Dzsoni a beagle

    Ezt a kutyát ismerte az egész falu. Itt nőtt fel és a dédelgetett kölyökből lett egy pimasz fráter. Hol az építkezésen dolgozók uzsonnáját dézsmálta meg, hol a lépcsőkön felejtett kerti cipőket vitte el, hol pedig csak egyszerűen csavargott . Ahogy felnőttebbé vált, úgy fordult elő egyre gyakrabban, hogy kicsapongott, lucskosan és megtépve, somfordálva érkezett haza. Soha nem kért bocsánatot az aggódóktól, mindössze kaján vigyorral adta mindenki tudomására, hogy ő ilyen, ő egy biagle.

Gazdáik ajándékba kapták és rajtuk maradt, mint szamáron a fül. Nevelésükhöz nem értettek, nem csoda hát, hogy "csibész-gazember" lett belőle. Gyakran járt nálunk. Én Kázmérnak hívtam, mert a Dzsoni nevet- még így magyarul is- nem hozzá illőnek tartottam. Mégis lehetett valami bája, vagy csökönyös kitartása, mert a szomszédos városrész kiskutyái egyre inkább rá hasonlítottak. Nem bírt ellenállni egyetlen szukának sem! A fenyítések terhe mellett bevállalta azt is, hogy gazdája telefon hívásra a város másik szegletébe menjen érte.

Egyszer aztán eltűnt. A falu megnyugodni látszott, a gazdi nem. Nyomozás, telefonok és az eredmény: a kutyus új gazdára "talált" 100 km-nyire innen. Elvitték, ellopták. Az új gazda gyermeke imádta. Nehezen, de elismerve tisztességtelen magatartásukat, a kutyust a gazdának visszaadták, hazatérhetett.

Újra születő gondok, kellemetlenségek sora, mert Dzsoni nehezen köthető. Aztán a lemondás, vigye hát, aki vinni akarta. És az új gazda nem tolvajként, másodjára már ajándékba megkapta.

    Az idő múlik, de az agy hullámai megőrzik sokáig az emlékeket, így hát alkalomadtán a régi gazda konzervekkel látogatja meg volt kedvencét. Se gyerek, se asszony, csak egy morc ember.

  -Vigye csak!- mondja. Nekem nem kell, nem is tudok mit kezdeni vele. Akik meg szerették, azok elhagytak, elhagyták.

Kázmér ápolatlan, büdös, lesoványodott. Örülve a régi gazdának, vélhetően megszigorodott feltételek mellett várja sorsának jobbra fordulását.

    Én szurkolok Kázmérnak és a gazdának, aki előtt most megemelem a kalapom!

Szigorú következetlenség

    Pécs, ez a gyönyörű, mediterrán város sziporkázott ebben a kései nyárban. Az ősz minden ékességével csalogatta ki az embereket az utcára, a turisták százai koptatták a flasztert. Végre megindult a mozgás, a gépek belemarkoltak a földbe és nőnek a falak. Mégis csak lesz ebből a városból jövőre európai főváros.

Az ember bizakodni kezd és akkor mindig jön valami, ami azt derékba töri.

    A héten történt a belváros egyik patinás utcájában, hogy a főtér építése miatti megnövekedett parkolási gondokat a közterület felügyelet drákói szigorral kívánta megoldani. A hosszú évek óta - közlekedési tábláktól függetlenül - kialakult és mindenki által elfogadott rendet figyelmen kívül hagyta és érvényesítette a merev, új szabályokat. Minden "P"-tábla előtti autósnak 20.000 Ft-os büntetést szabott ki, függetlenül attól, hogy a tulajdonos ott lakik, vagy ott van a vállalkozása és a parkolásért évente súlyos tízezreket fizet, vagy éppen egy véletlenül arra járó, behajtási engedéllyel bíró pécsi lakós, vagy esetleg a főtérről kitúrt kocsi tulajdonosa volt.

    A közigazgatási eljárási alapelvek között olyanok is előfordulnak, mint a demokratizmus, a humanizmus. Ezeket ismerve a minden áron "rendcsinálóknak" már régen jelezniük kellett volna a parkolási tábla áthelyezésének igényét. Mivel a súlyos leterheltségük miatt idáig nem jutottak el, most egyféle fokozatossággal kellett volna igába hajtatni az emberek fejét. Azaz figyelmeztető és követendő magatartásra felhívó cetliket illett volna a szélvédőkre kitenni azonnali kemény bírságolás helyett annál is inkább, mert egyébként a kocsikban ott volt az utcában tartózkodásra való jogosítvány, engedély.

A felügyelők eljárása a munkájukat szabályozó törvénnyel ugyan nem ellentétes, ám erkölcsileg igen csak vitatható. Annál is inkább, mert állítólag egy " közérdekű" bejelentésre ugrottak.

    Volt egy ismerősöm, aki a feleségét és egészen kicsi gyermekét elhagyva  szerencsét próbált a nagy Amerikában. Hamar rájött arra, hogy ott is dolgozni kell és vállalva a börtön büntetést, hazajött. Amit kiszabtak rá, le is ülte. Mondtam is a 35- évvel ezelőtti esemény főszereplőjének, hogy hülyegyerek. Disszidálásának oka az volt - és ezért képes volt gyűjtő táborokban is nyomorogni -, ahogyan ő mondta, a mi kis országunkban, annak határain a fegyvereket befelé, ellenünk fordítják.

