Cím nélkül

    Jól nézd meg ezt a képet! Egymillió gondolatot, érzést fakasztó. Tartalmát nem igazán lehet szavakban kifejezni, legalább nekem nem sikerült. Az útelágazást jelentheti valahol az ember életében, az Istenhez vezetőt.

Jó, ha van

    Megsűrűsödött azon híreknek a száma, amelyek a társadalmi tulajdon sérelmére, jelentős értékre elkövetett cselekedetekről adnak felvilágosítást. Ez jó! Itt van végre az ideje annak, hogy ezek a csirkefogó gazemberek lebukjanak és elnyerjék méltó büntetésüket. Régebben a nagy dolgokról nem tudtunk. A kisszerű tolvajok és fusizók azért sok kárt okoztak a népgazdaságnak. Róluk mondta Kádár János elvtárs azt, hogy a magatartásuk mindenképpen elítélendő és nem követendő, mégsem jelentenek nagy problémát, mert kis országunkat határainkon belül gyarapítják, gazdagítják.

Ismertem egy ilyen embert. Reggelente együtt buszoztunk munkahelyeinkre. Amikor hazafelé is összefutottunk, az ő kis táskája mindig tele volt. A napi elemózsiával a legtöbb esetben 4-5 kiló szög cserélt helyet, mindig változó minőségben és méretben. Kérdésemre, máskor már csak egy pillantásomra is mindig azt mondta: Jó,ha van és nélkülük nem tudnám befejezni családi házam építését. Lebukik? Az sem gond, legfeljebb ül néhány évet. A cél ezt az eszközt is szentesíti. Múltak a hónapok és a takaros családi ház elkészült, ismerősöm mégis a büntetés-végrehajtás egyik intézetébe költözött két egész évre. Számított rá, feladatként kezelte, így tud majd saját kuckójában boldogan élni családjával. A kiszabott idő gyorsan elrepült. Vegyes érzésekkel, kíváncsi várakozással szabadult.

   Már nem a szeretettel otthon hagyottak várták. Életének vonata kisiklott. Egy munkába siető autóbusz elé lépett.

Miért hiányzik az "M"?

    Valami biztosan történt, mert sok idegen autó állt meg az épület előtt, takargatva annak bejáratát. Aztán gyorsan tájékoztatnak arról, hogy ami megtörtént, annak semmi köze sincs az egyetemhez, de a felügyeletet gyakorló minisztériumhoz se. Így is lehetne definiálni a mese fogalmát. Az történt ugyanis, hogy az iskola a falai közül ki akart köpni magából valamit, de csak egy tüsszentésre sikeredett, amitől megremegtek az ablakai és címéből leesett az "M" betű. Amikor egy vezető hibát követ el, nem lehet azt függetleníteni az általa irányított intézménytől még akkor se, ha az illető egy korosodó nyugdíjas, betevő falatjáért aggódó ember és cselekedete direkt módon nincs hatással az egység működésére. Aki ezt az embert oda tette, az ha nem is tetszik neki, vállai a felelősség súlyával terhesek. Mit takar ez a felelősség? Talán Zrínyi Miklós tisztaságának megőrzését? Nemzetünk védelmének szentségét? Igen, róluk van szó. Zrínyiről, a törököt verőről, aki a csatározásai közben jó üzleteket kötött Ferdinánddal, miközben hírneve és vagyona nőttön nőtt, aki mégis, amikor kellett, halálával védte nemzetét. Látszik, hogy inkább horvát bán volt Ő, mint magyar nemes. Nálánál jobb névadót nem is találhattak volna az egyetem számára.

    Van ebben az esetben valami jó is. Odafigyelni készteti az embereket ilyenkor ciklus vége táján az állami és az önkormányzati épületekben folyó tevékenységekre. A lehetséges kontroll talán csökkenti a korábbiakban tapasztalt, zsebeket tömködő pazarlást és siető tékozlást. Nem árt azért óvakodni a törvényesen osztogató fosztogatóktól!

    Bízzunk abban, hogy az épületek nem sérülnek, a bennük történtek miatt nem rázkódnak meg, betűiket nem veszítik el! Higgyük azt, hogy a nemzetünk védelmére felkészítő egyetemen - a beinduló két új polgári szakon is - tanítani fogják a horvátok és magyarok büszkeségének a szigetvári hősnek, Zrínyi Miklósnak egy anonim horvát szerző által megfogalmazott szavait:

"Hanem vígan kardot rántsatok,

Mert így Istent nem felejthetjük el..."

"A szabadság nem perzsavásár"

   Olvasgatom honatyáink esetenként nehezen megszülető vagyonbevallásait, az ezekhez fűződő megnyilvánulásokat és kíváncsiságból, egyiket-másikat összehasonlítgatom a megelőző évi bevallással. Szomorúan konstatálom, hogy a képviselők nem jutottak ötről-hatra. Hja, kérem, ez a globalizált válság maga. Van aki közli, hogy nincs semmi megtakarítása és siránkozik, nem tud félre tenni. Másik a képviselőséget "minuszos" szakmának nevezi 700 000 feletti díjazás mellett. Harmadik panaszkodik, méltánytalanul alacsonynak tartja a polgármesteri fizetését és az 1 100000-et meghaladó havi, parlamenti jövedelmét ócsárolja, mert a korábbi civil elfoglaltsága többet hozott a konyhára. Van közöttük állást és beosztást halmozó, de szegénynek nem futja egy kocsira. Nem találkoztam folyósított nyugdíj feltüntetésével, de nem láttam családtagként jövedelem nélküli álláskeresőt sem.

Van közöttük olyan, akinek hivatali hiba kapcsán egyetemi végzettsége lett, aki társalgási szintű nyelvvizsgákkal dicsekszik, ám azokat nem beszéli, de olyanok is töltik a padsorokat, akiknek vagyonbevallása azonos oldalán a sokadik szerződéssel megvásárolt holdacska a képembe mosolyog. Van, akinek gyanúsan rövid idő alatt túl sok a felsőfokú diplomája, de olyan is, akit dicséret illet, mert évtizedes kitartása eredményeképp megszerezte egyetlen diplomáját.

Jó középkorúaknak mondhatók. Közöttük kevés a jövőt kovácsoló fiatal. Néhány idősnek viszont elképesztő a teherbíró képessége, már ami a parlamenten kívüli munkát illeti.

    A megkülönböztetés alkotmányos tilalma ellenére azért ők a kiváltságosak. Másképp adóznak, másképp bűnhődnek, ha egyáltalán bűnhődnek. Ők azok is, akik ígérik, hogy a házon kívül rendet tesznek.Kiszűrik a gyengét és a magas szintűek közé emelik s ha nem megy, megválnak tőle. Ők nyilváníttatnak embereket beteggé, azután hirtelen egészségessé és löknek ki az utcára egy falat kenyér nélkül.

    Jó atyafiak! Üzenem akiknek kell, akik nemsokára ismét a padokba ülnek, hogy ne siránkozzanak. Mások sem tudtak megtakarítani, sőt csontig eladósodtak és tengetik életüket az elrekvirált kicsi otthonukról álmodozva. Az önök "minuszos" szakmáján - helyesen: hivatásán - kívül még nagyon sokan dolgoznak éhbérért és nyomorognak segélyeken. Senkit sem köteleznek képviselőségre, dolgozzon a civil szakmájában, amelyben a bevételeket rangos magasságban állapítja meg a kötelező szabály. Ne halmozzák a parlamenten kívüli elfoglaltságaikat, így talán lesz idejük többször is elmondani a választókerületükben élők gondjait és panaszait, vagy éppen sikereikről dicsekvést tenni. Óvakodjanak a kapzsi vágytól, a harácsolástól! Ezek a lelket mételyezik. Ha kocsijuk nincs, hát ne bánkódjanak, "gyalogolni jó"! Először a házban tegyenek rendet! Mutassanak példát! Szűrjék ki előbb maguk közül a gyengét, emeljék a magas szintűekhez és ha nem sikerült se mondjanak le végleg róluk, mert valakiknek rájuk is szükségük van. Ne csak nyilváníttassák, tegyék is egészségessé az embereket és kapjon mindenki egy falat kenyeret.

Hiába üzentem József Attilával egyszer már, nem fogadtak szót.

    A Gellért-hegyen magasodó Szabadság-szobor ma azok emlékét hirdeti, akik életüket áldozták függetlenségünkért, szabadságunkért. Az Ő nevükben üzenhetek? Lehet, hogy a szabadság 1947-óta a Horváth-kertben maradt?

Hadd idézzem Heltai Jenőt!

"Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,

Te sem vagy még szabad..."

Pogány angyalok

    Az első áldozás után hosszú évekig rendszeresen átléptem a templom kapuját. Latin nyelven ministráltam és vékony, de izmos-inas gyerekként taposhattam az orgonát fújtató pedálokat. Az öreg kántor gyakran tornásztatta kezeit a billentyűkön a szentbeszéd alatt is. Előfordult, hogy az orgona hosszú csendjében felváltva, óvatosan végig fújtattuk csak azért, hogy Laci bácsit megtréfáljuk. Ha sikerült a móka és neki is elkapni bennünket, bizony egy-egy pofon csattanó hangja is megzavarhatta az igét hirdető papot. Aztán pár perc múlva már kölcsönösen kibékülve és együttműködve kísérhette el tiszta, de nagyon erős hangján az Úrfelmutatást megelőző akkordokat. Az is megtörtént, hogy a mise után a sekrestyében elhangzó "deo gratias" után kaptuk a nyaklevest az atyától, kérdezés nélkül. Felesleges is lett volna érdeklődnünk, nagyon jól tudtuk, hogy miért érdemeltük azt ki. Hittanra az általános iskolába jártunk, azt szerettem, mert az órák végén a vikárius mindig érdekes regényekből olvasott fel részleteket.

Sorba felvettem az esedékes szentségeket, közülük egyet csak a saját döntésem alapján. Úgy éreztem elvárják és jólesik a szülőknek, ha a templomban is megesküszünk. Ebből a meggondolásból vehették fel a gyermekeim a keresztség szentségét. Egyikük a falusi búcsúi nagymise celebrálása közben tarthatta buksiját a keresztvíz alá. Nem kürtöltem szét, de nem is titkoltam. Normálisak voltak a főnökeim, meg a kollégáim is.

    Ma szabadon gyakorolható. Teszik is sokan. Egyre szaporodó számú, színes szabályok szerint. Többségük őszinte hittel és meggyőződéssel, mások képmutatással, érdekből kulcsolják imára kezeiket. Én nem imádkozom. Élek valamilyen módon,Istenhez kötődő kusza, zavaros, vegyes érzésekkel teli. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy most, amikor lenéz a földre, mosolyog és belőle óriás szeretet árad két gyönyörű pogány angyalára.