Ballag már a "vén" diák

Unokám alig kezdte meg gimnáziumi tanulmányait, az oktatási intézmény bezárta diákjai előtt a kapuit. Covid-19-nek nevezték el a földkerekség minden zugába megbújó vírust, amely a számítógép elé ültette a tanárt és a tanulót egyaránt. Kínlódás ez így mindenki számára! Hiányzik a személyes kontaktus, a jó pedagógus hangja és odaadó figyelme, a pajtások csibészsége és szerető közelsége.

Tavalyi ballagásán nem vehettem részt. Tárgyi ajándékot azért kapott és üdvözlő sorokat. Ezek megfogalmazásához egy éppen akkor olvasott könyv szerzője adott ötletet és segítséget. Békés Sándort az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának alapító vezetőjeként ismertem meg. Kapcsolatunk a stúdió tűzvédelmét szolgálóan hivatali, korrekt és majdnem baráti volt. Nyolcvanadik évében, egyik könyvét olvasva idézhettem fel emlékét. A vadászó ember életének velünk is megosztott cserepeit rakosgattam fel egy olyan tetőre, amely árnyékában Esztit nem tűzheti az égető napsugár, nem csapkodhatja a viharos erejű szél.  

Gondolatait csokorba kötözve adtam át a ballagó gyermeknek azzal, hogy cselekedeteiben ne tartsa azokat kötelezően megtartandóknak, irányt szabóknak, talán csak megfontolandóknak:

" Olyan kevés, akár egy mosoly is elég a boldogsághoz. Minden találkozás egy élmény, egy kaland. Legyen egy mindenkinek menedéket adó kaliba. Az élet tanulás és tanítás, alkalmasság, bizalom, szeretet, gátlások oldása. Része vagy a földnek, fáknak, égnek, zajoknak, illatoknak. A karácsony nem a gyertyagyújtással kezdődik. A régi emlékek fontosabbá válnak, szemlélődé öröme, emlékezés nyugalma. A kutya és az ember igaz kapcsolata. A vadászat lényege maga a vadászat: bizakodás, izgató küzdelem, remény. A szarka gyáva, mégis szemtelen és fosztogat. Csak egy csepp könny, nem sírás az. Csendben, némán is szól a zene. Életünk feladataiban törekvés a hibátlan teljesítésre. Nagyapa százszor hallott történetei. Hálaérzés nem súlyos teher, felszabadít, megerősít, boldoggá tesz. Hazaszeretetünknek is hálaérzés az alapja."

Ezt a tizenhat kipattanó szikrát jelöltem meg olvasás közben a grafittal, tartottam tovább adni érdemesnek. Külön-külön eltöprenghetek mindegyiken egy koros nagypapa fejével. Valamennyiről egy-egy novella vagy akár regény is íródhat, íródott. Az író kölcsönvett sorai közül több is van olyan, amelyik egész életre szóló. Korai volt talán egy kamasz lányka kezébe adni? Nem hinném, de a befejező soraim azért unokámhoz szóltak: Most kilépsz egy iskola ajtaján és belépsz egy okkal nagyobbnak a kapuján. Tanulj becsülettel úgy, ahogy ezt eddig is tetted. Ne ijedj meg attól, hogy a következő évek során lassan felnőtté válsz, ez a dolgok rendje. Nekünk úgyis örökké gyermek maradsz, a mi kicsi Hold Anyától megszökött unokánk. Végül nem feledkeztem meg gratulálni az iskolából és azon kívül megszerzett -testét és lelkét gyarapító- tudásához. 

Remélem, hogy gimnáziumának kerekei gyorsan megtalálják a járt utat és Eszter néhány év múlva újból feladat elé állít, hogyan emlékezzek meg ballagásáról. Ott leszek azon személyesen, ez a legbiztosabb megoldás. Búcsúzhat-e majd úgy az osztályfőnökétől, ahogyan azt tette a múlt nyáron? Talán jobb is, hogy nem láttam azt élőben, mostanában már olyan gyorsan és sűrűbben fordul elő, hogy a szemeimet dörzsölgetem. Vagy törölgetem? 

Hiányzó munka

Az 1980-as években már közismertté vált az, hogy a város tűzoltói szívesen adják kétkezi munkájukat Komló szépítéséhez, fejlődéséhez. Természetes volt ez már az itteni szolgálati napjaim kezdetekor. Megismerhettem egy minden munkához  jól értő személyi állományt. Nem is volt szükséges külső szakembert hívnunk életfeltételeink hátterének megfelelő szinten tartásához. Ezért hát az sem volt véletlen, hogy egy-egy közösség a segítségünket kérte. A fizetségünk a köszönöm volt, amihez gyakran társult a háláról árulkodó mosoly.

