Tündérkéimnek!

Kedves  Eszter! Emese! Levente! Kata! Janka! Liza!        

   Amikor csodálkozva nyitottad világra a gyönyörűszép szemeidet, én egy versikét faragtam neked, azzal köszöntöttelek. Nevezheted szösszenetnek is a téged üdvözlő sorokat, de az biztos, hogy az örömömet és az irántad érzett szeretetemet kíséreltem meg szavakba foglalni. Sorsomtól ajándékot kaptam, a nagypapád lettem.

És az idő, mintha szárnyakat kapott volna. Felkelt a nap, máris besötétedett, új hét után egy új hónap köszönt rám, új év egy másik tavasszal. Ennek a nagy szaladásnak magad is oka vagy azzal, hogy időm egy részét kitöltöd élőben és gondolataimban. Elnézem és le is mérem, hogyan sokasodnak a centimétereid, buksidban miként érnek meg a kimondott értékeid.

   Most egy kicsit rálépek a fékre, ünneplősen megállok. A kenyerem javát már rég megettem, kereken hetven éves lettem. Tudom, köszönteni fogsz, de rendhagyó módon most én is ezt teszem. Úgy húzom meg a fülecskédet, hogy közben belesúgom a sok évtized alatt összegyűjtött és most  elmondani, átadni szánt gondolatokat:

   -Az életed egy olyan dal, amit te komponálsz. Nem kell hozzá hangszer, mert az a tested és lelked. Tanulj meg játszani rajta, szóljon a hangszer magadnak és másoknak is tetszőn!

   -Merj nagyokat álmodni, valósítsd meg azokat és becsüld meg önmagad! Álmodó lelked nem hagyja megöregedni a szívedet.

   -Adj szeretetet és fogadd is el azt úgy, hogy közben merj ha kell, kilógni a sorból!

   -Tanuló vagy és tanító. Nincs olyan tudatlan ember, aki ne mondhatna újat a számodra és olyan se, akit ne taníthatnál valami szépre és jóra. Nyugodtan jegyzeteld ezeket,adok hozzá papírost és ceruzát. Színeset és szürkét. Kéket és pirosat, szemed és szíved tükrét. A grafitot nem hegyeztem ki, ne is használd!

   -Fedezd fel a szép, a tiszta, a leggyermekibb érzelmeket, őrizd meg azokat a tarsolyodban, hogy életed útján végig kísérhessenek!

   -Nálamnál okosabb valaki mondta, hogy a nevetés nélküli nap elvesztegetett idő és én ezzel teljes mértékben egyetértek. Kacagj, nevess hát, érezd magad jól a bőrödben!

   -Mindig pontosan tudd, hova tartozol, kikhez a veled egyenlők között!

  -Szabadon választott zenére táncolj! Ha egyedül teszed azt, úgy ugrálhatsz, ahogyan akarsz!   Lépéseidet máshoz igazítani akkor kell, ha a mulatságra társat, társakat is választasz magadnak. Ez utóbbi sokkal értékesebb még akkor is, ha a mások által megterített asztalhoz nem mindig te jelölheted ki a helyedet.
   -Kaland az egész küzdéssel és harcokkal, de szép és boldog is, hát csak csodáld és ízlelgesd! Születésed pillanatától a kihívásokat fogadd el, a kötelességeidet teljesítsd! A titkokat fejtsd meg, ígéreteidet tartsd be, győzd le a szomorúságot, a jutalmat érdemeld ki!
   -Most csak játssz, énekelj, legyél gyerek, éljed az életed! Nem baj, ha hibázol és tévedsz, ezekkel együtt leszel majd életerős, kiegyensúlyozott felnőtt.

   Ezernyi, helyesen meghozott döntésed lenyomata legyen majd a gyönyörű idős kezed és megöregedve is szép arcod. Örülhess majd akkor is -ahogyan most én teszem- egy simogató napsugárnak, a virágra repkedő kis lepkének, a te nevető mosolyodnak.

Eszti, Emi, Levi, Katka, Jankica, Lizi Tündérek!

   A leírt soraimat biztosan megfogalmazták már hírességek, nagy emberek. Másképpen, akár szebben is. De nagypapaként, kereken hetven évesen, a hozzád egykor írt verssel együtt már kevesebben dicsekedhetnek ilyen köszöntővel.

Emlékül fogadd hát tőlem sok-sok szeretettel!

Mecsekfalu, 2018. december 04.            Papa                                                                                                                                                                                        

A bikacsök

Amikor a beosztásában alapvető változás történt, én nagyon kellemesen csalódtam benne. Mindent megtett azért, hogy új szakterületén otthon érezhesse magát. Rövid idő múlva már megyei szinten is a tűzmegelőzés legjobban dolgozó emberei közé sorolták.

