Megszületett az első unokám és én néhány hét múlva nyugdíjas lettem. Ennél jobb időzítést tervezni se lehetett volna. Sorba nyitogatták kicsi csipájukat a többiek és a nagypapa hét kicsi tündérnek örülhet. Semmi dolgom velük azon kívül, hogy szeressem őket. Megkapják ők azt a szülőktől, testvérektől, unokatesóktól is. Nagyszülőből is van nyolc és én abból csak egy vagyok, de ez semmi gondot nem jelent. A gyerekekben óriási nagy a kifogyhatatlan szeretet. Adnak belőle bátran, kérés nélkül, mindannyiunknak.
Néha mégis olyan érzés születik meg bennem, hogy messze vagyok tőlük. Mert a mellettem élő nagyi rájuk fordított energiáját nem vagyok képes megtermelni? Mert a jelenlétükben túl sokat ülök a fotelben? De ez a rossz érzés azonnal megszűnik, elég ahhoz egyetlen mosoly. Minden kétségem végleg szertefoszlik, amikor egy -a tollukból fakadt- nekem írt versikét vagy üdvözlő mondatot elolvasok, egy-egy rajzot megcsodálok, bármelyiküket magamhoz ölelhetem.
Tizennyolcadik éve tanulom a nagyszülő szerepét. Mindig megújuló, mindig más. Vannak magammal gondjaim, de remélem, hogy ez az öt lány és ez a két fiú nem kötelez engem osztályismétlésre és hagyják, hogy amíg az erőm jártányi, kocódás nélkül lehessek mellettük. Bízom abban is, hogy ha már csak emlékként villanok fel a buksijukban, arcukon ugyanaz a mosoly fakad majd, amelyik ma az én örömöm talán legértékesebb forrása. Végül itt van néhány hirtelen ötlettől leírt pársoros, hogy biztos legyen az a mosoly. Írhattam volna ezeket bármikor, majd bármelyikükről.
Meghozták a napot
Megáll az autó, földre tündér száll,
tárt karokkal repdes tárt karokba egy madár.
Feléje induló nagymamáját várja,
érzi, tudja,olyan jó itt Nálad,
így az anya mosolygó, másik madárkája.
Tündérvirágok, ilyen hát a tündérvilág.
Pogány angyalok
Körséta a zöldben, indulás!
Epres és diós, majd a szilvás.
Futnak a széllel, kergetőznek,
mint a bokrok közé tévedt őzek.
Aztán jön a lejtő, a pincetető,
szusszanni megállunk a hinta előtt.
Eszter magyaráz, Emese is hadarja,
Ők kertünk két gyönyörű, pogány angyala.
Szélvész kisasszonyok
A bicikli elindul lassan, körbe-körbe,
három kerék, óvatos megfontoltság,
de egy pillanat és a sebesség
már aggodalmat szülő,
a kanyarban két keréken ez a kicsi nő.
Indul a motor is, lábhajtásos,
szabályokat alig tartva, le és fel.
Jaj! Vége, nincs tovább az út,
csak tüsök és a mélység!
A lábfék jól működik és már fordul is,
látva szememben a szorongást,
huncutul kacsint rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése