A walesi bárdok

December 10.-én a parlament ülésén  egy ellenzéki képviselő, a hitvány jelzőt akasztotta a patkó kétharmados többségének nyakába. "Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan"-fejezte ki lehangoló véleményét és helyet foglalt. Tamási Áron tulipános téli sapkájától kölcsönzött gondolatot elhamarkodottan, önvizsgálat- és a címzettek megjelölése nélkül, indulatosan öntötte szavakba.

A magyar nyelvnek óriási a tárháza, az elhangzott -esetünkben emberek minősítésére kiejtett- szónak a szárnyaira akár másik százat is felrakhatunk, zavartalanul szállhat tovább. A sok-sok hitvánnyal rokon szót, ha megvizsgáljuk, elcsodálkozhatunk. Az életünk során bizony előfordul, hogy viselkedésünkkel kívánnivalót hagyunk magunk után. És akkor már hitványak vagyunk, nem is  alkalmasnak magyarnak lenni?

A képviselő nem jó idézethez nyúlt és Tamási Áron is igazságtalanul keményen fogalmazott volna, ha ezt mondja. De nem, ő megadta a jó irányú változás lehetőségét az "Amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas" befejező sorával. Szerencsésebb lett volna, ha a felszólaló inkább Arany Jánoshoz fordul, A walesi bárdok c. versét elemezgeti. Ferenc József uralkodónk fogadására nem írt köszöntőt Arany, betegségére hivatkozott. Később éppen ezzel a verssel pótolta azt a bűn és bűnhődés gondolatától vezérelve. Mit is mondhatott volna a képviselő?

A walesi bárdok helyett

A királynak nincsen fakó lova már,
páncélozott autóban, acél ruhában jár.
Hazája sincsen, az csak egy tartomány,
ügyesen szerzett, gazdag hozomány.
A folyó és föld mind az övé,
legelőin a fű is neki kövér.
Öntözi azt az elhagyottak köre,
kisemmizettek sűrű könnye.
Az istenadta nép igába hajtott,
boldogtalan, szegény barom.
Bánat terem, keserv, ínség,
harag, düh és irigység.
Belőlük őrölt lisztből jut a kenyérre,
így vakság és félelem ül annak helyére.
A korona gyémántjai között határok,
fájó seb, hogy azok nem tartományok.
Ott a szabadság kenyerét gyúrják,
itt vassal kerített, féltve őrzött kúriák.
Fűtetlen szobák, düledező tanyák,
akár a puszta sírok, kiáltok hozzád,hazám!
Ha lóra ülnél, hallanád a csendet,
a megszülető, morajló rendet.
Van itt minden, vad és hal, szolga had is, elég,
jó falat és válogatott vendég.
Asztalodhoz kevesen férnek,
a kordonon túl sokan éheznek.
A bor pezsegve forr, kevesek kedvére,
koccintani pohárt előre, a medve bőrére!
S koccan a pohár, kínos csend után,
dicsérik tetteit sápadtan, hajlongva, sután.
Sehol egy bárd, egy igaz szó,
létezik itt őszinte mondanivaló?
Jön egy új, fújja érdemit,
már nem érdekel senkit.
Hazug világ, zagyva mondatok,
ez a király tényleg én vagyok?
Hiába mozgás, hiába zaj,
a király ebből semmit nem hall.
Csak némán ül a trónján,
értetlen mosollyal az orcán.

Az én függetlennek kikiáltott napi sajtóm az elmúlt esztendőben változatlanul rám zúdította a világ negatív híreit, amelyekkel gondolkodás és újságírói munka nélkül tölthette fel az oldalait. Az év utolsó számában egész oldalnyit szentelt ismétlésekre. A három fotó közül az érseki kinevezés szerintem kilóg a sorból. Választhattak volna a megye hét csodája közül egyet, bármelyiket.

Januárban helyet cserélt Baranya és Csongrád megye rendőr főkapitánya. Ez utóbbi új seprűként az első munkanapján kiemelte székéből az én kapitányomat. Ahogyan ezt szokták, indokolás és tájékoztatás nélkül.

Februárban új parkolóautomatákat helyeztek ki Pécsen. Érintős bankkártyával is fizethetünk, ám ezek a robotok az érmékből már nem tudnak visszaadni. A csokifesztiválon működésbe lépett kicsi országunk legnagyobb csoki vulkánja.

Márciusban a Havas Boldogasszony-templom előtti mandulafa az Európai Év Fája verseny első helyezettje lett. 135-éve bontja szirmait, hirdeti a tavaszt. Én is rá szavaztam.

Áprilisban háromnapos bulin 100 zenekar szórakoztatta az egyetemistákat. Igaz, ennek nem örültek a környezetben élő emberek.

Májusban Cannes-ban díjaztak magyar kisfilmet, amely az öngyilkosság témáját dolgozta fel. Evelin nyerte a Tündérszépe versenyt és negyven százalékot meghaladó győzelmet aratott EP választáson a Fidesz- KDNP.

Júniusban hírül adták, hogy az Ormánság határában hatalmas kiterjedésű kőolaj-lelőhelyet találtak. Pesten hajó süllyedt el, a Dunában sokan meghaltak.

Júliusban eltört az alagút feletti vízvezeték. Sikeresnek értékelték a kölcsönözhető elektromos kerékpárok működtetését.

