Születésnap másképpen

Ehhez a pár soromhoz készített fotónak a minősége csapnivaló. Nem is ezzel, annál inkább a tartalmával szeretnék dicsekedni. Levente unokám születésnapját ünnepeltük tegnap. A torta nyolc fénylő gyertyájának elfújása előtt Halász Jutka köszöntő dalát énekeltük mind a tizenhatan, ha mindannyian dalra fakadtunk. A technika öt helyszínt kötött össze. Képletesen így adhattunk puszit Levinek és ölelhettük meg egymást. Az étkezőnk asztalán akár ajándék is lehet a csokor virág, ám ilyenkor tavasszal gyakran díszít bennünket a japán birs és az aranyvessző egy-egy ága csak úgy, eseménytől függetlenül.  A torta jól nézett ki és láthattuk is, ahogyan megadja magát a késnek, egy-egy tágra nyitott gyermek szájnak. Finom lehetett a kókuszos golyó is, ám az is csak a szememig juthatott el. Tere-fere az unokákkal, szüleikkel, nagyszülőkkel. 15-20 perc zsibongás az éter hullámain, most csak ennyi. Kevés ez vagy sok! Az időnek nincs is jelentősége, az esemény úgy ahogyan megtörtént, nagyszerű és kedves volt.

Nem tudhatom, hogy meddig tart ez az állapot, hetek óta nem látogattak meg az unokáim. Gyerekeink egyféle karanténba zártak bennünket, elsők között csukták ránk a féltés kapuit.

Bajban van az ország, bajban az egész világ! A koronavírus kimutatta foga fehérjét, sokan nem hitték, hogy harapni is fog, hamar ráébredhettünk arra, hogy megtette. Felbolydult a földkerekség, az emberek teszik a dolgukat jól, rosszul, megfontolva és meggondolatlanul. Most mindenkinek ügyelnie kellene a másikra kortól és nemtől függetlenül, keresni a lehetőséget, kinek, miben, mikor, hogyan segíthetnénk? Túl sokan vannak még olyanok, akik a bántást, gyalázkodást választják. Annyi csúnyát olvasok, egyiktől teljesen kiakadtam. Hosszú évek óta külföldön élő fiatal magyar jósolja, hogy Magyarország bele fog roppanni ebbe a vírusba, mert csak siránkozik, gyalázkodik és nem képes összefogni. Befejezésül: "Nincs még egy olyan ostoba nép, mint a magyar..." Hát ez a mondata elpattintott bennem egy húrt. Ilyen kijelentést tenni senkinek nincsen jogosítványa! Azért, mert nem igaz, mert ilyen jelzőt egyetlen nép nyakába nem lehet és nem is szabad akasztani. Leginkább az szomorít el, hogy ez a fiatalember korát illetően a gyermekem lehetne, aki ostobának tartja szüleit, nagyszüleit és a vele egykorúakat. Vajon mire neveli nemrég született gyermekét? Beszél majd vele magyarul, szólni fog kis hazánkról? Arról persze fogalma sincs, hogy éppen most vizsgáznak sokan jelesül önzetlenségből, segítőkészségből. Azt se hallja, hogy esténként ablakok nyílnak, tenyerek csapódnak össze köszönetképpen az arra érdemeseknek.Nem hallgatja élőben Attilát, aki otthonából szórja ránk gazdagon a muzsikáját, most éppen a bizonytalan holnapról énekelve küldi nekünk a jobbító reményt. Nem rossz srác, elkapta a hév, talán meg is bánta már sorait. Jövő vasárnap délután neki is szól az ajándék muzsika, amivel újra feltölthetjük testünket és lelkünket.

