Tegnap kora este a kocsmában egy kicsit elidőztem. Megint megváltottuk a világot. A rendszer-változáson magunkat jól felidegesítettük. Még jó, hogy levezetésként a már csak két bottal járni tudó Jani bácsival beszélhettem az élet nagyon egyszerű dolgairól.
Határainkon belül és túl nagyon sok dolog történt akkoriban, ám én a szakma - mindentől mentes - jó színvonalú vitelét és az állomány ehhez viszonyított higgadtságának őrzését tartottam fontosabbnak.
Az 1990-es évek elején egy kora őszi országos ünnepségünkön a magas beosztású elöljáró tájékoztatott bennünket arról, hogy az ő szíve bizony együtt dobogott a forradalmárokéval. Ezen jót mosolyogtam, mivel az elvtársnál én idősebb vagyok és az én nyolc éves szívem is együtt dobogott a forradalmárokkal. Csakhogy én ezt soha nem mondtam el senkinek. Lehet, hogy azért nem, mert az Oroszló felől érkező szovjet tankokból ki-kinéző katonák szívével is együtt dobogott? Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, elvtárs helyett már bajtársat kellett volna mondanom. Évek múlva lettünk csak urak, vagy hívtak bennünket annak. Volt a tűzoltók életében olyan időszak is, amikor ilyen fontos kérdéseket miniszteri parancsban határoztak meg. Én soha nem sértődtem meg azon, ha egy kolléga a nevemen szólított, vagy főnöknek titulált. A legtöbbünk így volt ezzel.
Nem elég, hogy a forradalmárok szívével együtt dobogó, mellkasomban feszülő motoromról jókor és jó helyen, senkinek nem szóltam, balga módon egyetlen önéletrajzomba se írtam meg azt, hogy még a nagyon kemény időkben, a 60-as évek elején bojkottáltam a felszabadulás ünnepét. A röptetésre váró postagalambok egy részét idő előtt szabadon engedtem. A program nem sérült, mert a galamboknak volt annyi eszük, hogy az indulással megvárják a még kalitban lévő többieket. Egy percig nem gondoltam, hogy a gyerekcsíny bűncselekmény, hát mosolyogva vártam be a közeledő rendőrt. Ügyészi figyelmeztetéssel megúsztam ezt a kellőképpen el nem ítélhető, a hatalommal és a politikai rendszerrel "kemény" szembeállást tanúsító magatartást. Az otthoni csendes büntetés sokkal nagyobb volt, az fájt, de kiérdemeltem.
Ha ügyesebb vagyok és ezzel a két esettel jól játszok, ki tudja, mire vihettem volna, mi lehetett volna belőlem. Elpackáztam a rendszerváltozás lehetőségeit. Ugyanott, ugyanabban a beosztásban lehúztam még másfél évtizedet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése