Maszk, kézzel varrt, hímzés nélküli

Kaptam egy tizenhat oldalas kiadványt Magyarország Kormányától, vagy a Magyar Államkincstártól. Vagy mindkettőtől, ám ez nem derül ki, mert egy felelős kiadó ugyebár nem feltétlenül a feladó.

A gondosan, környezetünket szennyező műanyag fólia csomagolásra ragasztott cetlin a nevem nem egyezik meg a személyi igazolványomban szereplővel. Egyik keresztnevem lemaradt, pedig a hivatalok minden ügyintézéskor kényesen ragaszkodnak hozzá. Lakcímem megőrizte a függetlenségétől megfosztott falucska nevét, most átkeresztelték. Lemaradt a faluból a lu és helyére egy i betűt biggyesztettek. Utcanevünk nem volt, csak házszámunk. Nem írták le helyesen, jól van, tudom, nem minden számítógép bírja a / jelet. Talán két éve már annak, hogy jogszabályi előírás miatt a kiválasztott "völgy" szócskát kaptuk meg a számaink elé. Ez a változás nem jutott el a fecnit ragasztókhoz, lehet, hogy a nyilvántartások rossz dobozához nyúltak? Ez a rendetlenség azért nem sokáig bosszantott. Elfelejtette velem ismerősöm híre, miszerint ő tíz éve eladott ingatlanában vehette volna át a küldeményt. A posta oda kézbesítette és az évtizede bejelentett lakóhelyén nem olvashatta miniszterelnökünk sorait.

Kibontottam. NYUGDÍJAS-TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY- olvastam a cím alatt. Elmosolyodtam, ilyen öreg lenne? Pedig még a nyomda kellemetlen, friss szagát érzem rajta. Tájékoztató nyugdíjasoknak, ez sokkal egyszerűbb. Ezek után láttam meg a JóKor címet, ami arra az elhatározásra késztetett, hogy az egészet ne vegyem komolyan. A ká betű kicsivel irandó, ha pedig külön választom teljesen más értelmet kap a szó. A "Jókor" cím akkor fogadható el, ha ezzel a küldő időben megakadályozná, hogy ne kapjunk hajba egymással mi magyarok. A Jó kor cím utalhat arra, hogy jó korban élünk, vagy mi nyugdíjasok a jó korunkat éljük. Ezek részben igazak is lehetnének, ennek ellenére a kiválasztott cím ilyen külalakkal -elnézést a szóhasználatért- egy marhaság.

Trokán Péterrel majd egyidősek vagyunk, megnéztem a szimpatikus színészt, azután megfejtettem a keresztrejtvényt. Sean Connery gondolata természetesen igazságot rejt magában. Léteznek sokan, akik koruk előre haladtával egyre bölcsebbek lesznek. De vannak éretlen emberek, akik öreg korukra se válnak élvezhető, leszakítható gyümölccsé.

Adatkezelési tájékoztatót még a szemem fénykorában elolvastam, hát az maga a demokrácia. A betűk nagysága most nem inspirált arra, hogy nagyítót vegyek a kezembe. Adataimat nem küldöm a kabinetirodára, anélkül is hangos a világunk a kormányzati intézkedésektől.

Ezek után olvastam el a köszöntőt. Ebből megtudtam azt, hogy a kormány a miniszterelnöké, amelynek tagjai vele együtt nem járnak a piacokra bevásárolni. Pedig ott találkozhatnának -egyre kevesebb számban- azokkal a nyugdíjasokkal, akik aprópénzüket számlálva reménykednek abban, hogy telik majd vacsorára is, egy kevéskére, néhány falatnyira. Mert fogynak rendesen a magukra hagyottak! Nem, nem a vírus viszi el őket, hanem az éhség, a kilakoltatás, a fájdalmas szeretethiány.

Végig futottam a címeken. Némelyek nem keltették fel az érdeklődésemet. A maradékkal naprakész vagyok, róluk zeng a függetlennek kikiáltott, még mindig járatott napi sajtóm. Fogtam hát a JóKort és a szelektív gyűjtőre várakozó hulladékok közé tettem. Kár volt fillérek milliárdjait elfecsérelni, jobban örültem volna, ha arcmaszkot kapok védekezésre. Na nem olyat, mint fontosokon látok, csak egyszerűt, kézzel varrottat, hímzés nélkül. Az talán még a számat is befogta volna!

 

Játék és muzsika

Egyik kedves ismerősöm oldalát gyakrabban meglátogatom a facebookon, annak nekem is tetsző tartalma miatt. Azokra az igazán szép képekre gondolok, amelyek akár szöveg nélkül is élményt jelentenek a nézelődő számára.

Csendben ülök a számítógép előtt, amikor meglátom Marika egy-egy jól kiválasztott és mások örömét is szolgáló képét. És egy csapásra eltűnik a csend, megszólal bennem a zene.

Számtalan dallam ismerője vagyok, Czigány György tíz perces játék és muzsikája jócskán segített ebben. Amikor csak tehettem, a kisorsolt játékossal együtt törtem a fejem a helyes megoldásokon. De régen is volt ez, amikor minden nap haza jöhettem a munkahelyemről és együtt ebédelhettem a szüleimmel. Talán éppen a forró levesek kanalazása közben megszerzett ismereteknek köszönhető, hogy hamar párosítok a látottakkal egy oda illőnek vélt muzsikát. Megkeresem, meghallgatom és hozzászólásként már oda is biggyesztem. A lehetőségem óriási, a teljes zeneirodalom. Gyerekdaloktól az operákig, slágerektől a legfényesebb szimfóniákig. Fejemben a leltár felöleli Caruso lemezre rögzített tenorjától a sok-sok híresség hangját, a "csak" hangszerek fantasztikus dallamait. Figyelek arra, hogy ismétlésekbe lehetőleg ne essek, bár az sem rontaná el a játékot. Mert ez egy játék, amit egy másik gép előtt ülve a gimnazista osztálytársam elfogadott.

Lucio Dalla dalba foglalta Enrico életét és számtalan kép juttathatja eszembe a szívbe facsaróan egymáshoz illesztett hangokat. Ha nem is éppen Sorrento, csak egy öböl, "ahol a tenger ragyog és fúj a szél...,halászok lámpái tükröződnek vissza fehéren a vízen..., annyira szeretlek téged..., egy könnycseppet hullajtó szép szempár tekint rád." Sok-sok fénykép beszélhet ezekről és mindegyik megszólaltathatja az idő múlását nem ismerő Lara Fabian kedves hangját. Ezért is választottam a blogos bejegyzésemhez, a színek mindegyikét életének palettájára felhordó Nagy Carusot.

Hogy végül egy képhez melyik zenét társítom, csak az én dolgom. A döntésem okát én mindig megtalálom magamban. Van néhány zenemű, amit nem mertem még semmihez hasonlítani, annak hatalmassága miatt. Játszótársam még nem kifogásolta a dalok illesztését, pedig nyugodtan megtehetné. Tehát játszunk tovább az éter hullámain, jól megnézzük a képeket és közben átadjuk magunkat egy mindig más birodalomnak, amit éppen akkor épít fel bennünk tizenkét hang sokszínű -lelkünket felkavaró, vagy éppen megnyugtató- együttműködése.