Én bízom abban, hogy Levente egy olyan Magyarországban fog felnőni és élni, ahol a haragos indulatok majd elcsendesednek és az emberek szeretni fogják egymást csak azért, mert emberek. Addig is tanuljon sok szépet és jót! Szeressen bennünket is, akik most úgy-ahogy, jó messziről az évfordulóján megköszöntöttük.
Ha véget ér a veszélyeztetett korunkra javasolt rabságunk és a kertünkben hangoskodva újra gurítod a foci labdát, akkor majd visszatérünk a születésnapodra. És átölelve téged, sok szeretettel ismételten megköszöntünk.

"Ez volt az édesanyjának legkedvesebbje,"

Soha még eszébe se jutott volna édesapámnak bármelyikünktől is megválnia, csak én játszom egy buta gondolattal a megegyező számok miatt. Jókai Mórnak egy kedves karácsonyi történetét juttatta eszembe Gizi néni. "Melyiket a kilenc közül?" Gyorsan meg is néztem a gyermekeit egyedül nevelő, az élet anyagi javaiban nem dúskáló özvegy csizmadia életéről 1957-ben készített filmet. A család édesanya nélkül szegénységben élt, mérhetetlenül gazdagon szeretetben. Az apának nem esett nehezére a legidősebb lánytól a legkisebb fiúig kimondani azokat a jelzőket, amelyekkel visszautasíthatta a háziúr gyerek-vásárlási szándékát.

Közülünk Antal a legfiatalabb, a kilencedik. Ez önmagában is elég lehet egy jelzőhöz, de öcsém az egyetlen, aki rokon szakmát tanult és folytatott az Apuéval. Munkájuk során mindketten sok emberrel találkozhattak naponta, kereskedőként. Én nem éreztem, hogy ezért közelebb férkőzhetett volna a szülői szívekhez. Édesapám 51-évesen örülhetett a legkisebbnek, egy kicsit talán már unokaként kezelte. A többiekhez képest elkényeztetett lehetett ez a kedves, makrancos, akaratos fiú. Ezt sugallja nekem egy fotó, 1960-körüli. A házunk előtt megy a násznép, templomból a Kaposvári út végére, Cucu testvérének lakodalmára. A sorban Apu fogja biztosan Tóni öcsém kezét. Vigyázták őt mások is. Mari és Ili nővéreink a Balaton partjára vitték nyaralni, velem együtt.

Nem volt kérdéses, gimnázium helyett kereskedelmi iskola padjait koptatta, ő határozhatott így. Egyik tanára Gabriella kiderítette, hogy mi testvérek vagyunk. Engem is tanított, hasonlíthatunk egymásra. Egészen a nyugdíjazásáig boltokban dolgozott, jól ismerte és végezte a tennivalóit. Tisztelte a vásárlóit és igyekezett ennek megfelelően kiszolgálni őket. Vas-műszaki boltban kezdte és megye székhelyet is megjárva a legkisebb üzletecskében is a vásárlók kedvét kereste. Ez volt az Ő világa.

Halász Antal Dezső  sorkatonai szolgálatát határőrként teljesítette. Eskütételén Gyuri sógorral magam is ott voltam Körmenden. Második személynevét ő is, mint én, nagybátyjától kapta. Leszerelése után házasság kötelékébe lép. Gyerekeit neveli és nemrég óta a kis unoka, Ádámka megszületése készteti megnyugvásra és ad tág teret a szeretetének.

Toncsi, talán csak én hívom így. Szorgalmas és dolgos ember. A benne élő türelmetlenség és feszültség a minap bajt okozott. Az udvaron kivágott fenyő súlyos darabja erősebbnek bizonyult nála.

Kedves Öcsém! Gyógyulj mielőbb, vigyázz magadra!

Fagyöngy

A város hivatásos tűzoltói mindig szívesen adták, adhatták kétkezi munkájukat ajándékba egy-egy közösségnek. Talán azért, mert a másoknak önzetlenül adott segítség rokona lehet a hivatás gyakorlásából eredő kötelező teendőiknek? Lehetséges, ám az is elképzelhető, hogy az állomány néhány noszogatást követően természetesnek tartotta, később kezdeményezte is azt, hogy kivegye, kivehesse részét a lakosság nagy csoportjait érintő feladatokból. A tanácsi munkában is jeleskedő parancsnok büszke lehetett arra, hogy forintban is kimutathatóan jeleskedtek a tűzoltók a kenyérgyár piaccá alakításában, vagy a sportcsarnok építésében. Kaptak is érte elismerő oklevelet, többet is. Meg is őriztük azokat az emlékszobánkban.

