Címeres ökör

"A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége megjelenni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak az országgyűlési bizottságnak az ülésein, amelynek taja."

A parlamenti munkát szabályozó törvényből citálhatnék még sorokat, amelyekkel kapcsolatban joggal vetődik fel a túlzottan is jól megfizetett képviselők gyakori, nemkívánatos magatartása. Megkérdezhetném tőlük, hogy miért kaphatnak mértéktelenül soknak tűnő jogosultságot? Személygépkocsi használatra, igazából kontrollálatlan lakhatási támogatásra? Miért jár nekik a büfé, a minőségével összeegyeztethetetlen árú ebéd az étkező asztalnál? Miért kell és miből telik biztonsági őrökre, fegyveres őrségre?

A bérük nem a "jól megfizetett" kategóriába sorolható. Ötvenszerese a legkisebb nyugdíjnak? Normális dolog ez? Ebből is és abból is meg kell élnie egy embernek! Elfogadható ilyen különbségtétel megtervezése és megteremtése, ha azok mögött emberi sorsok húzódnak meg?

Van közöttük aki majd 3 milliónál jár, de meg is dolgozik ám érte! Tesz olyan intézkedéseket, amelyekhez erős gyomor kell, neki is és másoknak is. Munkájában hiba a következetlenség. Párttól és kapcsolatoktól függően dicsér, jutalmaz, vagy lesújt. Minden bizonnyal jól megtaníthatták ezt neki az iskolái, korábbi munkahelyei. Quod licet Iovi, non licet bovi. Ezzel fejezik ki ma leginkább a kettős mércét, az indokolatlan megkülönböztetést ember és ember között. Csakhogy ő nem Jupiter, akinek jogosítványa lenne megállapítani, ki is lenne az ökör, a kicsike.  

Bevallom őszintén, hogy egyre gyakrabban jut eszembe, én vagyok a címeres ökör! Amikor leülök megnézni és hallgatni, mit csinálnak és hogyan teszik azt a parlamenti képviselőink. Tisztelet annak a kevés kivételnek, aki esküjéhez méltóan törődik választópolgárainak és tízmillió honfitársának  sorsával. Viszont nem tartom sokra a soha meg nem szólalókat, a gombokat parancsra nyomkodókat. Ők egyszer rá fognak döbbenni arra, hogy az ökör szarvait a saját fejükön hordják. Nem a kicsiét.

Rajta, fuss!

Az étkezőasztal teljes hosszában kihúzva, azon több csoportban, nemes rendetlenségben vannak elhelyezve a festéshez szükséges kellékek. Szemben egymással, párosával foglalunk helyet és kiválasztjuk a papírt, ecsetet, festéket. Víz apró edényekben és törlőruhák szükség esetére. Csendben vagyunk, halkan zene szól, klasszikus. Emi unokámat sorsolták alkotó pajtásomnak. Néhány ecsetvonás és a vászonnak titulált papír gazdát cserél. Nincs kérdés, nincs véleménycsere, csak festés. Folytatódik ez odáig, amíg a mű befejezettnek ítéltetik.

Elégedetten nézem a közös munkánk gyümölcsét. Iskolás koromban a rajz gyakran rontotta az átlagomat. Előfordult, hogy a magatartás mellett csak e tárgyból volt négyesem az éves értékelésen. Ez a festmény most mégis tetszett. Mondanivalót olvastam ki belőle, gondolatokat ébresztett bennem.

Rajta, fuss!

Előtted életed erdeje, rajta, fuss!
A dolgod csak annyi, a tetőre juss.
Bokrocska ágait félrehajtva, óvatosan belépsz,
Útnak indulva egy boldog életet remélsz.

Nőnek a lépteid, egyre beljebb kerülsz,
Nézz és láss, a megismerés tüze fűt.
Meredek utak, csúszós elágazások,
új feladatok, érdemes választások.

Tisztásra érsz, feletted kéken ragyog az ég.
Madarat látsz, ahogy szárnyal felfelé,
s hullik vissza színe börtönével.
Lila, kék, zöld, piros sárga és rózsaszín,
mint szabadságát veszített gondolat.

Hol van a fény, a tiszta szín,
a sikereket megújító, erős szív?
Csak haladsz tovább, egyre magasabbra.
Tanulsz, dalolsz, karodat tüske vérzi,
Egymással csak így érdemes élni.

Megdolgoztál keményen érte,
végre feljutottál a bércre.
Kifújod magad, sóhajtasz egy nagyot,
gondjaidat örömmel elhagyod.