A Komlóhoz csatolt kis község tanácstagja hajlottabb kora ellenére frissen és agilisan tette a dolgát. Addig kopogtatott a tanácselnök ajtaján, amíg az meg nem nyílt aktuális kérelme teljesítése előtt. Így fordulhatott elő az, hogy a város is segítette  Szent Márton püspök templomának felújítását. Félig szabad, félig szolgálati időben jeleskedhettek a fiúk. Társadalmi munkának hívták akkor az ilyet és az is volt. Száznyi ember kedvére -Isten örömére a hívők szerint- segítettünk megújítani az egyre ritkuló szentmisék otthonát. Senkit nem érdekelt, hisszük-e Istent, mindenki tette a dolgát jó kedvvel, felebaráti szeretettel fűszerezve. A búcsú-vacsorát -szorgos munkával eltöltött napok után- jóízűen még délután elfogyasztottuk. A falu néhány asszonya remekelt a kiválóan fűszerezett vegyes pörkölt elkészítésével. A nokedlit is megfelelő méretűre szaggatták. Márton püspök felújított otthonában első alkalommal celebrált szentmise a köszönömről, az egymásnak nyújtott segítségről és a szeretetről szólt. 

Az ablakon kiszökött papagájt porlasztott sugárral "lőtték" le a fáról, így adhatták vissza az idős néni kezébe. Sziréna nélküli kísérlet volt ez és sikerült. Társadalmi munka volt a javából. Én nagyon sok embert ismertem meg, közülük sokat kötelezőn, hivatali kapcsolatokból eredően. Mégis csak elvétve fordult az elő, hogy magam hoztam volna a "plusz" munkát. Tűzoltók jöttek és kérték a lehetőséget, meg is kapták. Szülőfalujuk kicsiny emlékházától a bajba jutott tűzoltó házának javításáig. A feladat mindig önként vállalt volt. Ha a munkába mégis belecsöppent valaki akaratlanul, az csak a javára szolgálhatott. Minden befejezett munkának a kölcsönös öröm volt a kísérője. Engem a büszkeség érzésével töltött fel az, hogy ilyen közösségnek lehetek egy vezetője.

A laktanyán kívüli elfoglaltságok soha nem ütköztek a szolgálat érdekeivel, nem eredményezhették a tűzoltások és műszaki mentések késedelmét. Azóta a tűzoltói munka rendje alaposan megváltozott. A mai állapotok nekem -régtől nyugdíjasnak- nem tetszenek. A baj az, hogy a ma szolgálatot teljesítőknek sem. Rosszul érzik magukat a munkahelyük falai között. Igazán jót tenne velük most egy kis tavaszi kikapcsolódás, például csemeték ültetése formájában. Örülhetnének az ágacskák zöldbe boruló nyújtózkodásának, felismerve bennük munkájuk köszönömmel fizetett gyümölcsét. Az idősebbeknek eszükbe juttathatná Szent Márton templomát, ahol nem tudom, járnak-e templomba az emberek, celebrál-e még misét a pap.

 

Tied a Nap

    - Mama, mi lesz ma a desszert? -kérdezi unokáim egyike, még a második fogást falatozva. És mindig előkerül kiadós mennyiségben az ebéd utáni jóízű csemege, bármennyien is üljük körbe az étkezőasztalt. A lányok be-besegítenek már az elkészítésükbe, legyen az valamilyen sütemény, vagy a legegyszerűbb pogácsa. Még soha nem fordult elő az, hogy gondot jelentett volna valami-féle maradék.

 "A nagymamám szakácsnő volt. Sokáig dolgozott a vendéglátásban édesanyám is." Így kezdte mesébe  illő sorait Edit. Ő az, aki mesterien tervez és kivitelez, ha a sütemények világáról van szó. Én kértem meg arra, hogy beszéljen a meglepetést okozó, posta nélkül is házhoz szállított mézeskalácsokról. 

