Kérdezés nélküli döntés

Nem emlékszem arra, hogy srác koromban lett volna gyermekorvos a szülőfalumban. Anyu és Nagymama gyógyítgattak ki bennünket egy kiadós influenzából, vagy tettek írt a sajgó sebeinkre. Az egészségünket szükség esetén szolgálta azért a velünk szemben lakó és dolgozó orvos, de bátran fordulhattunk a Kossuth Lajos utcában élő Braun Erzsébet doktornőhöz is. Ő jól érezhető szeretettel óvta mind a kilencünk egészségét. Nagyobb baj esetén Pécsett kellett keresnünk a gyógyulást. Igaz, egyszer édesapámmal Komlóra utaztam, az akkoriban épített SZTK épületében találtunk  orvost. Nem tudom biztosan, talán a manduláimmal lehetett baj. A gyermekek nyelvén is beszélő, mosolygó emberre ma is jól emlékszek. Még a neve is megmaradt a fejemben ennek a Bulgáriából ide költözött embernek. Dr. Vanef Penyo, mondom ki fonetikusan, mert helyesen leírni nem tudom. 

A falum lélekszáma egyre csak gyarapodott. A környező községek gyermekeivel együtt már szakosodott orvos vigyázta a fiatalok egészségét. 

Felneveltünk három gyermeket. Hirtelen fellépő bajok miatt igazán ritkán kellett a fiukat orvoshoz vinni, szerencsére! Lakhelyeinken jól kiépített gyermekorvosi hálózat vigyázott rájuk a nap minden szakában.

Mostanában azonban változások történnek ezen a területen. Az egészségügyben  hatalmat gyakorló "szolgák" minden kérdezés nélkül döntöttek. A megyeszékhely után a legtöbb lakónak otthont adó Komló városában megszüntették a gyermekügyeletet. Nem beszéltek az érintett orvosokkal, nem vázolták fel elképzeléseiket az önkormányzati képviselők előtt. Talán a polgármesterünket se keresték meg egy ilyen fontos ügyet érintő változtatás előtt?

Nagy hirtelenséggel jött ez az átalakítás, ahogyan ez manapság már majdnem természetes. Vagy mégsem? Városunk egyik orvosát minden bizonnyal kérdések sokaságával bombázták az emberek, amelyekre megkísérelt úgy válaszolni, hogy a sok-sok szülőnek ne kelljen a telefonját használni. Az internet hullámain olvashattam azt a tájékoztatást. A hírt megerősítette, ezentúl Pécs ad ügyeletet a komlói gyerekek számára. Ő maga is ott fog ügyeleti szolgálatot teljesíteni. Enyhít a kialakult helyzeten az, hogy az ügyeletre túlnyomó többségében indokolatlanul hozzák gyermekeiket a szülők, a legritkább esetekben fordulnak csak elő akut esetek. Elmondja a rendelői munkával összefüggő gondolatait és gondjait, szól a megszámolhatatlanul sok és indokolatlan telefon hívásról. Mondataiban érezhető az aggodalom, mégis arra kéri a szülőket, hogy a rendelő ajtaját indokolt estekben nyissák csak ki. Azokról az enyhe esetekről is beszél, amelyek tüneti szerekkel jól kezelhetők otthon is. Csak így tudja biztosítani a körzetéhez tartozó gyermekek tisztességes ellátását, gyógyítását.

Mindezeket szóban is megerősítette miközben a paprikákat szeletelte karikákra és nagy hozzáértéssel seperte be azokat a jókora serpenyőbe. Lecsók készültek a szabadidős parkban. És amíg a tűzhely körül szorgoskodott, csak mondta a magáét. 

 

A életpálya örökség. Szülei orvosok, természetesen adódhatott az, hogy Ő is azt választja. Feladatát nagy szeretettel teljesítő embert ismerhettek meg  személyében a szülők, de a gyerekek is, bár ezt ők biztosan másképpen fogalmazzák meg.

Ahogyan tüsténkedve teszi a dolgát a közös főzésben és megosztja velem orvosi világát, hát nem a magáét mondja. Sokunk ügyes-bajos dolgát jeleníti meg a saját környezetének tükrében. Figyelem az arcát, látni vélem szívének és lelkének rezdüléseit. Feszültség, aggodalom, féltés, határozottság mellett valamiért a bujkáló félsz is ott táncol a szemében. 