De jön helyette új, még ott is egy kalit,
melyben madár lelkek várnak valakit.
Aki a zárakat örökre kinyitja,
lelküket és szárnyukat felszabadítja.

Megteszi ezt a nap melengető sugara,
a madárbörtön láncait pattintja.
Suhan is már egyik, béklyóktól mentesen,
szabadsága ízét kóstolgatja sebesen.

Látod ezt és érzed, nehéz utadnak vége,
idődet már mosolygó nap fényében éled.
Útitársad óriás szív, a szeretet,
ha akarod, ha nem, együtt halad veled.

(A képet festette Emi és nagypapája
Mecsekfalun, 2018. december 2.án.

János az csak, nem Janus

Az elmúlt év tavaszán soha nem tapasztalt tisztátlansággal választották meg a parlamenti képviselőket. Lesöpörni arról a port, nem fog kezébe seprűt a győztesnek kikiáltott. Talán ez is motiválta egyikük döntését, amikor nagyon gyorsan lemondott tisztségéről, fontosabbnak tartva polgármesteri munkáját. Helyére újat jelöltek, aki ezért azonnal másnak adta át kis falujának gyeplőjét, hogy minden energiáját pártja elképzeléseinek megvalósítására, kis hazánk és az emberek gondjainak megoldására fordíthassa.

Az ellenzéki pártos honatya egy szomszédos falu fiatalasszonya, akinek tevékenységét érdeklődéssel figyelem. Felvállal és képvisel, hallatja tiszta és őszinte szavait a hamiskásan kialakított padsorok között. Valahol olvastam a saját magával szembeni elvárásként megfogalmazottakat, Arany János tollából idézte:

 "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,

 Ember lenni mindég, minden körülményben."

Nemrégiben felreppent a hír, hogy lakóhelyének képviselője a múzeum falai közül kiemelt, nagyobb értékű festményeket kapott iroda helyiségének díszítésére. Végül is lehet ez eszköze a kultúra hirdetésének, gondolt egyet és mint közjogi méltóság, Ő is igényelt a bemutatásra alkalmasak közül. A múzeum kérés nélkül nem teljesített, de talán annak birtokában se. Ennek minden bizonnyal meglehet az oka, talán a díszítendő irodák eltérő páratartalma, a képviselők látogatottsága, a parlamenti patkóban elfoglalt helyük? 

Én ezt nem tudhatom, megoldásra viszont van egy javaslatom. Képviselő Asszonynak felajánlok a birtokomban lévő festmények közül egyet, szabadon választottat. Értéküket forintosítani nem tudom, nekem felbecsülhetetlenek. Alkotóik egy délután készítették, a születésnapomon, kisorsolt párokban és önállóan. Mindenki, -magam is- ügyesen forgatta ecseteit, de közülünk még egyikünk se forrta ki magát festőművésszé. Ki tudhatja, mit hoz a jövő? Lehet belőlük még akármilyen művész és akkor a ma papírra festett elképzelések drága művészi alkotássá változhatnak át.

Kedves Képviselő Asszony! Amennyiben a múzeum meghallgatta a kérését és irodája falát bemutatásra átadott festmény ékesíti, úgy az én ajándékozásom eltörpül. Vagy mégse? Ha jól választ az enyémek közül, az biztosan növelni fogja a Janus Pannonius Múzeumtól nehezen megkapott kép értékét. De legalább mosolyt csal az Önhöz belépők arcára.

Fekete kerítés

Mikszáth Kálmán utolsó nagyregénye "A fekete város" címet kapja. Az írót balsejtelmek gyötrik, lelkében a kilátástalanság érzése elhatalmasodik. Nem sokkal a halála előtt választói jelenlétében mondja: "Én, aki annyira szeretem ezt a nemzetet, olyan sötét színekben látom ma az ország jövőjét, hogy elmondani sem lehet."

Nem voltam mindig jeles a történelemből, a tantárgyat mégis szerettem. Lehet, hogy ezt köszönhetem Matavovszky tanár úrnak, aki bennünket nagy barátsággal kezelt és talán fontosabbnak tartotta jókedvünket, mint a tantárgya ismereteinkből származó kiváló érdemjegyeket. Könnyű helyzetben volt, a világháború utáni történelmet még nem kellett a fejünkbe verni, tankönyvünk se tett még róla említést 1967-ben.

Találkoztam egy, az elmúlt héten készített fényképpel. Fővárosunk jeles építménye kapott gyászos, fekete kerítést. Erről jutott eszembe a fekete város nemkívánatos, kevert világa. A dualizmus utolsó évtizedében az országgyűlési képviselőnek megválasztott, elismert írónknak bizony volt miért aggódnia nemzetünket illetően.