A furfangos, agyafúrt  székely parasztemberről sokszor tett említést, váratlanul elmondott viccek formájában. Eredményét meg sem várva, elsőként ő kuncogott tréfás mondásain. Egyszóval nagyon jól illett rá a góbé jelző. Rendezvényeink segítője, azok színesítője volt.

Történt egyszer, hogy a fiatal házas beosztott tűzoltója örömmel dicsekedett a körében felesége várandóságáról, túlzottan kihangsúlyozva saját érdemeit. Nem szólt egy szót se, a többiek élces megjegyzésein csak mosolygott. Múltak a hónapok. Néhány héttel a kisbaba születése előtt váratlanul leültette a szolgálati csoportját a tanterem padjaihoz. Kihúzta az asztal fiókját és kiemelt abból egy bikacsököt. Suhintott vele kettőt, rácsapott a csizmája szárára, majd odasétált a "mindjárt apuka" tűzoltó elé.

   -Hallottam nyár elején a dicsekvő nagy száját! Magának adom most megőrzésre egy kiöregedett bika megszárított hímvesszőjét. Fegyelmezze magát, vigyázzon rá, mintha a sajátja lenne! Azt pedig csak akkor használja, ha újszülött gyermekének édesanyja arra az igényét félreérthetetlenül jelzi! És akkor nem bánom, ha kaján vigyorral is, de hozza vissza! Nincs határidő, magyarázkodni se kell. Kíváncsiak csak akkor leszünk, ha túlzottan korán, vagy elfogadhatatlanul későn tehetem vissza fiókomba ezt a fenyítő eszközt.

Nem tudom, hogy a bikacsök mikor került vissza. Ezután minden megszületett kis tűzoltó gyermek édesanyjára felügyelt ez a jeles szerszám. Fiatal volt az állomány, gyakran cserélt gazdát ez a speciális botocska, mint a haza költöztetett közös öröm és féltés megtestesítője.

A kedves játékot kitaláló góbé sok éve nincs már közöttünk. Majdnem megegyező ideje én  a nyugdíjas tűzoltók számát szaporítom. Meg is feledkeztem a bikacsökről és kiderült, hogy mások is. Nemrégiben egy kopott kenderkötél kapcsán került újból felemlítésre.

Lehet, hogy ötletadója magával vitte egy másik világba? Lehet, hogy elfelejtették visszahozni és egy tizenéves kamasz körül porosodik? Mindegyik megeshet, de a végeredményért kár. Mert jó lenne, ha ma is kapná és hozná, hagyományként szolgálva a tréfálkozó féltést, a kacarászó közös jókedvet!

Kis ideig még maradok hetven

Igazán rendesen eldicsekedtem az idei születésnapommal. Annyi és olyan sok szép ajándékot kaptam, amilyeneket el sem képzelhettem. Három nappal az évfordulóm előtt, testvéreim társaságában kolbászt töltöttünk. Helyesebben szólva ők töltöttek, én a számat járattam. Marika nővérem hiányzott, de jó munkásként pótolta őt Marika sógornőm.

A töltelék anyag elfogyott, a takarítás megkezdődött, amikor a bejárati ajtóban megjelent Géza a vőtársam. Meglepődtem, ezt láthatta is rajtam és nyugtázta egy mosollyal. Mint később megtudtam, azzal a szándékkal jelentkezett be Verához ebédre, hogy velem ott találkozhasson és nekem ajándékot adjon.

A szobában egy kartonról lebillent a terítő, abban palackozott fehér borok sorakoztak. Mindegyik üvegen színes fotó a címke és azon én vagyok látható valamelyik testvéremmel. Kilencedik palack hasán az ajándékozó kedves mondata és aláírása olvasható. Nagyon megilletődtem, kerestem a szavakat és csak remélem, hogy megfelelően felöltöztetett mondattal köszöntem meg ezt a rendkívüli ajándékot.

A fotó, amelyikről a címkék készültek, Gábor unokaöcsém lakodalmának egyik eseményét örökíti meg. A kilenc Halász testvér sorba áll és énekli, hogy "Egy asszonynak kilenc a gyereke..." A fénykép mindegyikünk lakásában megtalálható. A lepalackozott nedű elsőrangú, ismerem jól, az ajándékozó készíti egyre növekvő hozzáértéssel.Mégis mikor és hogyan fogom ezeket a hosszú nyakúakat elfogyasztani? Nem úgy van az, hogy csak fogom magam és a kiadós vacsora után hörpintek belőle egy-két pohárkával, egyedül!

Meg kell ezt terveznem, megadni a módját! Kerek évfordulókra nem számítok. Keresni fogom azokat az  ünnepélyes, vagy csak annak vélt alkalmakat, ahol lehetőségem nyílik egy-egy aktuális palack felbontására, tartalmának apró kortyolgatására.

