Tegnap a belügyminiszter a hivatásos önkormányzati tűzoltóság újbóli visszaállamosításáról beszélt. Ugyanez az ember az első Orbán-kormány idejében egy kaposvári értekezlet szünetében azt mondta nekünk - városi tűzoltóparancsnokok kis csoportjának - , hogy érdemes lenne velünk leülni és beszélgetni. Mi csak annyit mondhattunk, hogy részünkről nincs és nem is lehet semmi akadálya az eszmecserének. Gondjainkról, eredményeinkről és elképzeléseinkről szóltunk volna, de a miniszter nem adott széket alánk.
Nem folytatott őszinte beszélgetést velünk az a másik 11 belügyminiszter sem, akiknek tűzoltójaként én szolgálatot teljesítettem. Eltekintve Benkei András 17 évétől, ezek a miniszterek igen gyakran adták egymás kezébe a bársonyos fotelhez vezető iroda kulcsát. A tűz elleni védekezéshez és a tűzoltósághoz egyikük sem értett igazán, rábíztak hát bennünket a mindenkori főparancsnokra.
Benkei miniszter a Varsói Szerződés hadi potenciáljának csökkentése címén kettős irányítású tanácsi intézményt csinált belőlünk és teljesen érthetetlen módon a Horn-kormány ugyanezt megismételte 1995-évben. Ez utóbbi azért más volt annyiban, hogy a gazdálkodás az eszközöket használó városi tűzoltók kezébe került. Az önkormányzatok az elmúlt másfél évtized alatt elvettek, vagy adtak, hozzájárulva ezzel a tűzoltóság egységességének bomlasztásához.
Ezt a nem kívánt folyamatot erősítette a szakmai irányító szervek állandó változása. A tűzoltókat összevonták a polgári védelemmel, majd lett ebből katasztrófavédelem. Ennek a szervezetnek a számlálhatatlan harcosai a tűzmegelőzésben, a tűzoltásban és a műszaki mentésben döntő többségükben egyre járatlanabbak, nem csoda, hogy a napi hírekben a tűzoltók munkáját ma már szégyenkezés nélkül sajátként adják el, mintegy igazolva szervezetük és a lényegesen nagyobb anyagi juttatásuk létjogosultságát. Volt példa arra, hogy mindössze kétheti tényleges szolgálat után ellenőrizni jött egy fiatal diplomás gyerek, akinek iskolája a tűzvédelemtől annyira messze állt, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől. Mint ellenőrzött, én kértem meg arra, hogy figyeljen és ne akarjon önálló munkát végezni. Azóta sok év eltelt, de nem igazán látok változást.
Csak a harc állandó és folyamatos a különböző beosztások megkaparintása és megtartása terén. Nem kis dolog ez, él még itt az indokolás nélküli felmentés intézménye.
A harcban szerintem most legügyesebb a főigazgató. A nyugdíjas katonából tábornok lesz a Tiszai árvíz idején, egy gyenge évtized után újra, de most tűzoltó tábornok. Nem akárki osztja a tábornoki címet, mégis megkapja, talán még a nyugdíját is. Olyan ez, mint egy vakondtúrás a kertemben, hiába gereblyézem, reggelre ott díszeleg egy másik. De a kis földalatti munkás legalább újat és frisset alkot.
Megalázás és megfélemlítés. Erről beszélnek mostanában a tűzoltó bajtársak. Csak súgva és egymás között, mert a telefonjaikat lehallgathatják a legkisebbeknek is. Ezt kellett hazavinni, anyuval is aláíratni, vagy az állományt elhagyni. Pedig a végrehajtási rendelet csak parancsnokot és hatósági munkát végzőt jelöl meg "fontos"-nak.
Akár visszaállamosítják a tűzoltóságot, akár nem, én tele vagyok olyan ötletekkel, amelyek korszerűsítenek, karcsúsítanak, mégis közelebb hozzák térben és időben a tűzoltókat a tűzhöz, egyszerűsítik, gyorsítják és keletkezési helyükhöz igazítják az ügyek intézését. Elképzelésekkel, amelyek nem zavarják szégyenkezve nyugállományba az értékes munkát még tudókat, amelyek megbecsülik anyagilag és erkölcsileg is az újra és újra harcba indulót.
Olyan jó lenne, ha egy nagy átalakítás előtt kérdeznének! Sokak véleményének szintézise meghozhatná azt az eredményt, hogy az új lakásban európai módon élhetne a tűzoltók társadalma. Ebben a kérdezésben nem nagyon hiszek. Akkor legalább olvassanak. Az aláíró kezek ismerjék meg gróf Széchenyi Ödönt, legnagyobb magyarunk fiát, akinek köszönhető a magyar tűzoltóság megszületése. Nem kell szégyellni megismerni Őt, ezt tette a török szultán is, nem önzetlenül, jó tűzoltóságot akart és kapott is.
Pontosan tíz éve annak, hogy a sportcsarnokban mulatságot tartottunk a tűzoltók és családjaik, valamint kedves ismerőseik számára. Célunk az volt, hogy hagyományt teremtsünk, tűzoltó bállal köszöntsük a tavaszt és emlékezzünk védőszentünkre, Flóriánra. Kérésünkre a városunk- és működési területünk vállalkozói minden alkalommal segítő kezet nyújtottak a tombola ajándékok biztosításában. Ezek a tárgyak - köztük több is komoly értékű - olyan mértékben növelték meg a bevételünket, hogy a rendezvényünk nullszaldósak tudtak lenni. A fődíj, értékétől függetlenül a helyszínen azonnal elfogyasztandó torta volt, amit önzetlenül mindig János készíttetett. A zenére a tánciskolánk minőségének megfelelő mozdulatokat tettünk a parkettán, egészen a veríték cseppek megjelenéséig, vagy még tovább is. A bálokon jót mulattunk, jól érzetük magunkat. Mindenki úgy gondolta, hogy a hivatásunk kötelez, hát viselkedtünk is.