Sötét színeket látva párhuzamot vonok magam is a bő-századnyi évvel fiatalabb és a mai Magyarország között. A parlament akkor is hangos volt, tele pártokkal, vitatkozó, egymással beszédbe elegyedő emberekkel. Ma nem civakodnak, sőt szót sem váltanak a más színekkel jelölt széksorokban ülőkkel. Régen házon kívül és belül egyaránt mozoghattak szabadon, fegyveres kíséret és páncél-öltöny nélkül. Ma sokakat igazgat a félelem olyannyira, hogy másokat csak előzetes válogatás után engednek a környezetükbe. Sajnálatos szegénység ez, Mikszáth Kálmán nem élt meg ilyet. Az idei évértékelőre összegyűjtött, az épület falai közé beengedett embereket mégsem kellett volna fekete kerítéssel is elszeparálni! Ehhez a félelmen kívül szükségeltetett talán még egy rossz tanácsadó, esetleg egy lappangó Münchausen-kór, de legalább egy vesszőkosárnyi emberi butaság.

Vajon mit szólna Szklabonya szülöttje a bekerített bazárhoz? Elszörnyülködne és nevetve dicsérné korának a jövő féltésére okot adó eseményeit. Talán jót is nevetne? Én biztos vagyok abban, hogy csak mosolyogna és az is keserűre sikeredne. Matavovszky tanár úr pedig őszintén elmondaná a véleményét. Ha ezt a diri nem engedné meg, hát lelépne a katedráról és mosollyal búcsúzna el tőlünk.

Pártok nélkül

Egyre gyakrabban esik szó a demokráciáról, vagyis annak botladozásairól, súlyosbodó betegségeiről. Vannak, akik megkérdőjelezik annak létét is. Én azt mondanám, hogy itt van az, csak állandóan bujkál, mert fél. Tart attól, hogy álságos erők a fejére koppintanak, ezért inkább a függöny mögött marad.

A kifejezés ógörög eredetű, a nép uralmát jelenti. A választók közvetve vagy közvetlenül vesznek részt a szabályok megalkotásában és egy létrehozott rendszer fenntartásának ellenőrzésében. Botladozva, több-kevesebb sikerrel működött, de meghalt az ókorral együtt. Következett a középkor, "sötét" jelzővel illetve. Újkorunk soha nem akarta a nép uralmát, sokkal inkább a nagytőke hatalmát. Tévútra vezetett bennünket Uljanov is, lehet, hogy nem a történteket akarta.

A XIX. század vége megszülte a pártokat és ettől az időponttól fogva szerintem csak komolytalan emberek beszélnek létező demokráciáról.

Magyarországon 2018-év elején 250 db. bíróság által bejegyzett párt létezik. Ugyanebben az évben 7 párt rendelkezik saját frakcióval, 2 pedig frakció nélkül van jelen a parlamentben. 199 képviselő közül 93 fő párt által delegált, már csak ezért is sántít a ló. A kamupártok a választás évében felemelik a kezüket, pénzt kérnek és kapnak. Feltehetően megszolgálják a támogatást még akkor is, ha a pénzzel nem tudnak elszámolni, mert csökkentik az ellenzék erejét. Lebegő alkotmány, érdekesen megvalósított kétharmad, furcsa parlamenti patkó. Ma már nincs is vita, megbeszélés, véleménycsere, a patkó nehezebbik fele kérdezés nélkül azt csinál, amit akar. Megemeli a lábat és rúg, akkorát és olyant, amekkorát és amilyent csak akar. Ha jól irányítja a rúgás erejét és irányát az Alkotmány, akkor semmi baj nem történhet. Csakhogy normális esetben a ló lábát irányító fej a fontos, nem annak sörénye. Okos emberek szerint a legfőbb törvényünket ma csak kisbetűvel írhatjuk, mert születése pillanatában sérülést szenvedett. Én ezt nem tudhatom, de az a kétharmados többség ma is megkérdőjelezhető. Néhány bátor jegyző kezdeményezése biztosan hozzájárult ahhoz, hogy az ügyészség választási csalásokról beszél. A több száz fő befogadására és életvitelszerű tartózkodására alkalmas családi házacskák sokat mesélhetnének erről. A kormány és a tevékenységében részes parlamenti pártok minden bizonnyal azon dolgoznak, hogy tiszta lappal, rendkívüli választás eredményével folytathassák munkájukat.

