Egész nap lógott az eső lába, ezért a gimnázium ballagási ünnepségét -vendégek számának korlátozásával- a tornateremben tartották meg. Nem voltam jelen, video felvételen mégis láthattam Eszter unokámat, ahogyan az osztályával megérkezik az ünnepségre és a csapatuk elfoglalja kijelölt helyét. Hát persze, hogy eszembe jutott saját ballagásom. Borikával az osztályfőnökünkbe, Zsuzsába karolva lépkedünk és énekelünk. Gaudeamus igitur és más dalokat. Azok közül most itt a Bajcsyban egyik se kelt szárnyra.
Nem sokkal később már az ünnepelt családjánál találkoztunk, mind a tizenheten. A Kőlyukon becsomagolt finomságokkal terített asztalhoz ültek a gyerekek, majd mi a nagyobbak. Közben szólt a zene és kinagyított felvételeken ismerhettük meg a ballagó osztály négy szorgos esztendejének villanásait.
Estebéd után megtervezett eseményeknek lehettünk tanúi, vagy éppen közreműködői. Gábor Eszter lányát szólította a zongorához. Egy kis fészkelődés, pillanatnyi koncentráció és máris repkednek a hangok a kottának megfelelően, nem vájt fülűeknek is tetszően. Amelie zenéjét hallgattuk, Yann Tiersen szerzeményét: Comtine d'un autre été. Törhetjük a fejünket azon, hogy mit is jelenthetett az a régebbi nyár. Mielőtt ebbe elmerülhettünk volna, a konferanszié már Emesét szólítja. A helycsere után Chopin B-dúr mazurkájában gyönyörködhetünk néhány percig. Mindkét lány komoly felkészültségét igazolta a hangszer billentyűivel való játék.
Orsi mindannyiunk kezébe nyomott egy gépelt dalszöveget és máris megszólalt a zene, Máté Péter énekel és mi vele együtt szólaltatjuk meg a legszebb hangszert, ami csak kiszabadulhat a torkunkból: "Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld...Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár..." Nekem nagyon tetszett ez a közös, ballagási emléknek is megmaradó jól kiválasztott dal.
Ezek után ki-ki ajándékot adott át Eszternek. Erzsi Mama is ezt tette és én kiegészítettem néhány szál sóskával és egy csokornyi pipitérrel, amiket még otthon a kertben szedtem.A mindenkori betevő falatot és az élet színes útját kívánva unokámnak.
Két nappal korábban a szerdai nap is ünneppé változott, a munka ünnepévé. Nincsenek már nagy-nagy felvonulások, a munkás kollektívák összetartozását erősítő, együtt eltöltött virágos-virslis-sörös délutánok. A megjelenés talán elvárt, talán kötelező is volt, mégis találhattunk abban valami kedveset és szépet. Megváltozott a világunk a munkához, munkáltatóhoz, munkáshoz való viszonyunk és nem feltétlenül az előnyére. Most mégis egy szerény felvonulás miatt zártak le igen rövidke időre egy útszakaszt. "Ezért kellett lezárni az utat?" -hangzik egy rosszindulatú megjegyzés. Pedig beállhatott volna a sorba, magának és másoknak is örömet szerezve.
Két nappal később az édesanyákat köszönthettük. Ezen a májusi vasárnapon az a gyermek aki teheti, egy szál virággal átlépi édesanyja házának küszöbét. A Mama örülhetett, kicsi és nagy gyerekek zsivaja töltötte be az udvarunkat. Weöres Sándor Szembe fordított tükrök című versének sorait felváltva olvasta Levi, Emi, Orsi és Gábor. "Örömöm sokszorozódjék a te örömödben"-szólt így a befejező gondolat. Ajándékként Móra Ferenc Anyának c. költeménye..."Édesanyám, fejedre annyi áldás szálljon." A körünkben lévő három anyuka fejében vajon milyen gondolatok járhattak?
Azt hittük, hogy ezzel a mai nap "hivatalos" része lezárult, de hirtelen előkerült egy égő gyertyával díszített kicsike kis torta-féleség. A gyerekek a terasz kövén körbe ülték a parancsszónak engedelmeskedő, jól láthatóan feszült, mozdulatlan kutyust. Bucó ma éppen 10-esztendős, pontosan annyi, mint a velünk együtt énekelő négy unokánk átlag életkora. A dal véget ért. Négy feszülő tüdő és jól irányított fújás oltotta ki a gyertya lángját. Több se kellett az ünnepeltnek, egy ugrással ott termett és...
Ez a tavaszi hónap gazdagon adja nekünk lehetőségét az örömök egymásnak adására. Jönnek még a pünkösd szép napjai, a születés-és névnapok. Május az ígéret hava. Már az első hetében elkényeztetett bennünket. Ünnepelni mindig tudunk valamit, nem feltétlen szükséges naptári eseményre, évfordulókra várakozni. Szeretteinknek benne kell lakoznia a szívünkben. Jó példa erre az, amikor a nagyi egy sima hétköznapon unokájával kisétál a temetőbe és helyeznek egy-egy szál virágot a déd - és üknagyi sírjára. Gazdagságunkat fejezi ki az is, amikor a legkisebb, távozóban ujjával puszit dob a papának.