Komló városra nagy csapást mért a bányák gyors megsemmisítése. Ezt a tempót azóta se magyarázta el érthetően senki. A múló esztendők mindegyike ejtett valamilyen sebet az itt élő embereken. Ezeken nem sokat enyhíthettek a város csinosítgatását szolgáló, központilag is támogatott beruházások. A gyermekorvosi ügyelet megszüntetésének miértjét illett volna indokokkal aláhúzni. De senki nem szólt egyetlen szót sem ezzel kapcsolatban. Pedig hát beszélni az érintett lakóssággal nem egy lehetőség, inkább kötelesség!

Remélem, hogy a gyerekeket -a változások ellenére- mindenhol a rajzaikkal díszített váró, kedves szó és mosoly fogadja. 

"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,"

 Ilyenkor decemberben az emberek hosszasan készülődnek karácsony méltó megünneplésére. Aki teheti, ajándékokat vásárol és adja át a szent estén családja összetoborzott tagjai számára. A feldíszített fenyő sokaknak juttatja eszébe a megszülető kis Jézust, a Megváltót, aki az életét adja az emberekért.

Mindenkinek szíve-joga az Istenben való hit. Aki feltételek nélkül hiszi a teremtő létezését, minden bizonnyal könnyebben teszi túl magát a saját és mások gondjain, problémáin. Én hajlamos vagyok kritizálni Isten teremtő tevékenységét. Megalkotott egy csodálatos Flórát és Faunát, amelyben tétlenül nézte, hogyan követi el eredendő bűnét az első emberpár. És azóta is csak szemlélője a növény-és állatvilág szenvedéseinek, az emberiség romlásának.

Gazdagon termő földekre gyárakat építünk, napelemeket telepítünk, ezzel segítjük a természet egyensúlyának amúgy is gyors felbomlását. Szöges dróttal kerítjük be az erdőt, nehogy abba illetéktelen lábbal bárki is belépjen. Hát még kilónyi gombát szedjen! A szarvas jószág, ha beleakad, annak annyi! Ha szerencséje van meglátják, jó emberek az életét megmentik. Egykor kiránduló út volt, most messze elkerüljük, drótvágó ollót mégsem hordhatunk magunkkal!

A kutyák tulajdonosai a játszótereken, közterületeken nem feltétlenül viselkednek illendően. Csak azok hordanak sétáltatás közben nylon zacskót magukkal, akik tisztelik embertársukat és nem restellik összekotorni kutyájuk földre pottyantott piszkát. A zacskó nélküli kutyák-kutyások ellenségei a mérgezett, néha már pengével is élesített falatok hanyag, józan ész nélküli eldobói. A kicsi gyermek és az ártatlan csahos védendő tárggyá lettek?! És ezzel húzom alá az én Istenem vélt hibáit.

Az Istenben való hit megerősítését, a rossz dolgok megelőzését valakiknek feltétlenül szolgálnia kellene. Erre hivatott az egyház, a papság, a politika területén a mai hatalmat kiszolgáló párt. Valamit nem jól tesznek. Önös az érdekük, ők is elfelejtenek kérdezni. Kivétel van, néhány ilyen papot ismerek, ettől még a templomok többségében üresen konganak a harangok. 

Éppen Jézus születésének napján jutnak eszembe ezek a gondolatok? Nem hiszem, hogy távol kellene tartanom magam ezektől a felvillanásoktól. Máris húsvét körül járok. Féltenem kellene a Megváltót az erőszakos haláltól? A Golgotára vezető utat pillanatok alatt megtesszük, pedig nagyon is hosszú az az út. Végig leselkedik ránk a gonosz, ám a fejünkben Villanovai Szt Tamás mondatai zargatják el messzire tőlünk a félszt. Ő az aki megnyugtat bennünket, amikor kérdezi: Mitől félsz? A bíró, akinek el kellene téged ítélnie, Jézus Krisztus, aki azért halt meg a keresztfán, hogy ne kelljen téged elítélnie.  

Ilyen egyszerűen működik ez a világ! Gyorsan felmentjük magunkat és elhatárolódunk minden tervezett és elkövetett bűnünktől. És nem csak mondjuk, de továbbra is eldobáljuk- üljünk a trónon vagy a roskatag lócán- a pengével élesített falatokat.   

Egy laborvizsgálat margójára

 Az egészségügy átalakítása évek óta zajló folyamat. Kedvező és kedvezőtlen hatásairól naponta meggyőződhetünk. Kevés az orvos és az alulfizetett segítő személyzet. Aki megteheti, jó pénzért rátalálhat  a gyors és szakszerű ellátás, gyógyulásának útjára. Aki nem, annak marad a hónapokig-évekig tartó várakozás, aminek a következménye akármi is lehet. Ez a mesterségesen kialakított állapot csak tovább fokozza az ember és ember között létrehozott és lassan tűrhetetlenné váló megosztottságot.