Én kitaláltam a megoldást. A pénzeket nyelő valamennyi pártot kitiltom a parlamentből. Dolgozzanak csak házon kívül a saját maguk teremtette költségvetésből. Képviseljenek minden ember boldogulását szolgáló érdekeket. Hát ilyen nincs, akkor pedig nem is kellenek a pártok. Helyette alakítsuk át a patkót. Abban csak olyan emberek foglaljanak helyet, akiket egy-egy képviselői terület választópolgárai ültettek oda. Legyen ez mondjuk 120 fő az országunk területét tisztességgel felosztva. Nem kell kortes hadjárat. Kapjon a megmérettetésre vállalkozó  azonos időt és helyet a tömegkommunikációs eszközökben, bármelyikben, ellenszolgáltatás nélkül. Majd irány az Országháza, a dolgozó nép szolgálatára.

A politikai rendszer szerkezetét, a politikai életet és a hatalomért folytatott versengés mechanizmusát én ilyen egyszerűen alakítanám át rendvédelmi szervek, fegyveres őrség, biztonsági szolgálat nélkül. Isten nevét se venném számra fölöslegesen, mert aki hiszi, az ilyen védelmet nem igényel. Megtéríteni az embereket pedig nem a parlamenti képviselők tennivalója, hagyjuk azt a vagyonért nem ácsingózó, embertársi szeretetről prédikáló papokra, egyházfikra.

Pártok nélküli politika, nem akármi, még akkor sem, ha én találtam ki. Mit tegyek, ha csak így látom elképzelhetőnek azt, hogy a félénk demokrácia meglibbentse a vastag brokát függönyt és ránk mosolyogva kilépjen mögüle.

Szapora esztendők

Ezt a fotót 1975 év tavaszán készítettem. Dicsekedni mentem haza azzal, hogy nemsokára megszületik első gyermekem. Biztosan büszkén feszítettem anyu és apu előtt, amikor nagy-pocakú Erzsimmel beléptünk a kapun. Öreg koromra nagyon érzelgős leszek, gondolhattam volna akkor. Ma nem vagyok már fiatal, mégis korainak tartom azt, hogy piti dolgokon, magányomba zárkózva felkapom a vizet. Talán idő előtti az is, hogy aprócska események -legyen az bármilyen is- ellágyítják a szívemet és a motor, -megkerülve az agy körüli szolgálati utat- utasítást ad szemeimnek a könnybe lábadásra. Egyre gyakrabban fordul ilyen elő, elfogadom, nem igazán zavar.

Rendesen körbe is vagyok véve elérzékenyülést kiváltó emberekkel, emberkékkel és az emlékezésre ösztönző tárgyak száma se kevés a környezetemben. Ez utóbbiak közül emeltem le egyet a polcról. A vastag kötés szüleim leveleit védik, amelyek a tavalyi évben éppen 80-éves születésnapjukat ünnepelhették. Nem az első eset, hogy Anyut és Aput megemlítem az írásaimban, nem tehetem azt elégszer. Életük útja gondokkal és örömökkel kikövezett, tarka világba vezetett.

"Milyen boldog is lennék, ha Magában csakugyan megtalálnám azt a lányt, aki után annyira vágyom...Ha az az akarat vezényel bennünket, hogy mindent a másik boldogságáért, akkor egy lesz még a gondolatunk is. Nem ismerek szebbet, magasztosabbat, mint szívem egész melegével szeretni, minden bajtól óvni Téged."

"Egy hosszú életen át nem csak öröm, bánat is érheti az embert, minden erőmmel azon leszek, hogy minél több örömben legyen részed s amennyiben emberileg lehetséges, ne érjen bánat sohasem. Ha cserébe hűséges szeretetet, hitvesi ragaszkodást kapok Tőled, olyan boldog életünk lesz, sohase fogod megbánni, hogy nekem adtad a kezedet."

"Alszol már édes Bözsém, ott ülök melletted az ágyadon, lelkem féltőn körülölel, gyengén megsimogatlak, hogy föl ne ébredj. Álmodj édes Bözsém, álmodj a mi nagy-nagy boldogságunkról. Ne haragudj, hogy nálad voltam, nem akartalak zavarni, csak megcsókollak még s már megyek is. Megyek én is aludni, hogy Felőled álmodjak."