Hja, hogy ez sokáig eltarthat? Sebaj, addig maradok hetven éves.

                                                                                             

                                                          

Nyomorultak!?

Gazdagabb lett Budapesten  Józsefváros. A katolikus egyház magas rangú képviselője éppen megáldja Názáreti Jézus szobrát. A mű alkotója nem gondolt arra, hogy Magyarországon ez év októberében a parlamenti többség pillanatok alatt üldözendő bűncselekménynek minősíti a közterületen való életvitelszerű tartózkodást. Az elmúlt évek választásait és történéseit figyelembe véve a jogszabályokat alkotó többség egy kicsit csinált, kicsit kitalált. Szabálytalanul szabályos. Ez azonban egy cseppet sem zavarja azokat, akik a parancsokat osztogatják a "nagytakarításra".

   -És most itt van ez a Megváltó. mit is csináljunk vele? Fekszik a padon, lábait kissé felhúzva, jóízűen alszik.  A motyója ugyan nincs vele, de mégis csak szabálysértés az, amit csinál. Őt is igazoltassuk és állítsuk a bíróság elé?

   -Intézkedjünk nagyon körültekintően, egyre többen találnak kifogást a munkánkban -ha nevezhetjük ezt annak-, már az igazságszolgáltatás katonáinak egy része is ellenünk fordul. 

   -Hagyjuk inkább itt pihenni egy ideig, azután tervszerűen hordozzuk körbe nagyobb városainkban. Jó szolgálatot tesz majd a lanyhuló megosztottság felerősítésében! -fejezte be a rendcsinálók diskurzusát az éppen kiérkező elöljáró.

A mára kialakult helyzettel kapcsolatban fogalmak áradata önt el: szörnyűség, bűn, hajléktalanság, szabálysértés, reménytelenség, visszaút, kiszolgáltatottság, szegénység, dőzsölés, érdektelenség, megfélemlítés, szeretet, embertelenség, lelkiismeret, szégyen, menekülés, együttérzés, segítség, elkeseredettség, emberség, szenvedés, halálvágy, tettvágy, közömbösség, képmutatás, élet és ezekkel nincs is vége.

   -Jézus sok mindent vállalt.- mondta az áldást osztó.

   -Te mit vállaltál a szépen szóló gondolataid mellé? -kérdezem tőle én.

   -Szabályokat alkotók, gondoljátok újra át és döntsetek emberhez méltóan!

   

A hajléktalanok nem bántják Krisztust. Bármelyikük szívesen felezi meg vele a saját vackát. Megtenné ezt a szobor alakban köztünk levő Isten Fia is, ám a kiszolgáltatottak félelme tiltja, hogy mellé kuporodjanak... a reménytelenek.

Karácsony van. A sűrű pelyhekben hulló hófehér pihék nem tudják, talán nem is akarják eltakarni szemünk elől a kövérre hízott éhséget és az alattomosan, rendre áldozatait szedő fagyhalált.

Isten fia pedig tétlenül ott fekszik a padon. Nem kellene mégis Őt felébreszteni?

 

"Karácsony látogatott hozzánk."

Tegnap is megérte együtt eltölteni egy órácskát veletek. A Him Singers úgy dalolt, ahogy szokott, hirdetve az emberi hang utolérhetetlen szépségét. A gyerekek dallamai és verselése érinthető közelségbe hozták a karácsonyt. Láttam angyalkákat futkosni és békésen aludni. Nem mondom, elhangzott néhány panaszos szó, de a derű és a mosoly hatalmában tartotta a fenyő körül egybegyűlteket. A szemek csillogásához az ízek tucatját hordozó forralt bor lehet, kicsit besegített. Két házaspár is megosztotta velem örömhírét, miszerint hosszú évek után végre hazatérnek nyugatról. Ma arra kértek, hogy a karácsonyt üdvözlő soraimat tegyem olvashatóvá. Szívesen megteszem. Köszönöm, hogy köztetek, veletek lehettem.

Lassan hagyománnyá válik a Mindenki Karácsonyfánk mellett az is, hogy néhány percet én is beszélhetek. A zöld fenyő ünnepe kapcsán a megszülető kis Jézust és a szeretetet soha nem hagytam ki. Még akkor sem, ha ezt neves író tollából egy magányos cipészmester panaszával tolmácsoltam.

De most egészen más a helyzet. A gyertyagyújtásra meghívóban Halász Jenő bácsi gondolatai szerepelnek a program részeként.

