2016. április 7., csütörtök

No, megállj csak!

     Van a városban egy igen rafinált útkereszteződés. Azért bátorkodok ilyen jelzőt adni neki, mert elbizonytalanodni ott gyakran látom a forgalomban résztvevőket. A főútvonal és az egyik alárendelt út a kereszteződéstől egyirányú. A két alárendelt úton stop tábla, illetve elsőbbségadás kötelező tábla van elhelyezve. Az előzőből egyenesen és jobbra, míg az utóbbitól jobbra és  balra is haladhatunk tovább. A főútvonalon lévő csak egyenesen és jobbra hagyhatja el az útkereszteződést.

      Még sokan vannak vezetők, akik nem ismerik a stop táblánál a kötelező megállás szabályának változását. A táblától függetlenül csak egy helyen kell megállni, mégpedig ott, ahonnan a kereszteződés forgalma már jól belátható. A regulát a sok rossz helyre ültetett stop miatt változtathatták meg. Az egyirányú út lejtőjén érkezve a kereszteződésbe a személyautónak bizony jól bele kell dugni a főútvonalba az orrát, hogy a jobbról érkezőt észlelhessük egy faragatlan, tavasztól zölddel is borított rézsű miatt. Amikor végre látunk és senkit nem zavarunk, bizony gázt adunk és útnak indulunk.
A két alárendelt útvonalról a kereszteződésbe érkezők leggyakrabban forgalmi viszonyba is kerülnek egymással. Normális esetben közöttük a kanyarodás szabálya dönt, azaz a jobbra kis ívben kanyarodónak van elsőbbsége, ő juthat hamarabb a Kutyakaparóhoz, ha úticéljuk megegyező. Jól van ez így? Biztosan nem egyértelmű, hiszen hallom, hogy az építőanyag kereskedés felől balra kanyarodó, megállás nélküli nagy sebessége gyakran csalja ki az abroncsok csikorgó csatáját.
Kíváncsivá tett a helyes megoldás. Kutakodni kezdtem jogszabályban, tankönyvekben, de egyértelmű megoldást nem találtam. Nincs ilyen kereszteződés a könyvekben, márpedig nálunk van. Ebben az esetben előfordulhat az is, hogy nem jó a helyi szabályozás? Elképzelhető. Én nem tudom, nem is akarom a kérdést megoldani. Dehogynem tudom! Háromszögtől, illetve hatszögtől függetlenül a kanyarodás szabályai a mérvadók.

     Van azonban ennek az útkereszteződésnek még egy pikantériája. Amikor araszolok lefelé, a stop tábla és a magas földhalom miatt annyira lelassítok, hogy azt hiszem meg is álltam egy pillanatra, de nem! Ezt egy szirénázó rendőrautó hozza tudomásomra. A szolgáltatóház előtt csendben parkoló kékcsíkos olyan riasztó hanggal és akkora sebességgel ér utol és int le, hogy a frász kerülget. Sok vita nem lehet, mert a fiatal törzsőrmester felvilágosít arról, hogy felvétel készült, ha csak lépésben is érkeztem a kereszteződésbe. A szabálysértés miatt 10.000 Ft-os csekket nyom a kezembe és látom, hogy elnézően mosolyog. Nem is tudok haragudni rá. Gyanítom, hogy feladatul határozzák meg számára a nagyobb számú büntetés kiszabását és ennek teljesítéséhez ez egy jó felállítási hely. Ahogy az innen Mecsekfalura induló lanka vége is, ahová 50 felett becsorogni nem feltétlenül szándékos, inkább tudatosan gondatlan magatartás következménye.

Nem sikerült rendet tennem a kereszteződésben előfordulható forgalmi viszonyokat illetően. Joggal mondhatja bárki, hogy adjam le a jogosítványomat. Lehet, hogy igaza van, meg aztán nagy kár már amúgy sem érne ezzel. Mégis úgy gondolom, hogy tisztább lenne a szabályozás két egyforma, hatszögletű tábla elhelyezésével, beláthatóbb a kereszteződés a magas földkupac  megfaragásával. Addig csak lassíts és ha kell - bárhonnan is érkezel -, állj meg, mielőtt behajtasz az útkereszteződésbe!