A levelezést befejezve, örök hűséget esküdtek egymásnak. Meg is tartották azt és az írás helyett életükkel, tetteikkel bizonyítottak. Ezekből egy kevéskét kikotyogtam, de hát ez is a korral jár, nem igaz?                                            

Nagybecsű tisztaszoba

A műemlékek megvédésére létrehozott hatóság dolga, hogy jól vigyázzon a sok szépre. Van is tennivalója bőven, gazdagok vagyunk ezen a téren. Megyénk székhelyének belvárosa egyenesen Krőzus e tekintetben, A fiatalok ott jutottak lakáshoz. Az otthon a gyerekek számának növekedése miatt átalakításra és felújításra szorult. A házban egykor valamely egyházi felekezethez tartozó nővérek éltek, erre utal  a boltíves szoba helyiség kialakítása is. A falak fehérek, már bepiszkolódtak, tisztításra várnak. Azokat egykor freskók díszíthették, úgy mondták. A műemlék jellegűként nyilvántartott lakóépület esetében a festék új rétegben való felvitele engedélyköteles. Korábban is bérből- és fizetésből élők laktak itt, kértek-e engedélyt egy-egy meszelésre, nem tudhatom. A jogkövető fiatalok megtették. Kiszáll a hatóság embere, bicskájával megvakarja a falat és bólint.

   -Lefesthetik. -mondja közömbösen, majd kitölt egy csekket 156 000 forintról szólót. Nem akármennyi ez a percdíj, több, mint a havi fizetés! Távozóban a kapuból átnézett az utca túloldalára, egy azonos minősítésű, nagyon lerobbant, lakatlan családi házra. Ezzel is tenni kellene már valamit, gondolta, talán nem is először.

Az óriási műemlék értéket képviselő Budai várba hivatalt telepítenek. Ez a lépés önmagában felteszi a kérdést, szabad-e? Manapság ilyen nagyságú döntésekben nem divat kikérni hozzáértő emberek véleményét. A kormány üléseire kialakított terem freskóit -állítólag gond nélkül felújítható módon- egyszerűen simára festették.

Lesz majd olyan bátor valaki, aki be mer kopogni a rezidenciára és megmondja a kormányfőnek, hogy milyen horribilis pénzt fizettek ki a műemlékvédelmi hatóságnak a freskók lefesthetőségére bemutatott bólintásért?
Nem lett volna sokkal egyszerűbb békén hagyni Buda várát és a kormány üléseire keresni egy -a népünk életében egykor hagyományos- tisztaszobát? Ahol a belépőt még a környezet is fegyelemre és rendre kötelezi!

                                                                                                                                                              f

Egy régi, új ismerős

Velem szemközt ült, kissé az asztal sarka felé húzódva. Rendezvényeken találkoztam már vele, azoknak mindig csendes résztvevője volt. Fejbólintással köszöntöttük egymást. Elhatároztam, hogy ma leülök mellé, hogy közelebbről is megismerhessem.

Bormustrán vettünk részt, amelyet Vince nap alkalmából szerveztek a Béke emeletén.

Kornélia ismert siklósi szőlész-borász, megnyitó mondatai előtt elmondhattam a gimnazista József Attila Hymnusz a borhoz című versét. Majd nyitódtak a palackok szépen, sorban. Gazdáik töltöttek poharainkba, bemutatták azokat, vélemények cserélődtek, értékeléseket hallhattunk.

Gyuri bátyám vörös borát már egymás mellett kóstolgattuk, a mustra vége felé jártunk.

Nyolcvanegy éves lesz a tavasszal ez a Mecsekjánosiban született parasztgyerek. Vezetékneve édesanyámmal megegyező, másképpen elírtan, akár rokonok is lehetünk. Három testvére közül nővére él még. Édesapja 1944-ben szabadságra hazajöhetett a frontról. Az istállóban a saját lova agyonrúgta. A Tsz. elvette mindenüket és ezt a tragédiaként megélt eseményt a későbbiekben teljes mértékben átértékelte. A rabszolga munkára kényszerítő föld hiányában minden családtag megtalálta másutt a boldogulás könnyebb útját. Miután teljesítette katonai szolgálatát, a Szénelőkészítő adott neki munkahelyet a nagy laborban. Rövid ideig élt párkapcsolatban, elmúló éveit egymaga köszöntötte asszony és gyermek nélkül. Még dolgozott, amikor édesanyja meghalt. Korkedvezménnyel, 26-éve nyugdíjas. Ide a borkóstolóra hívták, szívesen látják, hozza a borát is. Ő nem borászkodik, a vegyes vöröset ajándékba kapta, de elhozta.

Kérdezgettem és ő válaszolt. Jól láthatóan mosolyt fakasztott az arcára, hogy beszélgető partnerre talált, elmondhatott valakinek, valamennyit az életéről, hogy meghallgatták és figyeltek rá. Ennek persze én is örültem.