A laborba kértem időpontot, elmondva gondomat a telefon másik végén megszólaló hölgynek. Az ugyebár furcsa dolog, hogy én határozzam meg a vérvétel időpontját, egy másik orvos igényéhez igazodva. Mégis így történt, de felhívták a figyelmemet arra, hogy konkrét óra és percre időt nem tudnak adni,  ha a legvégén is, de sorra fogok kerülni. Örültem ennek, legfeljebb várok néhány órát.  

Jól kezdődött a mai napon ez a kiruccanás. Kórházba szállítottak, menyem és két unokám voltak a kísérőim. A recepción egy kedves arc fogadott, akinek gazdája néhány perc múlva olyan "sürgősségi" sorszámot adott, amely negyed órán belül meg is jelent a kijelzőn. Egykori tűzoltó bajtársam után máris én következtem. Az adataim egyeztetését követően -látva mozgásom bizonytalanságát- a hölgy az apró fiolákat nem adta a kezembe, maga vitte be munkatársának. Helyet foglaltam és karomat nyújtottam a tű felé. Középkorú nő, csupa mosoly. És az edénykék megtöltésének rövid ideje alatt érdeklődő mondatokkal szót váltottunk egymással. Soronkívüliséget kaptam és jó kedvet! Köszönetemet hangos szóval ki is fejeztem. A kijárati ajtó közeléből még a befogadó ablakhoz érkező hölgynek is búcsút inthettem.

 

Egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy az állami egészségüggyel bármi gond is lenne. Lehet, hogy mindebbe besegített egy kicsit az ügyefogyott mozgásom, de nem! Nem akarom ezzel a feltételezéssel ezt a nagyon szép délelőttömet elrontani. Akik foglalkoztak velem, ők egyszerűen csak jó emberek voltak, szeretetüket szórták szét. Én meg szerencsés, hogy éppen velük találkoztam ezen a napon. Az már csak hab a tortán, hogy Tihi barátom a lehető legtermészetesebb módján ajánlotta fel a kocsiját és haza szállított.

Később jutott csak eszembe, hogy nekem rosszul kellett volna lennem a vérvételtől. Nem egyszer fordult elő velem ilyesmi az életemben. De ma semmi, még annak gondolata sem.

 

Csak egy szál virág

 Mindazok büszkén emlegethetik a "Mecsekfalui lakodalmas"-t, akik aktív szereplői, vagy a tánckörön kívüli segítői voltak. Hovatartozástól függetlenül példaértékű volt az egy közösséghez tartozás sokakat elkápráztató megjelenítése. A játékos lakodalmas előadásait oklevelekben megfogalmazott elismerésekkel, de legfőképpen az emberek csodaváró tekintetével, felszabadult tapsával jutalmazták. 

Az első bemutatkozás harmincadik évfordulóján egyféle jubileumi találkozót szerveztek a falu kultúrházában. Többen is hiányoztak már, emléküknek tisztelettel adóztunk. Jól sikerült délután és este volt. Az egykor még fickándozó kicsi gyermekek már érett felnőttként osztották meg velünk a gondolataikat.

Volt ott egy lány, nagyobb gyermekemmel egykorú. Születésnapja volt, neki is a harmincadik. Megleptem hát egy sárga rózsával. Váratlanul érte, jól tükrözte azt a tekintete, de a mosolya már a meglepetés öröméről és köszönetről árulkodott. Bő-tucatnyi év szaladt el azóta, miért jutott ez most az eszembe? Hát csak azért, mert édesapja megemlítette, hogy Noémi,  még mindig emlékszik arra a szál virágra, amit akkor tőlem kapott. A sok munkája, kicsi fiának "időt rabló" nevelése mellett eszébe jut Jenő bácsi szál virága, igazán kedves. - "Nagyon szép emlék, köszönöm szépen!"- mondta.

Ennyi év után miért kötöm egy csokorba ezeket a gondolataimat? Hát azért, hogy aki olvassa, tanuljon belőle! Egyetlen szál virággal, ha tetszik egyetlen apró szóval, vagy cselekedettel tudunk olyan jót tenni, hogy azokra hosszú évek után is jóleső érzéssel emlékezhetnek vissza tetteinknek alanyai. Meg azért is, hogy az ajándékozónak is bizsergesse valami a szíve tájékát.

 

Az őszi napsugarakat csak néha-néha takarja el egy-egy eltévedt felhőcske. Kimegyek a kertbe és megmetszem a sárga rózsabokrot, legyen a virágjaiból jövőre is.

 

Az ígéret szép szó...

