Május közepén már készülődünk az esedékes családi ünnepeinkre, unokáink aktuális név-és születésnapjaikra. Ha szerencsénk lesz, idén is mind a tizennégyen egy asztalnál ülve ünnepelhetjük pünkösd vasárnapját. Ajándékok készítése és vásárlása. Melyik asztal mikor és hova, mi legyen az étkek sora, milyen torta és sütemény várja sorsát desszertként a terítésre? A fő vállalkozó ezen kérdéseket illetően az édesanya-mama. Jómagam csak szerényen veszem, vehetem ki a részem a feladatok teljesítéséből.
Váratlanul elhangzott jókívánság zökkentett ki a megszokott ritmusból. Gábor hívott telefonon és köszöntött születésnapom alkalmából. Rácsodálkoztam, nekem május 16-án semmilyen megemlékezésre méltó esemény nem tarkította az életemet. Megnyugtatott és megerősített abban, hogy születésnapom van, igencsak megemlékezésre méltó számú. Másnap személyesen is eljött egy nagyon díszes könyvvel és jobbféle hosszú nyakúval emlékeztetett arra, hogy 25 ezer napos lettem. Mosolyogva megköszöntem, megöleltük, megpusziltuk egymást.
Nem kérdeztem, hogyan is jutott eszébe ilyesmi. Lapozgattam a magyar festőművészeket és szerelmeiket felsorakoztató ajándékot. Életre szóló kötődések, rövidebb idejű érzelmi kapcsolatok, mindegyik gyümölcse a vásznakon is bemutatkozó művészet maga. Ám egyik sem élte meg teljességében a huszonötezer napot. Ennyire sok lenne ez 68-69 között?
Akkor hát ünnepeljük meg! Gyorsan fel is tettem facebookos oldalamra ezt a "fontos" eseményt, nem kendőzve egy pillanatig sem annak turpisságát. Mellé biggyesztettem viszont egy korábbi születésnapomról megemlékező néhány soros írásomat, amelyet leginkább Eszter és Emi rajzai díszítettek, adva gondolataimnak igazán valós értéket. A gyanútlan olvasó jó szívvel köszöntött. Kevesen mondták, hogy messze még a decemberi Borbála nap. Sokaktól kérhettem elnézést a nem szándékos félrevezetés miatt.
-Jókora lavinát indítottál el! -szólt nevetve Jutka.
Judit írása pedig gondolkozásra serkentett. "Jenő, egy csodálatos 25000. születésnapot kívánok! Még sose gondoltam így a korra, de mindjárt nem tűnik olyan rövidnek az élet. Érdekes megvilágításba helyezi ezt a témát!"
Hozzátettem még egy hajnali képet a gratulációk közé, egyféle magyarázkodásként. Mert olyanok vagyunk mi, akár a nap. Huszonnégy óránként felkelünk és lenyugszunk, élünk és kicsit meghalunk. Miért van ez így, kérdezi Máté Péter is, "Éjszakák és nappalok" című dalában.
Minden évben a születésnapunkon - különösen a kerek évfordulókon - hajlamosak vagyunk arra, hogy kiértékeljünk. Mi történt az elmúlt esztendőben, mi volt a jó és mi a rossz, a siker és a balsiker? Mosolyogtunk, nevettünk-e eleget, vagy inkább szomorkodtunk szép csendesen? Adtunk örömet másoknak, ha azt megtehettük és abból mennyit kaptunk vissza? A megszülető gondolatok azután elindítanak bennünket egy következő időszak útjára.
Visszatérve Judit néhány sorára, én nem érzem rövidnek az életem, legalább most nem. De ha naponta tartok értékelő születésnapot, az akár gazdagabbá teheti a valómat, a holnapomat. Csak az a fontos, hogy a tegnapi hibát ne kövessem el ismét és tegyek minden nap valami jót, bármekkora is legyen az. No nem mindenkinek, csak az arra érdemeseknek. Egészen addig, amíg nagy lesz már a saját ruhám.
Kisfiam, köszönöm a váratlan megemlékezést a huszonöt ezredik születésnapomról! Ezeket a sorokat szántotta ki belőlem. A borocskát pedig elkortyolgatjuk, ha legközelebb arra lehetőségünk nyílik. Azután felugrok a bringára és tekerek tovább!