Ha ennek eleget szeretnék tenni, akkor most nem ollózhatok ki sehonnan, semmit. Csak magamat kell adnom és arról beszélnem, mit jelent nekem a gyertyagyújtás, a közöttetek eltöltött rövid, karácsonyi előzetes. Márpedig az nem is olyan egyszerű. Összeszedni és közreadni a gondolataimat az még elmegy, de úgy megtenni, hogy azok a sajátjaim maradjanak, már nem is olyan könnyű. Mert miről is szól a karácsony? Legfőképpen a szeretetről, amit megfogalmaztak közismertté válva már sok-sokezren.

 Mielőtt bármit is elmondanék, Micimackót idézem: "Van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem ezt hívják szeretetnek." Ha jól belegondolok ebbe, megkérdőjelezhetem következő mondataim létjogosultságát. De én így mégsem fejezem be, ennyire ti is ismertek engem.

A karácsony az egy csodavárás. Megszületik a megváltó és aki őszintén hisz nem is várhat nagyobb csodát, ezt ünnepli a szentestén. Ne gondoljon senki nagy dolgokra, birtokba nem vehetőkre, meg nem kaparinthatókra az se, aki szeretet ünnepének hívja a karácsonyt. A legkisebb ajándék is a csoda rangjára emelkedhet, akár adod, akár kapod. Vagy te nem örültél még soha egy őszinte mosolynak, vagy másfelé nyújtott segítő kezednek? Ha nem, hát benned a hiba, tanuld meg gyorsan szeretni saját magad. Ez bizony alapfeltétele, hogy észre vedd a lehetőségeket, hogy adhass és kaphass belőle. Mármint a szeretetből.

Miféle dolog az, hogy karácsonykor a szeretetről beszélek? Olyan lenne ez az ünnep, mint sok más dolog világnapja? Csak nem!?  A szeretet ennél sokkal nagyobb varázs! Miért nem ünnepeljük, vagy legalább gyakoroljuk nap mint nap?

Lehet, hogy most beszélnem kellene az őszinte vonzódásról, felelősségteljes odaadásról, lelki társulásról, elfogadás képességéről, vonzalomról, szíves együttlétről, kedvelésről, együttélésről, hűségről, ragaszkodásról, sikeres megélésről, tetszésről, örömteli cselekvésről, belső elégedettségről, a legfelsőbb lény csodálatáról.

Ezek a fogalmak feltétlenül a szeretet bűvkörébe tartoznak, de a lényegét tekintve a szeretet és így a karácsony is sokkal egyszerűbb dolog az életünkben. Javítsatok ki, ha nem így van. Vagyok annyira bölcs, hogy elfogadjam, sőt meg is köszönjem a javítást.

A közösségünk életében munkálkodó szeretet ide irányított ma este bennünket. Hadd lássuk, mekkorát nőttek a verselő, éneklő gyerekek. Találkozhassunk a hétköznapok sűrűjében ritkán látottakkal. Beszélgethessünk egymással, nem a világot megváltó dolgokról. Megállva, egymás szemébe nézve szépen, csendben. És ha egy őszinte szerbuszt kapunk, már megérte eljönnünk. Az igazán csak részletkérdés, hogy jóízűen koccinthatunk egymás egészségére, miközben gyerekeink, unokáink a friss süteményeket kóstolgatják.

De az is belefér a szeretet fogalmába, ahogy a búcsú napján, még bizonytalan lépteivel hancúrozik a patak partján a kis Réka és ahogyan őt őrzik édesanyjának vigyázó szemei. Lencsevégre kaphattam kint az utcán a nagymamát, karjaiban kis unokájával. Az idegentől megszeppent kicsi, karjaival szorosan átölelte a mama nyakát, biztos menedéket találva. Jó hírek hallatán a teljes családdal együtt örülhettünk a kis Máté születésének. Előkerülnek a kóstoló mézek, erre jár az ajándékozó Télapó is. Nevet keresünk a felcseperedő gólyának, mert szeretjük és valahogy szólítani akarjuk. És ez mind-mind a szeretet.

Nincs itt mindenki. Aki nem tud jönni, őt keressük fel. Aki nem akar jönni, ő szegényebb lehet nálunk. Azért hívjuk jövőre is.

Nagy úr a karácsony szeretete! Neki nagyra nyissuk az ajtónkat, ha innen a közös karácsonyfánk lángját a kicsi gyertyáinkkal hazavisszük. Engedjük be a szeretet csodáját, derítsük jókedvre szívünk melegével. Hadd érezze jól magát minálunk hétfőn is, jövő héten is, jövő évben is. Fényével ragyoghassa be a szürkének hitt érdekes és szép életünket.
Végül elmondtam Gazdag Erzsi "Karácsony" c. versét.