Ismerek egy kedves, mosolygós fiatalasszonyt, akinek -ha tehetném- a Bátorságért Érdemjelet adományoznám. Elfelejtett aggodalmaskodni önmagáért,legyőzte a félelmét és életet adott egy kislánynak. Kár, hogy a belügyminiszter kizárja rendeletében az én elképzelésem megvalósítását. Félreteszem az okoskodásomat és elmondom azt, ami történt, ami engem bánt.

 

Mindenek előtt néhány mondattal csupán dióhéjban szólnom kell az autoimmun betegségnek tartott sclerosis multiplexről. A szervezet tévedésből küldi az ellenanyagokat az idegrostok szigeteléséhez és ezzel gyulladást és károsodást okoz még az idegekben is. Mindez lelassítja, vagy megakadályozza az izomkoordinációért, az izomerőért, az érzékelésért és a látásért felelős idegeken az ingerület továbbítódását. Ez az ezerarcú  betegség kiszámíthatatlan, annak lefolyása kezeléssel módosítható,  a tünetei enyhíthetők csak. 

 

Hát ebben a gyógyíthatatlan kórban él az én írásom alanya. Igyekszik tenni a dolgát  mint mások, de a körülötte feszülő kerítéseket csak ő látja. Az állapotát jól ismerő orvosok kiállítják a rokkantsági bizonyítványát, nyugdíjas lesz. A havi apanázs összege lehetővé teszi számára, hogy lemondjon az otthonán kívüli, egyre nehezebben végzett munkákról. Éveinek száma és a nyakába zúdított szabadidő egyre-másra gondolkodásra ösztönzi egy régtől áhított, bevállalni még nem mert gyermek megszületéséről. Élete társának munkabére és az ő nyugdíja talán elég lesz arra, hogy szülessen egy kicsi a családba, hogy őt szerény körülmények között, de tisztességgel felnevelhessék

  Ki is nyitja csillogó szemeit a csöppség, gyönyörű kislány! Boldogsággal tölti be a ház minden apró      kis zugát, lakóinak lelkét. Büszkeség feszítheti az anyuka mellét. Elhatározása valóra vált, kislányában olyan gyümölcsé érett, amelyet nagy örömmel szüretelhet naponta, amely minden ébredés után újra kínálja magát az ágak között ficánkolva.

A kora-nyár szülötte Ő. Nevében olyan fogalmakat rejteget, amiket mi emberek sokszor felejtünk el gyakorolni, vagy bátran kimondani. Kegyelem, könyörület, szépség!

Fordul az esztendő, tavaszodik. Levelet hoz a postás, hivatalosat. Változás történik a rokkantsági ellátásban. Kormány, vármegye, rehabilitációs ellátási és szakértői osztály teljesen váratlanul döntött úgy, hogy a 92 ezerből lefarag és a jövőben csak 57 ezret folyósít. Hogyan történhet ez meg? Fent kimondják, lent végrehajtanak, gondolkodás nélkül. Akkor a családok védelméről szóló ígérgetések csak a fröcsögő szájakból kicsurranó maszlagok? A döntést meghozó és a levelet formába öntő csak egy gondolkodás nélküli szolga a fogalom csúfos értelmében? Legalább kérdezett volna valaki: Hogy van, mit csinál, elég a havi pénzük, jut minden nélkülözhetetlen fontosra? Bár ha a döntés eleve elrendelt volt, jobban tették, hogy egy szó se hagyta el a szájukat, újabb hazugság született volna.  Vajon hány embert érintett ez az orvtámadás? Lehet, hogy ez a felszabadított pénz teremtette meg "nagyjainknak" e súlyosan inflációs világunkban  érdemtelenül adott béremeléseket? Akárhogyan is, ez úgy visszataszító, ahogy van. Az érintett padsorokban ülők nem akarják megismertetni ezzel a tíz hónapos kisbabával és azonos cipőben járó pajtásaival -igazán nem is dolguk- a kegyelmet és a könyörületet, de még a szépségüket se veszik észre?

 

 

A család a megélhetésének drágulása és a hiányzó 35 ezer forintok miatt jókorát szorít a nadrágszíjon. A rokkant nyugdíjas pedig keresi a tőle ellopott igazát. Az ítélet kihirdetésekor a bíró arcán mintha szégyenpír foltok táncoltak volna. Azt biztosan nem látta, hogy a felperes küszködik a hangos zokogás kitörésével, de talán látta annak kétségbeesését, amikor csendes szavakkal tudomásul vette és fáradtan elfogadta azt, hogy veszített. 

 

A kicsi még nem értheti az egészet, egy pillanatig kérdőn tekint a világra, majd jobbnak látja szorgalmasan folytatni megkezdett munkáját.