A közutak mellett élő fákon megsokszorozódott a fagyöngy. Gyógynövénynek senki nem szedi, ereink tisztítójaként, szívünk megnyugtatójaként ezért egyikük se szolgálhat. Ez az élősködő belevájja a gyökereit a gazdanövénybe, azzal együtt nő, alakítja ki tetszetős gömbalakját. Túlzott mértékű elszaporodását a fákat legyengítő légszennyezettség növekedése is segíteti. Volt idő, amikor itt Komlón a városból kivezető utakon a tűzoltók kérés nélkül megtisztították gyöngyeiktől a fákat. Létra-kezelési gyakorlatnak neveztük el ezeket a foglalatosságokat, nem titkoltan csináltuk. Felügyeleti szerveink tudtak róla, nem kifogásolták. Nem vártunk, nem is kaptunk köszönetet érte. Megelégedtünk azzal, hogy a felesleges súlyaiktól megszabadított fák már egy kósza szellőre is könnyedén meghajoltak előttünk.

Biztosan van gazdája a megtámadott növények védelmének. Sok dolga lehet, nem igazán érhet rá, mert azok a fák, amelyeket mi régen rendbe tettünk, most meggörnyedve tartják ágaikon az életükre törő parazitákat. Azok meg csak híznak, karjaikat egyre mélyebbre eresztik a gazda testébe. Olyanok, akár a népét szipolyozó, buta hatalom. Nem gondol arra, hogy falánkságával éppen azokat öli meg, akik számukra az életet biztosítják. Éppen ideje lenne hát ollóval és fűrésszel a kézben újból létrára mászni, bármilyen díszesek is a gyöngyök, azokat a mélybe ledobni!  

                                          

Ki se kell igazából mozdulnom otthonomból, hogy ennek az örökké éhes ragadozónak a látványától elszomorodjak. Bánatomnak oka a kiszolgáltatottság, amit ma reggelre igazán kihangsúlyozott a téliesre fordult időjárás. Elég csak az ablakomon kinéznem.  A temetőben már Erzsébet királyné hársfáján is -hófehér koszorúban- ott éktelenkednek azok az "ékszerek", amelyekhez Sissinek semmi köze nincsen. Mondjanak róla bármit, Ő szeretett bennünket, magyarokat.

Kertemben az aranyvessző, a japán birs, de a sárgabarack virága is didereg, az ibolyák tengerét vastag hótakaró borítja. Pár nap és újra kizöldül a világ, az élősködők viszont maradnak. Csak a fákon?

Bütyök

A gyökér, ha nem is látja a napfényt, tavaszonként megújuló erővel küldi felszínre éltető nedveit. Részesül abból a növény minden porcikája. Az kap és annyit, amelyiknek éppen szüksége van arra. A kipattanó rügyek kóstolgatják, a virág, a levelek, az ágak egyre többet isznak belőle. Végül a gyümölcs ellenőrizetlenül fogyaszthat egészen a szüretig. Azután jön a pihenés, a csendes alvás a következő kikeletig.

Ebben a vérkeringésben van valami -fajtától függően kevés, vagy sok- ami folyamatosan megcsapolja az energiát szállító csöveket és válik attól edzetté, erőteljessé, harciassá. Bütyöknek hívják. Nehezen kezelhető, a fa halála után a korhadó testben a többiektől ellopott tartalékkal legtovább él.

