2023. december 31., vasárnap

Kérdezés nélküli döntés





Nem emlékszem arra, hogy srác koromban lett volna gyermekorvos a szülőfalumban. Anyu és Nagymama gyógyítgattak ki bennünket egy kiadós influenzából, vagy tettek írt a sajgó sebeinkre. Az egészségünket szükség esetén szolgálta azért a velünk szemben lakó és dolgozó orvos, de bátran fordulhattunk a Kossuth Lajos utcában élő Braun Erzsébet doktornőhöz is. Ő jól érezhető szeretettel óvta mind a kilencünk egészségét. Nagyobb baj esetén Pécsett kellett keresnünk a gyógyulást. Igaz, egyszer édesapámmal Komlóra utaztam, az akkoriban épített SZTK épületében találtunk  orvost. Nem tudom biztosan, talán a manduláimmal lehetett baj. A gyermekek nyelvén is beszélő, mosolygó emberre ma is jól emlékszek. Még a neve is megmaradt a fejemben ennek a Bulgáriából ide költözött embernek. Dr. Vanef Penyo, mondom ki fonetikusan, mert helyesen leírni nem tudom. 
A falum lélekszáma egyre csak gyarapodott. A környező községek gyermekeivel együtt már szakosodott orvos vigyázta a fiatalok egészségét. 
Felneveltünk három gyermeket. Hirtelen fellépő bajok miatt igazán ritkán kellett a fiukat orvoshoz vinni, szerencsére! Lakhelyeinken jól kiépített gyermekorvosi hálózat vigyázott rájuk a nap minden szakában.

Mostanában azonban változások történnek ezen a területen. Az egészségügyben  hatalmat gyakorló "szolgák" minden kérdezés nélkül döntöttek. A megyeszékhely után a legtöbb lakónak otthont adó Komló városában megszüntették a gyermekügyeletet. Nem beszéltek az érintett orvosokkal, nem vázolták fel elképzeléseiket az önkormányzati képviselők előtt. Talán a polgármesterünket se keresték meg egy ilyen fontos ügyet érintő változtatás előtt?
Nagy hirtelenséggel jött ez az átalakítás, ahogyan ez manapság már majdnem természetes. Vagy mégsem? Városunk egyik orvosát minden bizonnyal kérdések sokaságával bombázták az emberek, amelyekre megkísérelt úgy válaszolni, hogy a sok-sok szülőnek ne kelljen a telefonját használni. Az internet hullámain olvashattam azt a tájékoztatást. A hírt megerősítette, ezentúl Pécs ad ügyeletet a komlói gyerekek számára. Ő maga is ott fog ügyeleti szolgálatot teljesíteni. Enyhít a kialakult helyzeten az, hogy az ügyeletre túlnyomó többségében indokolatlanul hozzák gyermekeiket a szülők, a legritkább esetekben fordulnak csak elő akut esetek. Elmondja a rendelői munkával összefüggő gondolatait és gondjait, szól a megszámolhatatlanul sok és indokolatlan telefon hívásról. Mondataiban érezhető az aggodalom, mégis arra kéri a szülőket, hogy a rendelő ajtaját indokolt estekben nyissák csak ki. Azokról az enyhe esetekről is beszél, amelyek tüneti szerekkel jól kezelhetők otthon is. Csak így tudja biztosítani a körzetéhez tartozó gyermekek tisztességes ellátását, gyógyítását.
Mindezeket szóban is megerősítette miközben a paprikákat szeletelte karikákra és nagy hozzáértéssel seperte be azokat a jókora serpenyőbe. Lecsók készültek a szabadidős parkban. És amíg a tűzhely körül szorgoskodott, csak mondta a magáét. 
 
A életpálya örökség. Szülei orvosok, természetesen adódhatott az, hogy Ő is azt választja. Feladatát nagy szeretettel teljesítő embert ismerhettek meg  személyében a szülők, de a gyerekek is, bár ezt ők biztosan másképpen fogalmazzák meg.

