Kerítés nélkül

    Nincs kerítésem, nem is szeretem.Kertemet az őzek ma is gyakran látogatják. Kárt is tesznek benne, persze. Róka eszi a szőlőmet s mert magasabban művelem, már csak átjárónak használja a lugast, legfeljebb inni áll meg az öntözött virágoknál. Rigóval koketálok, degeszre zabálja magát eső mosta gilisztákkal, elrebbenni is rest. Hetek óta nem látom, igaz, macska jár a bokrok között.

Vaddisznók dagonyáznak a város szélén, az erdő mellett lakó ettől már félti gyermekét. Van olyan közeli falu, ahol kerítéseket szakítva betörtek már a veteményesekbe, feltúrni, felzabálni - válogatás nélkül - mindent.

Megy az ember keresni az igazát, kérni a kárát. Jönnek az egymásra mutogatások. Az erdő tulajdonosai és a vadgazdálkodók nem tudnak - vagy talán nem is akarnak - rámutatni a felelősre, felelősökre. Ígérik, hogy rendet tesznek.

Időközben kiderül, hogy a vaddisznók vastag tárcájú, nyugati vadászokra várnak és egyesek szerint ez fontosabb, mint néhány tucat család "nyavalygása".

    Pedig a vadak szépen elvonulhatnának azon a majdnem megépített kerékpár úton, amit használva magam is kétkerekűn érkezhetnék a közeli tóhoz, a szomszédos falvakhoz és közben gyönyörködhetnék a Mecsek északi lankáinak szépségében. Az erdei utacska megépítésére a pályázat kiíródott, ám azt benyújtani nem sikeredett. Volt ugyanis a sok erdőtulajdonos közül egy olyan, aki nem tette lehetővé, hogy birtokán többségi akarat érvényesüljön, sokak elképzelése megvalósuljon. Közben már azt is mondják, hogy az utat meghiúsító személy és a garázda vaddisznók között igen szoros összefüggés van. Semmiképpen nem arról van szó, hogy valaki egy vaddisznó, csupán arról, hogy a nemkívánatos jelenségek között azonos érdekek húzódnak meg. Márpedig ezen egy dekát sem kell csodálkozni. Ilyen nálunk a demokrácia. Közérdek elé helyezi a magántulajdon szentségét, de ha én a házamban egy kicsit nagyobbat koppintok a betörő fejére, az elfogulatlan bíróság máris azt vizsgálja, hogy a veszélyeztetettségem mértéke egyenes arányban állt-e az ütésem nagyságával. És jaj nekem, ha perbeli társam védője csiszoltabb nálam, vagy ügyvédemnél. 

    Srác koromban gyakran jártam erdőben. Leginkább a paléi domb déli oldalán az utolsó szőlőt látogattam, az volt a miénk. Soha nem pihenni, dolgozni mentem oda kisgyerek korom óta. Emlékszem, egyszer hazafelé kiadós zivatar kapott el bennünket. Hogy gyorsabban haladjunk, öcsémet édesapám a nyakába vette,így sietős léptekkel hagyhattuk magunk mögött az árok parti virágzó rétet. Otthon az öcsém panaszkodva mondta el anyunak: "Ilyen időben egy ekkora gyereket kivinni a szőlőbe?"

Pihenés és kirándulás a szőlőbe kivezető erdei út volt, hűvösen és agyagosan a mezitlábnak. Forrásvízért a cigányokhoz mentünk, akik nagy békességben éltek az erdőben, az erdővel, velünk. Gombát csak tőlük vettünk. Ma nem veheti azt fel szabadon, mert annak új a gazdája.

    Ő az a gazda, akinek házát magas beton kerítés védi nemcsak a vadaktól, hanem az emberi szemektől is. Ő az, aki a kárpótlási jegyekkel ügyeskedve nagy szelet tortára tett szert, aki embertársainál többre tartja magát, aki fel nem ismert félelemben él.

Lehet, hogy szüksége van a kerítésre?

"Késői" szüret

   -Gyere mama, ülj kicsit ide mellém! - szólt az öreg és arrébb húzódott a hordó felé, hogy neki helyet szorítson. Ha nem mozdul is bőven elfértek volna a szüret előtt tisztára söpörgetett ászokon, mert onnan tavaly óta hiányzik egy kétszáz literes és mert ők ketten együtt se töltenek már ki egy akócska hordónyi területet.