Ritka az, amikor az asztalos mester éppen a bütykök érdekességét felhasználva alkot maradandót. Leggyakrabban morog, amikor meglátja őkelmét és azon igyekszik, hogy valahova elbújtassa. Előfordulhat az is, hogy a fa, mint alapanyag, gyengébb minősítést kap és igénytelenebb, olcsóbb termékekben ölt testet az amúgy szebbnél-szebb bütykeivel együtt. 

A dolgom felől ráérek, akár órákat is eltölthetek a hintaágyban, fürdőzve a márciusi nap szokatlanul meleg sugaraiban. Átadom magam a semmittevés gyorsan múló örömeinek. Nem csinálok mást, zenét hallgatok. Talán egy órája szabadítottam meg a tető héjazatát a rátelepedő moháktól, mégis újabb teendőkre gondolok. Ez a szőlőlugasokkal körbevett kerti pihenő is megérdemelne már egy kis festői védelmet. Annak idején a barátaim által elkészített és összeállított vázra a kiegészítő elemek többségét magam tettem fel. A mára megkopott héjazat alá az építkezésnél megmaradt deszkákat szabtam ki és erősítettem a tartógerendákra. Lassan rájuk fér egy felületkezelés. Ahányat ezen a  néhány négyzetméteren látok, annyi talán egész bütyök országban sincsen. Az egyik különösen szép, minden alkalommal megcsodálom. Változtatja színét és mintázatát. Ezt a darabot biztosan nem fogom "beszennyezni" semmilyen ecsettel. 

És ahogyan az lenni szokott, meglódult a fantáziám. 

Megfogott ez a néhány négyzetcentiméter. Mi van akkor, ha ez a csöpp ebben a deszkában nem egy hiba az egykori fa szerkezetében, hanem annál sokkal több? Egy ékesség, a környezetéből rikítva kirobbanó, valami más! A szabályoktól eltérő, új utakat kereső!
Ha ilyen szemmel vizsgálom meg ennek a lécnek a hibáját, hamar jutok el odáig, hogy emberként kezelem. Egy unalmat nem ismerő kedves, igencsak szerethető, mások arcára mosolyt fakasztó emberként. Tulajdonképpen olyan ő, amilyenek mi mindig is szeretnénk lenni az örökölt és az életünk során ránk ragadó hibáinkkal együtt.

Hát ilyenek jutottak eszembe a hintaágyon lábaimat lóbálva erről a  kis bütyökről, itt a fejem fölött.
Hét-ágra süt a délelőtti nap, felhők se zavarják. És az én szösszenetem tárgyát soha nem simogatják a sugarak. Akkor legalább én fényezzem most a tavasz legelső napján. Gondoljon a kedves olvasóm rólam bármit, én csak rövid időre kizökkenteni szeretném, elterelni a figyelmét a világ vírusos nagy bajáról.

Szolgáltatásból jeles

Kisunokám talán a szokottnál jobban cibálta meg erkélyünk ajtajánál a madzagot, amikor a kora-tavaszi napsugarakat engedte be a nagyszobába. A fény bekukkantott, majd kint maradt az udvaron, mert a redőny elszakadt és mozdíthatatlanul lent maradt. Elöregedett ez az anyag, nem véletlen, hogy így járt.

Tavaly nyáron beszéltem a szolgáltatóval, küldje ki a szakembereit hozzám és nézzék át, tartsák karban az általuk beépített nyílászárókat. A vállalkozó sok folyamatban levő munkára hivatkozva későbbi időpontra ígért embert. Jó fél év múlva ismét érdeklődtem, ezen mindketten magunkban nevettünk.

  -Még a héten jelentkezünk! -nyugtatott meg és így is történt. A karbantartás kipipálva.

