A zene lehet a világon az egyetlen dolog, amire nem rakódhat le soha a piszok s ha néha mégis, az könnyen leporolható. Hogyan is merné bárki beszennyezni Bach, Isten kedvére komponált muzsikáját! Nem is véletlen tartják őt az ötödik evangélistának. Mozart, Vivaldi, Grieg, Puccini... Végighallgattad már Mendelssohn e-moll hegedűversenyét az első hangjegytől az utolsóig? Pazar muzsika! Megtölti az ember lelkét, munkára készteti a szívét, kalandok átélésére utasítja az eszét. De ezt teszi a világ minden dallama, az édesanya kitalált altató dúdolásától a legprecízebben megkomponált óriás szimfóniáig. A komoly- és a könnyűzenét egyaránt kedvelem. A népdalok és a műdalok mind jó pajtásaim. Jussi Bjorling és Eggerth Márta mellett szívesen hallgatom Máté Pétert és a Beatlest. Amikor Lisa Stansfield körbe vezet a világon, pihenésképpen Pavarotti elénekelheti a Nessun dormát és szurkolok Sarah Brightmannek, amikor ugyanezt a tenor szerepet produkálja.
Vannak azonban olyan dallamok is, amelyek nem igazán kedvesek a füleimnek. Őket is tiszteletben tartom, mert másoknak ezek jelenthetik a minden zenében meglevő szabadságot és függetlenséget, lelküknek virágait.
Bajházi Elemér zenész cigány tanította velem helyesen megmarkolni a hegedű nyakát. Az ő trafikjába jártam Ernő nagybácsimnak a Kossuth cigarettáért. Mindig csak 10 szálat vittem haza, papirosba csomagolva. Lehet, hogy Tánti miatt erre is azt mondta: legyen három a kánya, legyen neked igazad? Elemér bácsi szigorú volt, mindig pálca közelben, ha beesett a csuklóm. Mariska néni, a felesége, talán ezért is tett többet a tányéromba a napközi otthonban. A zongora mellett Gera Alfrédné, Méri néni szenvedett velem. Annyit ért el, hogy fülnek is elfogadható módon játszottam a Für Eliset, a Kék Duna keringőt, vagy a Coppelia walzert. Bartók Mikrokozmoszával nem ismertetett meg.
Megpengetek néhány akkordot a gitáron, ha kell, harmonikázok. Legelfogadhatóbb a hegedűjátékom, különösen akkor, ha a jelenlevő cimborák néhány pohár búfelejtő borocskát már leengedtek gyantaként a torkukon.
Életemben az "átütő" sikert mégis a legszebb hangszer, az emberi hang hozta meg számomra.
Történt ugyanis az, hogy a VIII. Világ Ifjúsági Találkozó tiszteletére, "Béke és barátság" címmel úttörő művészeti szemlét hirdettek meg, amelynek járási döntőjében én részt vehettem.
Az iskola úttörő vezetője egyszerűen kijelölt, tudva azt, hogy énekkaros vagyok és jó hanggal fújom az összes, divatos mozgalmi dalt. Azután senki nem figyelt rám, csak a kultúrházban a szépszámú közönség.
Két kötelező után - "Egy a jelszónk a béke", a másikra nem is emlékszem - rázendítettem egy igazán friss Bágya András dalra, amit Toldy Mária emelt slágerré, a Barna bőrű hableányra. Amikor befejeztem, rövid ideig csend ülte meg a nagytermet. Gondoltam, alászplajbász. Azután mégis jól megtapsoltak. Zoli bácsi kikapott-e a járástól miattam, soha nem tudtam meg.
Én azóta is, ha lehetőségem nyílik rá, hangosan énekelek, mert az gyógyít és gazdaggá tesz. A csók áriát szolmizálva altatom az unokámat, társasághoz alkalmazkodva magyar nótát, vagy operett slágert dalolok, vagy csak magamban pusmogva szólaltatom meg a mesefilmek dalaitól az opera áriákig a széles repertoáromat.