   -Nagyon elfáradtam Papa. Nem való már nekünk ez a munka! - és válaszképpen az öregasszony leült az embere mellé.

   -A gyerekek most sem jöttek segíteni, pedig tavaly úgy megígérték!

  -Ígérni sosem voltak elég szegények, igaz, hogy épp elég a gondjuk,bajuk.

  -Jó, hogy a koraival időben végeztünk, - sóhajtott jókorát az ember. - kellett az a pár napfényes óra.

   -Ezt meg jóval előtte kellett lelopkodnunk a tőkékről, nehogy mind elrohadjon. - mondta az asszony. Végre az utolsó sajtár must is a helyén van. Ez így már nem fog menni kettőnknek,papa.

   -A szomszéd biztosan jött volna, ahogy szokott a nagyja szürethez most is kellett volna, de hóolvadáskor inkább felült Szent Mihály lovára.

    -Nem is kínlódta végig ezt a fránya évet. Soha ennyi eső, ennyi permet, ennyi fáradtság! - mondta halkan az asszony, és fejét elfordítva, kezét párjának a combjára helyezett, musttól ragacsos tenyerébe tette.

Az meg ránézett, elmosolyodott és másik tenyerét a jól ismert, törékeny ujjakra fordította.

A mai nap negatív híreinek egyike: Présházuk pincéjében holtan találták a 84 éves szőlősgazdát és 80 éves feleségét. A haláluk oka: széndioxid mérgezés.

Mindjárt szavazunk, már megint

    A héten le kell tenni az asztalra a kopogtató cédulák gyűjtésének eredményét. A gyűjtés munkájának gyümölcsét csak sok apró, szorgalmasan elvégzett, ismétlődő feladatok teljesítése után szakíthatjuk le a fáról. Ahogy a méhecske cipeli fáradhatatlanul zsákocskáiban a virágport. Egy tanórán, ha apró gyerekeknek ezt elmondanám, a jól neveltek közül is többen megmosolyognának. Hiszen hallják és látják, hogy a gyümölcsöket nem feltétlenül az őket nevelő kéz, de gyakran a dologtalan herék tépik le, markolni soha el nem fáradó karmaikkal.

Ez történt sok cédulával. Lopni, lopatni, eladni, venni, csalni a választáskor csak bocsánatos bűn, eleinktől elsajátított rafinéria. Még egyszerűbb legyen, hát mellé teszem a hiányzó adatot hordozó értesítőt.

     Az én kopogtató cédulámat eddig senki nem kérte, igaz, nem is adtam. Pedig nyújtottam volna két kézzel akár a kétfarkú kutyának is, csak jó erősen zörgesse az ajtómat és szépeket mondjon terveiről! Most az kérte, aki eddig is sokat tett a közösségért, jóleső érzéssel nyújtottam át neki. Mindössze 24 darabra van szüksége ahhoz, hogy a szavazó lapon szerepelhessen a neve. Ugye ez elég komolytalan? A tíz választókerületben lesz vagy ötven név és mi ebből negyvenet ki fogunk húzni. A hetven közül is képesek vagyunk a hatvan"selejtezésére". Minek akkor a cécó? Iratkozzon fel a jegyzőnél, aki csak annyit nézzen meg, rendes ember-e az illető. És a legtöbb szavazatot bíró máris képviseljen bennünket!

    Ám ez a túllihegett felhajtás talán azért van, mert a civil szerveződések mellett pártok képviselői is kerülnek a listára? Igen, azért van, de akkor ez már politikai harc a helyi hatalomért és nem feltétlenül egy település lakóinak boldogulásáért. S míg az előzőekkel szimpatizálok, mert szívből és szerelemből teszik dolgukat, utóbbiakat nem szeretem, mert többségükben számítók, igaztalanok.

    Olyan nagy szelete a választás a formálódó demokráciánknak, hogy oda el kell menni. A távol maradók fogják be a szájukat. Halkan jegyzem meg, csendes ország lennénk. Remélem, hogy a rosszul felépített választó kerületünkben képviselőként rendes, becsületes emberek fognak dolgozni, nem lesz köztük olyan, akit a ciklus időtartama alatt nem fogunk látni, vagy aki egy fenékkel több állami lovat is meg akar majd ülni!