És ahogyan az lenni szokott, nagyon rövid idő múlva ismét rájuk volt szükségem. Janka felmászott a fotel tetejére, onnan integetett távozó édesanyjának, miközben én felhúztam a lehetséges fél méternyire a rolót, kimásztam az erkélyre. Gyorsan megállapítottam, hogy a hiba elhárítására alkalmatlan vagyok. Erzsi noszogatására a régtől ismert vállalkozót tárcsáztam. Péntek délután egy óra körül? Nem hittem benne, de a főnök felvette a kagylót és percekben számolható időn belül megérkezett  a kért javítást elvégezni  két szakember. Fertályóra múlva az elsötétítő szerkezet újra működött. A nagyszobában Jankica arcán zavartalanul táncolt sugaraival felhők mögül kibújva a kandi napfény.

A tavalyi sok hónapos várakozás ellenére most három piros pontot adtam Józsinak és csapatának. Mondja még valaki, hogy kevés a szakember, hogy egy szerelőre annyit kell várni, mint egy átlagos orvosi beavatkozásra! Nem hittem volna, hogy ilyen példásan gyors istápot kapok. Vagy csupán annak köszönhetem, hogy régtől ismerjük egymást? Lehetséges, ettől én még köszönöm szépen!

     

A jóra való neveléssel kezdődik

Tíz éve már annak, hogy a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség bejelentést kapott az Öreg-hegy szennyezéséről. Erről nekem tudomásom volt és vártam a hatóság válaszát, annál is inkább, mivel az érintett területtel szomszédos az én életterem. Mivel semmilyen tájékoztatás nem érkezett, két dolog miatt is fontosnak tartottam az ügy folytatását. Egyik az volt, hogy megtanítsam, a nemes szándékú kezdő lépés után az úton végig kell menni! A másik még fontosabb, a természet védelme és sebeinek gyógyítása!

Ugyanazon év októberében most már én kerestem meg a hatóságot. Tájékoztattam a címzettet, hogy változás nincs, hacsak az nem, hogy a kidobott hulladék mennyisége folyamatosan nő. A szőlőkből a faluba vezető horhos mély árka még akkumulátorokat, sőt személygépjármű karosszériát is magában rejt. A területről lefolyó víz szennyezetten, zavartalanul folyik a patakba. Kértem a címzettet, hasson oda, hogy ez az állapot megszűnjék.

Törvényben megfogalmazott határidőn belül, november hónapban választ is kaptam. Eljárást fognak indítani a terület tulajdonosa ellen. Mert semmi nem történt, 2011. február hónapban megkérdeztem: ki a gazda, milyen eljárást indítottak? Megírtam, hogy sérül a környezet, a természet, a víz, mindazok, aminek a védelmére hivatottak. Tájékoztattam őket, hogy elveszítették a bizalmamat, folytassák tovább hivatalból, engem felejtsenek el. Márciusban mégis megírták, hogy rendet tenni az önkormányzatomat kötelezték, akitől még az előző év nyarán jelzést kaptak. Miszerint, a szemetet elszállíttatták, ennek tényét fuvarlevelekkel igazolták. A valóságban azonban semmi nem történt a szeméttel.

Utóellenőrzés, eljárás indítása az önkormányzat ellen, végrehajtás elrendelése. Ez kellett ahhoz, hogy tegyenek is valamit, a hulladék eltűnjék, konténer várja a szemetelőket. Majd a gyűjtő edényt máshová viszik és újra minden a régi. Az autó karosszéria társaival együtt békésen nyugszik a horhosban, vékonyka földtakaró alatt. A tarthatatlan állapot megújhodására 2016. márciusában felhívtam a Baranya Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály figyelmét, ahonnan gyors válasszal megnyugtattak, hogy az intézkedést megteszik.