  

Rácsok árnyékai között

 Ágait fázósan összehúzva várja téli hótakaróját az almafa. Kideríthetném, hogy miféle, de én csak almaalmának hívom. Aki ismeri, ne mondja meg, mert akkor elveszíti érdekességét. Kiskorában megdőlt, nem karóztam, féreg rágta törzsét, nem gyógyítottam. Termése bionak is mondható, mert a tavaszi lemosón kívül nem találkozik semmi vegyszerrel. Megmetszem és kész, ennyit a növényvédelemről. Ahogyan szoktam, végeztem is a vízhajtásokkal és egy kicsit visszafogtam, ne törjön az ég felé. Szürke foltokkal teli, vadzöld termése minden eddigi rekordot megdöntött az idén. Korábban sérült derekát nagy akarattal, vastagon körbe nőtte. A sebeibe lerakódott porban tenyésző mohát se bántom, ért ez a fa nélkülem is a testének gyógyításához. A téli almákat gyakrabban válogatom, több benne a hibás, gyorsan fogyasztandó. Kivéve e fácskámnak gyümölcseit. Tovább őrzik sejtjeikben a vizet, változatlan marad bennük a sajátos íz és illat.

Tél uraságnak nem sikerült tisztán átadnunk a kifakult zöldet. A napokban lehullott fehér takaró  az almaalma későn lepottyant, összegyűjtésre váró leveleit eldugta a szemünk elől. Hogy ne bízzuk el magunkat, lesz még a lombseprűnek feladata, mert a fa ágain szép számban ott ülnek még hervatagon, kikelettől lombhullásig az életet hordozók.

Megfogott a látványuk, lefényképeztem őket, éppen a születésnapomon. És amilyen bolond vagyok, bele is bújtam a  bőrébe. Kifelé fiatalos, sérülékeny öreg, tele hibákkal, elképzelt és élő rácsok árnyékai között.  Feladatát teljesíteni igyekvő, gyengülő karjaival új tavaszt váró.

Magam és mások megnyugtatására is, talán egy kicsit többet kellene törődnöm vele?

Volt egy olyan vasárnap

Olyan gyakran nem fordul elő, hogy mindannyian egy asztalhoz ülve várjuk, friss illatával az étkezőt elárasztó húslevest. A mai vasárnap egy ilyen nap. Feleségem, gyermekeim, unokáim és édesanyjaik vettek körül születésnapomat megünnepelni. A mindig kéznél levő asztali áldást felolvastam, "Legyen áldott a nap sugara, és melegítse fel szívedet..." nekiláthattunk az ebédnek.

Aki tehette, étvágygerjesztőnek átmozgathatta izmait kint az udvaron. A gyerekek szabadon futkorásztak, bújócskáztak, előkerült egy labda is. Győzködésükre magam is közéjük álltam gurítani a labdát és ezt aranyosan ők is, magam is megmosolyogtuk. A kertvégi öreg diófánál -a hagyományoktól eltérően- most én is ott állhattam a lencse előtt, gyerekektől körbeölelten.

A mosakodás és öltözködés után ajándékokkal halmoztak el. Rajzokat és verset kaptam unokáimtól, igaz szeretetről árulkodó levelet és keresztrejtvényt. A feladványt gyorsan megfejtettem, meghatározásai családom tagjaival álltak kapcsolatban. Végeredményeként megtudhattam, milyen ajándékot szállít majd a futárszolgálat. Olvasnivalót is kaptam és nemes itókát. El ne felejtsem a sok közül azt a TV-t, amely két nappal korábban már a szobát díszítette.

Mindenki ünnepi öltözetben, jóllakottan várt a tortára átalakított asztalnál. Csendes zsibongás, derűs várakozás az arcokon és példás fegyelmezettség. Fényét kezdi szórni a hét gyertya, zene tölti be a teret és énekelni kezdik József Attilának, önmagát harminckét évesen írt köszöntő  versét. Majd "Ez a nap más, mint a többi" csendült fel. Halász Jutka dala határozottabban és harsányabban, Mert ezt gyakoroljuk, minden születésnapon énekeljük. Csend lett, amit hét tüdő "kemény" munkájának hangja váltott fel. Hat unokám segítségével sikerült az apró lángocskákat sötét kuckójukba beterelni. Elkezdődhetett az óriás kapucíner apró szeletekre szabdalása, jóízű fogyasztása.

Ha véget ér a kávé után a nap, az már emlékezetes marad nekem, ám ők megspékelték a vasárnapomat. Az ebédlő asztala új szerepet kapott. Hátán az aquvarellek megszületésének minden szükséges eszközével. Helyüket ott a sorsolás szerint, felváltva azok a párok foglalhatták el, akik egy-egy festmény alkotóikká váltak. Szemben ül két ember, egyikük elkezdi felvinni papírra a festéket, majd áttolja azt partnerének, aki ugyanazt teszi és ez így megy egészen addig,amíg a mű el nem készül. Közben nincs beszéd, csak a háttér halk muzsikája. Én is megilletődve fogtam hozzá, mint a többiek, de ahogy az idő telt, úgy éreztem egyre szabadabbnak magamat. Mintha a többiek is így lettek volna ezzel, legalább én így láttam. Elkészült a hét pár alkotása és ezeket ajándékként én kaptam meg. Ezután még jókedv csinálta önálló festmények is kerültek közszemlére kitéve a szekrény lapjaira. Ezekre is természetesen benyújtottam tulajdonosi igényemet.