A Mami krémes süteményei, a Papi lángosai és buktái mindig jelen voltak az életében. Úgy nőtt fel, hogy a házi sütemény szabadon fogyasztható csemegeként díszítette az asztalukat. A környezete, a szülő-nagyszülői példa természetessé tette számára a konyha, abban is az illatozó sütő közelségét. Nem csoda hát, hogy ezek a mai napig szép gyermekkori emlékek egyfajta kötelezettséget is jelenthettek számára. Hirtelen lett nyugdíjas, azóta van igazán ideje a sütésre. Ki is használta a sorstól nem kért, de kapott lehetőséget és terápiaként kezelve sok-sok időt töltött el a desszertek birodalmában. Életének párja maga is kedveli a konyhát, alkalmanként önállóan készít el egy kiadós egytálételt, vagy éppen egy jókora adag sajátos ízesítésű kocsonyát. A süteményeket szereti, de hát annyit mégsem tüntethet el nem kívánt súlygyarapodás nélkül, amennyit szeretett asszonya megalkot!

"Amikor a szomszédokat megkínáltam egy-egy szelet sütivel, jóleső érzés töltötte meg a lelkemet. Láttam, hogy ilyen kicsinek is mennyire lehet örülni. Igaz, az én szívem is megbizsergett ilyenkor. Egy beteg kisfiúnak gyógyítására pénzt gyűjtöttünk, ám a forintokat kezelő alapítványban csalódnunk kellett. Ettől kezdve -mert sok pénzt adni úgysem tudok- elhatároztam, hogy a környezetemben élő beteg gyerekeknek születésnapi tortát sütök. A kölcsönös öröm soha nem maradt el."

"Örömsüti" csoportban álltunk össze, mi sütni szeretők. Karácsonyonként megleptük az Anyák Otthonát, Idősek Otthonát, Hajléktalan Szállón élőket, Mentőállomás dolgozóit és még másokat. Nyugdíjas tűzoltóként én magam is örülhettem egy év karácsonyán ennek a nemes gesztusnak, mosolyommal az ajándékot ki is fizettem. Sajnálom, hogy ez a csapat időközben morzsolódott, végül elfogyott. Az egésznek az úttörője azonban a példaértékű tevékenységét gyakorolja ma is!

"Tudom, nem nagy dolgok. De ha olyanok arcára csalok egy pillanatra mosolyt, akik sokat tesznek a közért, az számomra olyan jó. Örülök, ha adhatok. És örülök, ha a gyermekeim is ezt látják tőlem. Sőt, az unokáim is! Amikor készítettem a karácsonyi mézes embereket a lányom kollégáinak, unokám megkérdezte: Ugye ő is vihet az osztálytárainak? Hát persze, hogy vihetett! A házunkban nagyon sokan élnek magányosan. A postaládába bedobott kis mézeskalács figura is örömet okozott nekik. Ahogy húsvétkor is. Egy kis ovis kérdezte egyszer, hogy mit teszek bele" Mert az anyukája is így süti, de az enyém finomabb. A fülébe súgtam a titkot: A szívemet és a lelkemet. Azóta eltelt pár év és ha éppen látom a suliból a buszra menni, kiadok neki egy.egy sütit. Mindig mondja, tudom ám a titkot! És ezek a kis apró örömök, amik erőt adnak. Mint most azok a muffinok, amiket az oltópontra vittem. Szeretettel készültek. Nem volt nagy dolog, igazán kis apróság. De jó volt látni az örömüket. Remélem, kicsit feldobtam vele a mindennapok egyhangúságát."

Ez az előző bekezdés szó szerint idézett. Mindazt tartalmazza, ami az egészben fontos. Ha előtte és mögötte nem mondok semmit, akkor én mégis csak hiányzok. Folytatom tehát, még ha máshonnan lopkodok is.

Amikor a tanár leíratja a gyerekekkel osztálytáraikról a jót, fogalma sincs arról, hogy az általa leírt és egyénenként kiosztott összegzések egy életen át féltve őrzött kincsekké válnak. A Nőnapra készített ehető cserepes virágok, a húsvéti nyuszi fej-és popo bonbon, a mazsolás kalács a Maxi King tortával, a karácsonyi ehető fenyődobozok mindegyike arra ösztökél bennünket, hogy a szerzőjéről a kiosztott papírlapokra csupa jót írjunk. Radnóti jut eszembe, a Nem tudhatom. A süteményeihez köthető minden ötlete és cselekedete jól álcázott hazaszeretet. Kedves ő és őszinte, ezeket a tulajdonságokat másokban is felismeri és..."Nem tudom neked adni a napot, De tudok adni egy pillanatot," (Dévényi Erika)