Négy éve már annak, hogy ennek a hosszú-hosszú nevű hatóságnak ígérgető levelét megkaptam. Hazudok amikor azt mondom, nem érdekel már az ügy. Dehogynem, csak belefáradtam egy kicsit. Miért is írok akkor most erről az egészről? Mert a polgármester idén, február 20-án a képviselő-testületi ülésen név szerint szólított meg engem, magatartásomat helytelenként megítélve. Eszébe se jutott, hogy amit én az ügyben képviseltem, az mindig is kinőtte magát önös érdekeimből. Annak idején nagyon piszkálhatta a csőrét, ha ennyi idő után felemlegette! Az önkormányzat hatósággal szembeni tisztességtelen magatartásáról viszont egyetlen szót se szólt. Egy fikarcnyi felelősséget sem érez az illegális szemét hegyek miatt, csak annyit vár el a lakósságtól, hogy jelezzék azokat. Nem neki, hanem a rendőrségnek, feljelentés formájában. Legyünk ügyesek és ahhoz bizonyításra alkalmas dokumentumot is csatoljunk.

Unokáim a szüleikkel együtt, zsákokkal felszerelkezve járják rendszeresen körbe a kerítésemen kívüli területet. Az utak mentén, az erdő szélén sikerül is annyit mindig összegyűjteni, hogy azzal a kukámat többször is degeszre tömjék. Talán itt kellene kezdeni, az iskolákban folytatni! Nincs igazam, Polgármester úr?  

"Repülj madár, ha lehet..."

 Édesanyám és Édesapám házasságkötésük előtti levelezése féltett kincsemként, díszes kötésben ott áll azon a polcon, amelyen a hozzánk valamiért közelálló könyvek, kiadványok sorakoznak. A nálam levő levelek az eredetiek, a két ember megismerkedésétől a házasság megkötéséig olvashatjuk a gyöngybetűkkel írott soraikat. Ezek közül nem akarok kikotyogni most semmit, egészen más miatt fogtam tollat a kezembe.

Vendel-Napi Búcsún jártam ott már régen, Magyarlukafán. A Zselic délnyugati részén fekvő kis község adott otthont egykor Édesanyámnak és családjának. A levelek másik fele Sásdon íródott meg, ott mártotta gyakran tintába a tollát Édesapám.

Mindketten szorgalommal rótták a soraikat és küldték azokat a másiknak, gyakran postafordultával. 1938 év áprilisa-novembere között egymás megismerésére annyi levelük íródott, hogy bekötve és borítóval ellátva azok hosszan olvasható könyv alakot öltöttek magukra. Dátumokkal igazoltan gyakori volt a 4-5-napos levélváltás.

A Magyar Királyi Posta a trianoni békekötéssel -ha szabad ezt a paktumot egyáltalán így nevezni- nagyon sokat veszített. Mégis óriásit fejlődött és még arra is energiát fordított, hogy az elcsatolt területek postai dolgozóival törődjön. A kicsi zsákfaluban nem volt posta, nem is tudom, hogy milyen úton került a lány levele a közvetítők kezébe? A fiú sétált száz méternyit és a hivatalban feladta a levelét. Ezek után a kézbesítő néhány nap alatt a címzett kezébe adta a borítékot. És ez így történt minden alkalommal. Ahogy telt az idő, szívük sokallta a várakozás idejét, de a posta rendre, "csak" a megszokott időre teljesítette a kötelességét.

Minden évben, karácsony előtt üdvözlő lapokat adok fel legközelebbi szeretteimnek. Teszem ezt megszokásból és azért, hogy a szájjal és lábbal festők remek alkotásai tisztességgel a helyükre kerüljenek. A célállomások 20 kilométeren belül helyezkednek el. Postával, hivatali személyzettel, kézbesítőkkel ellátott városokról van szó. Mégis egyre korábban kell feladnom lapjaimat, hogy azok biztosan időben érkezzenek a címzettekhez. Tavaly már tíz nap se volt egészen biztosan elegendő ahhoz, hogy a borítékom Komlóról Sásdra megérkezzen. Én ezt elégtelen szolgáltatásnak minősítem, ha senkit nem is érdekel a véleményem. Talán négy éve már, hogy 5,6 millió forintos fizetésű Elnök-Vezérigazgatója lett a postának. Én balga, azt hittem rendet tesz és majd felgyorsított szolgáltatás mellett újra a másikat tisztelő, szerető és megbecsülő kollektívák köszöntik egymást a munkanapok reggelén. Nem így történt. A kis fizetésű dolgozók nem érzik jól magukat a munkahelyükön. Nyakukba varrtak sok egyéb elfoglaltságot. Hja, a főnök prémiumát is elő kell teremteni valahogyan.  

