Születésnap augusztusban

"Ha tested fázik, lelkem Rád adom,

Két vállad bársonnyal betakarom."

József Attila  korán felnőtté vált. Kamaszkora végén írt szerelmes verse minden nagy tollforgatóval bátran veszi fel a versenyt. Ezt választottam az ünnepélyes alkalomra.

A kosárlabda pálya zöld gyepén egymagam állok. Előttem és alattam vendégek serege vár türelemmel arra, hogy mondókámat elkezdjem. Még a népes apróság is csendben várakozik, utánozva a nagyokat. Egy pillanatig sem gondoltam komolyan, hogy engem, a legidősebbet szerettek volna megtisztelni azzal, hogy  beburkolóztak a csend palástjába. A költeményt többször is elolvastam, hangosan fel is mondtam, most hát bátran, papírral a kezemben, szavalni kezdtem.

     A kora délutáni nap is segített. Azt a néhány szemtelen bárányfelhőt elhessegette, így minden erejével az én szívemet fűtötte, nem is eredménytelenül. Nézek előre, itt van mindenki, de csak Őt látom, akiről szól ez a mai nap. Hirtelen elakadok. Nem a szöveggel, nem a közelben csácsogó madárral, a hangommal van a baj. A "bársony" a torkomat is betakarta, mert abban néhány másodpercig semmi nem volt képes megrezegtetni a szalagjaimat. 

 -Nem ittál eleget! - kiáltott fel a sógor és ezzel helyre is billentett.

Már nem zavar semmi, nincs - hazudom magamnak - elérzékenyülés, folytatom és gond nélkül be is fejezem Attila sorait. Lefelé menet Eszti a kezembe adja a hat vörös rózsa alkotta csokrot, amelynek átadásával elsőként köszönthetem a feleségemet, Erzsit.

     A pályát most három nagylány veszi birtokba és perdülnek táncra. Lili, Eszti és Emi elkápráztatnak bennünket. A váltakozó zenék mindegyikére, szemet és szívet egyaránt gyönyörködtető mozdulatok következnek. Azután behangolódik a csapat, több-kevesebb sikerrel énekelgeti már a "Nem csak a húsz éveseké a világ"-ot. És a lányok, akik az előbb még szórakoztattak bennünket, most széles mozdulatokkal terelnek fel mindenkit a pódiumra.
Velük szemben nézőként és hallgatóként, egymás mellett ülve, csak ketten maradtunk. A pillanatnyi, zavartnak tűnő csendet Halász Judit dala űzi el a szomszédos kis erdőbe, énekszóval, jó tüdővel, Jutkához mindenki örömmel csatlakozik.
"Ajándékul fogadd el vidám kis dalunk! Boldog születésnapot!" Majd jöhettek is az ajándékok, puszik és ölelések, hogy azokat az együttlét öröme követhesse.
Kedvesen kerek és megható volt az egész délután, ha volt fő szervezője, hát illesse őt dicséret.

     Ez a nap valóban más volt, mint a többi és a strófákat, amíg énekelték, vajon milyen gondolatok szaladgáltak Erzsi fejében? Talán az, hogy nagyon szép ajándékot kapott születésnapjára, a szeretetet, az együttlétet. Én halkan énekeltem a többiekkel együtt és eszembe jutott két sor:

        Mégis, ha álmodok, fáradó karomon a kezemet, gyengéden megfogod.                                         (De ez már egy másik vers)

Határ

     Eddig és ne tovább! A cím szaváról elsőként ez jut az eszembe. A mi édes anyanyelvünk azért sokkal színesebb ennél. Határ a bennünket közvetlenül körülvevő környezet és ennek vége, amit még látunk, az a látóhatár. A gyerek ne nézhessen akármit a mozikban, ezért kitalálták a korhatárt. Határnak mondhatjuk a nagy rakást is, amit a szerencsétlenséggel párosítva jelzőként akaszthatunk sikertelen embertársaink nyakába.  Határ még a csillagos ég is, pedig éppen azt jelenti, hogy itt nincs már határ. Határ minden kerítés és rézsű, valamennyi kapu, ablak és ajtó. Határ minden ember, valakinek, valamiért, valahogyan.

     Valaki arról tudósította az újságot hogy a lakossági fórumok a Határ út elnevezést támogatták a tervezendő börtön utcáját illetően. Körtvélyesben nem tudom, hogyan történtek a dolgok, de Mecsekalun ott voltam, ahol a fórum az önkormányzat hozott tarisznyájából kivett elnevezéssel kapcsolatban - mintha az ördögtől való lett volna - nem mondott se igent, se nemet, sőt attól eltérő javaslat megtételének lehetőségével sem élt. A falu részönkormányzatának egyetlen tagja szavazáskor semmiképpen nem győzhetett az ügyesen kitalált központi többséggel szemben.

Ha a tervezett utcanév nem nyerte volna el a lakók tetszését, találtak volna helyette szebbet, jobbat, akár többet is. A polgármester kitáblázott fogadása jól mutatta, hogy itt nem erről van szó.

     Ki volt, kinek az utasításait követte az, aki a sajtót az eseményről tájékoztatta? Annyi civakodás, erőszakos könyöklés után még mindig félre kell vezetni az embereket, alakítani tisztességtelenül a közvéleményt?

Nem örültem, de nem elleneztem soha Komlón a börtön megépítését. Az nem tetszik ma sem, hogy a börtön elhelyezésére alkalmas, üresen tátongó épületek hasznosítása helyett a város talán legszebb zöld húsába vájja karmait egy elhamarkodott, a demokratikus elvek csíráitól is mentes, jól irányított képviselőtestületi döntés.

Véleményemet formálgatom, nem hajolok se jobbra, se balra, keresem az egyenes utat. Börtönös gondjaimat megosztom igazgatóval, miniszerrel, miniszterelnökkel. Kicsi dolog ez, nem jut a kezükig s ha igen, legyinteni tudhatnak. Legfeljebb visszaintek, észre úgy sem veszik, mert kicsi vagyok én, mint az a pár ezer ember, akiknek lelkébe cipők hagytak mostanában lábnyomot.

     E kell ismernem, hogy ma már - helyszínétől függetlenül - a börtön építése ellen tiltakozók táborának létszámát növelem. E kijelentésemre születő kaján vigyorok hervasztására elmondom, miért.

Évek óta arról folyik a szó, hogy nő a bűnüldözési munka eredményessége és jelentős mértékben csökken az ismertté vált bűncselekmények száma. Amennyiben ez igaz, - miért is ne hinném el - nem képzelhető el az az optimális állapot miszerint a bv. intézetek építése okafogyottá vált?

Jól van hát, tudom, gyanítom, hogy az építkezések elmaradása érdekeket sérthet, mégis, nem lehetne újragondolni az egészet? Valaki mondta, hogy a sikondai elágazásnál a volt benzinkút már az építkezés felvonulási területe,csak nem?

     Falgyülésen a polgármester megnyugtatott bennünket a leendő börtön beüzemelésével kapcsolatban. Elmondta, hogy szükség esetén vezényléssel töltik fel a állományt, akár Győrből jönnek ide dolgozni. Ennek biztosan nem fognak majd örülni az érintett családok, de van, akit ez érdekel?

Talán még mindig nem döngetik az ajtókat a speciális képzésre vállalkozók, a börtönben szolgálat teljesítésre vágyók hadserege?

Ez esetben ideje lenne végre, a börtönöktől függetlenül is levetni minden szemellenzőt, mert mindegyike egy kemény fal, akár egy határ.