Egyetért Ön azzal, hogy a jogszabályaink közérthetőek és egyértelműek legyenek?
  -Egyetért Ön azzal, hogy országunkban ne élhessenek gyevi bírók?
  -Egyetért Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselő jövedelme az átlagbér max. duplája legyen?

   Felsorolni még hosszasan lehetne a kérdéseket. Bizony, a parlamentben kellene legelőbb tiszta vizeket önteni a poharakba, ahogy azt József Attila mondta a "Levegőt" c. versében. Tisztelt Urak! Talán a magyar órákról hiányozni tetszettek.
Milyen választás az, ahol a virág a színével és az illatával csalja magához a legyet, csakhogy őt megtermékenyítse? Ám nem szól neki arról, hogy kelyhében a falánk pók is ott rejtőzik.

   -Nem értek egyet azzal, hogy a naponta 10 órát is dolgozó varrónőnek három teljes évi jövedelme egyezzen meg az európai parlamenti képviselő egy hónapi járandóságával!

2009. június 7., vasárnap

1975-1977 06.07.

    Az édesanyátok készítette torták megint jól sikerültek. A születésnapi bulitok népesre és éjszakába nyúlóan hangosan-kedvesre sikeredett. Amikor délután hazaindultatok és a kocsiból kiszólva mondtad el a pontos időt, 17 óra 50 perc, akkor látnod kellett volna az egyébként fáradt anyut, aki közölte, hogy percekkel ezelőtt megszülettél. Ahogy ezt kimondta, jól láthatóan visszafiatalodott.
    Isten éltessen titeket, Gábor és Tibor, immár 34 és 32-évesen!

2009. június 4., csütörtök

Pironkodás

    A madaraktól mindig hangos kertemben nemrég őzek jártak. Ezek után a leanderekhez inni járó rókák már nem is igazán érdekesek. A fácánkakas gyakran rikkant bele hallgatni kedvesebb dallamokba, de kis unokáimnak még nem mutatta meg magát. Az almafán fészkelő madár most nagyon csendes, a tojásokat költi lázasan, alatta az egyre szemtelenebb rigók kapirgálnak, ahogy Erzsi mondja, olyanok már, akár a tyúkok. A vakonddal jóban vagyok, elűzni őkelmét rest. Mostanában kevesebbet túr és akkor sem sértődik meg, ha a frissen épített várát hamarjában elegyengetem. A gyíkocskák az első igazi tavaszi naptól birtokba veszik a csáléra szétfagyott járda megőrzött melegét. Amikor a rézsű falába rejtett barlangjaikat takarítani kezdik a tücskök, virágba borul a környék. Mindennapos vendégek lesznek a méhecskék.

   A sárga rózsa árnyékában áll egy vödör, benne általában víz van. A kapát teszem bele, hogy dagadjon a nyele. Most csak a víz és rajta egy vergődő, életecskéért küzdő, kétségbeesett méhecske. Letérdelek és hüvelykujjam körmét a lábai alá helyezve kiemelem és a fűre leteszem. Egyidejűleg azt is látom, hogy a víz felszínén próbálja magát tartani egy hangya is. Eszembe jut a konyhában az egyetlen ottfelejtett morzsára elképesztő sebességgel megjelenő hangyák kellemetlen serege. És már felállok és indulni készen még egyszer a vödörbe nézek. Ugyanaz a tusa és ugyanaz a kétségbeesés. Körülnézek, nem lát senki, elszégyellem magam.
Azután visszatérdelek és két tenyeremből csónakot képezve kiemelem a vízből a hangyát és őt is a fűre teszem.