Ezen a szép napon a versek is beköltöztek a falaink közé. Aki merte és vállalta, az szavalhatta. Hallgathattam csak nekem szólót, én mindenkinek mondtam.  Vacsora közben megkerestem Tóth Árpád kötetét és ha már szerelmes lettem ebbe a napba, hát  felolvastam az Esti sugárkoszorú-t. " És jó volt élni, mint ahogy soha, S a fényt szemem beitta a szívembe:" E csodálatos költemény sorai még mindig kavarogtak a fejemben, amikor a nagylányok zongorához ültek és játszottak. A klasszikusokat azért a szamárinduló is követte. Balett bemutatójuk után két kisebb lánykát is tipegős táncba vittek, kedvet csinálva arra, hogy a szoba parkettját mások is koptassák.

Készítettem én is ajándékot az unokáimnak. Arra gondoltam, hogy a 70-éves születésnapomra majd ők is emlékezzenek. Ki-ki megkapta azt a versikémet, amit akkor írtam, amikor kicsi csipáikat kinyitották erre a világra. Miheztartás végett leírtam bölcsnek megítélt gondolataimat. Szabadkoztam is, miszerint ezeket már mások is megfogalmazhatták, de saját költeménnyel fűszerezve, egyszerre hat unokájának ajándékozni, már biztosan sokkal kevesebben tehették meg ezt. Kapott mindegyikük tiszta lapokat, rajzra és írásra alkalmasakat, hozzá kétszínű színes ceruzát, jól faragottat. Mellé grafitot, szürkét, hegyezetlenül. Ez utóbbihoz használati utasítást, soha meg se érintsék. Éles bicskájukat csak a színes hegyekhez illesszék, amilyen legyen az ő életük.

Hetven esztendőt a szeretettek között leélni egy nagy ajándék. Átlag életkorhoz közeli az esemény. Ez a  vasárnap legszebb ünnepe volt az életemnek. Köszönöm nektek ezt az ajándék napot! Gazdagítson benneteket sok év múlva egy ilyen évforduló. Akkor eszetekbe juthat az, hogy volt egyszer egy olyan nap, amikor...

gézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolhat

gézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

gézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

gézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

Rabszolgatörvény?

"Obstrukcióra készült az ellenzék KIVONULÁS Az ellenzék kivonult a plenáris ülésről, miután meg próbálta akadályozni, hogy a FIDESZ szerdán elérje a Munka Törvénykönyve módosítását. Az MSZP emiatt több mint 2900 módosítást nyújtott be a törvényjavaslathoz, amelyet egyenként kellene megszavazni. Kocsis Máté (Fidesz) ezt obstrukciós kísérletnek minősítette. Kövér László házelnök közbelépésére az Igazságügyi bizottság úgy döntött, hogy a módosításokról egyben kell majd szavazni. A parlamentben emiatt hosszas ügyrendi vita alakult ki, amelyet az ellenzéki képviselők fütyülése, bekiabálása és sípolása tarkított. MW" (Új Dunántúli Napló 2018. december 11.,kedd)

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Dunántúli Napló A BARANYA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Az 1956. október2.-i szám címoldalán olvasom: "Halljátok meg szavunkat!" és azután folytatódik a panasz elég terjedelmesen. "Vagy alusznak, vagy nem hallják, vagy talán nem is akarják" A cikk szerzője tulajdonképpen azt kifogásolja, hogy a lap hasábjain leközölt bírálatokra az érintettek -nem magánszemélyekről van szó- nem mozdulnak, nem válaszolnak.

Amiért ezt a napilapot járatom, néha-néha már élcelődnek velem. Fejemre olvassák, de hát a hibáink érdekesebbé teszik az életünket, nem igaz? Hatvankét év futott el a kiragadott írások között.A régin feltüntették, hogy az a párt lapja, a maira ezt nem írják ki. Negyven éve dobja be a postás a ládámba. A lapból korábban részletesen tájékozódhattam szűkebb hazám történéseiről. Ma ez nem adatik meg, mert országos méretűvé nőtte ki magát, mert fontosabbnak tartja összegyűjteni a világ rosszaságait. Teljesíti még a gazda óhajait és naponta egész oldalas, színes képekkel kísérel meg elkápráztatni minden olvasót.