Ahogyan tüsténkedve teszi a dolgát a közös főzésben és megosztja velem orvosi világát, hát nem a magáét mondja. Sokunk ügyes-bajos dolgát jeleníti meg a saját környezetének tükrében. Figyelem az arcát, látni vélem szívének és lelkének rezdüléseit. Feszültség, aggodalom, féltés, határozottság mellett valamiért a bujkáló félsz is ott táncol a szemében. 
Komló városra nagy csapást mért a bányák gyors megsemmisítése. Ezt a tempót azóta se magyarázta el érthetően senki. A múló esztendők mindegyike ejtett valamilyen sebet az itt élő embereken. Ezeken nem sokat enyhíthettek a város csinosítgatását szolgáló, központilag is támogatott beruházások. A gyermekorvosi ügyelet megszüntetésének miértjét illett volna indokokkal aláhúzni. De senki nem szólt egyetlen szót sem ezzel kapcsolatban. Pedig hát beszélni az érintett lakóssággal nem egy lehetőség, inkább kötelesség!
Remélem, hogy a gyerekeket -a változások ellenére- mindenhol a rajzaikkal díszített váró, kedves szó és mosoly fogadja. 


2023. december 24., vasárnap

"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,"

 Ilyenkor decemberben az emberek hosszasan készülődnek karácsony méltó megünneplésére. Aki teheti, ajándékokat vásárol és adja át a szent estén családja összetoborzott tagjai számára. A feldíszített fenyő sokaknak juttatja eszébe a megszülető kis Jézust, a Megváltót, aki az életét adja az emberekért.


Mindenkinek szíve-joga az Istenben való hit. Aki feltételek nélkül hiszi a teremtő létezését, minden bizonnyal könnyebben teszi túl magát a saját és mások gondjain, problémáin. Én hajlamos vagyok kritizálni Isten teremtő tevékenységét. Megalkotott egy csodálatos Flórát és Faunát, amelyben tétlenül nézte, hogyan követi el eredendő bűnét az első emberpár. És azóta is csak szemlélője a növény-és állatvilág szenvedéseinek, az emberiség romlásának.

Gazdagon termő földekre gyárakat építünk, napelemeket telepítünk, ezzel segítjük a természet egyensúlyának amúgy is gyors felbomlását. Szöges dróttal kerítjük be az erdőt, nehogy abba illetéktelen lábbal bárki is belépjen. Hát még kilónyi gombát szedjen! A szarvas jószág, ha beleakad, annak annyi! Ha szerencséje van meglátják, jó emberek az életét megmentik. Egykor kiránduló út volt, most messze elkerüljük, drótvágó ollót mégsem hordhatunk magunkkal!

A kutyák tulajdonosai a játszótereken, közterületeken nem feltétlenül viselkednek illendően. Csak azok hordanak sétáltatás közben nylon zacskót magukkal, akik tisztelik embertársukat és nem restellik összekotorni kutyájuk földre pottyantott piszkát. A zacskó nélküli kutyák-kutyások ellenségei a mérgezett, néha már pengével is élesített falatok hanyag, józan ész nélküli eldobói. A kicsi gyermek és az ártatlan csahos védendő tárggyá lettek?! És ezzel húzom alá az én Istenem vélt hibáit.

Az Istenben való hit megerősítését, a rossz dolgok megelőzését valakiknek feltétlenül szolgálnia kellene. Erre hivatott az egyház, a papság, a politika területén a mai hatalmat kiszolgáló párt. Valamit nem jól tesznek. Önös az érdekük, ők is elfelejtenek kérdezni. Kivétel van, néhány ilyen papot ismerek, ettől még a templomok többségében üresen konganak a harangok. 

Éppen Jézus születésének napján jutnak eszembe ezek a gondolatok? Nem hiszem, hogy távol kellene tartanom magam ezektől a felvillanásoktól. Máris húsvét körül járok. Féltenem kellene a Megváltót az erőszakos haláltól? A Golgotára vezető utat pillanatok alatt megtesszük, pedig nagyon is hosszú az az út. Végig leselkedik ránk a gonosz, ám a fejünkben Villanovai Szt Tamás mondatai zargatják el messzire tőlünk a félszt. Ő az aki megnyugtat bennünket, amikor kérdezi: Mitől félsz? A bíró, akinek el kellene téged ítélnie, Jézus Krisztus, aki azért halt meg a keresztfán, hogy ne kelljen téged elítélnie.  

Ilyen egyszerűen működik ez a világ! Gyorsan felmentjük magunkat és elhatárolódunk minden tervezett és elkövetett bűnünktől. És nem csak mondjuk, de továbbra is eldobáljuk- üljünk a trónon vagy a roskatag lócán- a pengével élesített falatokat.