    Ennek a "hülyegyereknek" lehet, hogy ma inkább igaza van? Ellenünk vannak és nem értünk? Ha Európában ez így megy, akkor én nem is szeretnék az állampolgára lenni! Rossz rágondolni arra, hogy mi lesz azzal a rengeteg külföldivel, akinek nincs helyismerete, akik a normális táblákhoz szoktak? Mennyi kiszabható, zsíros bírság, jó bevétel lesz! Félre ne értsen senki! Én a normális szabályoknak tisztelője vagyok. Azért azt megkérdezem, miért nem mentek egy utcával feljebb is? Miért nem akarnak hasonló rendet tenni egy utcával lejjebb is? Ha nem tudják hogyan kell, hát kérdezzék meg egy nagy magyartól, Széchenyitől!

Csak kérdezzék bátran, szelleme ott lebeg a tér felett!

Ősszel halt meg a tavasz

Nemzeti függetlenségünkért vívott harcunkat az orosz cár leverte. Kegyetlenebb csak a Világos utáni megtorlás volt. Az aradi vértanúk - történészeink már igazán kibogozhatták volna, hogy igazából hányan is voltak-  a győztes félelemből elkövetett mészárlásának áldozatai. A kivégzéseket Európa hatalmasai némán figyelték. Ebben később is következetesek maradtak.

    Október 6-án nemcsak az aradiakra, szabadságharcunk sok-sok ezer hősi halottjára is emlékezünk. Érdekes hadsereg volt az övék. Nemzetközi. Közös volt az elnyomó, példás az összefogás! A "Tizenhármak" ezt még nevükben is tükrözik.

   Gyermekkoromban volt, amikor megünnepeltük március idusát, volt, amikor nem. Október hatodikáról soha nem emlékeztünk meg. Talán a megsemmisítő orosz hadsereg miatt. Azután jött 1989. Ünnepelünk ugyan, de példamutatásukat nem tanítjuk se gyereknek, se felnőttnek. Sőt, félünk! Félünk a sebtiben ma is felállított kordonoktól, félünk egymástól! Pedig ezt nem kellene! Miért nem fogunk össze? Az elnyomó, a közös ellenség itt van! Úgy hívják: kizsákmányoló ipari - és bank tőke, erkölcstelenség, hitehagyottság és a legrosszabbak talán, a gyűlölködés, a közöny.

    Van egy öreg barátom. Már nagyon rosszul mozog, egy éve nem is lát. Október 6-án rendszeresen meglátogatom. A kis kertjében megdöntve ott a nemzeti zászlónk, rajta fekete szalag. Felesége, Erzsike segíti. Ha nem vagyok ott, Józsi Bátyám a lobogót helyettem is megcsókolja.

Azt mondaná: Na végre!

     Azt írja a mai újság, hogy sajnos megint nem sikeredett Pécsett a kertvárosi és a hozzá csak választás ügyileg csapott kilenc település lakóinak országgyülési képviselőt beszerezni. Most még kevesebben mentek el választani. Azt is mondják, hogy ez a negatív rekord a parlamenti demokrácia csődje és azt is, hogy az emberek -úgy, ahogy együtt van- a mai politikai elitet elítélik. Nohát, azért ez már sok, ez a nihilizmus! Az embereket már a saját sorsuk sem érdekli? Már választani sem mennek el?

    De nem ám! Igen tisztelt elit! Ezeknek az embereknek már tele van a puttonyuk. Ezek az emberek ebben az évben már háromszor is kísérletet tettek parlamenti képviseletük megújítására, sajnos mindegyik alkalommal eredménytelenül. Nektek emberek, ha október 18-án még egyszer ilyen renitens magatartást tanúsítotok, hát annyi! Csak a jövő évi általános országgyűlési választáson lesz esélyetek hallattatni szavaitokat az ország házában!

2006. június 19-én sajnálatos baleset, 2007. novemberi névtelen kérelem parlamenti képviselő választásának lehetőségére, 2009. február 12-én jogerős bírósági ítélet. Közben elfutott több, mint két és fél esztendő! Senkit nem érdekelt, hogy a 3-as választó kerület sok tízezer lakójának nincs képviselője! Senki nem tüsténkedett, sőt! Az idő húzását igen sokan fontosabbnak tartották, mint az időközi választás gyors lefolytatását. Ne merjen hát senki a választó polgárokra rossz szemel nézni!

     Az esetből minden bizonnyal sokan le fogják vonni a tanulságot és megteszik azt, amit szükséges megtenni. Az állampolgárok belefáradtak ebbe a herce-hurcába és negyedszerre sem mennek el elegen szavazni, talán több lesz az érvénytelen és hiányzó papírocska is. Úgy fogják gondolni, a csalánt tépkedje mindenki a saját kezével.

    A parlament meg? Talán hoz egy normális választási törvényt, olcsóbbat, gyorsabbat, egyszerűbbet és kedve fog kerekedni az alkotmány és a többi kétharmados helyére igazítására is. Végül is nem buta emberek ülnek ott fönt! Egy kis akarat, egy kis tisztesség, egy kis empátia, egy kis gondoskodás, egy kis nép iránt érzett szeretet és kész az egész máris.

     És akkor Pécs-Kertvárosnak és a hozzá tartozó kilenc település lakóinak már nem is lesz olyan égető szüksége az időközben megválasztott parlamenti képviselőre. Na végre! Mondaná Toller László.