Minap egy értesítőt dobtak a leveles szekrényembe, ajánlott küldeményem érkezéséről adtak hírt. Tájékoztattak arról, hogy a levelem kézbesítését hat nap múlva ismételten megkísérlik. Felhívtam a postát, a megadott melléken nem vették fel a kagylót. Másik számon sikerült intézkedésre jogosult személlyel beszélnem, az illetőt ismerem is. Kiállt munkatársa mellett és megígérte, hogy a jelzett időben ismételten megkísérlik kezembe nyomni a levelet. Eljött a nap, a kerti lugas árnyékában, a hűvös szellők miatt jól felöltözve vártam a postást. Kicsit elbambulhattam, amikor elfele menetben a kézbesítő hátát láttam meg.

   -Nem hozott nekem egy levelet? -kiabáltam gyorsan utána.

  -Nem! válaszolt határozottan és mielőtt bármit is szólhattam volna megfordult és visszatért, kezében lobogtatva az ominózus ajánlott levelet.

Váltottunk néhány mondatot. Javasolta, hogy a postaláda mellé csengőt szereljek. Arra kértem, bátran nyissa a soha nem zárt kiskaput, lépegessen 15 métert és nyomja meg a teraszon elhelyezett, csengőt működtető gombot, jellemzően itthon vagyok. Se kutyám, se macskám nincs, senki nem akadályozhatja meg azt sem, hogy a lakás bejárati ajtaján kopogtasson. Kimagyarázta magát, a kezében levő műszerre mutatva arról tájékoztatott, hogy a szerkentyű az ő mozgását ellenőrzi és kikapna a főnökeitől, ha az én küszöbömet átlépné. A feladástól számított 12. napon történt mindez. Mégsem kérdeztem többet, mosolyogtam és részemről hangos köszönömmel váltunk el egymástól.

Amikor én hordtam a postát, a kert végébe is lementem, ha a címzett ott szorgoskodott. Ha mérges volt a kutya, megvártam, amíg a csahos ugatása miatt kinyílt valamelyik ajtó. Előfordult az is, hogy nem sikerült a kézbesítés, cetlit hagytam ott és legtöbbször másnap elhagyhatta nagy táskámat a kérdéses küldemény. Korán végeztem, fél órákat is el-elidőztem. Nem volt nálam a tartózkodási helyemet és az ott eltöltött időt ellenőrző szerkentyű. Ez a mai gépesített, kötelező kontroll védelmi célú is lehet, bár e vonatkozásban vannak kétségein.

Nem kapok sűrűn aláírandókat, évente egy-két alkalommal meg is látogathatom a postát, dolgoznak ott még ismerősök is, jó dolog látni őket. A számomra ismeretlen úton közlekedő levelek még így sem érik el a nyolcvan évvel ezelőtti sebességüket. Vagy szereljek inkább csengőt, működtető gombjával a leveles szekrényem mellé? De akkor biztosan nem nyitják a kiskaput, pedig egy látogató érkezése -ha postás is az illető- néha olyan jó tud lenni! Vagy tartok majd egy daru madarat, amelyik legalább az én ünnepi képeslapjaimat egy órán belül eljuttatja szeretteimhez.

Miért és mennyi is 1 kW?

Az elektromos áram fogyasztásáról szóló számlámat Budapesten, a Váci úton készítik. Átalányt fizetek átutalással, azért mindenki megnyugtatására néha leolvassák a fogyasztásmérő órát. Elegendőnek tartanám azt, hogy évente egy alkalommal elszámoljunk, egyetlen számlával. Tudom, ez nem lehetséges. A szolgáltatómat jogszabályok kötelezik.