Plenáris az ülés, azaz teljes körű, így is lehetne mondani a szép nyelvünkön. Talán azért írják idegenül, hogy ne keressem a hiányzókat. Voltak jócskán, pedig törvényt módosító tervezetről lett volna szó.

Az obstrukció magyar szavakkal közérthetően kifejezhető fogalom. Mégsem mondja ki senki, hogy egy jogszerű magatartásról van szó. Jó az nekünk, hogy egy bizottság a sok közül lehetővé teszi egyetlen szavazással eldönteni többezres feltett kérdés sorsát válasz és vita nélkül? Ez nem a demokrácia jól kikövezett útja. Még akkor sem, ha a kérdések száma mesterkélt, mert azokban benne lakozott az ellenzék minden keserve.

A parlamentbe egy-egy megválasztottnak belépő cédulát adó állampolgárok képviseletének ellehetetlenüléséről már ne is beszéljünk? Hogy jön ahhoz egy házelnök, hogy így rendezzen le egy kérdést. Szabad ilyent tenni abban a tudatban, hogy nem őt kívánta látni magas székében a választók fele? Nem szabad, mert ez a magatartás lápos, ingoványos utakra vezet,  amelynek a végén könnyedén nyel el a mocsár.

2018. december 12. A csupa kisbetűvel írt országgyűlés megszavazza a rabszolgatörvényt is. Nem akármilyen körülmények között. Két közvetítést is látok az eseményről. Az egyik olyan, mint az én napilapom. Úgy és annyit enged látni és hallani, amennyit ő akar, lehetőleg csendben, egy ellenzéket bíráló felirat folyamatos társaságában. A másik füttytől és szirénától, elkeseredett emberek panaszától hangos. Megjelent köztársaságunk elnöke is, csendben helyet foglalt és igen rövid idő múlva ugyanúgy távozott. A látottak alapján kétszer is meggondolhatja, hogy ellássa-e kézjegyével a törvények módosításait
A történelem talán megmagyarázza majd egyszer nekünk ezt a mai "plenáris ülést". Én mindenesetre láttam a kétharmad zavart vigyorait, amit meg is fogalmazott egy ellenzéki képviselő. Felötlött bennem, vajon nem ez az út vezet a bűzösen fortyogó mocsárba?

Ki, mennyit, mikor, hánytól, kitől, hányszor, miért, kinek? Nem teszem fel ezt a szarka kérdést, hangos anélkül is tőle még szép hazánk, de Európa és lassan a földgolyó is. Kérdezem hát, hogyan juthatunk el még évszázadok után is oda, hogy nem hallgatjuk meg Tiborcot is megértő Bánk bán szavait? HAZÁM, HAZÁM, TE MINDENEM! Életünk minden apró kis idejére és részére, elvonatkoztatva  panasszal fejezem be soraimat. Hallgassák meg ezt a lépcsősoron feszült csendben várakozók is, ha már a Ház méltóságát kifelé távozni engedték.

"És aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít."

Szabad büszkének lennem?

Dagad a mellem a büszkeségtől, annak miértjét most elmondom. E hónap hetedik napján nyugdíjas  bajtársakkal találkozhattam az egykori szolgálati helyemen. Az ilyenkor szokásos tájékoztató után a parancsnok emléklapokat nyújtott át az év során kerek születésnapjukat betöltötteknek. Én voltam, aki még egy óriási tortát is kapott. Kerek számú vagyok magam is, hetessel kezdődő. Torta járna érte? Nem gondolom. Hogy mégis kaptam, meglepett. Újszerű kezdeményezés ez, meglehet.

Felelős vezetőjeként ennek a tűzoltóságnak, igyekeztem mindent megtenni a személyi állomány tagjaiért és a tűzvédelem ügyéért. Természetes volt az is, hogy évente egy alkalommal vendégül láttuk a nyugdíjasainkat, koruktól függetlenül. Közéjük tartozhattak azok a bajtársak is, akiket lakhelyük miatt más parancsnokság csak átjelentett hozzánk, nagyon helytelenül. Elszakítva őket azoktól, akikkel szolgálat váltásokkor együtt húzták fel reggelente a surranójukat.

Nem ejthetek ki egyetlen panaszos szót sem a számon, engem tiszteltek és becsültek a tűzoltók. Mindenki megelégedésére mégsem lehet egy csapatot irányítani, voltak hát kivételek. Azért bátran és őszintén jelenthetem ki azt,hogy amit tettem, azt soha nem magamért, hanem a tűzoltóért, a tűzoltóságért cselekedtem. Ezeket a sorokat mégse érezze senki öndicséretnek, mert hát az ember gyakran téved és hibát ejt. Miért is lettem volna én különb a 33 szolgálati évem alatt másoknál?

