Nagykorúvá válásommal a mindenkor érvényes szabályok szerint kötelességemmé vált a választásokon és szavazásokon való részvétel. A közösség amelyben éltem, tulajdonképpen elvárta, hogy megjelenjek az urnák előtt. Elmentem akkor is, amikor a Hazafias Népfront jelöltje egyedül árválkodott a fehér papíron a jelölt pozíció várományosaként. Igaz, ezek a mustrák - csak a választási lehetőség miatt - elég komolytalanok, de a borítéktól való szabadulás után mindig volt valaki, akivel a szomszédos kocsmában kellemesen el lehetett beszélgetni a világ dolgairól, nem szólva egy szót sem arról a személyről, akire percekkel korábban a voksunkat adtuk.
Egy alkalommal, helyi tárgyú népszavazáskor szöges ellentétben nyilvánítottam véleményt kedves ismerősömmel. Az idős embert becsültem, korholására mosollyal válaszoltam és asztalhoz ültettem. Fertály órák múltán, hazafelé menet, nagy békességgel nyújtottunk kezet egymásnak.
Majd a rendszerben váltás, változás történt. Használják mindkét fogalmat, pedig jelentésükben az eltérések jókorák. Tény azonban az, hogy választásokkor, úgy a helyi, mint az országos szintű politikai munkához sokan akartak hozzáférni. Legtöbbjük a politika tudományának birtoklása nélkül. Ha ismertük a jelölteket, akkor sem volt egyszerű a döntés. Azért megbirkóztunk a feladattal és győztünk, vagy elbuktunk. Népszavazáson dönthettük el, hogy tagjai lehessünk az Európai Uniónak. A többség igent mondott. Tizenharmadik éve, hogy befogadtak bennünket. Befogadtak azok, akik két világháborúba is ügyesen ugrasztottak minket, akik közreműködtek hazánk megcsonkításában, akik hatályos jogszabályukban ma is utálják a magyart, akik azonnal hozták a tőkét és csalárd módon, uzsora kamataikkal, testben és lélekben nyomorítottak meg százezernyi adóst. Akik munkáltatókként gyakran csak alamizsnát fizetnek és a tisztességtelen hasznukkal zavartalanul tömik meg otthoni trezorjaikat. Ez az Európa osztja most a pénzt és az észt. A politikai csatározások helyszínévé változott Brüsszel most olyat kíván, kér, követel tőlünk is, amit nem igazán szeretnénk teljesíteni.
Köztársasági Elnökünk ki is írt egy népszavazást, feltéve egy kérdést, döntsünk mi magyarok. Senki fia nem akarja, hogy Brüsszelben kitalált tervek szerint migránsokat telepítsenek Magyarországra. A válaszra váró kérdő mondat kicsikét körmönfont. Egy demokratikus úton megválasztott parlament azért van az Országházban, hogy döntsön helyettem, érdekeimet szolgálva. Alkotmányt módosítanak, törvényeket szülnek,szabályozók százait léptetik hatályba, mind bennünket érintőn. Kérdezni egyszer sem kérdeztek, akkor most miért? Nagy ritkán előfordult, hogy én kérdeztem, azokra pedig választ soha nem kaptam.
Jól van, menjünk és szavazzunk! De helyes az, hogy határunkon túl élő kettős állampolgárokat hozunk döntési helyzetbe? Jól van az, hogy őket előnyben részesítjük a külföldön dolgozó "csak" magyar állampolgárokkal szemben? Vagy a hazánkba érkező migránsokból majd adunk Erdélynek, Csallóköznek, küldünk Kanadának, Ausztráliának? Ez az elképzelés butácska, de nem logikus? A jó megoldás reményében vergődünk és egymást marjuk, miközben az óriási nagy hatalmak és a pénz azt csinálnak, amit akarnak. Eszük ágába se jut a mi fejünkkel gondolkodni.
Nem tudom, hány milliárd forintot visz el a kampány, kik gazdagodnak a hatalmas, ízléstelen tablók kihelyezésével. Kíváncsi lennék a rádióban, televízióban, sajtó orgánumokban folyamatosan szajkózott, fizetett hirdetések számláira is. Amit ezek művelnek a választópolgárral, akár zaklatásnak is nevezhető. Az én Naplóm egyik héten minden nap egész oldalas, színes eligazítást küldött. Azt hittem akkor, hogy ezzel vége. Nem lett igazam, folytatta és mindenki rákezdett. Ahogy a nyitva felejtett csapból dől a víz és folyik el értelmetlenül.
Október 2-án négy lehetőség nyílik meg mindenki számára:
-Elmegy szavazni és igennel párosítja az X-et.
-Az urnába a nemmel jelölt választ ejti be.
-Érvénytelenné teszi a szavazatát.
-Nem nyomja le a szavazó helység bejárati kilincsét.
Bármelyik megoldás, ha ismertté válik a szavazó személyével együtt, sok más ember felháborodását, már-már gyűlöletét váltja ki. Elmúlt az az idő, amikor a vélemények különbözőségét a normális emberi beszélgetés útján egyenlítjük ki.
Lehet, hogy tévedek, tegyünk egy próbát. Vasárnap feltétlenül mosolyogjunk, jó nagyokat sétáljunk és barátsággal köszönjünk egymásnak népszavazástól és hovatartozástól függetlenül. Hétfőn pedig folytassuk ezt még akkor is, ha a cirógató őszi napsugár rövid ideig nem látogat meg bennünket.