Augusztusban ígéret hangzik el környezetbarát tömegközlekedési eszközök éveleji beállítására. Meglepetésvendégek, alpakák tettek különlegessé esküvőket.

Szeptemberben egy anyuka köszöni meg azt a 700 millió forintot, amit kisgyermeke gyógyítására adták össze az emberek. "Kicsi ország vagyunk, de hatalmas szívvel."-mondta nagy örömmel.

Októberben Baranya megye városaiban lezajlott polgármester választásokról kapunk összefoglalót.

Novemberben a Pécsi Országos Színházi Találkozót Vándorfesztivállá szeretnék átalakítani. Kerestük megyénk hét legszebb csodáját.

Decemberben csak a Budapest és Pécs között közlekedő InterCity új menetrendje került a válogatásba.

 

Elfelejtették megemlíteni, hogy emberek lopnak, hazudnak, csalnak, éheznek, fáznak, félnek, korán halnak, sírba menekülnek, feladnak házat és hazát, másutt keresik szívük igazát. Nem szóltak arról, hogy kiveszőben van az öröm, ritkul a mosoly, az őszinte szó. Meg sem próbálják keresni a gyengéd ápolásra váró becsületet. Hiányzik a rend és a fegyelem, úrrá válik a gyűlölet és a kényszer.

Hiszem, hogy van jó és szép. Őket kell keresnie a tömegkommunikációs eszközök gazdáinak és azonnal megmutatni nekünk, legyenek azok akármilyen kicsikék.

Száznál is több jelző bújik meg a hitvány mögött. Legutóbbi bekezdésem minden szava kötődik hozzá. Él még akkor magyarnak alkalmas közöttünk? Igen, a többségünk ilyen, a hitvány szavunkat felejtsük el használni. Helyette pontosítsunk és nevezzük nevén a gyereket! Mondjuk ki, hogy lop, hazudik, csal, de tegyük hozzá a nevet is! Így aztán mindjárt más, ha jóval nehezebb is. Mert a politika egy a tudományok közül. És vallják be őszintén, hogy annak nemes gyakorlására a padsorokban ülők többsége készületlen.

Jön az újesztendő, az elnöki köszöntő. Fogadom, hogy nem, mégis meghallgatom. Elnökünknek egyetlen egy kósza gondolata nincs arról, amiket én itt feszegetek. Csak a mi csodás  környezetünkről és annak védelméről beszél. Kár, hogy mondatait komolytalanná teszi és elhalkítja, kies tájainkra a szomszédos országainkból szennyvíz iszappal rakodottan, dübörögve érkező kamionok. 

Erről senki nem kérdezett és nem is beszélt az értékeléskor. A "királyunk" ügyesen formálta a szavait, ahogyan szokta. Panaszkodott, hogy keccsöl egész nap, amíg mások munka nélkül teszik zsebükbe a forintokat. Mondatainak tartalmát azok a változó érdekek alakítják, amelyek gyakran nem egyeznek meg nagy tömegek óhajaival. De semmi baj, megígérte, hogy kérdez, ahogyan szokott. Ebben az évben talán kétszer is bekarikázhatom az igeneket és nemeket. Hiába írtam már neki, hogy szívesen segítek a levelek megfogalmazásában, nem igényelte azt. Tartok attól, hogy megint olyan kérdéseket állítanak össze, amelyekre határozott válaszokat adni nem lehet. Már most fáj a szívem, hogy nagy valószínűséggel kimaradok a nemzeti konzultációkból.

Arany Jánostól pedig elnézést kérek!

Ünnepi tányérok

 A konyhaszekrényben több polcon is elhelyeztünk tányérokat. Kicsik, nagyok, hófehérek és színes mintákkal ellátottak. Lapos és mély, újszerű és kopott. A naponta használatos öt darab mélytányér négyféle, azok egykori készletekről árulkodnak. Sérült és színét vesztett is van ez utóbbiak között, akár ki is dobhatnánk azokat. Mégis, ha ketten ülünk az asztalnál, belőlük kanalazunk. Ezek velünk együtt koptak és öregedtek meg, talán ezért van még becsületük. Jól bírják a gyűrődést.

A tányér-váltást nem az étel minősége, vagy annak állaga határozza meg. Pontosan öten ülhetnénk a régi tányérokkal az asztal körül úgy, hogy a csorba edényekből merítjük szánkba a levest. Ám elegendő csak egyvalaki kettőnkön kívül-akármilyen hétköznap is lehet- és a terítőn máris három újszerű, sértetlen porcelán edényből falatozunk. Amikor mindannyian az étkezőben vagyunk, vegyes a kép, mert tizennégy egyforma tányérunk nincsen. De nincs is jelentősége, hiszen az ünnep maga az együttlét.

Miért is a flancos akkor már háromnál? Hát azért, mert az is egy ünnepecske amikor egyvalaki benyit az ajtónkon. Szerencsések vagyunk, gyakran kerülnek rangosabb tányérok az asztalunkra! Háromtól, tizennégyig. A bútor igazodik, az éhes szájak számának megfelelő nagyságúra kinyújtózik. Előkerülnek más helyiségekből is a székek. Igaz, kicsit összébb kell húznunk magunkat a teljes létszám esetén, mégis ezek a legkedvesebb közös falatozások.