Ne vádoljon senki önteltséggel, nem vagyok én egy beképzelt alak. Az a megelégedés szól belőlem, amit a tűzoltók a hetven éves születésnapom kapcsán kiváltottak belőlem.

A sütemény óriási volt, jutott belőle mindenkinek, akik a gazdag gulyás után még képesek voltak leereszteni a torkukon a finom édességet. Néhány váratlanul ajándékba kapott, csendben átadott, díszes tasakba zárt üveges ital ugyancsak adott örömet nekem.

A legkedvesebb mégis az volt, ahogyan csendben megálltak házam előtt a piros autók és a fiúk szépen, sorban átlépték a küszöbömet. Hát ez lenne az, ami melegséggel tölti meg a szívemet és ad okot a büszkeségemre.

                                                                                                                                                           

Sokáig nem tétováztam

Akkor még nem volt lehetőségünk arra, hogy pénzintézet rendezze havi számláink kifizetését. Számítógép se díszítette naponta használatos eszközként az asztalunkat, amellyel forintokat utalhatunk. Meg kellett látogatni a postát és ott sorba állni addig, amíg a csekken szereplő összeggel könnyebbé válhatott a pénztárcánk. Gyakran fordultam hát elő Gábriel főangyal katonáinál. Hivatalból is többször meglátogattam őket a tűz elleni védekezés egy-egy szabályának érvényesítése céljából. Láthattam a fegyelmezett, komoly munkájukat. A hivatal vezetőjét korábbról ismertem, beosztottjai közül többekkel is kerültem kollegiális, barátinak is nevezhető kapcsolatba.

Az ezredforduló környékén egy december végén meghívást kaptam óév búcsúztatóra. Úgy véltem, hogy a tűzoltóparancsnoknak szólt a meghívás, egyenruhát öltöttem. Díszeset, fehér inggel, nyakkendővel.

Munkaidő után a tágas előtérbe asztalok és székek kerültek. A terítőkön harapnivalók, sütemények és italok sorakoztak. Középen a vázákban egy-egy szál virág. A hivatal dolgozói már elfoglalták helyeiket, a hatalmas termet csendes zsibongás töltötte be.

   -Jaj, de szép ez, irigylésre méltó! -önkéntelenül is ez a gondolat motoszkált bennem.

És amíg a kijelölt helyemre kísértek, észrevehettem, hogy ide nem a város egy intézményének vezetőjét, hanem egy barátot hívtak meg. Öröm áradt szét bennem, mi tagadás, elérzékenyültem. Sikerült palástolnom, a világítás is hangulati, nem vehették észre. És a Főnökasszony már beszélt is. Az éves munka rövid értékelését a szokásosan aktuális jókívánságokkal fűszerezte meg, majd felém fordult.

 Egyértelmű, hogy most nekem is mondanom kell valamit, de a feladatot nagyon váratlanul kaptam meg.

Mit is szóljak? Jól van hát, nem okozhat problémát néhány, az eseményhez illő gondolat megfogalmazása. Felálltam, hogy ki is mondjam azokat.

A legközelebbi asztalnál az a fiatal, mindig kedves és mosolygós ügyintéző hölgy ült, akinél a csekkjeimet szoktam rendezni. Rám nézett, mosolygott és én elindultam felé. Megálltam mellette és onnan szóltam mindenkihez.

   -Szeretném, ha szeretteiktől kapnák meg azt az ajándékot, amit én most itt  kikézbesítek.

Beteszem mindenki postaládájába, hogy hazaérve azt megkaphassák, vagy átadhassák. Fogalmam sincs, hogyan jutott ez a megoldás ilyen hirtelen eszembe. Visszafordultam, megfogtam a kért, kicsit tanácstalanul felém nyújtott kezeket. Szemébe néztem ennek a megzavart szépségnek és  bátran, tétovázás nélkül szavaltam.

   -"Mióta készülök, hogy elmondjam..." -kezdtem el a szerelmes versek egyik gyöngyszemét. A "s zizzenve röppenő kis álmokat vadász."-nál már éreztem, hogy jól választottam. A jelenlevők lelkét, ha rövid időre is, csapongva szállni engedtem. Az utolsó két szónál jól megnéztem a fogva tartott és közben a tenyerével felfelé fordított kezeket. Hosszúnak tűnő másodpercek néma csendje után felcsattant a köszönő taps.

A facebookon ma Radnóti Miklós csodaszép költeményét hallgattam, ez juttatta eszembe a történetet. Csak remélni tudom, hogy vannak még munkahelyi kollektívák, ahol egymás mellé leülve, kedvesen vesznek búcsút egy legördülő öreg esztendőtől és nagy szeretettel várják közösen az újat.

És ott a postán?