A kezembe veszem, tanulmányozom, átnézem elejétől a végéig és visszájára is. Megtudom, hogy a rezsidíj csökkentése mennyi forintot hagyott a pénztárcámban. Rájövök arra, hogy nem látom tisztán a fogalmak tartalmának és azokra makacsul ráragadt forintok megszületésének körülményeit. Nem vagyok elég okos, ezt a tényt elfogadom és a papírokat mosolyogva ejtem le az asztalra.

Azután bosszankodok. Kérdezés nélkül fizetek és közben fogalmam sincs mit is takar igazán az energia,-elosztói forgalmi,-elosztói veszteség,-kiegyensúlyozási,-átviteli,-elosztói alapdíj? Biztosan csapódik mindegyikhez a jól ismert 27% ÁFA. Ez az amit ismerek, hiszen minden kiadott filléremhez odasomfordál  ez az Európa-szerte kimagasló adó. 

Továbbképzésen vettem részt a hiányzó ismereteim pótlása céljából. Az mégsem járja, hogy tudatlan bólogatásaim elegendőek legyenek folyószámlám érthetetlenségeinek a fenntartására! Mire való a számítógép? Elkezdtem hát kicsit kényszeredetten keresgetni, kotorászni az áramszolgáltatás fiókjaiban. Be kell vallanom, hogy egy dekával sem lettem okosabb. Ez a fránya masina már az első kérdésemre nem adott érdemleges választ. Arra voltam kíváncsi, hogy a paksi erőmű kapuján hány forint értékkel lép ki egy kW-nyi áram. Átfutottam a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal  érdeklődésemhez kapcsolódó rendeletét. Hát bizony, ettől se lettem egy fikarcnyit bölcsebb.

Nem csoda, hogy a további érdeklődéseimre egyre határozatlanabbul kerestem a józan paraszti ésszel megérthető válaszokat, el is bizonytalanodtam. És ahogy így pötyögtem ujjaimmal a billentyűkön egy meglepő anyagot találtam. Tájékoztatást arról, hogy 2020. január 01-től -eltérő mértékben- a villamos számlám elemeinek ÁFA-értékei jelentős mértékben csökkenek. 

Tekintettel arra, hogy ez az információ nem jutott el az idei első számlámhoz, hát elküldtem kérdésemet a szolgáltatómhoz.

Hja! És még arról is tájékoztattak, hogy a fogyasztásom az előző évihez mérten csökkent ugyan, de magas az átlagos lakóssági felhasználáshoz képest. Ez utóbbi információkat megköszönve kíváncsian várom az adótartalom változásával kapcsolatban az érdeklődésemre küldendő feleletet. A válasz példás gyorsasággal meg is érkezett. A lényege: "Az általunk küldött értesítőben a 27 %-os ÁFA összegben került megadásra, a számlákban pedig csak %-ban szerepel." És azt is írták, hogy további információért bizalommal forduljak hozzájuk.
Ó, én balga, szerencsétlen! Miért kell nekem bebizonyítanom, hogy ennyire érthetetlen vagyok! Ahelyett, hogy örülnék a rezsim csökkentésének, áramdíjam gond nélküli kifizetésének, nekiállok kérdezni és kíváncsiskodok?
Igen, én egy érdeklődő ember vagyok. Kíváncsi vagyok arra, hogy az Európa Unió országaiban mennyit fizet 1 kW áramért az állampolgár és villamos fogyasztásának számlája hogyan viszonyul százalékos arányban a havi keresetéhez?  Nem tudom, hogy hány lakásban nem világítanak már az égők és mennyi ember nem költi el vacsoráját csak azért, hogy villanyszámláját kiegyenlíthesse.
Talán jobb is, hogy az erre vonatkozó adatokban nagyon nem mélyülök el mert ugyebár okos emberek szerint van a valóság és létezik a statisztika.